Kecskeméti Lapok, 1901. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-06 / 1. szám

2. oldal. KECSKEMÉTI LAPOK faragni, fúrni, mérni, trágyát kezelni tanítják, hanem igeragozásra, mondat­­tanra, alanyra és állítmányra. A­hol krokodilust, rinocteroszt, ichneumont mutogatnak a népiskola fali tábláján, de senki sem tanítja, hogy milyennek kell lenni egy jól megtermett bivaly­­borjúnak. Ne beszéljetek nekem egyoldalú­ságról. A virágzó mezőgazdaság meg­teremtette volna a virágzó kereske­delmet s a­mennyire közös vámterü­leten lehetséges, a virágzó ipart is. Nálunk mindenki boldogul, ha a föld­műves vagyonos. Minden gazdasági ág elsorvad, ha a földműves elszegényedik. Időnek, vagyonnak, munkának hosszas tékozlása után végre a gazdák törülgetni kezdik szemükből az álmot. Most még csak ébredeznek. A dermedt testnek egy-egy idegszála megmozdul. A földmivelési kormány élén olyan férfiú áll, a­ki érzéket mutat a föld érdekei iránt. Néhány okos intézmény kezd csirába indulni és gyökeret haj­tani. Csak még ennyiből áll a moz­galom. A börzasajtó ezt nem tudja tűrni. Fenyeget, tombol, hadonász Mélinet megteszi semmirekellőnek, Darányit herr doctornak. Amazt kivégzi , emezt elcsapja. Miért? Vájjon a feje zavaro­dott-e meg annak a sajtónak, vagy a czirkulusa ? De hát ez mindegy. Immár nincs több­ hátrálás. Nem bujkálunk ezentúl sem a boglyák mögé, sem a hét szilva­fák alá. Föld nélkül nincs ország. A föld­védelem, hon­védelem. Földünk háládatos népe szeretettel tekint Ká­rolyi Sándor grófra, a ki társadalmilag — és Darányi Ignácz miniszterre, a ki hivatalosan szervezi a föld védelmét. - a­ résztvetéskor, talán mert őrangyala elröp­penni készült tőle ? Ezalatt mindig a sze­membe nézett, újból, meg újból . . . Most keze hajamat érintette, az a parányi kéz, mely oly könnyed és félénk volt, mint a madárka, mely nem mer megmaradni egy helyen. Ekkor forró szenvedélylyel öleltem magamhoz Denise-t, fejemet fölemeltem fejecskéjéhez, melyet nem fordított el tőlem — és­ ajkaim az övéit érintették . . . Összeborzongtam ! És éreztem, hogy ő is megremegett karjaim között ! Hát ez mi volt ? Honnét e zaj ? Olyan volt, mint valami rekedt köhögés és nem jött messziről. Olyan ember köhögése, aki inteni akart, valami szemrehányó hang volt benne. Leselkednék valaki? Talán a siráló? Vagy talán a lelkész? Nem, eb­ben az órában senki sem járt a temetőben. Rosszul hallottuk. — Denise! suttogtam és még gyön­­gédebben szorítottam magamhoz, még egy sóhajnak sem lett volna helye ajkam és az övé között . . . Ez a köhögés, ez a reredt köhögés ! Megint! ... És újból ... A zaj a sirból jött! Oh, Jézus Mária! — a sirból!! Denise nagyot sikoltva kiszakította magát karjaimból, futásnak eredt és eltűnt: én nem követtem őt, hanem magam is elrohantam a földek felé. És soha többé nem tértem vissza a falu kis temetőjébe, melyről ma álmodoztam, amikor erkélye­men e haldokló virágok hervadoznak és a szeptemberi nap enyhe melege ködké­peket sző a fakó ablaktáblákra . . . A kereskedelmi miniszter, Budapest, jan. 4. (§.) A képviselőház pénzügyi bizott­sága mindig vissza szokta tükröztetni a parlament hangulatát és átlagos felfogá­sát. Volt idő, mikor a bizottságban napo­kon át a miniszterelnökség költségvetésé­nél a bizalmi kérdést tárgyalták, napokig tartó vitatkozások folytak a belügyi tárcza egyes tételeinél is. Ez idén a kiválóan politikai tárc­ák néhány óra alatt egészen simán lettek elintézve, ellenben teljes há­rom napon át vitatták a kereskedelmi tárc­a költségvetését, jobban mondva a kereskedelmi miniszter politikáját. Az idők­nek jele az, hogy most már a leghevesebb politikai ostromnak azok az államférfiak vannak kitéve, a­kik a közgazdaság ügyeit vezetik, sőt aszerint, amint az ő vezeté­süket megítélik, aszerint alakul­ sokszor a pártok állásfoglalása is. Hegedűs Sándort megilleti az elism­e-­­ rés, hogy abban a háromnapos csatározás-­­ ban, mely tárczája körül folyt, derekasan­­ megállta helyét. A pénzügyi bizottság ré­gibb tagjai konstatálhatták, hogy mióta Baross Gábor mint államtitkár egy ilyen pénzügyi rigorótum alkalmával megszerezte magának a miniszterséget, még nem volt senki, a­kit annyira kereszttűzbe fogtak volna, mint ezúttal Hegedűs Sándort. A bizottság tárgyalása nyilvános nem lévén, a tudósítások inkább csak jelzik, semmint kimerítenék a vita érdemét. Mégis kive­­hette az olvasóközönség, hogy a közgaz­daságnak minden életbevágó ügye és szám­talan apróbb helyi kérdés felvonult, és a miniszternek mindegyikre nézve kellett színt vallani. Csakhogy ez a dolog most már nem intézhető el általánosságokkal. Ha valaki, mint a kormánynak tagja, azt vallja, hogy a közös vámterület alapján megmaradni kíván, akkor egyúttal ki kell mutatnia, hogy a közös vámterület alapján is képes a nemzeti ipart előbbre vinni. Ha valaki a miniszteri székből hirdeti, hogy a gazdaságban nem hajlandó az ag­rár­érdekeket ellentétbe helyezni a keres­kedelmi érdekekkel, akkor ki kell mutat­nia, miképpen tudta a maga hatáskörében az agrárius érdekek kétségbevonhatatlan előnyomulása mellett is a kereskedelmi érdekek istápolására biztosítani az eszkö­zöket és a nélkülözhetetlen szabadságot. Ha valaki miniszter létére hirdeti, hogy a főváros mellett joggal követelik most már az elismerést a vidéki c­entrumok is, akkor ki kell mutatnia, hogy a fővárosi és a vidéki kereskedelmet, mindegyiket az őt megillető szférában, mily eszközök­kel és mily eredménynyel támogatta. Mindezeken a pontokon Hegedűs Sándor teljes vértezettel lépett a síkra. Amint beszámolt azokról az intézkedések­ről, melyek az iparoktatás terjesztése, a kisipar megmentése és a nagyipar fejlesz­tése tárgyában történtek, egy rendszeres és jól átgondolt politikának a képét tárta az ország elé. Ennek a politikának sikerei annál inkább számíthatnak elismerésre, mert oly időben lettek megvalósítva, mi­kor az állam pénzügyi helyzete a legszi­gorúbb önmegtagadást parancsolta, mikor minden egyes beruházást valóságos művé­szettel kellett előteremteni, és sokszor a leleményességre­­ volt szükség, hogy egy­­egy építkezésnek a költségét biztosítsák. Stagnáló pénzügyi helyzet mellett, álta­lános elkedvetlenedés mellett, mikor az emberek itthon is, külföldön is minden új vállalkozástól fáznak és mikor az ál­lam maga sem akarja többé a maga tevé­kenységi körét kiterjeszteni, kétszeresen kell megbecsülni minden egyes alkotást. Ilyen időben sikerült Hegedűs Sándornak a múlt év első kilencz hónapja alatt 41 gyárnak építését biztosítani, melyben 26­7 millió korona lesz befektetve és a­mely több mint hatezer munkásnak ad ke­nyeret. Nagyon igazságtalan tendenczia nyi­latkozik meg abban, mikor folyton „tet­­eket“ követelnek oly minisztertől, ki más­fél év alatt összesen­ 62 új gyárat terem­tett 50 millió korona befektetéssel, oly­képpen, hogy tizennégyezer munkás ta­láljon bennük állandó foglalkozást. Ez végre is ,,tettneki" szintén némileg beillik. Igazság szerint kell ismerni, hogy cso­dálatos elaszticzitás kell hozzá, hogy valaki a mostani körülmények között ekkora munkát végezzen. „Talán mosolyogni való ember vagyok, mondta a kereskedelmi miniszter a napokban, hogy oly munkát is előkészítek és teljesen befejezni ipar­kodom, melyekről jól tudom és jól tudja mindenki, hogy szükségesek ugyan, de ez idő szerint legkisebb kilátásnak sincs rá, hogy a hozzávaló pénzügyi eszközöket előteremtsük. Mégis kidolgozom és előké­szítem a terveket, hogy ha jobbra fordul a helyzet, legalább előmunkálatokkal ne kelljen az országnak több időt veszítenie, hanem hogy készen találjuk ; vagy én, vagy más, a­ki utánam jő, az össeg­anya­­got, melyen tovább építeni lehessen.“ Hegedűs Sándor, működése azzal a a bizalommal tört el bűnünket, hogy a viszonyok mostohák bár, de azért ez az idő sem veszett el az országra nézve. A romok mellett, melyek utunkat elborítják, nem egy hatalmas új épületet emelt az állam és a társadalom. A sors kedvezése az országra, hogy ebben az időben a kereskedelem és mező­­gazdaság élén oly férfiak állanak, mint Hegedűs Sándor és Darányi Ignácz. Nem egymással kell őket szembeállítani, ha­nem példájukat kell követni abban a mun­kában, melyet az egységes magyar társa­dalom jelen bajainak orvoslására és a je­­nek előkészítésére napról-napra teljesí­tenek. Égalji módosulások. Irta: Hanusz István. (Folytatás.) 3 Annyira fölszaporodtak Tirolban Windisch-Mattei fölött a lavina omlások, hogy jónak látta a község már 1879-ben odahagyni ősi helyét és mindenestül együtt a Tauer völgybe tenni át lakását. 1898. jun. 15-én Bozenben havas eső, aug. - én már hó. 1900. nyarán az Oetzthal jégárai aggasztó mértékben nyomultak elő. A Vernagt glecser egymaga 6 méter­nyivel, jeges tava is az utóbbi időben erősen föstelt. (Rundschau für Geographie XXII. 574.) Krajna hegyeit 1896-ban már szep­tember 25-én lepte magas hó és tette tönkre a völgyek összes kukoricza ter­mését. Gasteinben 1898. június 15-én reg­geli 5 órától kezdve havazott 2­/2 fok 1. sz.

Next