Kecskeméti Ujság, 1911. február (4. évfolyam, 27-49. szám)

1911-02-01 / 27. szám

Kecskemét, 1911 február 1. Ára 2 fillér. Szerda, IV. évf., 27. (518.) sz. KECSKEMÉTI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP Előfizetési ár helyben . . 8 korona Vidékre ....................... 14 korona Telefon­szám........................176 Felelős szerkesztő: DR. RÉTI GYULA Telefon 176. szám. Helyettes szerkesztő: VIRÁNYI GYULA. Szerkesztőség és kiadóhk­. Csongrádi­ utca 2-ik szám. A Katona-Kör akciója. Kecskemét, január 29. Ha valaha helyes és céltudatos munkát végzett a Katona-Kör, úgy azt ma még inkább elmondhatjuk róluk, amidőn felismerte a városfejlődés nagy horderejét, felismerte azt a forduló­pontot, amely előtt a mi szép metro­polisunk áll, olyan témákat és olyan kiváló erőkkel dobott bele az érdek­lődés forrongó tengerébe, amely a mi városi politikánkat új irányba, új csa­pásba terelni alkalmas, — mondjuk, a Katona­ Kör igazi hivatása magas­latához e kérdésekkel nemcsak előre­nyomult, de valósággal­­ el is jutott. A mi ezelőtt falusias nagyvárosunk sárgára és fehérre meszelt nádfedelű, alacsony házikói egy csapásra eltűntek már a város kellő közepéből, új, me­rész útvonalak tolták széjjel a girbe­­görbe, itt-ott zsákutcákat s városunk belső, eruptális erővel előrenyomuló rohamos feltartózhatatlan fejlődése, ime, megszólaltatja a halhatatlan katona méltó nevét viselő kiváló egyesületün­ket, hogy felnyissa a polgárság szemét a jövő teendői felől, hogy utat szab­jon, irányt mutasson a mai és a jövő nemzedéknek, miképen kell okosan, céltudatosan alkotni és a meglevő erőket miképen kell helyesen kihasz­nálni a legközelebbi jövő teendőinél. Ezért tartjuk mi olyan nagy hord­erejűnek és rendkívüli fontosságúnak a „Városfejlődési kérdések“ titulusa alatt megindult eme mozgalmat és ezért tartjuk felette fontosnak, hogy P­i­r­o­v­i­c­s Aladár kiváló cikkét is nap­nap után — teljes részletességgel is­­merje meg városunk közönsége. II. „Történeti visszapillantásként elmond­juk, hogy a hagyományok adatai szerint őseink az általuk elfoglalt területen több várat találnak és azokat birtokukba veszik. Úgy ezek az elfoglalt, mint pedig a hon­foglalás ideje körül létesített városok kizáróan hadászati szempontok szerint alakultak, me­lyeket maguk a vezérek és azok családtagjai foglaltak le lakóhelyül; a várak körüli terü­leten pedig a föld népe nyert elhelyezést, melynek feladata volt a vezér, a fejedelmek és azok környezetét mindennemű szükség­lettel ellátni. A vár tehát a közvetlen körülötte levő területtel és annak lakóival együtt alkották a mai városok alapját. Azonban a létfentartásnak kezdetleges eszközei, a nomád életmód, a sátrakban, nádfedelű házakban való tartózkodás, bár kezdetben a letelepedés ideje körül meg nem magyarázhatók voltak, de sem alkalmasak, sem kielégítők nem lehettek abból a szem­pontból, hogy a népek maguknak állandó otthont berendezve, a békés tűzhely körül megvethessék maradandó tartózkodásuk he­lyének alapjait, hogy aztán hozzá­foghassa­nak az országalapítás nagy munkájához. Az elfoglalt nagy területhez aránylag csekély létszám folytán csakhamar felmerült a szükséglet a népességnek idegenekkel való szaporítása. Az elfoglalt és alapított városok a legkülönbözőbb nemzetiségű bevándorlók­kal számbelileg megerősödnek és ezek aztán a nyugati államokban fejlődésnek indult kul­túra átültetésével letolják a kereskedelem és ipar alapját. Bölcs fejedelmeinknek célja tehát akkor, amikor az idegen elemek letelepítésé­nek munkáit foganatba vették, nemcsak az volt, hogy a létszámot szaporítsák, hanem az is, hogy meghonosítsák, a különböző szükségleteket kielégíteni hivatott kézműipart a mesterségeket, a kalmárságot. Ezek az idegenek épen azért, mert a kultúrának ala­pozó munkáiban részt vettek, szereplésükért többféle előnyben részesülnek. A várak és városok kivétel nélkül a fejedelmek, illetve a királyok kizárólagos tulajdona voltak, ahonnan aztán a királyi város elnevezés származik. Az egyes városok elajándékozásával keletkeztek a püspöki vá­rosok, amelyeket tudniillik az egyházaknak ajándékoztak oda. A kézműipar terén kifejtett verseny fellendülésével a hazai kereskedés mindin­kább intenzívebb mérvet ölt. Ennek hatását pedig nagyban előmozdítják a várakat és városokat összekötő, azokhoz vezető és hadá­szati szempontból jó karbantartott utak­, melyek most már a gazdasági érdekek szem­pontjából is kezdenek nagyobb jelentőséget nyerni. Királyaink azonban más tekintetben is lényeges befolyást gyakoroltak a hazai ipar és kereskedelem fejlődésére azáltal, hogy a városok és várak számát szaporítva, azokat várfallal és sáncokkal kerítették körül, ezeket megerősítették és ily módon azután a lakos­ságnak a külső háborgatás ellen biztos ol­talmat nyújtanak, hogy nagyobb nyugalom­mal adhassák magukat a gazdaság fejlesz­tésének. Az iparnak és kereskedelemnek mind nagyobb mértékben való fellendülése ered­ményezi az egyes emporiumok kifejlődését, melyek jelentőségükben még inkább nyernek az­által, hogy az egyes királyaink nagylel­kűségéből különös kiváltságokkal ruháztatnak fel. Az ilyen kiváltságokkal járó előnyök mintegy felszabadították a polgárság anyagi és erkölcsi erőit és ezzel fokozottabb mér­tékben folytathatták a békés otthon megte­remtésével kulturális irányú tevékenységüket. A nyert kiváltságokhoz képest létesültek szabad­királyi, szabadbánya és szabadkorona városok. A régi városok külső formájának a fentiekben vázolt képét a szűk területre ösz­­szezsúfolt házak tömege jellemzi. Utcáik többnyire keskenyek, az épületek leginkább emeletesek és mindez azért volt úgy, hogy kis területen sok személy befogadására és állandó tartózkodására legyen a hely alkal­mas. Az elhelyezkedésnek és az építkezés­nek ez a rendszere természetes volt és meg­­érthetővé tette a védelmi szempontból foga­natosított körülzárulás. A városoknak későbbi terjedése, majd az ipartelepek és gyárak létesítése, továbbá a mindjobban kifejlett közlekedési eszközök, a különböző gazdasági intézmények keletke­zése, kapcsolatban a kultúrintézmények szá­mának szaporításával mindinkább közreha­tottak a városi jelleg kialakulásához, amely típusnak nyomait városainknak majd mind­egyikében napjainkban is megtalálhatjuk. Magyar városaink stratégiai kulturális köz­­gazdasági jelentősége tehát nem mai keletű, hanem eredetét visszavezethetjük a hon­­alapítás időszakáig. Hogy azonban egy évezred lezajlása dacára a magyar nemzet a most jelzett vo­natkozásaiban erejét jobban ki nem fejthette és városaink nem emelkedhettek a nyugat­európai városokéval azonos színvonalra, an­nak okait jól ismerjük, évszázadokra menő harcok és ezek politikai nyomása hehezedett az országra, amely állapot egész gazdasági életét megzsibbasztotta. A nemzet összes erőit folyton alkotmányáért, életéért vívott küzdelmek kötötték le és nem volt sem ideje, sem módja, hogy magát gazdaságilag szervezze. És habár a városok voltak is mindenkoron a kulturális és közgazdasági életnek zászlóvivői, azoknak polgárai sem fejthették ki tevékenységüket a közállapotok nyomása alatt, valamint alkotó erejüket sem, olyan mértékben, mint aminőben pedig hiva­tásuknál fogva arra alkalmasak lettek volna. Hazai városaink polgárai a királyi szabadal­mak folytán nyert nagyon is szűk korlátok közt mozgó és csak helyi értékű jogok bir­tokában, a rendi alkotmány nagy jogai mel­lett nem érvényesülhettek a kellő mértékben. Akkor tehát, mikor a kiváltságos osztály te­vékenységét egyedül osztályérdekeinek meg­védésében, biztosításában fejtette ki és ami­dőn a városok polgárai, mint a kulturális és közgazdasági életnek zászlóvivői meg voltak fosztva annak lehetőségétől, hogy a nemzet összességének érdekében munkálkodjanak, várjon lehet-e azon csodálkozni, hogy a rendi alkotmány megszűntének időpontjáig a váro­sok maguk sem voltak képesek kibontakozni szánalmas, elernyedt helyzetükből. Ilyen körülmények között következik el a jogfolytonosság elvén felépített 1867-iki kiegyezés, amelyből mint­egy üde forrásból volt a magyar nemzet és így a magyar vá­rosok felvirágozásának reménye merítendő. És mit hoznak e kiegyezés utáni idők az ország városainak? A felelet az, hogy a vá­rosok minden tartalmi jelentőség nélkül a vármegyékben a községek tömege között tűnnek el. Ez időkörül a „polgár“ szó nem is jól hangzik, az ipari vagy kereskedői fog­lalkozás nem is úri munkakör. A kiváltságos nemzeti osztály pedig részint a parlament, részint pedig a kormány gyámsága alá helye­zett vármegyei szolgálatban szerez magának megfelelő működési teret. Ilyen viszonyok között tehát nem létesülhetett az intellektuá­lis erők összesítéséből kialakult hatalmas kö­zéposztály, mely, mint a magyar társadalom gerince, a kiterjesztett önkormányzati jogok gondos kezelésével számottevő tényezőjévé lett volna a konsolidált magyar nemzeti ál­lam kiépítésének és megszilárdításának. Minő más helyzet lenne ma, ha az ország városainak évszázadokon át sorvadt kulturális és közgazdasági állapotából való fellendítés nagy munkája kerül megoldásra és a városok szervezetének anyagát tartal­mazó külön törvény alkotásával kezdik meg a kibontakozás munkáját és ha az al­kotmány visszaállításának mindjárt a kezdeti idejében történik intézkedés az iránt, hogy gondos és avatott hírek a magyar géniusz útmutatása mellett vessék meg a magyar városok alapját. Égjen tehát a vágy minden hazafias lélekben a már tovább nem halasztható re­formalkotások iránt, hogy a múltakban el­követett mulasztások pótoltassanak.

Next