Kecskeméti Ujság, 1911. július (4. évfolyam, 148-174. szám)
1911-07-01 / 148. szám
Kecskemét, 1911 julius 1._____________ Ára 2 fillér._____________Szombat, IV. évf., 148. sz. (639.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG _______________________POLITIKAI NAPILAP________________________ A Kecskeméti Nemzeti Társszerkesztő: Felelős szerkesztő: Helyettesszerkesztő: Előfizetési ár helyben. . 8 korona Munkapárt és Munkapárt NÉMETH ERNŐ : . Vidékre..................... . 14 korona Kör hivatalos lapja. a Kecskeméti Nemzeti Munkapárt DR. RÉTI GYULA VIRÁNYI GYULA: Telefonszám ....... 176 A perrendi aggodalmak. (b.) Minden oldalról megvilágítottuk már, hogy mennyire alaptalanok azok az aggodalmak, melyekből a véderőreform és a katonai perrendtartás junktimjára irányuló óhajok fakadnak. Aki ilyen junktimot kíván, csak azért kívánhatja, mert attól fél, hogy a perrendből Ausztriában nem lesz törvény. Ezek az aggodalmaskodók, akiknek még egyre fáj az osztrákok feje, két indokot tudnak felsorolni. Azt mondják, hogy a bécsi rájksztát nem szavazza meg az új katonai bíráskodás rendjét: először, mert az magyar nemzeti előnyökkel jár és másodszor, mert ezek a magyar előnyök fölkeltenék Ausztria szláv nemzetiségeinek, a cseheknek és lengyeleknek vágyát hasonló előnnyök után. Könnyű megállapítani, hogy ezek az érvek sem erősebbek a többi szempontnál. A javaslat magyar előnyei nem adnak az osztrák törvényhozóknak alkalmat arra, hogy azokat leszavazhassák, mert hiszen a katonai bíráskodás nyelvére vonatkozó intézkedések tekintetében a magyar javaslat és az osztrák javaslat nem egybehangzók. Mindegyik javaslat különkülön, a maga érvényességi területére nézve szabályozza a nyelvviszonyokat, úgy, hogy a magyar államterületre és a magyar államnyelvre vonatkozó rendelkezések az osztrák törvényben nem is foglaltatnak. Ami pedig a csehek, lengyelek és egyéb ausztriai nemzetiségek óhajait illeti, ez sem lesz súlyos ütközőpont. Erre vonatkozólag természetesen viszont csak az osztrák törvény rendelkezik, a magyar javaslatban szó sincs róla. Az osztrák törvény pedig igen nagy kedvezményeket biztosít a különféle nemzetiségieknek, amennyiben kimondja, hogy a tárgyalás nyelve lehetőleg mindig az a nyelv legyen, mely a perben szereplő személyek anyanyelve, föltéve, hogy ez a nyelv egyike az Ausztriában dívó nyelveknek és hogy a bíróság megalakítható olyképen, hogy ezt a nyelvet minden tagja értse. Ezekből látható, hogy sem a magyar javaslat nemzeti előnyei, sem az osztrák javaslattal szemben támasztható nemzetiségi igények nem igen veszélyeztethetik az új katonai bűnvádi eljárás sorsát az osztrák parlamentben. Sőt ettől annál kevésbbé kell tartani, mert hiszen a méregkeveréssel vádolt Hofbauer főhadnagy perének alkalmából épen az osztrák közvélemény volt az, mely legerélyesebben sürgette a katonai bíráskodás modern szellemű reformját és ha most az ausztriai törvényhozás ezt a reformot, mely annyi százezer ember sürgős érdeke, holmi szőrszálhasogató nyelvviszálykodás vagy magyarellenes irigykedés miatt késleltetné, ezért épen a józan osztrák közvélemény háborodnék fel leginkább. A hadsereg igazságszolgáltatási reformját különben nemcsak mi magyarok követeljük nemzeti szempontból, sőt nemcsak a magyar és osztrák polgárság követeli fiaiért való aggodalomból, hanem épen úgy, sőt talán még erélyesebben kívánják, áhítozzák és sürgetik ezt maguk a katonai körök is, akik a legnagyobb mértékben röstellik a közös hadsereg juriszdikciójának elavult és elmaradt voltát. De követeli és sürgeti azt maga a király is, akiről autentikusan megállapítható, hogy hallani sem akar olyan véderőreformról, melyből a bűnvádi eljárás reformja kinnrekedne. Mégpedig nemcsak azért nem akart erről hallani, mert a demokratikus modern igazságszolgáltatási szellem teljesen megfelel az ősz uralkodó felfogásának, hanem ami ránk, magyarokra nézve különösen biztató, őfelsége részben azért óhajtotta ennek a kérdésnek megoldását, mert királyunk a kilences bizottsági programm megvalósítását, melyet ő a nemzetnek megígért, olyan hátraléknak tekinti, melyet feltétlenül ki akar egyenlíteni azzal a nemzettel szemben, mely a kilences programmot létrehozó közjogi alapra visszatért. Sőt ismerve a királynak ezt a férfias és gavalléros felfogását, biztatásnak látszik Tisza István grófnak ez a tegnapelőtti kijelentése, melyet a pénzügyi bizottság készített, s mely azt konstatálta, hogy mire a perrendtartásból törvény lesz, a kilences programmból már csak a jelvénykérdés rendezése marad fenn, ez pedig királyi felségjog lévén és egyedül a felség személyes elhatározásától függvén, valószínűleg nem fog sokáig váratni magára. Íme, a junkumot sürgető aggodalmakkal szemben mennyi garanciája sorolható fel annak, hogy a véderőreformból nem fog a perrendtartás kimaradni! Garantálja ezt maga a törvény alapelve, a territoriális princípium, mely megfosztja Ausztriát a magyarnyelvkérdésbe való beleszólás lehetőségétől; garantálja az új törvénynek az ausztriai nyelviszonyokkal is szemben is liberális szelleme, garantálja a magyar kormány programja és az Ausztriában kormányról kormányra szálló kötelezettség; garantálja továbbá a magyar és az osztrák közvélemény sürgető óhaja, a katonai körök kívánsága és az uralkodó kétségtelen akarata. Ha a magyar ellenzéki politikusok mégis junktimot sürgetnek, akkor ez a junktim ugyan fölösleges, de a kívánság maga megnyugtató. Mert ez azt jelenti, hogy ez a perrendi javaslat mégis csak becsesnek látszik ellenzéki uraink előtt is, különben bizonyára nem igyekeznének azt junktmmal biztosítani. Amint a miniszterelnök egyik bizottsági beszédében oly találóan megjegyezte: úgy látszik, a kormány mégsem csinálja a lemondás politikáját, mert a lemondás politikájának termékét sem Ausztria miatt nem kellene körülbástyázni, sem a hazafias magyar ellenzéknek nem fájna érte a feje. Jánosi pártot kialakítani Kecskemét, június 30. Nem ismerünk városi közgyűlést, ahol ha tárgyalták a városi jövedelmeket gyarapító kérdéseket, hogy a legnagyobb lelkesedéssel ne üdvözöltek volna egy-egy eszmét osztály és politikai különbözőségre való tekintet nélkül. A mi képviselőtestületünk, hogy úgy mondjuk, fuldoklóként kapaszkodik bele minden indítványba, amely a kiadásokat csökkenteni s a bevételeket fokozni volt hivatva. Voltak már kérdések, amelyek nehezen szívódtak föl helyes megértésben a köztudatba, sőt félremagyarázások nyomán ellenséges hangulatot keltettek. Ilyen volt, hogy egy legközelebbi példára mutassunk, a vízvezeték illetve a vízdíjak kérdése. És hogy több ilyen nagyobbszabású kérdés éppen ellétes áramlatot teremtett, mint amilyen kivatos lett volna, annak okát abban látni , hogy dacára a sok bizotttságnak, a sok -hol értekezletnek, mégsem lehet plénumon úgy mérlegelni kérdéseket, hogy amikor határozathozatalra kerül a sor, mindenki tisztában legyen úgy részleteivel, fontosságával, hasznosságával. Egy városi párt volna hivatva, hogy minden városi képviselőnek ebbe a pártba való bevonásával s itt az ügyeknek tüzetes, részletes megismerésével előre, mégpedig helyesen kialakulhassanak a fogalmak. Ahol volna idő és alkalom megmagyarázni az újabban és újabban felszínre kerülő kérdéseket s ahol, ha már volna ilyen, bizonyára helyes mederbe lehetett volna már terelni úgy a vízvezeték, mint a helypénzszedés reformjának kérdését is. A városi párt megalakítása tehát szükséges, fontos dolog. Ajánljuk a képviselőtestület vezéreinek figyelmébe ezt a gondolatot.