Kecskeméti Ujság, 1911. augusztus (4. évfolyam, 175-200. szám)

1911-08-01 / 175. szám

Kecskemét, 191­1 augusztus 1. Ara 2 filár. Kedd, IV. évf., 175. sz. (666.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemzeti Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Társszerkesztő:­­ Előfizetési ár helyben . 8 Korona Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja. E­R. RÉTI GYULA DR. VIRÁNYI LAJOS ! Vidékre ’Telefon-szám 176 Az obstrukció ellen. A törvényhatóságok nyári köz­gyűlései kezdenek állást foglalni az obstrukció ellen. A technikázás tehát — ez a léleknélküli sivár játék az ország legszentebb érdekeivel — ahe­lyett, hogy a katonai javaslatok ellen sorakoztatná a közvéleményt, nap-nap mellett hatalmas ellenséget szerez magának e javaslatok ellen megindult parlamenti harcban. A törvényhatóságok nagy szótöbb­séggel hozott elítélő határozataival szemben az obstrukció nem hivatkoz­­hatik másra, mint a függetlenségi pártkörök félénken bátorító végzéseire. Eltekintve e pártkörök állásfoglalásá­nak teljes szubjektív s így teljesen ér­téktelen természetétől és a pártvezetés központjából való dirigálástól, feltűnő, hogy ezek a — hogy úgy mondjuk — házilag készült és családi körben le­folyó „buzdítások“ is elég vékonyan csörgedeznek az obstrukció javára. Ellenben a vármegyék és városok megmozdulása arra vall, hogy az égető nyári munkával vesződő társa­dalom már a küzdelem első heteiben unja és bosszúsan szemléli az ország­gyűlésre rákényszerített nagy dologta­­lanságot. Tudjuk, hogy a közvélemény ez értékes nyilatkozatai a technikai ob­­strukciót nem állítják meg végzetes útjában, sem nyaktörő vállalkozásának konok folytatásától vissza nem riaszt­ják. Tudjuk, hogy obstrukció még sohasem szállott magába, sohasem bánta meg, amit tett, de azért ké­nyelmetlen neki, ha a törvényhatósá­gok sorban felállanak és a szemébe vágják, hogy elítélik a parlamenti élet legszebb hagyományainak e lábbal való taposását, s hogy a nemzetrontás gyászos munkáját nem tudják végig­nézni előbb csak hazafias bosszúság, később majd kemény felháborodás nélkül. Taktikájának megszerkesztésében az ellenzék tájékozatlannak bizonyult a munkapárt belső tulajdonságainak, a benne rejlő morális és politikai erőknek megítélésében. Az az új párt, amely szerintük heterogén elemekből áll, amelyet, az ő megítélésük szerint, széthúzásnak s igy az elemeire való szétesésnek állandó ve­szélye környékez, — keserves megle­petést szerzett azoknak, akik az ellen­zék harcát akár a nyílt színen, akár a színfalak megött mozgatják. S valóban, a munkapárt oly erős, elszánt, tűrni és támadni egyaránt tudó, feladata magaslatán álló, fegyel­mezett pártnak bizonyult, hogy gyö­nyörűsége telhetik benne mindenkinek, aki e fiatal párttól az ország újjáala­kításának dicső munkáját várja. És ha van valami, ami az ob­strukció minden számítását keresztül húzza, minden reményét halomra dönti, úgy az főleg a munkapárt ma­gatartása. Ebbe a pártba az obstruk­­ciónak a foga bizton beletörik, mert olyan a munkapárt, mint vezére kezé­ben a fiatal, erőteljes sólyom, megül a kezén nyugodtan, idegesség és tü­relmetlenség nélkül. Ám villámgyorsan a magasba száll és elhozza a mada­­darat, ha kell a karmai között is, ha az ideje elérkezik. Az egész obstrukciós hadjáratban — hatásában és következményeiben — eddigelé az ellenzéki tervekre nézve az a legkellemetlenebb, hogy lélekta­nilag teljesen helytelenül ítélte meg a vele szembeülő munkapártot. Ha ők győzik a sivár, rettentő­játékot a vásott gyerekek meggondo­latlanságával, a munkapárt győzi a szilárd, nyugodt, egy tapodtat sem engedő ellenállást férfis eréllyel és törhetetlen kötelességérzettel. Ezeket a keményen helytálló, vál­lat a vállhoz vető, sem meg nem ijeszthető, sem szét nem ugrasztható katonai négyszögeket mindenkor szem­ben találja magával a támadó obstruk­ció hosszú hónapokig, akár egy esz­tendeig. E sorok meg nem ingadoz­nak s a csatatér minden pontját meg­szállva tartják. S amig a párt teljesíteni fogja a kötelességét a parlamentben, örökös névszerinti szavazások líbiai sivatagán járva, a külső és belső demoralizálás­­nak minden jele nélkül,­­ az ország­nak ideje lesz megmozdulni s el­itélő szavával az obstrukciót elcsüg­geszteni. A bojkottáló gyerekek. Bécsben a háziurak nem adnak lakást a sok gyerekes családnak, é­s ez, valljuk be, a háziurak föltétlen joga. Jog, a melyet leszögeztek és a melylyel élnek a Bécsnél kisebb városokban s a melyre példát talál­hatunk Kecskeméten is, azon háztulajdono­sok sorában, a­kiknek módjuk van válo­gatni , hogy kit fogadjanak be lakóul, kit ne. Akinél persze gondot ad az, hogy nem ma­­rad-e üresen két-három lakás egy negyed, vagy egy féléven át, az természetesen nem olvassa ilyen kegyetlenül a gyermekek szá­mát. — De a többi megteheti. Nemcsak azért, mert az a ház, a­melyet örökölt, vagy vett, vagy a­melyet épített, egy tekintélyes amortizációs kölcsönt kiharcolván és egy másodhelyi váltókölcsönt kiprotezsáltatván, ez a ház, az angol közmondás szerint is, az ő vára, a­hol ő váral, a lakók pedig a va­zallusok.­­ objektív szempontból is. A gye­rekek rongálják a lakást, zavarják a ház csöndjét s egyébként is sok kellemetlenséget okoznak, a­melyek a házbérrel nincsenek eléggé megfizetve. A házmesternek is több baja van az ilyen családokkal, talán a jár­ványok is könnyebben ragadnak oda. Szó­val , lakónak nincs kellemesebb a jóravaló, kedves meddő házaspárnál, vagy az olyan családnál, a­hol csak egy, az asztala mellé szögezett, guvernantival őrzött gyerek van. Bécsben — komoly újsághírek mond­ják — a háziurak e szigorú elve miatt a sok gyerekes családok százával kóborolnak az utcákon és a külső határban, sőt egy öt gyerekes családapa föl is akasztotta magát, mert a családja számára nem tudott lakást kapni. Nálunk nem jutott még ennyire a dolog, vannak még házak, ahol megtűrt valami­t hat gyerekes család. De az áram­lat, hogy „csak gyerektelen családnak adjuk ki a lakást“ itt is megvan, mint mindenütt másutt s különösen a bécsi hír olvastán, gondolkodóba ejti az embert. Az egyik oldalon állami kötelességé akarják tenni, hogy a gyerekek szaporodása érdekében, vagy igazabban, a szaporodás korlátozásának eltiltása érdekében tegyen valamit. Törvényt akarnak az egyke ellen; kivételes rendszabályokat akarnak a kultúra azon hódításával szemben, a­melylyel a leg­alsóbb néposztályokat is megtanították arra, hogy óvják a feleségüket. Gyerekeket, gye­rekeket, é­s csak ép az állami aranyérem hiányzik, amelylyel Franciaország példájára, a szapora anyákat kitüntetik. S viszont nap­nap mellett olvasni híreket a bűnös szülész­nőkről, a­kik segítséget nyújtottak egyes asszonyoknak abban, hogy ne váljanak, vagy pedig ne váljanak újra anyákká. Az embereknek kedvük lenne kérdezni: kik tesznek többet a gyerekszaporodás ellen : az óvszerek terjesztői, a szülésznők, vagy pedig, a háziurak, a­kik a sok család­ akát nem akarják lakóul fölvenni ? A kérdés azonban nem lenne igazságos. Jogállamban mindenki azt is úgy cselekszi a birtokával, amit akar; ha ez a birtok egy háromszobás lakás, annak adhatja ki, aki neki vagy mondjuk, az érdekeinek a legalkalmasabb. De amikor ilyen erős ellentétek küzdenek egymással, melyik az erősebb ? És mi hasz­nál a helyzeten ? Az utópisták társadalom­berendezése, mikor az összes gyerekeket az állam neveli föl, segítene a lakásprobléma e kellemetlen oldalán is. De mikor következik ez be, ha egyáltalán bekövetkezik, Bécsben egy szerencsétlen lakó nem győzte bevárni. S még sokan lesznek, akik,, ha nem is kötik föl magukat, de elkesered­nek ezen az igazságtalanságon. Hiszen az öt gyerek magában is nagy gond, hát ha még lakást se kap miattuk az ember ! Nagy, jelentős probléma ez. A legfur­csább, hogy egyetlen parlamentnek, egyetlen város közgyűlésének nem jutott eszébe, hogy vele foglalkozzék.­ ­ Földrengésbiztos­­vasbetonkéményeket szállít Rosenbaum A. cég cementárugyár Halasi­ utca 14. szám.

Next