Kecskeméti Ujság, 1912. január (5. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-03 / 1. szám

Kecskemét, 1912. január 3. Ára 2 fillér. Szerda, V. évf., 1.sz. (792.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemzeti­­ Felelős szerkesztő és laptulajdonos.­­ Társszerkesztő:­­ Előfizetési ár helyben . A Korona Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja. DR. RÉTI GYULA DR. VIRÁNYI LAJOS vedékre Telefon­szám 176­3 A­­z Ünnep utdn. Által léptünk az újév küszöbén. Valami különösen simán, ez nem ment, mert nagyon is emberi tulajdonság, hogy vissza szeretünk pillantani a múltba az időszámítás határköveinél, de még inkább beleszeretnénk te­kinteni a jövőbe. A múlttal csak megvolnánk vala­hogyan, mert felvágott könyv a múlt lapozgathatunk benne kényünk-ked­­vünk szerint. A jövő az más, titok­zatosan, rejtélyesen felvágatlan könyv, minden egyes napjának megolvasásá­­sához újabb, meg újabb nap szüksé­ges, s csak a lapnak nyugtával tudjuk meg mi, várt ránk. A hol­nap már újat hozhat, olyant minek örülhetünk, olyant mitől rettegünk. Bizony-bizony a végtelen pará­nyiság érzetét támasztja lelkünkben az a tudat, hogy máról-holnapra élünk. És innen van, hogy mély megilletődés­­sel állunk meg az újabb esztendő kü­szöbén. Az életösztön hatalmas erővel tombol mindannyiunkban, mikor saját életünk egy-egy határkövénél kényte­lenek vagyunk megállani, s önkén­telenül visszapillantást vetünk lefolyt időnkre, megborzadva állapítjuk meg, hogy keveset éltünk, igavonó barmai voltunk önmagunknak, csakhogy vala­miféle jövőt biztosítsunk, mely jövő a „holnapi“ nappal lezárulhat. Szerencsére az emberek legna­gyobb része csak az élet és az idő határköveinél gondolkozik a múltról és jövőről. Szerencsének mondom azért, mert a gondolkozás kelti fel az ember­ben a jelennek való élés akaratát. Hogy mit jelent ez, megmutatja az esztendő utolsó napja. Boldog-boldog­talan, szerencsés és szerencsétlen, szegény és gazdag futva menekül a maga megszokott környezetéből, sza­lad a maga csendes családi otthoná­ból, hogy valami hangos jókedvbe ölje bele gondolatait, s mindazt a bántót ami a gondolataival jár. Az esztendő utolsó éjszakáján meghazudtoltatjuk az életet, magunk huzatjuk az élet muzsikáját, s amíg egyfelől fülünkbe cseng a nagy kaszás kaszájának pengése, másfelől azok a ritmusok csábítják füleinket, melyektől megrészegedünk, s egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy az élet utáni vágytól összeszokott torokkal, szinte közel a fulladáshoz, azt kiabál­nék, hogy sohase halunk meg. De nem, nem lehet! Az élet elfojtott vágya fékezhetetlen szilajsággal hiába lángol, tombol, tajtékozik vérünkben, érzékeink részegségében sem távozik tőlünk az a babonás félelem, mely az ember lassú sorvadásának szenvedései nyo­mán jár. Meghazudtoltatjuk az életet, azzal, hogy egy-egy határkövének éjszakáján, borzalmasan szépnek mondjuk, de ön­magunkat nem hazudtolhatjuk meg. Ebben a szerencsétlen városban is, mely a lefolyt esztendőben a nyo­mor, a pusztulás tanyájává lett, majd­nem hatvanezer ember vad tombolás­­sal igyekezett átjutni az új esztendőbe. Megengedem, hogy ez az igyekezet szép volt, de a mámor után nagyon keserű a józanság! Örök rétegszögben, eltompult öntudattal élni nem lehet, az a lángoló, forró és kábító illatú köd, mely a kéjes ernyedettség nyo­mán az emberi agyra száll a „hol­nappal“ eloszlik, s jövő akkor ismét titokzatosan félelmetes . . . Úgy érzem valahogyan, hogy minden ritmus, hang és szín mely meg­­igézi a lelket: hazugság! Miért nem maradunk meg tehát mindég önmagunk igavonó karmainak, s miért nem akarunk az idő egy-egy határkövénél is azok a tehetetlen gépek lenni, akik vagyunk? Miért és miért van minden miértnek — miértje!? év politikai irányának és logikusan bekövet­kezendő eseményeinek.­­ —­Maga a beállítás is, amiben ez az olp­ jj^A­ ligát ünnepi megszokotságból erőteljesen"— kiemelkedő politikai esemény lezajlott, érdekes volt, lelkes, mozgékony és erőtől duzzadó. Érdekes, lelkes, egységes és akarat­erős az a környezet, amely a nemzet több­ségi akaratának súlyával a nemzet józan közvéleményének orgánumaként tüntetett, bizalmát, helyeslését és szeretetét kifejező üdvözlésével vezére előtt, kinek e demonst­rációval helyeselte eddigi kormányzását és bizalmi mandátumot adott a jövendő irányí­tásához. Érdekes az üdvözlést tolmácsoló szónok és a történeti hivatását vállaló vezér, szinte fanatizálóan meggyőző és az önbizal­mat a lelkesedés paroxismusáig felvillanyozó, határozott fellépése. Nagy és jelentős esemény volt a párt­vezér mai beszéde. Erőteljes megnyilatko­zása annak az iránynak, amely boldoggá akarja tenni az országot, amely politika a nemzet és a király politikája és amelyet el­vár súlyos — de történeti hivatású — kö­telességként az ország. Munka: ez a programmunk. Ez a jog­o­gunk. Ez a kötelességünk. Ez az egyetlen , boldogulási eszközünk és ezt megvédjük, megóvjuk, fenntartjuk. Ha lehet: becsületes békével. Ha kell: életünkkel és vérünkkel! ................. ' vv . POLITIKAI SZEMLE. fi miniszterelnök njáve. Az újév napjának igazi nagy, de a szokottnál is jelentőségesebb eseménye az az üdvözlés, a meleg, impozáns, ereje tu­datában önérzetes, sikere bizonyosságában lelkes és igazi átérzésében büszkességtől duzzadó tüntetés, amellyel a nemzeti munka­párt háláját fejezte ki, bizalmát nyilvánította, szeretetéről biztosította és a nemzet jövendő sorsának kormányzását kérte vezérétől, gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnöktől, az újév alkalmából. Ez a sablonosan meg­szokott üdvözlés nem volt szürke, az üd­vözlő beszéd nem volt az évtizedek óta szinte betűről-betűre ismert fráziscsokor, a hivatalos gratulálásnak és az arra adott vá­laszoknak szavai nem voltak a hálának és köszönetnek obiigát lappáliái. Ez az újévi üdvözlés kibontakozik az újévi sablon-tüntetések unalmas homályából. Ez politikai esemény. Jelentős, súlyos, érté­kes és kifejezésteljes. Obiigát voltát csak ünnepiessége adta meg, hangja ereje, fontos­sága és szükségessége azonban fontos poli­tikai eseménynyé teszik. Mert az, ami ma a nemzeti munkapárt üdvözlésénél történt, az a párt megbonthatatlan egységességének, a párt akaratereje súlyának, a közvélemény átható tettrekészségének, becses, megszívle­lendő és irányt jelölő megnyilatkozása volt és így színes, tiszta és élesen határozott pers­pektíváját vetítette a nemzet elé a jövendő is hiteles üvegek. Elsejétől már nem lehet az, hogy el­küldök a fűszereshez egy üveg sörért, vagy egy liter borért, a fűszeres pedig ad négy deci sört, egy fél liter helyett és nyolc-kilenc deci bort egy liter helyett. Elsejétől kezdve nem lehet ez, mert szigorú rendelet jelent meg a hivatalos lap mai számában, mely szerint bort, sört és egyéb szeszes italt bol­tokban csak az ital mennyiségének s a mennyiségért felelős személy nevének a megjelölésével szabad kiszolgáltatni. Azért, hogy a megjelölt mennyiség a palackokból nem hiányzik, az felelős, aki a palackot a rajta alkalmazott jelzés szerint megtöltötte és saját ólomzárjával, vagy égetett jegyű dugó­jával ellátta. Elsejétől kezdve tehát a törvény fegy­vert ad azok kezébe, akik csalómanipulációk­kal akarják megrövidíteni a borozó, söröző emberiséget. A fegyvernek örülni lehet, leg­feljebb azt kell keveselni, hogy eljárásnak csak a sértet fél indítványára lesz helye. Félni kell tőle, hogy a közönség hiába kapta kezébe a fegyvert, nem fog élni vele; s a magyar közönség gyámoltalanságának és tehetetlenségének természetrajzához tartozik ez a vonás. A különböző csalásoknak , szén­­csalásoknak, mértékhamisításoknak, áru meg­rontásoknak óriási gyűjteményét, valóságos bűnügyi múzeumát lehetne összeállítani, csupa olyan csalás, ami ellen a közönség­nek eddig is meg lett volna a fegyvere, anélkül, hogy használta volna. Miért nem használta! Tudja az isten! Kényelemszere­tetből, indolenciából, abból a türelmes birkatermészetből, mely a magyar közönsé­get jellemzi.

Next