Kecskeméti Ujság, 1912. május (5. évfolyam, 99-121. szám)

1912-05-01 / 99. szám

Kecskemét, 1912. május 1.____________Ara­b fillér._________________Szerda, V. évf. 99. sz. (590.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemzet3­­ Felel«» szerkesztő is laptulajdonos. Társszerkesztő: wha“!6“ ^ helybeti ’ Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja.­­ DR. RÉTI GYULA DR. VIRÁNYI LAJOS Telefon­szám 176._____ Bemutatkozás. A Lukács-kormány parlamenti be­mutatkozása elé nagy érdeklődéssel te­kintett a politikai világ. A hívei, az el­lenfelei, sőt a közönyösek és egyked­­vűek is várva­ várták a hétfői napot, ám a hívei a biztonság érzésével, az ellenfelei félénk reménykedéssel. Az ellenfelei csüggedt remény­séggel tekintettek a hétfői kormány­­program­­­elé, mert Lukács okossá­gát, politikai belátását, eszmékben való bővelkedését sokkal jobban ismerik, hogy sem fel tudnák tenni, hogy az elmondandó kormányprogram­­ tele lesz sebezhető pontokkal, lágy és ve­szedelmes részekkel, a­mikbe nyilai­kat belelőhetik. A mi halvány reménykedésünk van, az abból az egyetlen körülmény­ből táplálkozik, hogy az új miniszter­­elnök politikai feladatai közt nem egy kényes természetű tárgyi és személyes ügy van, a­miket szerencsésen, min­denkit megnyugtató módon megoldani felette nehéz. Ezeket a kényes inciideseket már jó előre célzatosan kiszínezi és kiélezi egyik-másik hírlap, kétségtele­nül avval a kedves szándékkal, hogy a kormány a megoldási tervét diszkre­­ditálják, s az elégtelen megoldás bélyegét mihamarabb ráüssék. Oly többség szemében szeretnék gyanúsnak és rejtelmesnek tüntetni fel a Lukács László politikáját és terveit, a­mely többség színtől-szinte látta az új vezér szolid, hivalkodás nélkül való, de a nemzet egész anyagi helyzetére, jövőbeli emelkedésére kiható munkáját. Abban a többségben igyekezné­nek Lukács ellen hangulatot kelteni, a­melynek a számkivetés napjaiban ő vigasztalója, összetartója, buzdító lelke volt. Arra a Lukácsra fognak rá, hogy nem törődik a többséggel, akinek po­litikája nélkül a nemzet aligha szaba­dult volna olyan korán a koalíció nyűgétől, akinek közreműködése nél­kül aligha lehetett volna a hamisítat­lan hatvanhetes politikai zászlója alá a kipróbált híveknek oly nagy seregét összegyűjteni. Arra a Lukácsra fognak rá, hogy a maga pártját semmibe se veszi, aki a megromlott pénzügyi hely­zet villámgyors rendbehozásával, egy nagyszerű pénzügyi műveletnek európai sikerével, a bankkérdés jó megoldásá­val és sok más egyébbel, a nemzeti munkapárt életére fényt fényre derített. Tegnap lehullott a politikai disz­kréció fátyola az új kormány prog­­rammjáról. Megtudtuk, hogy mivel jött, milyenek a tervei, milyen lesz a kor­mányzatának az iránya és szelleme. Aki a miniszterelnököt ismeri, az felette gazdag, szabadelvű és reális kormányzati programmot várt tőle. S mert ellenfelei is jól ismerik az ő ko­molyságát, alaposságát, demokratikus alkotásokra hajló lelkét: ha talán nyíl­tan nem is vallják be, ők is tisztában vannak vele, hogy az új kommány je­lentős dolgokkal áll elő a kormányzat minden ágában. Olyanokkal, a­melyek­kel a nemzet előtt szégyent nem vall, sőt amelynek kettős főgondolatát, — demokratikus szellemét és az­­ország anyagi fejlődésének erélyes és céltu­datos előmozdítását, — meg fogják ér­teni és szimpátiával fogadják a népnek igen széles rétegei.­­ Az ország népe alkotások és ko­moly munka után vágyik. A nemzet torkig van a parlament munkaképte­lenségével és szilaj anarchiájával. Valamikor azt mondták: Magyar­­ország megfullad a maga zsírjában; maholnap azt mondják: megfullad a maga tehetetlenségében. Az új kormány nem a bajok és viszályok szelencéjét nyitotta ki hét­fői bemutatkozásakor, az anyagi fej­lődésnek, a kereskedelem és ipar fej­lődésnek, az üdvös és korszakos re­formoknak bőségszarujával jön. Ezután ered már, a tíz év óta megsanyargatott ország. T­ÁRCA. Ha az ember tűzzel játszik... Írta: Drasche-Lázár Alfréd. Mint egészen fiatal ember, egy kis vidéki városban tett látogatásom alkalmával, társaságban megismerkedtem egy úri leány­nyal, aki ízlése, kedvessége s nem utolsó sorban szépsége folytán érdekesebbnek tűnt abban a kissé ósdi, hátramaradott mil­en­­ben, mint a többi. S mivel tovább kellett ott maradnom abban a kis városban, mint ahogy eredetileg terveztem, tehát önkényte­lenül is elkezdtem udvarolni Emmynek, a házigazdám bájos leányának. Közeledésemet az egész család nagy rokonszenvvel fogadta, habár korom — tizen­­kilenc éves voltam — eleve is kizárt minden­féle komolyan vehető kombinációt, de el­végre, ez senki előtt sem volt titok s voltak nálamnál hivatottabbak, akik idejekorán észrevehették volna, hogy ebből esetleg baj is származhatnék. Volt ott ugyan egy nem a családhoz tartozó másik fiatalember is, valami Gergely Géza nevű vármegyei aljegyző, aki látható­lag csak a szép Emmy kedvéért járt a ház­hoz s aki talán kevésbbé volt kedves irán­tam, mint a többiek, de én ezzel nem tö­rődtem s őszintén szólva nem is gondoltam rá, hogy Gergelynek komolyabb szándékai lehettek, mint jómagazrtnak. Mert énnekem bizon­y semmiféle szán­dékaim nem volt . Trés utam, bolondoztam, néha-néha egy szép szó súgtam annak a kisleánynak a fügébe, módfölött örültem, ha elpirult s az egyetlen érzés, amelyről be­­számo­ltattam m­gamnak, — ha ugyan egy­­álta­á­ban szóbabocsát­­óztam saját énemmel — az volt, hogy a kiváltságos helyzetem jól esett férfihiuságomnak Mikor aztán lejárt utáni tartózkodásom idejé­n bekövetkezett a t­ucsu pillanata, Gergely Géza kivételével rindenki meg volt hatva. Magam is a­ vó­tam Mert már akkor­­ban sem szerettem búcsút­­. S igy megtör­tént velem, hogy elutaz­tom e­lőestéje Emmy­­vel kint jártunk a kertben s egy rózsabokor előtt egyszerre csak egymás makába örül­tünk s megcsókoltuk egymást Az akkor olyan természetes valami v­olt, hogy egyikünk sem csodálkozott rajta. Megigérem, hogy amikor csak lehet, ism­­­e jövök - hogy addig is néha-néha írunk egymásnak le­velező­­lapokat. Visszakerülve Pestre, m­e­­gy ideig gondoltam Emmyre feltettem rm­gae ban, hogy legközelebb meg­á­o­g­om, m­­i is r­­tam neki egy levelezőlapon, hogy Szerencsé­sen megérkeztem, — aztán pedig magával sodort a nagyvárosi élet áradata s nem tar­tott soká, máris megfeledkeztem Emmyről, az Ígéretemről, a rózsabokorról . . . Kaptam még vagy három levelező­lapot a fiatal leánytól, akartam is válaszolni, de nem tettem. Az egyik lapon még állt néhány kedves sor, a másik csak egy szép szál róz­át ábrázolt, s az állt rajta, hogy : Szívélyes üdvözlettel ! A harmadikon még az sem volt, hanem csak nehány — ne­felejts . . . Megértettem, de nem akartam megérteni. Aztán nem jött több levelezőlap s jó­ideig semmit sem hallottam Emmyről. El­múlt jó félesztendő, mikor egyszer haza­érkezve, ismeretlen irásu levelet találtam az Íróasztalomon. Emmy anyja irt nekem. Né­hány szóval tudatta, hogy a leánya nagy­beteg s hogy orvosi tanácsra azonnal Da­­vosra kell vinni." Mivel Emmynek csak az az egyetlen vágya, hogy elutazása előtt en­gem viszont láthasson, szép volna tőlem, ha ezt a kívánságát teljesíteném. Az első pillanatban természetesnek ta­láltam, hogy a legközelebbi vonattal oda­­fogok utazni, de aztán eszembe jutott, hogy másnap érdekesnek ígérkező találkám van, a­melyet nem odázhattam volna el anélkül, hogy esetleg egészen le ne kellett volna róla mo­nánom. Még haboztam kissé, aztán a város parlamentjéből. Érdekes és különös kép: az Otthon díszterme, mely sok fényes vigalmat látott már, ma komoly testületnek lett gyülekező helyévé. Szokatlan. A törvényhatósági bizott­sági tagok csodálkozással vegyest meghatott­sággal lépnek a terembe, nem otthonosak a mostani milieu-ben. De még valami ünne­­pies színezete is van az egész gyülekezet­nek. A városi tanács, az elöljáróság feketé­ben jelent meg, szenzációja van a közgyű­lésnek . . . Gróf Ráday Gedeon főispán 9 óra­kor megnyitja a közgyűlést. Üdvözli az egybegyült bizottsági tagokat, azután a következő beszédet mondja : Tekintetes törvényhatósági közgyű­lés ! Mielőtt rátérnénk a rendes tárgysora­

Next