Kecskeméti Ujság, 1912. június (5. évfolyam, 122-145. szám)
1912-06-01 / 122. szám
Kecskemét, 1912. juntos Lára 2 fillér. Szombat, V. évf., 122. sz. (913.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemztet 51 Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Táraszerkesztő: Előfizetési ár helyben . A Korona Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja. ] PR. RÉTI GYULA PR. VIRÁNYI LAJOS Vidékre "Telefonszám nem az okos városfejlesztés. A városok évkönyvéből örömmel látjuk, hogy a városok mennyi üdvös, szép és hasznos intézményt valósítottak meg, amelylyel iparkodtak kiemelkedni azokból az állapotokból, amelyekbe őket a múlt közönye taszította. De örömünk csak fokozódik, midőn észleljük, hogy a városfejlesztési kedv a közelmúlt alkotásai dacára nemcsak meg nem csappant, hanem még hatványozottabb mértékben tör elő s iparkodnak a még hiányzó intézményeket tető alá juttatni, noha már a múltak alkotásai is sok város lakosságát oly pótadó viselésére kényszerítik, amelyet csak úgy képesek hordozni, ha mindent elkövetnek az anyagi helyzetük erősbítésére. Kétségtelen tény az, hogy a közintézmények létesítése közvetlen a polgárok vagyonosodására kedvező hatással van, mert a város forgalmát emelik, a forgalom élénksége pedig mindenütt érezteti áldásos hatását. Azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy csak annyi terhet szabad a lakosság vállaira rakni, amennyit a közintézmények által előírt jövedelem folyatán a lakosság meg is bír. Sok helyütt azonban a polgárság teherviselési képessége figyelembe nem jön, mert a város intézőségében olyanok vannak, akik a nép zömével, a polgársággal az iparossággal nem igen törődnek. Egyedül csak arra törekszenek, hogy az élet versenyében a másik várost minden téren megelőzzék. Márpedig a hiúság sok esetben megboszulta magát s megállította a városokat alkotásaiban, különösen akkorra, mikor arra leginkább lett volna szükség. Azért nem szabad szem elől téveszteni soha alkotásaink terén a polgárság erejének mérlegelését. Inkább lassú léptekkel haladjunk, de biztosan, mert úgy a kitűzött célt elérjük, míg egyébként délibábot kergetünk. Ott, azokban a városokban, ahol a polgárság áldozatkészsége és ereje többet már nem bír el, ott minden erőt a polgárság gyarapítására, életerejének emelésére kell fordítani. Sajnosan tapasztaljuk, hogy iparunk, kereskedelmünk pang, mert kellő és olcsó tőke nem áll rendelkezésünkre, sőt ha állana is, akkor sem fektetné bele a magyar ember pénzét gyári vállalatokba, noha tudjuk, hogy mennyi millió értékű cikket importálunk be külföldről. Az ipar támogatását s annak hasznos voltát városaink be is látták, mert egész hajsza fejlődik ki a városok között 1—1 külföldi gyárért. De emellett ne feledkezzünk meg a hazai, különösen a kisipar támogatásáról. Amint iparosaink segítő kéz mellett gyarapodnak, gyarapszik általuk a többi foglalkozási ág is, a mezőgazdaság és a kereskedelem. Ahol eddig ez a három művelési ág összhangban van, ott a város is fejlődik, mert a lakosság nem fog szűkkeblűen elzárkózni azoktól az intézményektől, melyeknek célja végeredményben mégis az ő boldogításukra irányul. TÁRCA. A szegény emberek gyermeke írta : Pierre L’Ermite. Az öreg Adler Ábrahámnak a 82-es számot mondták meg. Ebben a nyomorult utcácskában azonban nem lehetett látni, s az öreg egyik gyufát a másik után dörzsölte a zsíros nadrágjához. A siker kevés, mert ebben a kövezetlen utcában, hol minden civilizációnak állhatatosan ellenállnak, a házszámok szénnel, krétával, vagy olajfestékkel hol fenn, hol lenn voltak odapingálva. Még nappal sem lehet egykönnyen tájékozódni, hát még este és ebben az évszakban. Ábrahámnak azonban ösztöne van. Elővigyázatosan kikerüli a gödröket és dombokat, átugrik kis szemétrakásokon és üvegeket, tojáshajakat tapos szét s minden ajtó előtt megáll. — Ez itt a fénymázgyár három ajtajával : egy . . . kettő . .. három ... Ez a szappanfőző háza .. . Még két szám ... az utolsó gyufám ... Egy pillanatra világosság, azután ismét teljes sötétség. '■ k . , * — Ne tudja, Rézi asszonyt ha valaki el akarná lopni, az nem menne egykönnyen. — Ojjé! — gondolja az asszony. — És ezekért a kölykökért. Mennyit lehet kapni ma? — Ojjé — feleli az asszony. — Micsoda ojjé ? Nincs időm! A templom részére nyolc órakor . . . — Ojjé! — mondja újból az asszony. — Tehát tudja ? — Igen, igen, ismét a térdemre essem, mint legutóbb ? Az asszony csak ostobán nevet s csúnya grimaszt vág, amitől a bőre ezer apró ráncot mutat — Röviden: mibe kerül egy ? — Nem kevesebbe, mint. . . — Mint? — .. . tíz frankba. Erre Ábrahám szitkozódni kezd. Mégis csak alávalóság így kizsákmányolni, s épen abban a pillanatban, mikor munkába kezd. Tíz frank! Miért nem mindjárt húsz ? — És az emberek, akik fehér pénzdarabokat dobnak oda? — Fehéreket? Látta ezt gyakran? — Természetesen! Ábrahám panaszkodik. Minden lefelé megy, a mestersége is. A verseny nagy, a pénz ritka. Így tovább nem mehet. Az öreg asszony nyugodtan hallgatja. Mozdulatlan minden vonása, mint azé, akinek elhatározása az örökkévalóságnak szól. Hiába beszél Ábrahám, hiába szidja Rézit tolvajnőnek, zsarolónak, hiába tartja a piszkos öklét az orra alá és fenyegeti, hogy feljelenti a rendőrségen. S mialatt ordít, hogy a gyár minden kutyája ugatni kezd, az öreg asszony a tűzben piszkál és lakonikusan mondogatja: — Viszi, vagy hagyja! Tudjn, mit teszek itt kockára. — Kockára? — kiáltja Ábrahám dühös nevetéssel. És ha holnap eljön egy anya a gyermekét keresni ? Gondolja meg Ábrahám, holnap, vasárnap, milyen könnyen megtörténhetik ez ? — Öreg, te engem kezdőnek tartasz ? S ha eljön valaki, mi közöd hozzá? Nehéz mondani, hogy a gyermeket a szomszédnő sétálni vitte ? — És ha várakozik ? — No elég, tudom, hova akasz lyukadni. Jó, itt van a 30 szarkod. De jegyezd meg magadnak, hogy jól rejtsd el, mert korábban, vagy későbben jövök s szétszakítom a szalmazsákot s vele együtt téged is. Dühös arccal dob két aranyat az asztalra. Minden felindulás nélkül felszedi az asszony, gyanakodva megnézi a lámpánál, azután beteszi a köténye zsebébe. — Fiukat vagy lányokat akarsz? — Mindegy. De ne legyenek két éven felüliek. Azok nem érnek semmit. Ábrahám egyedül maradt a szobában. Fel és alá jár, dühösen, zsebre dugott kézzel. Tíz frank! S ez így megy mindig. Az POLITIKAI SZEMLE. Békeremények. A tegnapelőtti békesejtelmeket a tegnapi napon már némileg megfogható békeremények váltották fel. A képviselőház ülése tegnap is nyugodtan, normális tanácskozási rendben folyt le. Az ellenzéki pártok egymás közti megállapodása pedig a beavatottak szerint ma már befejezett ténynek tekinthető. Tegnapelőtt délután a vezérek egy része megegyezésre jutott. Remélik, hogy a megegyezést tegnap délután valamennyi vezér, este pedig valamennyi párt is ratifikálta. Ma reggel Kossuth Ferenc már nyílt fölszólítást intéz a miniszterelnökhöz, hogy az ellenzék által felajánlott közös alapon kezdjen új tárgyalásokat. Hacsak Justh Gyula tegnap délután valami váratlan nehézséget nem csinált , ez az ellenzék programmja. Ezután már most az a kérdés, mit céloz az ellenzéki pártoknak ez a megállapodása: békét-e, vagy pedig a közös harcot? Nem tudjuk hinni, hogy a Kossuth-pártnak kedve lenne közös harcba menni Justh Gyulával, a függetlenségi többség szétrobbantójával és a rezoluciós politika denunciálójával. Még kevésbbé hisszük, hogy a Kossuth-párt valaha közös harcot folytathasson a nemzetközi szociáldemokratákkal egy nemzetellenes választó-