Kecskeméti Ujság, 1912. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1912-06-01 / 122. szám

Kecskemét, 1912. juntos L­ára 2 fillér. Szombat, V. évf., 122. sz. (913.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemztet 5­1 Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Táraszerkesztő: Előfizetési ár helyben . A Korona Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja. ] PR. RÉTI GYULA PR. VIRÁNYI LAJOS Vidékre "Telefon­szám ne­m az okos város­fejlesztés. A városok évkönyvéből örömmel látjuk, hogy a városok mennyi üdvös, szép és hasznos intézményt valósítot­tak meg, amelylyel iparkodtak kiemel­kedni azokból az állapotokból, a­melyekbe őket a múlt közönye taszí­totta. De örömünk csak fokozódik, midőn észleljük, hogy a városfejlesz­tési kedv a közelmúlt alkotásai dacára nemcsak meg nem csappant, hanem még hatványozottabb mértékben tör elő s iparkodnak a még hiányzó in­tézményeket tető alá juttatni, noha már a múltak alkotásai is sok város lakosságát oly pótadó viselésére kény­szerítik, amelyet csak úgy képesek hordozni, ha mindent elkövetnek az anyagi helyzetük erősbítésére. Kétségtelen tény az, hogy a köz­­intézmények létesítése közvetlen a pol­gárok vagyonosodására kedvező ha­tással van, mert a város forgalmát emelik, a forgalom élénksége pedig mindenütt érezteti áldásos hatását.­­ Azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy csak annyi terhet szabad a la­kosság vállaira rakni, amennyit a köz­­intézmények által előírt jövedelem folya­tán a lakosság meg is bír. Sok helyütt azonban a polgárság teherviselési képessége figyelembe nem jön, mert a város intézőségében olya­nok vannak, akik a nép zömével, a polgársággal az iparossággal nem igen törődnek. Egyedül csak arra törek­szenek, hogy az élet versenyében a másik várost minden téren megelőz­zék. Már­pedig a hiúság sok esetben megboszulta magát s megállította a városokat alkotásaiban, különösen ak­korra, mikor arra leginkább lett volna szükség. Azért nem szabad szem elől té­veszteni soha alkotásaink terén a pol­gárság erejének mérlegelését. Inkább lassú léptekkel haladjunk, de biztosan, mert úgy a kitűzött célt elérjük, míg egyébként délibábot kergetünk. Ott, azokban a városokban, ahol a polgár­ság áldozatkészsége és ereje többet már nem bír el, ott minden erőt a polgárság gyarapítására, életerejének emelésére kell fordítani. Sajnosan tapasztaljuk, hogy ipa­runk, kereskedelmünk pang, mert kellő és olcsó tőke nem áll rendelkezésünkre, sőt ha állana is, akkor sem fektetné bele a magyar ember pénzét gyári vállalatokba, noha tudjuk, hogy mennyi millió értékű cikket importálunk be külföldről. Az ipar támogatását s annak hasznos voltát városaink be is látták, mert egész hajsza fejlődik ki a váro­sok között 1—1 külföldi gyárért. De emellett ne feledkezzünk meg a hazai, különösen a kisipar támogatásáról. Amint iparosaink segítő kéz mel­lett gyarapodnak, gyarapszik általuk a többi foglalkozási ág is, a mezőgaz­daság és a kereskedelem. Ahol eddig ez a három művelési ág összhangban van, ott a város is fejlődik, mert a lakosság nem fog szűkkeblűen elzárkózni azoktól az in­tézményektől, melyeknek célja vég­eredményben mégis az ő boldogítá­­sukra irányul. TÁR­C­A. A szegény emberek gyermeke írta : Pierre L’Ermite. Az öreg Adler Ábrahámnak a 82-es számot mondták meg. Ebben a nyomorult utcácskában azon­ban nem lehetett látni, s az öreg egyik gyu­fát a másik után dörzsölte a zsíros nadrág­jához. A siker kevés, mert ebben a köve­zetlen utcában, hol minden civilizációnak állhatatosan ellenállnak, a házszámok szén­nel, krétával, vagy olajfestékkel hol fenn, hol lenn voltak odapingálva. Még nappal sem lehet egykönnyen tájékozódni, hát még este és ebben az évszakban. Ábrahámnak azonban ösztöne van. Elő­vigyázatosan kikerüli a gödröket és dombo­kat, átugrik kis szemétrakásokon és üvege­ket, tojáshajakat tapos szét s minden ajtó előtt megáll. — Ez itt a fénymázgyár három ajta­jával : egy . . . kettő . .. három ... Ez a szappanfőző háza .. . Még két szám ... az utolsó gyufám ... Egy pillanatra világosság, azután is­mét teljes sötétség. '■ k . , * — Ne tudja, Rézi asszonyt ha valaki el akarná lopni, az nem menne egykönnyen. — Ojjé! — gondolja az asszony. — És ezekért a kölykökért. Mennyit lehet kapni ma? — Ojjé — feleli az asszony. — Micsoda ojjé ? Nincs időm! A templom részére nyolc órakor . . . — Ojjé! — mondja újból az asszony. — Tehát tudja ? — Igen, igen, ismét a térdemre es­sem, mint legutóbb ? Az asszony csak ostobán nevet s csúnya grimaszt vág, amitől a bőre ezer apró ráncot mutat — Röviden: mibe kerül egy ? — Nem kevesebbe, mint. . . — Mint? — .. . tíz frankba. Erre Ábrahám szitkozódni kezd. Mégis csak alávalóság így kizsákmányolni, s épen abban a pillanatban, mikor munkába kezd. Tíz frank! Miért nem mindjárt húsz ? — És az emberek, akik fehér pénz­darabokat dobnak oda? — Fehéreket? Látta ezt gyakran? — Természetesen! Ábrahám panaszkodik. Minden lefelé megy, a mestersége is. A verseny nagy, a pénz ritka. Így tovább nem mehet. Az öreg asszony nyugodtan hallgatja. Mozdulatlan minden vonása, mint azé, aki­nek elhatározása az örökkévalóságnak szól. Hiába beszél Ábrahám, hiába szidja Rézit tolvajnőnek, zsarolónak, hiába tartja a piszkos öklét az orra alá és fenyegeti, hogy feljelenti a rendőrségen. S mialatt ordít, hogy a gyár minden kutyája ugatni kezd, az öreg asszony a tűzben piszkál és lako­nikusan mondogatja: — Viszi, vagy hagyja! Tudjn, mit teszek itt kockára. — Kockára? — kiáltja Ábrahám dü­hös nevetéssel. És ha holnap eljön egy anya a gyer­mekét keresni ? Gondolja meg Ábrahám, holnap, vasárnap, milyen könnyen megtör­ténhetik ez ? — Öreg, te engem kezdőnek tartasz ? S ha eljön valaki, mi közöd hozzá? Nehéz mondani, hogy a gyermeket a szomszédnő sétálni vitte ? — És ha várakozik ? — No elég, tudom, hova akasz lyu­kadni. Jó, itt van a 30 szar­kod. De jegyezd meg magadnak, hogy jól rejtsd el, mert ko­rábban, vagy későbben jövök s szétszakí­tom a szalmazsákot s vele együtt téged is. Dühös arccal dob két aranyat az asz­talra. Minden felindulás nélkül felszedi az asszony, gyanakodva megnézi a lámpánál, azután beteszi a köténye zsebébe. — Fiukat vagy lányokat akarsz? — Mindegy. De ne legyenek két éven felüliek. Azok nem érnek semmit. Ábrahám egyedül maradt a szobában. Fel és alá jár, dühösen, zsebre dugott kéz­zel. Tíz frank! S ez így megy mindig. Az POLITIKAI SZEMLE. Békeremények. A tegnapelőtti békesejtelmeket a teg­napi napon már némileg megfogható béke­remények váltották fel. A képviselőház ülése tegnap is nyugodtan, normális tanácskozási rendben folyt le. Az ellenzéki pártok egy­más közti megállapodása pedig a beavatottak szerint ma már befejezett ténynek tekinthető. Tegnapelőtt délután a vezérek egy része megegyezésre jutott. Remélik, hogy a meg­egyezést tegnap délután valamennyi vezér, este pedig valamennyi párt is ratifikálta. Ma reggel Kossuth Ferenc már nyílt fölszó­­lítást intéz a miniszterelnökhöz, hogy az ellenzék által felajánlott közös alapon kezd­jen új tárgyalásokat. Hacsak Justh Gyula tegnap délután valami váratlan nehézséget nem csinált , ez az ellenzék programmja. Ezután már most az a kérdés, mit céloz az ellenzéki pártok­nak ez a megállapodása: békét-e, vagy pe­dig a közös harcot? Nem tudjuk hinni, hogy a Kossuth-pártnak kedve lenne közös harcba menni Justh Gyulával, a független­ségi többség szétrobbantójával és a rezolu­­ciós politika denunciálójával. Még kevésbbé hisszük, hogy a Kossuth-párt valaha közös harcot folytathasson a nemzetközi szociál­demokratákkal egy nemzetellenes választó-

Next