Kecskeméti Ujság, 1912. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1912-08-01 / 172. szám

I• . — w*. . it Afc* ki u t.Jttt I CbubOi totij V • cviif i/1_t sZt ^973#I Politikai napilap. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: DR. RÉTI GYULA Előfizetési ár helyben . 8 korona Vidékre.....................14 korona Telefon­szám 176. Egy szál autó keringőzik a városban néhány nap óta, s különös jelentősége ennek a gépkocsinak abban van, hogy a közforgalom lebonyolítására szolgál, a bérautó. A kétfogatú bérkocsik ta­rifája mellett szállítja a közönséget pontosan és gyorsan ide-oda, s ámbár két nap óta van még csak forgalomban közkedveltségnek örvend. Már most miért írtuk mindezeket így le? Hogy a mondottakhoz hozzá­fűzhessük kommentárainkat. — Talán egyetlenlenegy magyarországi város­ban sem volt annyi panasz a bérko­csikra, mint nálunk, s talán egyetlen lap sem áldozott annyi fáradságot a bérkocsi mizériák megszüntetése érde­­dekében, mint épen mi. És nincs még egy hete sem, mi­kor írtuk, hogy végkép tűrhetetlenek már az állapotok, mikor írtuk, hogy ezeken a tűrhetetlen állapotokon csak a megengedett szabad verseny se­gíthet. A kecskeméti közönség rá van utalva a bérkocsikra, a bérkocsisok tehát kiuzsorázzák a közönséget. Meg­határozott számban vannak ugyanis, ez a meghatározott szám az évtizedek alatt megizmosodott forgalomnak elég­telen, a bérkocsisok tehát azoknak ál­lanak rendelkezésére, kik a mind na­gyobb követelményeiket kielégítik. Aki kocsin akar menni, annak fizetni kell. Ezen az állapoton csak a szabad ver­sengés változtathat. Ha sok kocsi van, akkor a nagy forgalom kedvéért egy­­egy bérkocsis lemond a nagy haszon­ról és­ igyekszik magának vendégeket szerezni, különben éhen hal. És hogy mennyire igaz ez, bizo­nyítja a bérautó. Csak két napja sza­ladgál, mérsékelt díjon viszi az embert és százannyian használják, mint a kocsikat. Gyors rajta a közlekedés, könnyen kielégíti a nagyobb forgalmi igényeket. Megfigyeltük pedig azóta, hogy most már a tekintetes bérkocsis urak sem húzzák fel orrukat, ha arról van szó, hogy a Széktóba akarunk menni és egy koronáért szépen kiszál­lítják az embert. Mert tudják, hogy ha ők nem, hát ott az autó , az megy. Végső konzekvenciaként pedig levonhatjuk ebből azt, hogy a főkapi­tányság minél több bérautót engedé­lyezzen. Nagyon jól beválnak a forgalomba és hát szó, ami szó a rendőrható­ságnak a közönség érdekeit kell kép­viselni. Ugyancsak kérjük a főkapitány­ságot, hogy engedélyezen még bérko­csikat is, mennél többet annál jobb, Kecskemét város közönsége hálás lesz, ha egyszer végkép megszűnnek a forgalmi mizériák. A tapasztalat igazolta, hogy mi­lyen módot kell alkalmazni, rajta hát, ne késsünk, eleget szenvedtünk már a bérkocsisok garázdálkodásaitól. T­ÁRCA. Az apa. Irta: Paul Busse Gondolkodva járt fel és alá az öreg közszolga. Néhány nap óta nagyon rosszul ment a sora. Csupa apró megbízatása volt amelyek édeskeveset jövedelmeztek. — Hát persze nem lehet minden hó­nap olyan jó, mint az előbbi volt, mor­mogta maga elé. Akkor három költözködés volt, csomó bőröndöt kellett szállítani, no meg azután egész tömeg­levél ment a hal­léthez, — napjában többet is vittem — s a gavallérok, akik ilyen leveleket írnak, nem smucigok. Ezektől nagyon szépen kereshet a szegény hordár. De néhány nap óta mintha az ördög ült volna a nyakára. Minden irányban kémlelődött, hogy nem int-e neki valaki. De az emberek nem intettek. Ahá, most végre valaki közeledik. Végre! Ah, semmi, csak valamit meg akart tudni. Ezt már a kö­zeledés módjáról megtudta. Nem csalódott. — Jobbra negyedik utca, — mondta barátságosan a közszolga. — Kérem a huszonnégyes számot ke­resem. Talán közelebb van, ha mindjárt be­fordulok ? — kérdezte az idegen. A közszolga egy ideig gondolkodott, majd így szólt: — Ja, tisztelt uram, ezt magam sem tudom, mert annak az utcának számozását megváltoztatták. — Hordárnak mindent tudnia kell, — válaszolta elmenőben energikus fejbólintás­­sal az úriember. — Nagyon pedáns kuncsaftok ezek! — mosolygott szomorúan a közszolga s le­ült a padra kissé megpihenni. Megrohanták múltjának emlékei és kö­­rülrajzották a régi képek. Arra a kis barát­ságos otthonra gondolt, amelyben lakott. Megjelent előtte gyöngéd felesége, aki min­dig aggódott érte, s aki olyan odaadóan ápolta és kényeztette őt. S egy napon meg­történt a szerencsétlenség. Egyetlen leánya megszökött. Honnan bujt bele a könnyelmű vér ? Mindig rajongott a színpadért s mű­vésznő akart lenni. Az apa korholta, anyja ki akarta beszélni fejéből ezeket a gondola­tokat, de a leány hajthatatlan maradt. S a­mikor látta, hogy akaratát semmibe se ve­szik, isten hozzád nélkül elhagyta a szülői házat. Később az apa egy újságból meg­tudta, hogy Anna, aki természetesen más nevet vett fel, egyik elsőrangú színházba szerződött jó gázsival. De azért nem akart róla tudni semmi körülmények között sem. Inkább éhezik, de a lányától nem fogad el alamizsnát. Hát nem ő volt az oka az anyja halálának? A szegény asszony na­gyon is szívére vette megszökött leányának a sorsát. — Hé, hordár! Elmenne valahová ? — kérdezte egy elegáns fiatal­ember és köny­­nyedén megveregette a vállát. A közszolga hamar felugrott, megtö­­törülte a szemét s tekintetével mintha bo­csánatot kért volna. — Vigye el ezt a levelet s a választ azonnal hozza el a kávéházba. De aztán siessen. — Gizella-itt ... — olvasta a köz­szolga. — Nagyságos ur, azonnal itt leszek. — Csak ezt a választ kapja: Igen, vagy nem. A fiatal­ember a kávéházba ment. A hordár megfordította a levelet, feltette oku­­láréját és ezt olvasta: „Reitler Anna kisasszony, Gizella út 84.“ Megijedt. Borzongás futott végig a há­tán. A levél a saját leányának szól. Szerette volna a levelet messzire elhajítani. Ki tudja, hogy mi a tartalma. Ilyen levelet nem kell elfogadnia. Elmegy az elegáns úrhoz és megmondja neki, hogy a levelet nem viheti el, mert ő az apja, igen ő, az összetöpörö­dött szegény, öreg ember az apja annak a hölgynek. Az úr bizonyára szégyelni fogja az ilyen siralmas apát és végkép elhagyja a leányt. Amig igy gondolkodott, már utón volt és azon vette magát észre, hogy már majd­nem a Gizella-után van. De különben mi köze a levélhez és a címzetthez? A meg­bízatást átvette, s neki kötelessége azt telje­síteni. A többivel nem törődik. Neki nincs jogában a megbízói magánügyeit ellenőrizni. És talán bizonyára Anna vőlegénye. Nagyon csinos, elegáns ember! Gondolkodva ment tovább. Feltekintett a 84. sz. ház kapujára. Egy ur intett neki: — Hallja, adja át itt ezt a levelet. Vá­lasz nincs. Fogja ... na csak hagyja. Mit, egész korona ? Megfordult, hadd nézze meg jobban a gavallért. Elolvasta a címet: „Reitler Anna kis..." tovább nem jutott, majd elsülyedt. Hát lehetséges ez ? Bolondot űz vele a sors ? Talán rosszul POLITIKAI SZEMLE. Kin múlik a béke? Apponyi Párisból írt levelében kijelenti, hogy amíg a képviselőházban Tisza szel­leme vezet, addig neki nincs más gondo­lata, mint harc a végletekig. Kossuth is úgy nyilatkozik, hogy az egyesült ellenzék foly­tatni fogja a legelszántabb harcot a kormány ellen. Zichy Aladár gróf is azt írja egy bé­csi lapban, hogy az ellenzék ezzel a kor­mánnyal nem fog békét kötni, s még csak béketárgyalásokba sem bocsátkozik. Mezőssy után, aki azt hirdette, hogy a delegációban fog eldőlni a kisebbségnek a többség ellen való nagy küzdelme és vagy az egyik, vagy a másik fél a porondon marad,­­­sme­­gy nyilatkoznak most az új koalíció vezér­alakjai. Ezzel ellentétbe Tisza István gróf is­mételten hangsúlyozta annak a szükséges­ségét, hogy a parlamenti pártok megértsék egymást, s azt is kifejezte, hogy ennek az óhajtandó eredménynek létrejöttét az ő és a többség részéről nem fogják subjektív okok hátráltatni. Beöthy Pál, a képviselőház érde­mes alelnöke pedig azt is hozzáteszi a többség békehajlamának a megállapításához, hogy senki sem kívánja, hogy a magyar

Next