Kecskeméti Ujság, 1913. augusztus (6. évfolyam, 173-196. szám)

1913-08-01 / 173. szám

Kecskemét, 1913. augusztus 1.______________Ára 2 fillér. Péntek, VI. évf. 173. (1265.) sz. KECSKEMÉTI ÚJSÁG Városok bankja. II. A magyar városok még mindig a pénzügyi kiskorúság idejét élik. Nem önálló hitel alanyok, hanem a magyar bankoknak épolyan kliensei, mint bárki más. A külföldi pénzpiacokkal pedig az egyedüli helyes és lehetséges ösz­­szeköttetést meg nem teremtették. En­nek folytán az ország és a városok pénzviszonyai tűrhetetlenül rosszak. A városok kongresszusai több íz­ben eléggé helyesen állították föl elvi kívánságaikat. Kérték a községi taka­rékpénztárak engedélyezését, a váro­sok kötvénykibocsájtási jogának tör­vényhozási megadását. És végül fog­lalkoztak egy magyar városi kötvény­­kibocsájtó bank szervezésének eszmé­jével. Mindhárom törekvés jogos, de mindeddig sikertelen maradt. Ennek oka három irányban kere­sendő. Az egyiket a budapesti nagy bankok befolyásában találjuk meg. Nekik nagy érdekük, hogy a városo­kat, legjobb klienseiket el ne veszít­sék. És mindeddig elég erősek is vol­tak ezt az akaratukat keresztül vinni.­­ A másik ok az a bizalmatlanság, amellyel a kormányok a városok ön­álló gazdálkodási képességével szem­ben általában viselkedtek. Némely vá­ros elég okot is adott erre." — A har­madik ok az, hogy a városok, nem voltak képesek a külföldi pénzpiac igényeinek megfelelőleg berendezkedni. Egy év óta az ügynökök százai házal­nak a világ minden nagybankárjánál. Lehetetlen emberek, lehetetlen utakon és lehetetlen feltételek mellett s ezzel végleg tönkretették a világpiacon, egyéb­ként virágzásnak indult, derék váro­saink hitelét. Pénzt pedig egy garast se hoztak. Röviden ez a dolog veleje. A városainkat a külföldön egyen­­ként nem ismerik. Minden város, ha pénzt akar kapni, igazolni köteles hi­telképességét. Sok bajjal jár ez, sok költséget okoz,­­ soha se sikerülhet teljesen. Ha a kormány megengedi is a kötvények kiadását, ezzel a helyzet nem javul. Hisz Budapest is megkapta, de a kölcsönszerzéssel mégse boldo­gult, sőt kompromittálta magát. Po­zsony kötvényei a piacra se kerültek, Zágráb és Fiume kötvényeivel nagy bajok voltak. Ezért zárkózott el a pénzügymi­niszter a kötvénykibocsátási jog elő­zetes engedélyezése elől. Előbb akarja a kölcsönt látni, azután engedélyezni. Ebbe azonban a külföldi tőkés nem megy bele. Ő nem köthet le százmil­liókat látatlanban, úgy, hogy a kötvé­nyeket esetleg hat hó múlva kapja, ha kapja, de más esetben ajánlatát csak arra használják föl, hogy a többi bankokat versenyt futtatni próbálják. A külföldi tőkésnek azonnal kell a kötvény, másként üzletet nem köthet. Az egyes városok kötvényét azon­ban a nyugati piacokon (mert pénz csak ott van) eladni nem lehet. A hármas entente elzárkózik előlünk. In­nen a pénzkrízis. De ha ezt nem tenné is, az a francia kisember, ki a papírt megveszi, Kecskemétet, se Szegedet nem ismeri. Nem is bízik benne. Ezért a kérdés csak egy alapon kezelhető és ez az, ha teljesen hozzá­járulunk a külföldi tőkés igényeihez. Aki adja a pénzt, az szabja meg a­­ feltételeket is. Ez pedig akként lehet­­­­séges, ha a városok egységes típusú kötvényeket adnak ki, ezeket egysé­gesen kezelik és egységesen ellenőriz­vén egymást, egymásért szavatolnak is. Akkor nem Kecskemét és nem Hód­mezővásárhely a hitelkérő, hanem a magyar városok. Ezeknek a hitelké­pessége pedig kérdésen felül áll a világ bármely piacán. Az egységes típusú kötvények ki­­bocsájthatók akár egy bank útján, amely a külföldi piacon bejegyezteti magát, akár az állam által, állami ga­rancia mellett, vagy anélkül, de kibo­csáthatók az állam által is hasonló feltételek mellett, úgy, ahogy ez több más államban is be van vezetve. Akkor aztán a városok hitelviszo­nyai európai nívóra emelkednek. Meg­­közelítik, sőt talán felül is múlják az állam hitelképességét. Az olcsó és jó kölcsönből minden város annyit vesz igénybe, amennyit neki a kormány engedélyez, annyit fizet és törleszt belőle, amennyit kapott. Megszűnik a pénzpiacon való eredménytelen háza­lás és megszűnik minden baj, ami ebből származik. A magyar pénzpiac megkönnyebbül és a bankok jó üzle­tet csinálnak, mert hiszen a pénzpiac konszolidálása folytán az ő váltótárcá­juk megjavul és erejükhöz képest elég tér marad még számukra úgyis, a ren­dezett tanácsú városok, a községek, a megyék és a magánosok hiteles ki­elégítésénél. Amikor tehát egy ilyen nagy kér­dés helyes megoldásán dolgozom, jó ügy érdekében fáradok. Nem áldoza­tot kérünk, de azt hozunk az ország javára. Szó sincs ma arról, hogy Kecs­kemét, vagy más város pénzt adjon T­ÁRCA. A szent pap. Irta: Halász Miklós. Kinn enyhe, tavaszi szellő fujdogált. A nap reszkető fénye hangos éneklésre hívta a természet apró muzsikusait: a ma­darakat, tücsköket, akik himnuszokat éne­keltek a hatalmas Tavaszhoz, amely a maga bódító, részegítő levegőjével mámorossá teszi, szerelemre hívja az embereket. A ragyogó Nap derült, pajzánkodó fénye behatolt egy fehérre meszelt, nád­­fedelü ház belsejébe is. A megvilágított szoba nem volt díszesebb, mint a nád­­fedelü kis ház külseje. Egy testetlen fa­asztal, mellette két durva faragású, nehéz­kes szék, a falak vakító fehérsége pedig az ablakok kicsinysége ellenére világossá tette a szobát. Az asztalon részint pergamenre írt másolások voltak, részint már nyomtatott nagy könyvek: egy hatalmas, tisztes könyv, fellapozva a Szentiratok, mellette latin vers, fürge hexameterek, a sokáig bolyongó, új hont szerető, hős Aeneas históriája. Az egyik falon nagy kép, az Isten Anyja, kar­ján a gyermek Jézussal, fejüket világító glória övezi körül. Mária nedves tekintetű, nagy szemei mintha élő lélek ablakai lettek volna, szinte ránéztek a szobában levőkre. A kép alatt feszület volt. A szobában nagy, ideges csend honolt, a tavaszi levegő beáradt a szobába. A szent kép alatt egy ember térdelt. Mozdulatlanul mintha élet sem lett volna benne, csak néha susogtak valamit égő, száraz ajkai, meg­rázkódott koronként hatalmas mellkasa a zokogástól, tüzes, lázasan csillogó szemei pedig könyörögve csüggtek a Mária szent és szinte eleven alakján. A pap volt az, Csoltó istenfélő, hires lelkésze. Szent hite volt a jámbor, vallásos jobbágyság körében. A környéken már ter­jedt a protestantizmus, de Csoltó egy szá­lig kitartott az egyedül üdvözítő Egyház mellett. A csoltói pap prédikációit, melyek a szent Egyház legyőzhetetlen, örök tanai­ról és az új hit hazug eretnekségeiről szól­tak, áhítattal hallgatta a nép és rájuk is át­származott valami abból a szent ihletből, amelytől átszellemülve prédikált kipirulva, zengő, kellemes hangon a szép barna arcú, villogó, fekete szemű, fiatal pap. A szentekéhez hasonló életet élt, ke­rülte a kicsapongást és a nőket, mint aki sejti, hogy az utóbbiak közül valamelyik be fog hatolni szent igékért hevülő, asszonyt még nem ismerő szívébe. A terhektől görnyedő, szegény jobbágy népet nem zsarolta, mint paptársai. A falu és a szomszéd falvak népe, amelyek sűrűn hallottak hírt más papok viselt dolgáról, hogy elcsábítják a jobbágylányokat, kicsa­pongó életet élnek, valami babonás tiszte­lettel nézett a csoltói papra s eleinte csak suttogva, egymás között, később nyíltan, hivalkodva hirdették: a mi papunk szent ember! A fehér nép még messzebbi vidékről is zarándokolt vasárnaponkint a csoltói templomba. A takaros paraszt­lányok nem is imádkoztak, hanem nézték a szép, szent papot és szemük rajongó, öntudatlan szere­lemről beszélt. A templom végén pedig tü­zesen, szenvedélyesen csókolták meg a pap kezét, ki belsejében megborzongva, kerülte tekintetüket, nem merte szemükből kiolvasni azt, amit már rémülten sejtett, de nem mert, nem tudott, nem akart elhinni. Már előre reszketett, ha közelgett a vasárnap, félt ezektől a szerelmes lánysze­mektől, amelyek megzavarták­ kézcsókjaik­tól, melyek felébresztettek benne valamit, amit neki el kellett temetni! . .. Csávos Kis Péter volt a falu legmó­dosabb jobbágya, ő volt a földesúr ked­­veltje. Az ő lánya volt a legszebb a falu­ban, meg is kérte a falunak majd minden legénye, de a lánynak egyik sem kellett. Ellenben Kis Juliska volt a legszorgalma­sabb templomlátogató. Nem használt semmit az öreg Kiss bajuszalatti mormogása, hogy elég már a szent életből, itt a férjválasztás ideje. A Kis Juliska tekintete csüggött a leg­­szerelmesebben a papon, az ő nagy, barna szemei csillogtak a legjobban a beszéd alatt, és ő csókolta meg legszilajabbul a távozó pap kezét. És az ő szemeit kerülte a leg­jobban, az ő csókjától félt leginkább a szent lelkész. Egy napon­ gyónás volt. Kis Juliska suttogását ismerte fel a pap. A lány a rács-

Next