Kecskeméti Ujság, 1913. augusztus (6. évfolyam, 173-196. szám)
1913-08-01 / 173. szám
Kecskemét, 1913. augusztus 1.______________Ára 2 fillér. Péntek, VI. évf. 173. (1265.) sz. KECSKEMÉTI ÚJSÁG Városok bankja. II. A magyar városok még mindig a pénzügyi kiskorúság idejét élik. Nem önálló hitel alanyok, hanem a magyar bankoknak épolyan kliensei, mint bárki más. A külföldi pénzpiacokkal pedig az egyedüli helyes és lehetséges öszszeköttetést meg nem teremtették. Ennek folytán az ország és a városok pénzviszonyai tűrhetetlenül rosszak. A városok kongresszusai több ízben eléggé helyesen állították föl elvi kívánságaikat. Kérték a községi takarékpénztárak engedélyezését, a városok kötvénykibocsájtási jogának törvényhozási megadását. És végül foglalkoztak egy magyar városi kötvénykibocsájtó bank szervezésének eszméjével. Mindhárom törekvés jogos, de mindeddig sikertelen maradt. Ennek oka három irányban keresendő. Az egyiket a budapesti nagy bankok befolyásában találjuk meg. Nekik nagy érdekük, hogy a városokat, legjobb klienseiket el ne veszítsék. És mindeddig elég erősek is voltak ezt az akaratukat keresztül vinni. A másik ok az a bizalmatlanság, amellyel a kormányok a városok önálló gazdálkodási képességével szemben általában viselkedtek. Némely város elég okot is adott erre." — A harmadik ok az, hogy a városok, nem voltak képesek a külföldi pénzpiac igényeinek megfelelőleg berendezkedni. Egy év óta az ügynökök százai házalnak a világ minden nagybankárjánál. Lehetetlen emberek, lehetetlen utakon és lehetetlen feltételek mellett s ezzel végleg tönkretették a világpiacon, egyébként virágzásnak indult, derék városaink hitelét. Pénzt pedig egy garast se hoztak. Röviden ez a dolog veleje. A városainkat a külföldön egyenként nem ismerik. Minden város, ha pénzt akar kapni, igazolni köteles hitelképességét. Sok bajjal jár ez, sok költséget okoz, soha se sikerülhet teljesen. Ha a kormány megengedi is a kötvények kiadását, ezzel a helyzet nem javul. Hisz Budapest is megkapta, de a kölcsönszerzéssel mégse boldogult, sőt kompromittálta magát. Pozsony kötvényei a piacra se kerültek, Zágráb és Fiume kötvényeivel nagy bajok voltak. Ezért zárkózott el a pénzügyminiszter a kötvénykibocsátási jog előzetes engedélyezése elől. Előbb akarja a kölcsönt látni, azután engedélyezni. Ebbe azonban a külföldi tőkés nem megy bele. Ő nem köthet le százmilliókat látatlanban, úgy, hogy a kötvényeket esetleg hat hó múlva kapja, ha kapja, de más esetben ajánlatát csak arra használják föl, hogy a többi bankokat versenyt futtatni próbálják. A külföldi tőkésnek azonnal kell a kötvény, másként üzletet nem köthet. Az egyes városok kötvényét azonban a nyugati piacokon (mert pénz csak ott van) eladni nem lehet. A hármas entente elzárkózik előlünk. Innen a pénzkrízis. De ha ezt nem tenné is, az a francia kisember, ki a papírt megveszi, Kecskemétet, se Szegedet nem ismeri. Nem is bízik benne. Ezért a kérdés csak egy alapon kezelhető és ez az, ha teljesen hozzájárulunk a külföldi tőkés igényeihez. Aki adja a pénzt, az szabja meg a feltételeket is. Ez pedig akként lehetséges, ha a városok egységes típusú kötvényeket adnak ki, ezeket egységesen kezelik és egységesen ellenőrizvén egymást, egymásért szavatolnak is. Akkor nem Kecskemét és nem Hódmezővásárhely a hitelkérő, hanem a magyar városok. Ezeknek a hitelképessége pedig kérdésen felül áll a világ bármely piacán. Az egységes típusú kötvények kibocsájthatók akár egy bank útján, amely a külföldi piacon bejegyezteti magát, akár az állam által, állami garancia mellett, vagy anélkül, de kibocsáthatók az állam által is hasonló feltételek mellett, úgy, ahogy ez több más államban is be van vezetve. Akkor aztán a városok hitelviszonyai európai nívóra emelkednek. Megközelítik, sőt talán felül is múlják az állam hitelképességét. Az olcsó és jó kölcsönből minden város annyit vesz igénybe, amennyit neki a kormány engedélyez, annyit fizet és törleszt belőle, amennyit kapott. Megszűnik a pénzpiacon való eredménytelen házalás és megszűnik minden baj, ami ebből származik. A magyar pénzpiac megkönnyebbül és a bankok jó üzletet csinálnak, mert hiszen a pénzpiac konszolidálása folytán az ő váltótárcájuk megjavul és erejükhöz képest elég tér marad még számukra úgyis, a rendezett tanácsú városok, a községek, a megyék és a magánosok hiteles kielégítésénél. Amikor tehát egy ilyen nagy kérdés helyes megoldásán dolgozom, jó ügy érdekében fáradok. Nem áldozatot kérünk, de azt hozunk az ország javára. Szó sincs ma arról, hogy Kecskemét, vagy más város pénzt adjon TÁRCA. A szent pap. Irta: Halász Miklós. Kinn enyhe, tavaszi szellő fujdogált. A nap reszkető fénye hangos éneklésre hívta a természet apró muzsikusait: a madarakat, tücsköket, akik himnuszokat énekeltek a hatalmas Tavaszhoz, amely a maga bódító, részegítő levegőjével mámorossá teszi, szerelemre hívja az embereket. A ragyogó Nap derült, pajzánkodó fénye behatolt egy fehérre meszelt, nádfedelü ház belsejébe is. A megvilágított szoba nem volt díszesebb, mint a nádfedelü kis ház külseje. Egy testetlen faasztal, mellette két durva faragású, nehézkes szék, a falak vakító fehérsége pedig az ablakok kicsinysége ellenére világossá tette a szobát. Az asztalon részint pergamenre írt másolások voltak, részint már nyomtatott nagy könyvek: egy hatalmas, tisztes könyv, fellapozva a Szentiratok, mellette latin vers, fürge hexameterek, a sokáig bolyongó, új hont szerető, hős Aeneas históriája. Az egyik falon nagy kép, az Isten Anyja, karján a gyermek Jézussal, fejüket világító glória övezi körül. Mária nedves tekintetű, nagy szemei mintha élő lélek ablakai lettek volna, szinte ránéztek a szobában levőkre. A kép alatt feszület volt. A szobában nagy, ideges csend honolt, a tavaszi levegő beáradt a szobába. A szent kép alatt egy ember térdelt. Mozdulatlanul mintha élet sem lett volna benne, csak néha susogtak valamit égő, száraz ajkai, megrázkódott koronként hatalmas mellkasa a zokogástól, tüzes, lázasan csillogó szemei pedig könyörögve csüggtek a Mária szent és szinte eleven alakján. A pap volt az, Csoltó istenfélő, hires lelkésze. Szent hite volt a jámbor, vallásos jobbágyság körében. A környéken már terjedt a protestantizmus, de Csoltó egy szálig kitartott az egyedül üdvözítő Egyház mellett. A csoltói pap prédikációit, melyek a szent Egyház legyőzhetetlen, örök tanairól és az új hit hazug eretnekségeiről szóltak, áhítattal hallgatta a nép és rájuk is átszármazott valami abból a szent ihletből, amelytől átszellemülve prédikált kipirulva, zengő, kellemes hangon a szép barna arcú, villogó, fekete szemű, fiatal pap. A szentekéhez hasonló életet élt, kerülte a kicsapongást és a nőket, mint aki sejti, hogy az utóbbiak közül valamelyik be fog hatolni szent igékért hevülő, asszonyt még nem ismerő szívébe. A terhektől görnyedő, szegény jobbágy népet nem zsarolta, mint paptársai. A falu és a szomszéd falvak népe, amelyek sűrűn hallottak hírt más papok viselt dolgáról, hogy elcsábítják a jobbágylányokat, kicsapongó életet élnek, valami babonás tisztelettel nézett a csoltói papra s eleinte csak suttogva, egymás között, később nyíltan, hivalkodva hirdették: a mi papunk szent ember! A fehér nép még messzebbi vidékről is zarándokolt vasárnaponkint a csoltói templomba. A takaros parasztlányok nem is imádkoztak, hanem nézték a szép, szent papot és szemük rajongó, öntudatlan szerelemről beszélt. A templom végén pedig tüzesen, szenvedélyesen csókolták meg a pap kezét, ki belsejében megborzongva, kerülte tekintetüket, nem merte szemükből kiolvasni azt, amit már rémülten sejtett, de nem mert, nem tudott, nem akart elhinni. Már előre reszketett, ha közelgett a vasárnap, félt ezektől a szerelmes lányszemektől, amelyek megzavarták kézcsókjaiktól, melyek felébresztettek benne valamit, amit neki el kellett temetni! . .. Csávos Kis Péter volt a falu legmódosabb jobbágya, ő volt a földesúr kedveltje. Az ő lánya volt a legszebb a faluban, meg is kérte a falunak majd minden legénye, de a lánynak egyik sem kellett. Ellenben Kis Juliska volt a legszorgalmasabb templomlátogató. Nem használt semmit az öreg Kiss bajuszalatti mormogása, hogy elég már a szent életből, itt a férjválasztás ideje. A Kis Juliska tekintete csüggött a legszerelmesebben a papon, az ő nagy, barna szemei csillogtak a legjobban a beszéd alatt, és ő csókolta meg legszilajabbul a távozó pap kezét. És az ő szemeit kerülte a legjobban, az ő csókjától félt leginkább a szent lelkész. Egy napon gyónás volt. Kis Juliska suttogását ismerte fel a pap. A lány a rács-