Kecskeméti Ujság, 1914. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1914-03-01 / 49. szám

Kecskemét, 1914. március 1. Ara 4 fillér. Vasárnap, VII. évf. 49. (1451.) sz. A felekezeti béke. Kritikus nap volt a tegnapi. Kecs­kemét város törvényhatóságának bi­zottsági ülésén felekezetek kerültek egymással szembe s villámos feszült­séggel lett teli egyszerre a levegő. Heves kitörésektől tartottunk s szinte félve vártuk, hogy a kitörésekben egy féltve őrizett kincsünk , a felekezeti béke elpusztul. Mindez nem következett be. — Nemes Kecskemét város törvényható­sága hű maradt régi tradícióihoz. A megértés, a józan belátás irányította az elméket s különösen a szemközt álló két hatalmas egyház vezetője talál­kozott abban a szépséges gondolat­ban, hogy minél magasabbra emel­kedik az ember, minél mélyebb meg­­ismeréshez jut, annál inkább látja, hogy fenn minden kapcsolatban van, összefüggésben áll. így került ki szűz­­tisztán a felekezeti béke. Két főpap, mindkettő kiváló elme, tudott önma­gán uralkodni. Ha csak egyik is min­den korlát mellőzésével akart volna előtörni, magát és környezetét ádáz küzdelembe, szomorú pusztulásba döntötte volna. Mert kényes és veszedelmes volt az ütköző­pont. A római katholikus egyház zárdát óhajtott létesíteni, alsó-, közép- és felsőleányiskolával kapcso­latban. Sok évtizeddel ezelőtt Kecs­kemét város felekezetei lemondottak a felekezeti iskolák létesítésének jo­gáról, kölcsönösen megegyeztek főként abban, hogy elemi iskolát egy feleke­zet sem állít. A r. kath. egyház elemi iskolát is szeretett volna, egy magasabb cél érdekében erről lemondott s igy a törvényhatóság 100.000 koronás se­gélyt szavazott meg a zárdával kap­csolatos leányiskola létesítéséhez. A kath. egyház biztosítékot nyúj­tott atekintetben, hogy ez az iskola a­­ felekezeti békét nem fogja veszélyez­tetni s csak a műveltséget, a tudást lesz hivatva terjeszteni. Ebbe mindenki belenyugodott. Mi is belenyugszunk, jólehet kifejezést kell adnunk annak is, hogy kívánatos volt mindezeknek a megállapítása, gyakorlati jelentőségük azonban nincs. Cél nélkül nem született ugyanis a zárda s a kultúrát terjeszteni nem lesz egyedüli hivatása. A keresztény kultúrát igen, azt fogja terjeszteni s egy katholikus írónál olvastam, hogy a „keresztény kultúra“ terjesztése azt jelenti, hogy a történelem tanításait, nagy bölcsek alaptételeit, Jézus Krisz­tusnak és egyházának intelmeit a gyakorlati életbe átvinni öntudattal igyekezzenek. A XX-ik században mindenki érzi, hogy az egyházak régi erkölcs­­nemesítő befolyásukat már nem sokáig gyakorolhatják, így érthető a római katholikus egyházak mozgalma s miután még egészen kezdetén vagyunk ennek a mozgalomnak egy csöppet sem kell megijednünk tőle; igyekezzenek a többi egyházak hasonló mozgalmat kifejteni, a kultúra terjesztés nemes versengé­séből csak haszna lehet az emberi­ségnek. Terjesszék a róm­­ katholikusok a keresztény kultúrát, a reformátusok a protestáns kultúrát, a zsidók a zsidó kultúrát, mindez jó lesz, ha a kul­túra terjesztése közben sikerülni fog becsületes, tanult polgárokat nevelni a hazának. Mert minden iskolának mégis csak első célja az, hogy hazá­jának neveljen derék polgárokat. A princípiumok megerősítése, csak má­­sodrangú fontossággal bír, mert nem princípiumok uralkodnak a világon, hanem emberek. S ismét ugyancsak keresztény írótól citálom . Ha szép alaptételekkel jobbá tehető lenne a világ, már rég paradicsommá tehette volna azt a ke­reszténység . . . ! így van ez ! Ezért nem is félünk a zárdától, s csak tiszta szívből örülünk, hogy ezen a parányi jelentőségű kér­désen nem bolygott meg a felekezeti béke ! Kár lett volna érte! . . . Létesítü­nk-e tolsár­­at ? . (*) Gyümölcstermelésünk és exportunk messzeföldön, a világpiacon évtizedek óta híres. A kecskeméti gyümölcs, a kecskeméti barack és szőlő, no meg a kecskeméti jó asztali bor, melyhez már a kecskeméti aszú is járul, — a külföld nagy piacain jobban ismeretes, mint a hon határain belül. Évtizedek munkájának kellett elkövet­kezni, hogy Odesszától a keleti tenger part­jáig, sőt Svédországban is ismeretessé, vi­lághírűvé váljék a kecskeméti szőlők és gyümölcsöskertek éjjel és nappal gondosan ápolt gyümölcse. Most azonban már másról is van szó. Hangsúlyozzuk, hogy már, mert a kö­zelmúlt napjaiban egymásra halmozódott s közgazdaságunkat mélyen érintő események siettetik, hogy zöldségtermelésünk érdekében radikálisan cselekedjünk, s ne a csöndes szunnyadás, a lassú tespedés világába me­rüljünk el. Nagykőrössel, a mi kedves szomszé­dainkkal kezdjük, akiknek munkabírása, szorgalma, évtizedes buzgósága világpiacot teremtett zöldségtermékeiknek, különösen az uborkának és salátának. Ez az a két hatal­mas cikk, melyet évről-évre nagyobb és nagyobb mennyiségben száz és ezer vag­yon számra expediálnak nemcsak a fővá­rosba és Bécsbe, de a jelentékenyebb kül­földi piacokra is. Ennek oka pedig leginkább az, hogy gazdáink, elég szép számú kivétellel ugyan, a múltban ilyen „közgazdasági életet“ él­tek : jó teli kassal ültek a Gazdakörbe, vagy pipázva kiáltak a Gazdakör elé, vagy el­mentek a közgyűlésekbe, ahol, kérések ki­vételével, mindent elleneztek, ami városunk kultúráját, ami közgazdasági életünk fellen­dülését vonná maga után, mert az öregek­nek úgy is jó volt, az öregeknek, akik pa­raszti sorból küzdve-kínlódva összekupor­­gatnak valamit, hogy a mai nemzedék egy jó részének legyen mit —­eldorbézolni ! Ez minden, csak nem modern, nem a korszerű követelményekkel járó közgazdasági élet és tevékenység! Szerencse, hogy va­gyon valamelyes kivétel s éppen ezért fenti sorainkra is rámondhatjuk, hogy: akinek nem inge ne vegye magára! Hát nem-e közgazdasági életünk bűne és mulasztása-e az, hogy e téren,­­ a konyhakertészet terén hátrább állunk akár­melyik nagyközségnél, kisvárosnál. Vagy meri-e valaki mondani, hogy az uborka, paprika, hagyma, saláta, zöldség­­neműek, stb. stb., amit a konyhakertészet­nek kellene produkálni, nenve száz és ezer kocsi számra jön be városunkba évről­­évre és nekünk pirulnunk, szégyenkeznünk kell azon, hogy " gazdáink jó része, akikhez ez a kérdés tartozna, foghegyről nézik és látják mindezeket, mert egyebet se tud nagy részek, mint ősztől-aratásig telesírják a vi­lágot, ámde augusztusban és szeptemberben duzzadó erszényekkel ostromolják a takarék­pénztárakat, a­­ siralom garasainak ki­tűnő kamatoztatása végett! Vagy tán ezt is, mint a szőlőkultúra megteremtését, megint csak a „nadrágosok­­tól“ várják ? Élelmi cikkeink drágaságának maguk a gazdák és ezek közül is azok az okai, akik belterjes, praktikus gazdálkodás kere­tében lehetővé tehetnék, hogy mindennapi élelmi cikkeink 80, avagy 100 százalékkal­­ olcsóbbak lennének! Mindezen segítene a bolgár rendszerű kertészet, amelyet százszámra kellene váro­sunk közeli határában létesítenünk, hogy ne csak a helyi piacot, de az ország és fővá­ros piacát is ellátva, azután legyen elegendő termelésünk a világpiac ellátására is. De hát. . . ez nem mi rajtunk múlik, akik itt az eszméket szolgáltatjuk, hanem azokon, akiknek szakmájukba vágó volna ennek létesítése. Mert létesítenünk kell ezt is rövidesen akár szövetkezeti, társadalmi alapon, mert nem elég, mint Bugacon tesszük, konzor­ciumot szerveznünk, a négylábúak, de szer­vezkednünk kell a­­­kátlábúak eledelei ér­dekében is !. .. Hja, Bugac, az más ! . . . mi vidék autonómiája. Ma van a Magyar Labdarúgók Szövet­ségének évi közgyűlése. Ilyenkor gondolnak a fővárosi egyletek a vidéki egyletekre is. A nagyobb vidéki egyletek elküldik képvi­selőiket a közgyűlésre, ahol elmondják pa­naszaikat és bajaikat. A jó fővárosi egyletek nagy szánalommal hallgatják őket, vigasz­talják, segítséget ígérnek, de mindaz csak azért van, hogy az illető fővárosi egyletek megszerezzék a vidéki egyesületek szavaza­tait saját érdekük részére. De ez a jóindu­­lat csak addig tart, míg a választás, vagy szavazás abban a bizonyos ügyben meg nem volt s mikor az megtörtént és bizto­sítva van minden a fővárosi egyletek ré­szére, akkor úgy elpárolognak a vidék mel­lől, mintha ott sem lettek volna és minden ígéretet elfelejtenek. Azt hiszem, hogy most más fog tör­ténni. Megindult a vidéki egyesületek lavi­nája és most már nem panaszkodnak, nem keseregnek, hanem egy nagy programm­­ban követeléseket terjesztenek elő. — Ez a mozgalom a Délvidékről indult ki és mint a’Sport 1914. január 25-iki számában ol­vasható a javaslat, illetve a követelés a kö­vetkező : „Mondja ki a közgyűlés, hogy a vidéki kerületek autonómiáját kiszélesíti, a kerületi választmányt felruházza a mérkőzések igazolása körüli minden

Next