Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-09 / 234. szám

XXVI Évfolyam, 334. szám ÁRA 80 FILLÉR Verh­ovina 25 éve szabad írta: Jurij Ilnyickij, az Ukrán KP Kárpátontúli területi pártbizottságának első titkára ÉVSZÁZADOK MÉLYSÉ­GÉBŐL az 194­1-es év neve­zetes októberéig, súlyos só­hajtásként nehezedett terüle­tünk munkás népére a leigá­zás, elnyomatás. Minden nap, minden esztendő — egy-egy fekete oldala életrajzunknak. Az elnyomók a nép könnyei­vel és vérével írták ezeket az oldalakat Századunk elején a Kárpá­­tontúlt „megszemlélni” érke­zett hozzánk egy magas ran­gú állami hivatalnok, Egan. A látvány még őt is borza­dásra késztette. Az uralkodó osztály képviselője így szólt: „Ezek az emberek fokozatos elhalásra vannak ítélve.” A magyar uraktól a cseh­szlovák burzsoázia fennható­sága alá került Kárpátalja. Az egész világ burzsoá pro­pagandája a csehszlovák ál­lam missziójáról kiabált. Négy és fél ezer állami hi­vatalnok — jegyzők, büntető­­bírák, börtönőrök és százhat­van csendőrkapitányság, hi­vatal. Ezekről a „misszioná­riusokról” kifejezően beszélt Dmitrij Vakárov, a kárpátal­jai költő-forradalmár: „Egy faluban két rendőr van, írás­tudó — nincs egy sem.” Fábri Zoltán, a haladó ma­gyar publicista 1932-ben a következőket jegyezte „Le­genda az éhségről” című könyvébe: „Ma már nem kell Indiába utazni ahhoz, hogy megismerjük a páriák életét. Az éhség vidéke itt van nem messze a szomszédban, Kár­pátalján.” A 30-as években a terület gazdasági életében az ipar csupán 2,2 százalékot képvi­selt, a települések négyötödé­ben foglalkoztak gazdálko­dással és az itt élők 90 száza­léka föld nélküli volt, vagy nyomorúságos telkecskével rendelkezett. A szántóföldek hetvenhét százaléka, s a le­gelők nyolcvanhét százaléka a nemeseké és kulákoké volt. A gazdasági, politikai, szo­ciális és nemzeti elnyomás, a végszükség és éhség, a börtönök és gyűjtőtáborok al­kották az elnyomók fegyver­tárát. De Kárpátalja dolgozói nem tűntek békésen tirannu­­saiknak. Parasztfelkelések és zsellérlázadások újabb, meg újabb tüzei lángoltak fel. A harc különösen megerő­södött a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom oroszor­szági győzelme után, s e győ­zelem nyomán gyökeret vert Kárpátalja dolgozói között a rendíthetetlen hit, a boldo­gabb jövőben. A HELYI PÁRTSZERVE­ZET, élén a nép olyan oda­adó fiaival, mint I. Mondok, E. Szajdler, I. Lokota, N. Szidorjak, I. Demko, E. Kli­ma, A. Borkanyuk, P. Tye­­rek, I. Ebert, I. Turjanyica, J. Havelka, I. Vas és más férfias harcosok — a burzsoá rezsim, a kegyetlen megtorlá­sok és a fasiszta terror ne­héz körülményei között tán­­toríthatatlanul és következe­tesen törte a szabadsághoz vezető utat. A Kárpátontúl történeté­ben új fejezet kezdődött 1944 őszén. A szovjet testvérnépek egyetlen családjában, a Kár­­pátontúlon is gyorsan meg­szüntették az elnyomó gaz­dálkodás évszázados öröksé­geit: 25 esztendő alatt kilé­pett a XIX. századból — ilyennek tartották régebben e terület fejlettségi színvonalát — s belépett a korszerű ipar és mezőgazdaság, a magas szintű kultúra és haladó tu­domány korába. A Szovjet­unió kitüntetett területe lett Kárpátontúl. Vessük össze a két számot: 2,2 és 66 százalék. Ilyen arányban vette ki részét a nemzetgazdaságból az ipar a háború előtt és ma. A terüle­ten, ahol a favágás számított a fő foglalkozásnak, ma fém­­feldolgozó munkagépeket gyártanak, gázfelszereléseket, elektromos műszereket, auto­­matizációs és mechanizációs készülékeket, vegyipari ter­mékeket készítenek. Nemrég eljutottam a tja­­csevszki kerület Tyernovo községének falumúzeumába. Magam láttam, amint az ide érkező iskolások meglepetten nézegetik a faekét, a vetés­hez használt háncskosarat, a csépet, a kézi magtisztítót. Igen, ők most csak a mú­zeumból, elbeszélésekből is­merik e tárgyak rendelteté­sét. Pedig egyáltalán nem is olyan régen a kárpátaljai pa­raszt gazdaságának ezek vol­tak a legfőbb felszerelései. A felszabadulás előtt négy gaz­daságra jutott egy faeke, 98- ra egy talajlazító eke, 88 gaz­daságra egy vetőgép. Ma a mezőgazdasági dolgozók ren­delkezésére áll 4 és fél ezer traktor, több mint 500 kom­bájn, 1800 tehergépkocsi, va­lamint 7 és fél ezer villamos erőgép. Befejeződött a me­zőgazdaság teljes villamosítá­sa. Minőségileg is megválto­zott a paraszti munka: ma a termés, a gazdálkodás sike­rét a szakemberek és a gépe­sítés határozza meg. AZ IPAR ÉS A MEZŐ­GAZDASÁG meggyorsult fej­lődése olyan fundamentum­nak bizonyult, amelyre a nép jólétének, a települések kulturális színvonalának fej­lődése épülhet. Az emberekhez gazdagság köszöntött be, s kulturált élet. Ma már csak a mú­zeumban látható a kémény nélküli parasztház makettje, csaknem minden ház újjá­épült. Ezen a vidéken, ahol a munkásnak egy csipet sóra való garasa sem volt, ma évente minden egyes lakos több mint 400 rubel értékben vásárol különböző árucikke­ket. A példák sorában említe­ném a felszabadulás előtt végtelen nyomoráról neveze­tes Jásziny falucskát. Ta­valy a helybeli boltok mint­egy 4,5 millió rubel értékű árut adtak el. A jászinyiak egy év alatt három személy­­gépkocsit, 28 motorkerékpárt, 57 hűtőszekrényt, 110 mosó­gépet, 125 televíziós készülé­ket, 300 rádiót és sok egyéb olyan cikkeket vásároltak meg, amelyekről huszonöt évvel korábban még fogal­muk sem volt az emberek­nek. Negyedszázada a kárpátal­jaiaknak több, mint fele írás­­tudatlan volt, s a területen mindössze 16 orvos működött. Jelenleg a 10 ezer lakosra jutó főiskolások, egyetemisták aránya magasabb, mint Euró­pa bármelyik kapitalista or­szágában. Az orvosok számá­ban felülmúlják Angliát, Franciaországot és az NSZK-t. A Kárpátontúl az ország egyik legjelentősebb gyógyhelye lett. ÖNFELÁLDOZÓ mun­kÁJUKÉRT a Kárpátontúl 35 legkiválóbb fiát és leányát tüntették ki a haza magas ki­tüntetésével — kiérdemelték a szocialista munka hőse cí­met. Csaknem 5 ezren visel­nek érdemérmeket és kitün­tetéseket. A Kárpátontúli területen a népgazdaság különböző ágainak, a kulturális élet, a népoktatás, egészségvédelem nemzetiségi vezető- és szak­embergárdája fejlődött ki. Az alkotó értelmiség hatal­mas seregét mondhatjuk ma­gunkénak. A Kárpátontúli te­rületen írók, művészek és új­ságírók szövetségeinek cso­portjai tevékenykednek. Uk­rán, orosz és magyar nyel­ven 3 újság jelenik meg, uk­rán, magyar és moldva nyel­ven televízió- és rádióstú­diók működnek. Ugyanezeken a nyelveken 17 millió pél­dány könyvet jelentetett meg eddig az ungvári „Kárpátok” Kiadó. Ez csupán néhány tollvo­nás mai szovjet valóságunk­ról. Bizakodva tekintünk a jövőbe. Tudjuk, hogy a hol­napunk még jobb lesz a má­nál, s ez lelkesít bennünket. Lám, ezért tevékenykedik ilyen lendülettel, buzgalom­mal Kárpátontúl dolgozó né­pe. Külföldön sok jó barátunk van. Gyakran megfordulnak a Kárpátontúlon, s meleg szavakat hagynak emlékül. „Kedves barátaim! — írta a vendégkönyvbe Rockwell Cant, a híres amerikai mű­vész. — Mi szeretjük önöket! Sohasem feledjük el mindazt, amit itt láttunk — a boldog­ságot és az emberek barát­ságát!” Az igazat megvallva, mé­lyen meghatnak az elragad­tatás szavai, melyeket az egykor jobb sorsot kereső, külföldre emigrált kárpátal­jaiak ejtenek ki. Negyven esztendő múltán szülőfalujá­ba, Nyizsneje Szolotvinóba látogatott Ivan Metyelesko, USA állampolgár, New Jersey államból. S­im a következő­ket mondta faluja láttán: „Nem hiszem, hát valóban ez a szülőföldem, a szülőfa­lum... Nagy érzés kerítette hatalmába a szívemet: tüzes elragadtatás, a földi öröm, gazdagság, boldogság köszön­tött a kárpátaljaiakra!” EGY NEW YORKBAN LAKÓ asszony, az ungvári járásban született Maria Kvocska igen jellemzően mondta el benyomásait: „Sok csodálatosan szép és örömteli dalt hallottunk itt. És talán a legszebb ajándék, amit elviszünk az óceánon túlra, egy gyönyörű dal, me­lyet itt tanultunk. Arról szól ez a dal, mennyire megválto­zott a vidék, mennyire szé­pek lettek a szovjet Kárpá­tontúl falvai és városai.” V/UB PRQLITÁRJAI, IQUISOÍ JZTIK! 1969. OKTÓBER 9. CSÜTÖRTÖK LAPPSQ­­AmMMAs6%t Mikor indul tiszta lappal a nyírkátai tsz? 9. oldal) Vita a népművelésről Részletes beszámoló a szerdai sporteseményekről A tévében láttuk (5. oldal) (7. oldal) (8. oldal) Hazaérkezett az NDK-ból a magyar párt- és kormányküldöttség Szerda délelőtt hazaérkezett az NDK-ból a magyar párt­és kormányküldöttség, amely a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának, az NDK államtanácsának és­nisztertanácsának meghívá­sára részt vett a Német De­mokratikus Köztársaság meg­alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségeken. A küldöttséget Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára vezette. Tagjai voltak: Fock Jenő, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Erdélyi Ká­roly, a KB tagja, külügymi­niszter-helyettes és dr. Nagy Lajos, hazánk berlini nagy­követe, aki Berlinben csatla­kozott a küldöttséghez. A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Komócsin Zoltán, a Po­litikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Péter János külügyminiszter, Len­kei András belügyminiszter. Jelen volt dr. Herbert Plasch­­ke, az NDK budapesti nagy­követe és a nagykövetség több munkatársa. Brezsnyev üdvözlet*« az uzsgorodi nemzetközi találkozó részvevőihez Moszkva (TASZSZ): Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára üdvözöletet intézett az európai szocialista orszá­gok békeharcosainak uzsgoro­­di nemzetközi találkozójá­nak részvevőihez. Brezsnyev üzenetében hangsúlyozta: „a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép, hí­ven a nagy Lenin hagyatéká­hoz, a jövőben is minden tőle telhetőt elkövet a szocialista közösség minden irányú erő­sítéséért, az imperializmus és a reakció elleni küzdelem ér­dekében, a békéért és a nemzetközi biztonságért”. Mi sokra értékeljük az eu­rópai szocialista országok bé­keharcos szervezeteinek a bé­­ke és az európai biztonság megszilárdítása érdekében végzett gyümölcsöző munká­­ját, amely fontos tényező az egyetemes békéért és a népek biztonságáért vívott harcban — írja üzenetében Brezsnyev. Külpolitikai összefoglalónk • Az új brazil elnök beszéde • Jarring megszakítja misszióját A Las Vegasban folytatódnak a zavargások Medici tábornok, Brazília új elnöke hivatalosan ugyan csak november közepén vált­ja le Costa e Silva marsallt, gyakorlatilag azonban már az ország államfőjének tekint­hető. Erre utal az is, hogy a 64 éves generális rádió- és televízióbeszédében körvona­lazta programját. Beszéde egyelőre tipikusan a katonai diktatúra hangja és ezen a rezsim liberalizálására tett ígéretek egy jottányit sem változtatnak. A tábornok „szabad sajtót, egyházi és egyetemi életet” ígért, de csak akkor, ha a felsorolt szektorokban az újságírók,a papok és egyete­misták „maguk teremtik meg szabadságuk feltételeit”. Va­gyis magyarul: ha az elnök biztosítottnak látja, hogy a felsoroltak azt és csak azt mondják, amit jónak lát — akkor megszólalhatnak... A beszéd során elhangzot­tak a többi, ilyenkor már szinte kötelező elemek is. Me­dici hangsúlyozta, hogy „nem pályázott” az államfői méltó­ságra, de „nem is utasíthatta vissza” azt. Elismerte, hogy az országot irányító katonai vezetést „nem lehet teljesen demokratikusnak nevezni”, ugyanakkor elismerő szavak­kal emlékezett meg elődje, Costa e Silva munkásságáról, összegezve: a beszéd sem­milyen értelemben nem kel­tett meglepetést. Nem csak Medici tábornok gondolko­dásmódját tükrözik, hanem azt a rendkívül bonyolult helyzetet is, amelyben el­hangzott. Az új elnök szem­mel láthatólag csak arra vi­gyázott, hogy egyetlen csopor­tot se bántson meg és ne is kötelezze el magát valami­lyen irányban. Senki sem várhatta — nem is várta —, hogy ebből a beszédből meg­tudja Medici szándékait. És ha ez valamely csoda foly­tán meg is történt volna, még mindig ott van az is­meretlen mélységű, de feltét­lenül létező szakadék bárme­lyik új brazil vezető szándé­kai és lehetőségei között. Medici jött — Gunnar Jar­ring, az ENSZ-főtitkár közel­­keleti megbízottja pedig — legalábbis egyelőre­­ megy. Jarring csaknem féléves szünet után szeptember köze­pén kísérletezett ismét azzal, hogy közelebb hozza a közel­­keleti megegyezést. Erőfeszí­tései azonban teljesen ered­ménytelenek maradtak, így visszatért tulajdonképpeni állomáshelyére, Svédország moszkvai nagykövetségére. Küldetésének újabb siker­telensége jól érzékelteti an­nak a krízisnek a mélységét, amely a közel-keleti hideghá­borút immár esztendők óta meleg háborúvá változtatta. Az amerikai kaszinó-fővá­rosban, Las Vegasban folyta­tódnak a néger negyed zavar­gásai. Eddig legalább 50 se­besülés és 100 letartóztatás történt. A Las Vegas-i ese­mények újra bebizonyították: illúzió a négerkérdésben gyö­keres, pozitív fordulatot vár­ni, amíg a kabinet Vietnam­ban, pusztításra költi el az otthon, a gettók felszámolá­sához égetően szükséges mil­­liárdokat. Több napos tüntetéssorozat kezdődött szerdán Chicagó­ban. A diákok, a demokrati­kus társadalomért elnevezésű radikális szervezet tagjai, a tüntetéseken tiltakozni akar­nak a vietnami háború, a chicagói rendőrség erőszakos fellépése és különösen a vá­rosban folyó „összeesküvési per” miatt. A per nyolc vád­lottja ellen a tavaly augusz­tusi chicagói tüntetések szer­vezése miatt indítottak eljá­rást. A nyolc vádlottat „kor­mányellenes összeesküvés” cí­men akarják elítélni. A tüntetéssorozat előestéjén Chicagóban ismeretlen tette­sek felrobbantottak egy rendőr-emlékművet, a Hay­­market téren. Ezen a téren a rendőrség a múlt század vé­gén sortüzet adott le sztrájko­ló munkásokra és a véres összecsapásnak több halottja volt,­­ a rendőrök soraiból is. Az amerikai parancsnokság az éjszaka eseményeiről ki­adott közleményében csupán szórványos harci tevékeny­ségről számolt be. A parti­zánok 14 ízben vettek tüzér­ségi tűz alá különböző ame­rikai, illetve dél-vietnami ka­tonai célpontokat

Next