Keleti Ujság, 1929. február (12. évfolyam, 25-45. szám)

1929-02-01 / 25. szám

9 VLDAH tűi tvF. tv, szia. A Magyar Párt és a magyar egyházak elleni brutális támadásokkal akarták mérgezni az atmoszférát A svábok erőszakos magyarosításáról költött vádak a Curentulban — Mayer János magyar miniszter át­beszélt volna a határon (Bucuresti, január 00.) A Curentul című bukaresti lap az egész választás alatt és az­után is, szinte hivatásszerűen izgatott a ma­gyarság ellen. Az a nézőpont, amiből a ma­gyar kérdést nézi, sokkal alacsonyabb, sem­hogy polemizálni lehetne és érdemes volna vele foglalkozni. A legképtelenebb rosszindu­latú meséket tálalja fel s ezeknek sorozatá­ban most a Magyar Pártot azzal vádolja, hogy erőszakosan ráfeküdt a svábságra. At­tól az emelkedett, vagy egyszerűen liberális felfogástól, mely szerint mindenki olyan nemzethez tartozik, amilyennek magát vallja, nagyon távol áll az ilyen bukaresti uszító román lap. A Curentul a tények és igazságok legképtelenebb kiforgatásával akarja mérge­­síteni az atmoszférát. Ezt tartja hivatásának. És a következőket írja: A Magyar Párt ázsiai brutalitással igyekszik megfosztani nyelvétől és német ér­zületétől a szatmári sváb népet. Mit is je­lentene a Magyar Párt a szatmári ötezer lel­ket számláló katolikus sváb lakosság nél­kül! — teszi fel a kérdést a Curentul. A Ma­gyar Párt a Maniu-kormány uralomrajutása után a szatmári római katolikus püspökségi vikáriussal rendeletet adatott az összes sváb elemi iskoláknak, amelyben a német nyelv helyébe a magyar nyelv bevezetését rendelte el. Különben a Magyar Párt abban is vétkes, hogy nem engedi meg a román nyelv­ű iroda­lom, valamint az ország alkotmányának és­­földrajzának tanítását a szatmári római ka­tolikus szemináriumban, a Curentul szerint abból az okból, hogy ebben a szemináriumban azután a román állam pénzén a legirreden­­tább nevelésben részesülhessenek a leendő ró­mai katolikus papok. — Évről-évre ez a püspökség — írja — küldi szét a Szent István ezeréves Magyar­­országnak integritásáért harcoló legelhatáro­­zottabb harcosokat, — írja a lap. Évtizedek óta küldik ezeket a papokat, a magyarizálás Herkuleseit a sváb községekbe s hűs segítsé­­geseik nekik a felekezeti tanitók, akik a sváb nép iránti ugyanion ellenséges lelkűlétben növekednek fel s ma ezzel viseltetnek a ro­mán állam iránt is, amely őket ápolja és hizlalja. A Cure­ntul cikke ezután azt ie írja, hogy, a legutóbbi általános választások alkalmával Mayer János magyar miniszter, aki sváb származású, egy magyarországi határmenti sváb községben arra buzdította a svábokat, hogy legyenek szeretettel Magyarország iránt, amely megadja nekik azokat a jogo­kat, amelyeket Románia csak ígér az ő sváb­jainak, előbb azonban az összes svábok legye­nek ismét Hungária felix állampolgárai.­­ Következésképen tényleges összeeskü­vés szerveződött a romániai svábok magya­­rizálási ügye körül és ezt Bethlen gróf buda­pesti kormánya vezeti. Kétségtelen, hogy brutális támadásként helyezték el a román lapban ezt a cikket. Az ilyen uszításoknak a hatása már elkophatott volna annyira, hogy a román közvélemény is csak mosolyogjon felette. Csatha Kálmán költészetéről írta: Kristóf György dr. Csatha Kálmánnak most már huszonöt éves írói pályájából jó tíz esztendőnél több a napilapok és szépirodalmi folyóiratok ha­sábjainak keretén belül folyt le. Apróbb cik­kei és novellái nagyobb figyelmet nem kel­tettek. „Jóizlésü­k elég tisztán látó literary gentleman —­ ez volt a legtöbb, mire munkás­ságát az őt ismerők szűk köre méltatta, — aki állásánál, műveltségénél fogva megen­gedheti magának azt, hogy kirándulásokat tegyen a szépirodalom földjére is.“ Mikor azonban a Varjú a toronyórán c. regénye 1915-ben külön kötetben is megje­lent, tüstént kész volt az egyhangú megálla­pítás: Csathó Kálmán sokkal több, mint pusz­tán a maga kedvtelését kielégítő literary gentleman. Csathó Kálmán vérbeli hivatásos és tehetséges író, akinek van mondanivalója és aki képzelő erejének készletét érdekes és élvezetes formába tudja önteni. Különösen az olvasó­közönség fogadta nagy örömmel és szeretettel a két Domokos leány folyton egy­másba fonódó, egymást keresztező szerelmé­nek a történetét, melynek beállítása, bonyo­dalma és megoldása egyaránt megkapó. Egy kicsit bidermájeres környezetben s egy cso­mó érzelgésre hajló, lágyakaratú és bágyadt természetű alak között van egy erős akara­tú, leleményes és kitartó fiatal leány s egy hasonlóképpen csupa energia meglett férfi. Mindenre lehet gondolni, csak arra nem, hogy kettőjükből férj és feleség legyen. Pe­dig úgy történik. A fiatal leány erősebbnek bizonyul, mint a kemény férfi, aki megszelí­dülve, meghódítva végre is kénytelen felesé­gül kérni Domokos Lenkét. A diadalt a sze­relem jogán vívja meg és vívja ki Domokos Lenke sok józan számítással, alakoskodás­sal, ravaszsággal; ha kell, nyers cselszövés­sel, sőt egy kevés, de kellően elhelyezett ideg­görccsel is. Mindezt azonban az olvasó elné­zi és szívesen megbocsátja neki, mert kiderül, hogy ezek által nemcsak maga, de egész te­hetetlen környezete is célhoz jut megtalálván kiki a maga életpárját és a maga élettevé­kenységét. Az olvasó közönség nem csalódott. Csa­­th­ó Kálmánnak következő regényeit is — Ibolyka, Te csak pipálj Ladányi, Most kél a nap, — bár a világháború legidegfeszítőbb éveiben jelentek meg, nem csökkenő érdeklő­déssel és tömegesen fogyasztotta. Fogyasz­totta és fogyaszthatta annál is inkább, mert a Csathó írásművészete is egyre finomodott, alakító eljárása művészibb, felfogása s egész gondolatvilága, nemesebb és közvetlenebb módon nyilatkozott meg. Időben csak egy év, de a költői alakítás és felfogás szempontjá­ból nagy különbség van pl. a Varjú a to­ronyórán és a Most kél a nap között. Ez utób­bi regényben is a szerelem joga jut diadalra s lesz felesége Káringecz Vilma, az örmény trafikos leánya Bontha Andrásnak, a főúri családokkal is rokonságban álló gentry fő­ispán fiának. De mig az első regényben majdnem sok a hősnő ravaszkodása, mester­kélt a számítása s rideg önzésbe is felöltözik célja elérése végett, akárcsak egy modern diplomata, addig a Most kél a napban igazán a felkelő nap nyugodt, tiszta levegőjében va­gyunk s Káringécz Vilma és Bontha András lelke oly természetességgel s annyi gyöngéd­séggel találkoznak és lesznek egymáséi, mint a felkelő nap verőfénye és a fűszálakon csil­logó harmatcsepp. Csak úgy mellékesen kénytelen vagyok megemlíteni, hogy tiszta szerencsétlenség, hogy Csathónak ez a regénye nem a közhata­lom változása után jelent meg. Ha nem úgy esett volna meg, akkor tekintettel arra, hogy a regény színhelye, levegője egy erdélyi vár­megye fővárosa, hogy alakjai mind erdélyiek, sőt épen örmények; továbbá tekintettel arra, hogy a szerző tanult Marosvásárhelyt és Ko­lozsvárt: világos, hogy ma nem mint szép ma­gyar regényt emlegetnek. Hanem mint vala­mivel többet és jobbat: erdélyi regényt. így azonban Csathó Kálmán kénytelen megelé­gedni azzal, hogy ő csak magyar író. Tisztán irodalmi szempontból is áll a szerencsétlen­ség, így eggyel csakugyan kevesebb azon erdélyi regények száma, amelyekben kény­telen az olvasó előbb a költészetet, a tiszta irodalmi értéket észrevenni és élvezni. Az erdélyi vonatkozást és tartalmat csak ké­sőbb és utólagosan veszi észre. Ha már egy­általán észre kell venni... Elég, hogy Csatbó Kálmán e szerencsét­lenség dacára is annyira népszerű író lett, hogy mikor első regényének megjelenése után, öt év múlva 1920-ban, Herczeg Ferenc Csatbót a Kisfaludy-társaságnak tagul aján­lotta, többek között azzal is ajánlotta, hogy művei mintegy százezer példányban forog­nak az olvasó­közönség kezében. Azóta per­sze ez a szám legalább háromszorosára emel­kedett. Hiszen csupán a Most kél a nap már hetedik kiadásban s a huszonkétezredik pél­dányban jelent meg. Többi műve is, a régeb­biek és újabbak egyaránt, újabb és újabb ki­adást érnek. Semmivel sem kisebb Csathó népszerű­sége a színpadon. S ez annál figyelemre mél­tóbb, mert színdarabjainak tárgya, meséje rendszerint nem új költői lelemény. Hanem regényeit dramatizálja és dramatizálta, mint egykor Jókai is. Csakhogy — emlékszünk rá a Jókai dramatizált regényeinek értéke és hatása egyáltalán nem versenyez magának a regényeknek a becsével. Csathó Kálmánr La- Sikerrel biztatnak a magyar-francia barátsági törekvések (Budapest, január 30.) Vilani Frigyes dr. párisi magyar követ pénteken Budapestre ér­kezik, hogy a magyar kormányt informálja párisi impresszióiról és megmutassa az ak­tuális kérdéseket. Közvetlen érintkezést ke­res a kormánnyal és a hatóságokkal s meg­­ fogja beszélni a francia-magyar baráti vi­szony kiépítését, a sorbonnei magyar katedra ügyét, a Kollégium Hungaricum erősítését és egyéb kulturális ügyeket. Ezekben a kér­désekben végleges döntés is történhetik. Az új követ egyébként párisi politikai körök előtt a legnagyobb szimpátiának örvend, amit Doumergue külön is kiemel. Valószínű­nek látszik, hogy a barátsági törekvések tel­jes sikerrel járnak. Uránia Mozgó Idegen légionárus IP (Mikor a fecskék visszatérnek) megható keleti tárgyú dráma, Marokkó és Tripolis sivatagjaiból. — Főszerepekben: Dorothie Wleck, Oscar Marion ■ Monopol Concordiafilm IwmMH

Next