Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-02 / 74. szám
Sánta és vak rokkantak küldöttsége járt a kolozsvári városházán Tegnap küldöttség jelent meg Mihali polgármester előtt. Sánták, vakok, bénák szomorú serege panaszkodott arról, hogy az utóbbi időben a városi tanács vezetősége az utcai bódék árusítási engedélyét megvonja tőlük és protekciós egyéneknek adja oda. A küldöttségszónoka szomorú színekkel ecsetelte a hadirokkantak amúgy is sanyarú helyzetét és leélte a polgármestert arra, hogy a hadirokkantaié részére kiadott bódéengedélyeket ne vonassa viszsza. Mihali polgármester azonnal magához kérette az összes idevonatkozó aktákat és azok áttanulmányozása után kijelentette, hogy a legújabb rendelet alapján a régi szerződések megszűnte után csak árlejtéssel lehet bérbeadni a városi bódékat. Az árlejtéseknél a hadirokkantaié előnyben részesülnek. A maga részéről azon az állásponton van, hogy a szerződéseket meg kell hosszabbítani és a bódéengedélyeket továbbra is a nagy anyagi nehézségekkel küzdő hadirokkantaknak kell kiadni. A küldöttség a polgármester ígéretében megnyugodva és abban a reményben hagyta el a városházát, hogy a jövőben protekció és politikai érdemek miatt nem veszik el az engedélyüket. is; JUBILÁRIS 311 kapesti Enzett;Izi Vásár MÁJUS 3-12. A magyar ipar ünnepi bemutatója számos külföldi állam részvételével. 590-es utazási kedvezmény Magyarországon az odaés vissza, Romániában a visszautazásnál. — Felvilágosítás és vásár igazolvány kapható : Clujban, a Kereskedelmi és Iparkamaránál, a Sadrev megbízottjánál dr. Iuliu Mezey, Piaţa Unirii 1. és a Die Int. de Wagons-Lits 2 fiókjánál, Piaţa Unirii 18. Ezenkívül Nagy-ománia összes nagyobb városában, ami e két utazási iroda fiókja, vagy a vásár tiszteletbeli képviselete működik. XIII. ÉVF. 74. SZÁM. Nyugdíjas vasutasok igazolványai A vasúti forgalmi felügyelőség tudomására hozza az állami és vasúti nyugdíjasoknak, hogy összes, nevükre és családjuk nevére szóló vasúti igazolványokat átcseréli. Az illető nyugdíjasoknak az új vasúti igazolvány kibocsátására kérvényt kell benyújtaniuk a megfelelő forgalmi igazgatósághoz. A kérvényben feltüntetendő az illető nyugdíjas neve, az, hogy állami, vagy vasúti nyugdíjas-e, hivatali fokozata, az, hogy kinek — a maga, felesége, vagy kiskorú gyermekei — kéri-e a vasúti igazolványt, az illető pontos nevének és születési idejének föltüntetésével, kiskorú gyermekeknél az anyakönyvi kivonat csatolásával. A kérvényekhez a kérvényezőnek 7—11 centiméter alakú fehérhátú, a képoldalon aláírt fényképe csatolandó, továbbá nyugta, amely igazolja, hogy az illető az igazolványok díját a legközelebbi állomáson kifizette.. Az igazolványok díja I. osztályra 30, II. osztályra 25, III. osztályra 20 lej, minden egyes családtagra. Csatolandó a kérvényhez továbbá a pénzügyigazgatóság bizonyítványa arról, hogy az illető a nyugdíjpénztár alapjaiból fizetett nyugdíjas. Az illetők kérvényeiket a lakóhelyükhöz legközelebbi vasúti állomás főnökénél adhatják át, aki a szükséges felvilágosításokat is megadja és a kérvényt rendeltetési helyére juttatja. 3 Befejezés felé közelednek a tárgyalások Morganékkal (BUKAREST, március 31.) Párizsból érkezett jelentések szerint a földhitelintézet részvényeit néhány napon belül kibocsátják. A földhitelintézet alaptőkéjének jegyzésében a Morgancsoport kétmilliárd, egy francia csoport szintén kétmilliárd, egy angol pénzcsoport egymilliárd, lejjel vesznek részt. A tárgyalások előrehaladott voltának és eredményességének lehet tulajdonítani a liberálisok kormányellenes kampányának szokatlan erősödését. A liberálisok nagyon jól tudják, hogy a földhitelintézet megalakulása lényegesen könnyíteni fogja az ország gazdasági helyzetét és meg fogja erősíteni a kormány pozícióját. A Morgan-csoporttal a telefon és a távhró koncesszionálására vonatkozó megbeszélések is jól haladnak előre. A pénzcsoport egy évfolyama alatt kétmilliárd lejt akar invesztálni a telefon és távíró hálózat reorganizálása céljából. Macedóniai kolonisták és bolgárok harca egy dobrudzsai községben (Bukarest, márc. 31.) Bogdanova dobrudzsai községben vasárnap este véres összetűzés volt a a macedóniai kolonisták és a bolgár lakosság között. Az összetűzés során két bolgár meghalt és egy macedón kolonista súlyosan megsebesült. A hatóságok megindították a nyomozást, három macedónt és tíz bolgárt letartóztattak, amire viszont a bazargiki bolgár kereskedők tiltakozásuk jeléül hétfőn bezárva tartották üzleteiket. Egy amerikai városban gietróleumtáramlás öntött el óriási területeket (Newyork, március 31.) Oklahomából jelentik: Oklahoma város közelében óriási petróleumtermelés folyik. Legutóbb új kutakat fúrtak. Az egyik forrás feltárásánál elmulasztottak védőintézkedéseket tenni, minek következtében a bő forrás valósággal elárasztotta a vidéket. Soha nem tapasztalt mennyiségben árad a forrásból a petróleum, amely több négyzetkilométer szélességben árvízszerűen önti el a vidéket., Az eddigi számítások szerint óránként több mint 2000 hordó petróleum ömlik szét a forrásból. Oklahoma város környéke petróleum tengerré változott. Az egész vidéken pánik tört ki. Az emberek fejvesztetten menekülnek, mert attól félnek, hogy a petróleum meggyullad. A mentési akció megindult, de mindeddig nem tudták megállítani a petróleum kiömlését. Filmszerű gyorsasággal, titokban esküdtek meg Miss Hungária és vőlegénye Míg százan és százan vádak az Aradi-uccában őket, addig a Szalay-uccában esküdött össze a jegyespár (Budapest, március 31.) A mai cinikus világban •különös szenzációként hatott az idei Miss Hungária: Papsz Mária eljegyzésének híre. Mintha egy Courths- Mahler regény eseményei elevenedtek volna meg, úgy hatott mindenkire ez a hir, a földbirtokos nábobról, aki első pillantásra beleszeret az ország legszebb lányába és huszonnégy órával később már meg is kéri a kezét. De ha regényes volt is Papsz Mária eljegyzése Tomanovits István földbirtokos úrral, ha lehet még sokkal regényesebb és mozivászonra kivánkozóbb az, hogyan kötötték meg vasárnap reggel a házasságot. A családi tanács az eljegyzés napján ugyanis úgy határozott, hogy a fiatalok március 30-án, vasárnap délelőtt esküsznek egymásnak örök hűséget, mégpedig a VI. kerületi elöljáróság anyakönyvvezetője előtt. Ez az elhatározás természetesen nem mardhatott titokban abban a városban, ahol végre élelmes riporterek is vannak, s in lapokba is bekerült természetesen a házasságkötés időpontjának híre, így tudták ezt a tanúk is, akik még szombaton este szentül meg voltak győződve arról, hogy a házasságkötés vasárnap délelőtt tizenegy órakor lesz. Mégsem így történt. Szombaton éjjel úgy tizenkét óra tájban ugyanis mindkét tanú lakásán megszólalt a telefon és a boldog vőlegény. Tomanovits István közölte az érdekeltekkel, hogy a házasságkötés idejét megváltoztatta és az vasárnap reggel kilenc órakor az V. kerületi elöljáróság anyakönyvvezetője előtt fog végbemenni, kéri tehát a tanukat, hogy ők is ott jelenjenek meg. — De miért? — kérdezték joggal kíváncsian a tanúk. — Mert nem vagyok Ramon Navarro, nem akarok filmszínész lenni majdan Hollywoodban, semmi kedvem szerepelni a nyilvánosság előtt. És itt mindjárt meg is állapíthatjuk, hogy a vőlegénynek, aki tudta, hogy az Aradi uccai elöljáróság előtt az érdeklődők százai jelennek majd meg, a fényképészek és filmriporterek ütegeiről nem is beszélve, igaza volt. Ennek évadja lévén, a fényképészeket és riportereket már nem lehetett értesíteni. A terv tehát tökéletesen sikerült. Vasárnap reggel néptelen volt a Szalay ucea és kongott az ürességtől a kerületi elöljáróság épülete, amikor egy bőröndökkel dúsan megrakott piros taxi gördült a kapu elé. Kilenc óra után néhány perccel Tomanovits István úr karján lépett ki abból Papsz Bébi és gyors léptekkel felsiettek az első emeletre, ahol Weygand József anyakönyvvezető már várta őket. A tanuk: egy országgyűlési képviselő és egy hetilapszerkesztő társaságában. Másodpercek alatt felöltötte a nemzetiszínű szalagot és filmszerű gyorsasággal már össze is eskette a fiatalokat. Papsz Bébi nagyon szép volt. Fekete selyem utazókosztüm, kis fekete kalap, fekete harisnya, fekete lakkcipő volt a toalettje. És ugyancsak feketébe volt öltözve természetesen a vőlegény is, mégpedig zakkóba, fekete keménykalappal. Tizenöt perccel kilenc óra után már újra be is szálltak a taxiba, amely a legnagyobb gyorsasággal elindult a Keleti pályaudvar felé. Sietni kellett, mert vonatjuk kilenc óra huszonöt perckor már ki is futott a pályaudvar üvegteteje alól Bécs felé, amely nászutuuk első állomása. A menyasszonynak ugyanis az volt a kívánsága, hogy Jericát óhajtja hallani, mert még sohasem volt alkalma erre. wwww.^^wvwvwwvwvwwNei'i Sikerrel kecsegtetnek a német román tárgyalások (Bukarest, márc. 31.) A bukaresti lapokban Dietrich német nemzetgazdasági miniszter egy nyilatkozata jelent meg. Eszerint Németország megszünteti az amerikai tengeri importot, mivel ennek ellenében nem tudja elhelyezni Amerikában a német ipari termékeket. Németország tengeri szükségletét ezentúl Romániából és Jugoszláviából fogja beszerezni s reméli, hogy ezeken a területeken a német ipar is jó piacot fog találni. A német—román gazdasági tárgyalások fonalát, a napokban újból fölveszik s remélik, hogy ez alkalommal sikerül az egész kérdéskomplexumot megoldani.