Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)
1933-04-01 / 75. szám
XVI. ÉVF. 75. SZÁM. KELETI UJSÉG *■ Kállay magyar földművelésügyi miniszter kielégítőeknek mondja a román-magyar kereskedelmi szerződés feltételeit (Budapest, márc. 31.) A felsőház tegnapi ülésén felszólalt Kállait földművelésügyi miniszter, aki Magyarország és a szomszédos államok viszonyáról adott rövid bepillantást. Megállapította, hogy Magyarország és Ausztria között a kereskedelmi kapcsolatok egyre inkább kiépülnek és a cseh piacon is kielégítően tudja Magyarország elhelyezni áruit. A most megkötött román-magyar kereskedelmi szerződésről szólva azt mondotta, hogy azok az előnyök, amelyeket Magyarországnak sikerült biztosítania, kielégítőknek mondhatók. Kállay földművelésügyi miniszter megnyugtató tartalmú expozéjával ellentétben áll az az információ, amelyet az Új Nemzedék közös mai számában s amely azt állítja, hogy osztrák-cseh-román fakartell alakult, amelynek egyedüli célja, hogy a Magyarországba exportált tűzifa árának lényeges felemelését vigye keresztül. A lap szerint ennek az akciónak a középpontjában a Comptoir du Bois nevű hatalmas szervezet áll, amely a cseh kormánytól kapott inspirációt a Magyarország ellenes fellépésre. Az Uj Nemzedék azt állítja, hogy egy Körner nevű fatermelő szervezte meg az országok közötti kartellt, amely Bécsben pecsételte meg a megállapodásaikat. Hivatalos magyar helyről az Uj Nemzedék cikkének adatait fantasztikus valótlanságoknak mondják. Újabb csapást mérnek az erdélyi nyugalmazott bírósági tisztviselőkre (Kolozsvár, március 11.) Kaptuk az alábbi sorokat: Miután a kormány ismét egy oly nyugdíjrendezést készül keresztülvinni, amely rendezés, ha a tervezet szerint hajtják végre, a kis nyugdíjasok egzisztenciáját teljesen tönkre teszi, s mivel tudvalevő, hogy a régi bírósági tisztviselők, akik mint irodaigazgatók, igazgatók, irodafőtisztek és tisztek szolgáltak, évek hosszú során át a Vii., Viii., IX. és X. fizetési osztályban 750—1200 lej törzsfizetéssel, alig kapnak jelenleg 2500— 4000 lej nyugdíjat, míg bármely más szolgálati ágnál, pld. vasút, posta, pénzügy, vármegye stb. ugyanazon törzsfizetés mellett 40—50%-al nagyobb fizetés és nyugdíjak vannak megállapítva, állást kell foglalnunk ezzel a tervvel szemben. .Bennünket az 1132. évi nyugdíjredukció alkalmával bekért és a volt hivatali főnök által kiadott bizonyítvány alapján, a törzsfizetés teljesen figyelmen kívül hagyásával egy sorba helyeztek olyan alkalmazottakkal, akiknek legnagyobb része a minimális iskolai végzettséggel sem bírva, muganett 2-3 évig szolgálatban. (impiegat, ajutor de grefier, akiknek úgy a jelenlegi, mint az akkori törzsfizetésük alig tesz ki 300—400 lejt.) Ennek az állapotnak igazságtalanságát nem szükséges bővebben fejtegetni. Felhívjuk az összes erdélyi igazságügyi nyugdíjasokat, hogy megyénként szerkesszenek emlékiratot, amelyben a legerélyesebb módon tiltakozzanak minden olyan rendezés és armonizálás ellen, amely anélkül nyerjen alkalmazást, hogy a volt rangot, a szolgálati éveket, a törzsfizetés és a törzsnyugdíjat ne respektálná és hogy olyan tisztviselők fizetését vegyék velünk szemben alapul, akik alig szolgáltak 3—5 évet. Kérjék fel a vármegye összes képviselőit, szenátorjait, valamint egyéb befolyásos és jó összeköttetésekkel bíró egyéneket, hogy még a végleges döntés előtt győzzék meg az illetékes fórumokat a minket ért és esetleg újabban érendő súlyos igazságtalanságról. A nagyszepen bírósági nyugdíjasok. Tovább zajlik a Hitler-kormány és a világ zsidóságának bojkott-háborúja ... -t~~ ——— -■»’ A német bojkott-mozgalom irányítója elrendelte, hogy minden zsidó jelzőtáblára sárga foltot kell ragasztani . Szombaton reggel hivatalosan is megkezdődik a bojkott Az angol parlamentben bejelentették, hogy Anglia nem avatkozik bele Németország ügyeibe s cáfolják azt is, hogy az amerikai kormány demarsot intézett volna Németországhoz (Berlin, március 31.) A német zsidó bojkott-háború hevességében alig enyhülve dúl tovább. Ennek a sajnálatosan elfajult harcnak mai megdöbbentő eseménye, hogy a Hitlerkormány bojkottvezére, Streicher képviselő elrendelte, hogy minden olyan uccai jelzőtáblára, amelynek zsidó a tulajdonosa, plakátot kell felragasztani fekete alapon, sárga folttal. Ez a középkorból bántó emlékként fennmaradt megbélyegző jelző még súlyosabb hangsúlyt kapott azzal, hogy azok ellen is alkalmazni kell, akik vegyes házasságot kötöttek, tekintet nélkül arra, hogy a házasfelek közül a férfi, vagy nő zsidó származású. Nem fogadják el mentőkörülménynek azt sem, ha az illetők kitértek a zsidó vallásból. A sárga folt brutális fegyvere bizonyára nem alkalmas az ellentétek elhárítására, pedig a német kormány minden eszközt felhasznál arra, hogy a világ közvéleményét meggyőzze a Németországról szóló hitek túlzott voltáról s megállítsa a terjedő bojkott-mozgalmat. A német ellenakció. (Berlin, március 31.) A német rádió csütörtökön este 8 óra 15 perckor közvetíteni fogja a külföldi sajtó berlini munkatársainak sajtófogadását a birodalmi propagandaügyi minisztériumból, amelyen meg fog jelenni Hitler is. A nemzeti szocialisták szombaton délután naggyűlést rendeznek a külföldi rémhírterjesztő propaganda ellen a Luftgartenben este ugyanott a nemzeti szocialista ifjúsági csoportok Bismarck-ünnepségét fogják tartani a vaskancellár születésének évfordulója alkalmából. A német lapok párisi tudósítói kommünikét juttattak el el a francia újságírószervezetekhez, melyben hangoztatják, hogy a külföldi sajtó túlozza és elferdíti a németországi eseményeket. Kérik a szervezeteket, közöljék tagjaikkal, hogy a hírek forrásának tárgyilagosságát vizsgálják felül, mielőtt azokat a sajtóban közreadnák. Szombaton kezdődik a bojkott. (Berlin, március 31.) Szombaton délelőtt tíz órakor az egész birodalom területén megkezdődik a zsidóellenes bojkott. Több zsidó vallású színházi intendánsnak, könyvtárigazgatónak és múzeumőrnek kényszerszabadságra kellett mennie. Majna-Frankfurtban a törvényszék elnöke kényszerszabadságra küldötte az összes zsidó bírákat s intézkedéseket foganatosított abban az irányban, hogy a zsidó ügyvédek csak a számaránynak megfelelő számban vegyenek részt perek vitelében. Cáfolják az amerikai demars hírét Sem Anglia, sem Amerika nem avatkozik be Németország ügyeibe (Newyork, március 31.) Az amerikai zsidó frontharcosok szövetsége kiáltványt bocsátott ki, amelyben a német áruk és a német óceánjárók bojkottjára hívja fel az amerikai zsidóságot. Newyorki jelentés szerint Amerikában elkezdik nyugodtabban megítélni a Németországi helyzetet. Hivatalos körökben meg vannak győződve afelől, hogy a forradalmi egyéni akciók valóban napokkal ezelőtt véget értek. Mint Washingtonból jelentik, Roosevelt elnök nem fogadta az amerikai zsidó frontharcosok küülldöttségét, amelynek tagjai intervencióra akarták bírni Németországgal szemben. Az amerikai kormánynak e pillanatban az az álláspontja, hogy a német kormány ura a helyzetnek , hogy tiltakozásra okot adó események jó ideje nem történtek, tehát hivatalos intervenció nem volna időszerű. (London, március 31.) Az angol felsőház ülésén lord Robert Cecil és lord Reading interpellálták a kormányt a németországi események ügyében A kormányrészről elhangzott válasz hangoztatja, hogy Anglia nem avatkozik bele Németország ügyeibe, de a berlini nagykövetség útlén flanelemmel kíséri az eseményeet. Angol hivatalos tájékoztató szerint nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy az Egyesült Államok kormánya demarsot intézett volna Németországhoz. Tény ezzel szemben az, hogy az amerikai nagykövetség már egy héttel ezelőtt azt jelentette Washingtonba, hogy a külföldi sajtóban közzétett hírek nagy része túlzott. ____ staamgMeag«MHBwa———r —■ Select Mozgé Draga Hasin végzete, rendkívüli dráma Pola NELRI első beszélő filmje. Ezen slágert technikai okok miatt az „URÁNIA“ nem közvetíti. Uránia l Mozgé MAI KEZDETTEL Szenzációs vígjáték, főszerepekben: „Egy orrhosszal“ Sigfried Arao, Verebes Frnő, Eicie Englisch Az emberiség legnagyobb problémája ? ? ? asszam asszon Minden kulturember legnagyobb élménye! 3 Elrendelték az osztrák szociáldemokrata védőszervezetek feloszlatását (Bécs, március 31.) Délben a kormány rendeletet adott ki, amellyel Ausztria egész területére betiltotta a szociáldemokrata köztársasági védőszövetség mindennemű működését és eltiltotta a pártegyenruha és a pártjelvények viselését is. A kormányrendelet indokolása szerint a köztársasági védőszövetség betiltása azért vált szükségessé, mert az utóbbi időben következetesen áthágták saját alapszabályaikat és a törvényeket s megzavarták a közrendet és nyugalmat. A délutáni órákban megkezdették a kormányrendelet végrehajtását. A vidéki Schutzbund-szervezet feloszlatására a csendőrparancsnokságok kaptak utasítást.