Keleti Ujság, 1935. június (18. évfolyam, 123-143. szám)

1935-06-01 / 123. szám

2 A FENSÉGES Cfrk'MÍW AJKPIROUTÖ 7 ^LAÍÍZ^K E kiváló' GYÁRTMÁNYOKAT WE2ERKFPV!JELET-(1.k­mtTrtA2Ak­-LUKARESI-S£UUU 1D mint parittyakövet használja fel ezt Vaida el­len. Igaz, hogy Vaida maga is hűtlen lett mind­ahhoz, amit 17 évvel ezelőtt proklamált, pedig ma nem is tudnák, hogy Bratianu az albaiuliai határozatokat szétosztotta a békekonferencia hatalmasai között, a „big five“ urai számára, ha maga Vaida ezt el nem beszéli a parlament­ben 1926 júliusában tartott filippikájában. Azóta sok víz lefolyt az összes medrekben, de a kisebbségek részvétele a kormányban nem vált valóra soha. Mert hiszen Brandsch Ru­dolf kisebbségi alminiszterkedése nem a ki­sebbségek, hanem egyedül Brandsch részvéte­lét jelentette a kormányban és erről a minisz­terkedésről annak idején Bethlen György el­mondotta mindnyájunk véleményét abban a levélben, amit Brandschhoz intézett és amely a kisebbségi felfogásnak a kormányokban való­ szereplés tekintetében klasszikus okmánya. Maga Vajda is szabadulni igyekezett Brandsch­­tól és amikor 1933-ban Maniu lemondása után ismét átvette a kormányt, már másodízben nem sietett Brandschot alminiszterré kine­vezni.. Brandsch most is remél, persze hiszen felcsapott a numerusz valakikusz apostolának, de mondanunk sem kell, hogy ha megtörtén­nék, hogy megint bejutna a miniszterelnöki palotába, éppen úgy nem volna a kisebbségek minisztere, mint ahogy nem volt Iorga ide­jében. A kisebbségek egyedül Csehszlovákiában vállaltak tárcát, de ott is igen kis sikerrel, pe­dig mögöttük elég tekintélyes közvélemény állott, hiszen két jelentékeny német párt adta beleegyezését, hogy exponensei miniszterek le­gyenek. De maga Spina német miniszter nem egyszer vallotta be nyilvánosan, hogy a kor­mányon belül sem volt képes pozitív eredmé­nyeket elérni. A csehszlovák kormány nem fogta fel, hogy nem az jelenti a kisebbségek kormányzati tevékenységét, hogy egy-két em­ber miniszter legyen, hanem hogy az államha­talom erejének és áldásainak részesévé kell magukat a kisebbségi népeket tenni. Ha a cseh kormány honorálta volna a németek súlyát, és kormányzati lojalitását, akkor Henlein szó­­csizta volna, amely a virradatot hirdeti Vajda sikert a mostani választáson és a kormányban dolgozó német pártok nem morzsolódtak volna le ilyen tragikusan. Amikor a Henlein-féle né­met egységfront megkezdte a tevékenységét, akkor kinyilvánította készségét arra is, hogy adandó esetben részt venne a csehszlovák kor­mányban. De persze nem mint a kormányba­­tolakodók képzelték ezt el, hanem csak­is azon az alapon, hogy „Gleiche unter Gleichen, Freie unter Freien“, amint ezt a párt május 19-én kelt újabb proklamációjában megfogalmazta, vagyis mint „egyenlők az egyenlők között és mint szabadok a szabadok között11. Természetesen ma valóban nem aktuális az a tétel, hogy a kisebbségek szívesen bevonul­nak az utódállamok kormányaiba, de csakis mint egyenlő és szabad tényezők, mert az ál­talános nacionalista hullám elseperte azokat a deklarációkat, amiket ezelőtt 16—17 évvel a vi­lág fórumai előtt olyan dúsan elrebegtek. Ha a cseh kormány ismét bevette a kormányába Czeh német szociáldemokrata képviselőt, ez fe­hér holló, amely búcsúéneket károg a kisebb­ségek kormányzati szerepe felett semmint pa­­deti német vezér nem aratott volna olyan nagy éjszakai álmait cseppet nem nyugtalanítja, hogy a numerusz valabikusz kormányra ju­tása esetén neki most már a kisebbségeket meg kell hivnia a kormányba, sőt bizonyosak va­gyunk benne, hogy Brandsch úr is hiába fog jelentkezni. Mi sem azért érvelünk tehát itt most történelmi adatokkal, mintha érvényesí­teni akarnék a jogainkat Vajda reménybeli kormányában. De nem hagyhattuk szó nélkül, hogy Iamandi miniszter ezt mint valami hó­bortos képtelenséget és fantazmagóriát vetítse az ország elé, hanem futólag is dokumentálni akartuk, hogy a kisebbségek részvétele az or­szág kormányzásában a legkomolyabb és leg­ünnepélyesebb ígéretek közé tartozott akkor, amikor ennek a hangoztatása ugyancsak indo­kolt­­volt. KlLFTIÜJsm 1935. JÜNIUS 1. - XV111. ÉVF.. 123. SZÁM. ^rriiiiwiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiriiiiiiiiiwraniiiiiiiwiMiiiiiiiiiiwiiiiiMii A rendőrség a kisebbségi alkalma­­zottak nagy részének elbocsátását követeli a vendéglősöktől és kávésoktől Állítólagos kormányrendeletre hivatkoznak, de a rendeletet senki sem látta (Cluj, május 30.) Kormánynyilatkozatok is leszögezték már, hogy azok a rendelkezések, amelyek a vállalatokat az alkalmazottak nem­zetiségi hovatartozásuk bevallására kényszerí­­tették, nem fognak maguk után vonni semmi­féle zaklatást a kisebbségekkel szemben. Az is köztudomású, hogy a Vaida-féle numerus va­­lachieust a kormány nem tette magáévá s ezt az álláspontját kifejezésre is juttatta. Annál nagyobb megdöbbenést keltett, hogy a helyi rendőrség tegnap délutánra felcitálta a ven­déglősöket és kávésokat és állítólagos rende­letre hivatkozva arra szólította fel őket, hogy személyzetük hatvan­­ százalékát románokkal cseréljék fel. Mindenesetre kíváncsiak va­gyunk arra a rendeletre, amelyre a rendőrség hivatkozik, mert teljes képtelenségnek tartjuk ilyen kormányintézkedés kiadását. Ettől függetlenül pedig a rendelet, illetve rendőrségi utasítást már csak azért sem le­het végrehajtani, mert a kávéházi és vendég­lői alkalmazottaknak nemcsak hatvan, hanem 17 százaléka sem román nemzetiségű. Azt ta­lán a rendőrség sem kívánja, hogy az utca­­seprőket vagy falusi embereket állítsanak be máról holnapra pincérmunkára. A pincérség szakfoglalkozás, amelynek elsajátítására hosz­­szú évek és hosszú gyakorlat szükséges. Van azonban az intézkedés ellen más érv is. A város lakosságának többsége ma is ma­gyar, ők­­ adófizetők, tehát mindaddig, amíg ez az arányszám meg nem változik, teljes jog­gal akarnak itt megélni a lakosok, fajra és vallásra való tekintet nélkül-Reméljük, hogy a csak tévedésen alapul­ható intézkedést a rendőrség haladéktalanul visszavonja. V,''’.r ^ n ' ,v Ay\» * ♦ r b ► * V Y 'a \ ‘ “ t * t t i i , * n i • * r * * z ’ - ' r ' SÉTÁK A KINCSES VÁROSBAN Bontják a Gyerekkoromban még Közép uccának hív­ták a belváros szívébe kifuzódó uccácskát, az­tán Deák Ferenc emlékét örökítette meg, most pedig „strada Regina Maria" áll a házszámjel­­ző táblácskákon. Ebben a három névben a tör­ténetét is megtaláljuk. A Közép uccában alig volt még emeletes ház, a Deák-korszakban már akadt egy-kettő és azután ha nem is amerikai stílusban, de egymás után kezdtek felsorakoz­ni az új paloták. Az iparkamara kezdte az­zal a ma is érthetetlen és zavaros pénzügyi tranzakcióval, amely valakit meg akart men­teni a csődtől, azt sem mentette meg és magát is kevés hijján csődbe sodorta. A hatalmas, három uccára nyíló bérház azonban már fel­épült és a gazda­cserével megoldotta a helyze­tet. A mai Patria-palotán a millenisták, illetve amerikai dollármilliomosok véreztek el, de ha a bibliamagyarázók szektája nem akart volna terjeszkedni Erdélyben, akkor nem volna min veszekedni a nemzeti parasztpárt két frakció­jának és a Vaida-féle Frontul Romanescnek s az egyik Pátriának nem lenne olyan díszes székháza. Ha milliomos lennék, meggondolnám, hogy éppen ebben az utcában építsek-e? Mert a fenti tapasztalatok szerint errefelé nagyon könnyen változtatnak gazdát a paloták az eredeti háztulajdonos tönkrejutása révén. Ilyen aggodalmak azonban nyilván nem bánt­ják Lapedatu miniszter urat, aki szintén nem úszta meg anélkül lapostetejű­ háromemeletes házának felépítését, hogy legalább egy dühös kirohanást ne vágjon zsebre a „kisebbségba­rátnak" ismert Negrutiu mérnöktől, az ipar­kamara volt elnökétől. Negrutiu azért támadta meg a minisztert, amiért brasovi mérnökök­kel terveztette és építtette fel a palotát. Még azt is felrótta Lapedatunak, hogy a munkások között több a magyar, mint a román, íme, ilyen „méltányos" barátaink vannak nekünk. Most ismét nagyszabású építkezés alap­jait készülnek lefektetni az utca végén. Egy­előre még csak a csákány dolgozik, régi fala­kat bontogatnak, talán száznál több éves pinceboltozat alól menekülnek a patkányok, amelyeknek kedvenc tanyájuk volt az össze­vissza toldozott, semmiféle építészeti stílust nem képviselő földszintes házacska. A tervek körül, úgy hallom, vita­ kerekedett, mert a jövendőbeli ház gazdája valami olyasfélére gondolt, hogy itt fogja felállítani Erdély fő­városának első felhőkarcolóját. Tudniillik hat­emeletes palotára gondolt, ez pedig a mi vi­szonyaink között — lévén egyetlen felhőkarco­lóval kacérkodó épületünk a tűzoltó torony — felért volna a bucurestii Morgan-palotával. Ezt a szép álmot azonban a mérnöki hivatal már csírájában elfojtotta, azzal a dicsőséges­nek alig mondható, de észszerű indokolással, hogy a vízvezeték nem szállítaná fel a vizet a hatodik emeletre. Ilyenformán szegényebbek lettünk egy nagyvárosias ábránddal és az új palota két emelettel. A lebontott ház azonban megérdemli, hogy írjunk néhány sort róla. Emberemlékezet óta vendéglő volt benne. Legutóbb a Borbáth­­testvérek népszerű „Kéményseprő“-je. Arról volt híres, hogy itt lehetett a legjobb flekként enni. Azelőtt pedig, ámbár a Borbáth bora el­len sem lehetett komoly kifogást emelni, évti­zedeken át azt mondták az itt székelő nem is vendéglőről, hanem korcsmáról, hogy széles Erdélyben itt „terem" a legjobb bor. Ki nem tudta volna a városban, hol van a „Szénási"? Mert csak így emlegették a városvégi (mert utána már a külvárosi zónába esett az örökké sáros, szemétlerakodó hely, a Trencsin-tér) korcsmát és sok­an még ma is igy emlegetik. Az alacsony, fehérre meszelt szobákban székelt többek között a "Muskátli asztaltársaság", élén az elnökkel, Óváry Elemérrel, akiről nó­tát is gyártottak és a veterán dísztaggal, De­­zséri Gyula bácsival- Dezséri Gyula Budapes­ten alussza örök álmát és bizonyára a Széná­­sival álmodik, Óváry Elemér dr. pedig már rég leszokott arról, hogy asztaltársaságok él­tető eleme legyen. Pár hónap múlva csak azt fogják mondani a Szénási helyén felépülő házról, hogy a Poru­­jin-palota. Még jó néhány esztendő és a sorra épülő házak glédájából ki sem fog ütközni ez sem. Szénási bácsi nevét pedig senki sem fog­ja ismerni. Mint ahogy máris nagyon kevesen tartogatjuk az emlékezetünkben...

Next