Keleti Ujság, 1943. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-01 / 1. szám

I s ?v­r­sl £» Ij 6 '1 7* A T 17 I f­­o * *A“* '-V­in^TBRM] t j4 ra 12 fillér Péntek 1943 január !• KLönZETfiSI­ARAK: 1 HÓRA 3.26, NE­GYED ÉVRE 9.80, FÉL ÉVRE 18.40, EGÉSZ ÉVRE 36.80 PENGŐ. — POSTATAKARÉK­­PÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA SZÁMA 7*148. Or. 3UD.1PFST aza HusíClíHATOBN­t ÉVFOLYAM 1. SZÁM. KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG( SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA »Adtatok­ azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imáf­cozunk« Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz —­ Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldo­zatokra. , — Negyedik esztendejében jár a világ­szerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szen­vedője, de minden megpróbáltatás elle­nére is a nemzet örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelem­nek. A háború, amelyet az Úristen aka­ratából egy id­eig polgári nyugalomban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait ■ azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen ■súlyos az a kereszt, amelyet hordozunk, meglátogatott bennünket a Mindenható , mi mindnyájan egyek vagyunk a fájda­lomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Éppen ezért, most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei, közül azokat, amelyeket emberi erővel meg­­gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érin­teni a szíveket, egyenként szembe szeret­nénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kérdést: „Felelj! Megtetted-e te is kö­telességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hoz­zátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvé­reiket, családjuk támaszát és reménysé­gét, vagy­ pedig egyetlen kenyérkeresőjü­­ket, veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn har­colnak a mi biztonságunkért és életün­kért?*4 — Válaszoljon erre a kérdésre minden­ki, becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangozta­tásával, hanem némán: cselekedetekkel. — Amikor ezév augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló vé­reink részére, kérő szavam meghallga­tásra­ talált. Most még többet, még ben­sőségesebben kérek: a hadbavonultak családjainak, az emberfeletti áldozattal barcolók itthonmaradottainak. Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél nagyobb arányú gyűj­tést rendezünk a harctéren lévők itthon­maradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérnük, a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk.­­ Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társada­lom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja né­mán és zokszó nélkül soványabb kenyér­rel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponként a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fenn­maradásáért harcol vagy szolgál. Gondol­junk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmaradottairól. De ez még rém elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. — Ez a gyűjtés több, mint jótékony­kodás, több, mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyi­re szereti népünk minden rétege, lakossá­gunk minden egyes része családját és, azt a nagy közösséget, amelynek tagjai va­gyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. — Adjatok! Avassa a magyar társa­dalom ezt az alkalmat nemzeti áldozat­­készségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozok hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegeb­ben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az­­ elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! — Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942 december hó 31. nap­ján. HORTHY MIKLÓ­SNÉ­ ­ • KOLOZSVÁR, december 31. Amikor az ország E­rlss asszonya. Kormányzó Urunk Hitvese augusztus 10-én rádiószózatot inté­zett a magyar társadalomkoz a Szovjet­­orvorországban harcoló magyar honvédek ré­szére megtartott téliruha gyűjtés érdekében, bejelentette, hogy a tél folyamán mozgalmat indít a hadbavonultak itthonmaradt család­jának társadalmi támogatása céljából is. Azóta sok áldozatot szedett a halom s a megdicsőü­lt hősök élén vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettesü­nk vo­nult be a halhatatlanságba. Édesanyja, az­ ország első asszonya hozta tehát a legna­gyobb áldozatot a hazáért s most ez a gyász­baborult anyai szív fordul a magyar szívek­hez, hogy enyhítse a hadbavonult katonák családjának sorsát. A szeretetteljes kérő és hívó szó, amely az áldozat és a­ kötelesség jogán szól hozzánk — mindnyájan érezzük! — kötelező erejű pa­­rancs. Mert aki ilyen fenséges áldozatot he­lyezett a haza oltárára, annak nemcsak kérni, hanem követelni is joga van s az, hogy felhívásának minden erőnkkel eleget te­gyünk, nem csupán emberség, hanem egyéni Insttület kérdése is. Magyarország első asszonya nem először fordul kérő szavával a magyar társadalom­hoz s felhívásainak mindig eredménye volt. A mostani mozgalmának minden eddigi ak­ció kereteit és méreteit túl kell szárnyal­nia ... A magyar társadalom minden tag­jának, gazdagtól a szegényig, mértéken fe­lüli áldozatot kell helyeznie a haza oltárára, mert ezzel is csak halványan tudja lelö-- , kötelességét azoknak a hozzátarto­zói iránt, akik messzi a hazától, fegyverrel a kezükben őrködnek az ország nyugalma és biztonsága fölött. Nekik köszönhetjük, hogy a karácsonyi ünnepek békésen és za­vartalanul teltek el s az ő fegyvereik oltal­ma alá helyezzük magunkat, amikor most, az új esztendő küszöbén rendíthetetlen bi­zalommal tekintünk az elkövetkezendő na­pok és események felé. üzent meggyőződésünk, hogy a legmaga­sabb helyről elhangzó kérést mindenki meg­hallgatja s idle telhetően teljesíti is. Azok­nak családjai, akik élet-halál harcot vívnak a havas orosz pusztaságokon, dermesztő hidegben, jeges áradatot hömpölygős a fo­lyók mentén, nem szenvedhetnek szükséget ezután sem ... Rajtunk, itthonmaradotta­­kon a sor most, hogy megmutassuk: meny­nyire eggyé tudunk válni egy nagy és ma­gasztos cél: a hon­véd családok megsegítése érdekében. Palotáktól a kunyhókig kell visszhangzania Magyarország Nagyasszonya szózatának és nyomában meg kell indulnia a szeretet hatalmas áradásának azok felé, akik férjüktől, testvérüktől, apjuktól vál­tak meg az ezeréves határok védelmének érdekében... " A Kormányzó Urunk hitvese által bejelen­tett akció január 17-től február 7-ig gyűjt pénzadományokat a hadbavonultak családja részére. Újév napján száll a gyengéd hívó szó mindenkihez, tehetősebbhez és szegény­hen egyaránt, hogy hozza meg filléreivel vagy pengéivel a maga kis áldozatát annak a nagy áldozatnak ellenében, amelyet mind­nyájunkért hoznak a harctéren küzdö külö­nült '■* •­..sidjoik, még nemzetünk eléri csa­ládját sem kivéve. Ez a gyűjtés v­­lóban több egyszerű jó­tékonykodásnál, amelynek gondját néhány filléres adománnyal el lehet vetni. Adnunk kell, minél többet, erőnkön felül, hiszen a társadalom emberi és magyar érzése ilyen alkalmakkor nyilatkozik meg s ebben a­ gyűj­tésben is eldől a nagy kérdés, hogy igazán fa őszintén a­karjuk-e a­­jobb, boldogabb jö­vendőt?! A Főméltóságu Asszony szívbe­­markoló szózata arra int mindenkit, hogy szálljon magába, feleljen tettekkel arra a kérdésre, i­egtette-e méltó­ módon köteles­ségét. Adjunk, mert mindnyájunk jövendőjének és boldogságának adunk! Uj ESZTENDŐ A HADAK ÚTJÁN K­ötelessé­gtel­jesí­tés­nek és próbatételnek esztendeje búcsúzik tőlünk. Az idő folyama­tát mérő óraszerkezet mutatója könyörtelen egykedvűséggel halad át azon a pillanaton, amely a régi és az új esztendőt egymáshoz kapcsolja. Az idő nagy közhelye megismét­lődik az ó-esztendő halála és az új év meg­születése pillanatának misztikus találkozá­sában: bucsúzás közben elénk áll az 1942. esztendő, amelynek minden óráját ismerjük és elénk áll a most következő 1943. év, amely születésének pillanatában épp any­­nyira rejtélyes és épp annyira ismeretlen, mint egy esztendővel ezelőtt — 1942... Banális közhely az idő múlásában a tá­vozó és születő évek találkozásának pilla­­­nata, de mégis örökké új és mindig meg­rendítő élmény. Különösen nagyra nő e pil­lanat jelentősége most, amikor a magyarság a hadak útját járja. S ezen az úton végtele­nül fontos az eddig­ megtett szakasz és még fontosabb az a szakasz, amelyet sorsunk alakulásában magával hoz a csupa kérdő­jellel közeledő új esztendő. Minket azonban nem aggasztanak az ismeretlenek. Világos fejjel, tiszta szívvel, nyugodt elszántsággal állunk a búcsúzó fa születő esztendő határ­­mesgyéjén s gyors számvetést csinálunk. Az elmúlt év a kötelességteljesítés fa pró­batétel kemény esztendeje volt. Minden ma­gyarnak helyt kellett állania önmagáért és nemzetéért a kelet felől leselkedő veszedel­mek elhárításában. Ez a helytállás nem tett különbséget magyar fa magyar között ab­ban a tekintetben, hogy künn, az arcvonaton fegyverrel kezében teljesíti-e kötelességét, vagy idehaza, a maga munkahelyén. Egy nagy bizonyossága, van az­ elmúlt esztendő­nek : a magyar fegyverek dicsőséget fa győ­zelmeit aratva védték meg a magyar életet­, a magyar élet pilléreit.. Az a hősies küzde­lem, amellyel a magyar honvéd helyt áll, a nemzet erkölcsi fa fizikai erejének minden időkre ragyogó példaadása. Hogy mennyi értéke, kiválósága, milyen erős jelleme, hite van a magyar fajnak, arról a keleti arc­vo­nalon harcoló katonáink magatartása ad hírt. Bámulattal és tisztelettel fordulunk felé­jük az uj esztendő küszöbén S azt szeretnék, ha mi, itthom maradtak a belső arcvonal vé­delmében a nagyszerűségnek fa önfeláldo­zásnak, a legnemesebb bajtársiasságnak épp annyi és oly felemelő példáit adhattuk volna, mint honvédeiül­. Ez az évforduló immár a második a hadak utján s a külső fa a belső front szilárdsága azt bizonyítja, hogy a ha­dak útját járó magyarság jól fa becsületes igyekezettel veszi ki részét itthon is a kötel Ifaségteljesítésből fa próbatételből. A huesúzó év szántadástételében ez a leg­nagyobb megnyugvás. A honvédség hősi helytállásának, férfias kitartásának, bajtársi hűségének, nemes lovagiasságának számta­lan példája a külső és belső magyar arcvo­nal szoros érintkezésében micsi nyám­afaba, öntudatosabbá, tisztábbá és nemesebbé tette a magyar sorsközösség egységének felisme­rését. S ha a távozó fa a most érkező esz­tendő határm­agyéjén erre a magyar lelki közösségre gombolunk, büszkeség tölt el, mert a had­ak útját járó nemzetnek ez a leg­nagyobb kincse és értéke, igazságának hite és erejének tudata. Igazságunknak hite és erőnk tudata kísért bennünket a hadak utján 1942-ben és mert a jelek szerint minden magyar becsülettel állta meg a helyét, sem igazságunk hitét, sem erőnknek tudatát nem sáfárkodtuk el kicsinyesen. Az uj esztendő küszöbét ezért nyugalom­mal fa bizakodással lépjük át. Mindnyájan katonák vagyunk: a szebb magyar jövend­ő katonái. A parancsot, amelyet teljesítenünk kell, ismerjük. S fa a parancs a magyar sors nagy célkitűzéseinek megvalósíá­st követeli közösségtől, egyéntől egyaránt. A parancsot teljesítenünk kell, akár fegyver­ré, akár a fegyverek tusáját a győzelem­hez közelebb hozó magyar munkával. Az elmúlt év­ nagy erőfeszítései fa ered­ményei zálogát adják az új esztendő remé­nyeinek is. Ebben a tudatban, a magyar egység, a magyar hit, a magyar fegyverben rejlő ma­gyar erő nagy’ feladatai­nak á­térzésével és vállalásával kívánunk boldog új esztendőt minden magyarnak!... — ti —

Next