Keleti Ujság, 1943. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-01 / 1. szám
I s ?vrsl £» Ij 6 '1 7* A T 17 I fo * *A“* '-Vin^TBRM] t j4 ra 12 fillér Péntek 1943 január !• KLönZETfiSIARAK: 1 HÓRA 3.26, NEGYED ÉVRE 9.80, FÉL ÉVRE 18.40, EGÉSZ ÉVRE 36.80 PENGŐ. — POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA SZÁMA 7*148. Or. 3UD.1PFST aza HusíClíHATOBNt ÉVFOLYAM 1. SZÁM. KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG( SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA »Adtatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imáfcozunk« Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz — Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. , — Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait ■ azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen ■súlyos az a kereszt, amelyet hordozunk, meglátogatott bennünket a Mindenható , mi mindnyájan egyek vagyunk a fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Éppen ezért, most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei, közül azokat, amelyeket emberi erővel meggyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kérdést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkeresőjüket, veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonságunkért és életünkért?*4 — Válaszoljon erre a kérdésre mindenki, becsülete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán: cselekedetekkel. — Amikor ezév augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjainak, az emberfeletti áldozattal barcolók itthonmaradottainak. Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren lévők itthonmaradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérnük, a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponként a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmaradottairól. De ez még rém elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. — Ez a gyűjtés több, mint jótékonykodás, több, mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és, azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. — Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozok hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! — Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942 december hó 31. napján. HORTHY MIKLÓSNÉ • KOLOZSVÁR, december 31. Amikor az ország Erlss asszonya. Kormányzó Urunk Hitvese augusztus 10-én rádiószózatot intézett a magyar társadalomkoz a Szovjetorvorországban harcoló magyar honvédek részére megtartott téliruha gyűjtés érdekében, bejelentette, hogy a tél folyamán mozgalmat indít a hadbavonultak itthonmaradt családjának társadalmi támogatása céljából is. Azóta sok áldozatot szedett a halom s a megdicsőült hősök élén vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettesünk vonult be a halhatatlanságba. Édesanyja, az ország első asszonya hozta tehát a legnagyobb áldozatot a hazáért s most ez a gyászbaborult anyai szív fordul a magyar szívekhez, hogy enyhítse a hadbavonult katonák családjának sorsát. A szeretetteljes kérő és hívó szó, amely az áldozat és a kötelesség jogán szól hozzánk — mindnyájan érezzük! — kötelező erejű parancs. Mert aki ilyen fenséges áldozatot helyezett a haza oltárára, annak nemcsak kérni, hanem követelni is joga van s az, hogy felhívásának minden erőnkkel eleget tegyünk, nem csupán emberség, hanem egyéni Insttület kérdése is. Magyarország első asszonya nem először fordul kérő szavával a magyar társadalomhoz s felhívásainak mindig eredménye volt. A mostani mozgalmának minden eddigi akció kereteit és méreteit túl kell szárnyalnia ... A magyar társadalom minden tagjának, gazdagtól a szegényig, mértéken felüli áldozatot kell helyeznie a haza oltárára, mert ezzel is csak halványan tudja lelö-- , kötelességét azoknak a hozzátartozói iránt, akik messzi a hazától, fegyverrel a kezükben őrködnek az ország nyugalma és biztonsága fölött. Nekik köszönhetjük, hogy a karácsonyi ünnepek békésen és zavartalanul teltek el s az ő fegyvereik oltalma alá helyezzük magunkat, amikor most, az új esztendő küszöbén rendíthetetlen bizalommal tekintünk az elkövetkezendő napok és események felé. üzent meggyőződésünk, hogy a legmagasabb helyről elhangzó kérést mindenki meghallgatja s idle telhetően teljesíti is. Azoknak családjai, akik élet-halál harcot vívnak a havas orosz pusztaságokon, dermesztő hidegben, jeges áradatot hömpölygős a folyók mentén, nem szenvedhetnek szükséget ezután sem ... Rajtunk, itthonmaradottakon a sor most, hogy megmutassuk: menynyire eggyé tudunk válni egy nagy és magasztos cél: a honvéd családok megsegítése érdekében. Palotáktól a kunyhókig kell visszhangzania Magyarország Nagyasszonya szózatának és nyomában meg kell indulnia a szeretet hatalmas áradásának azok felé, akik férjüktől, testvérüktől, apjuktól váltak meg az ezeréves határok védelmének érdekében... " A Kormányzó Urunk hitvese által bejelentett akció január 17-től február 7-ig gyűjt pénzadományokat a hadbavonultak családja részére. Újév napján száll a gyengéd hívó szó mindenkihez, tehetősebbhez és szegényhen egyaránt, hogy hozza meg filléreivel vagy pengéivel a maga kis áldozatát annak a nagy áldozatnak ellenében, amelyet mindnyájunkért hoznak a harctéren küzdö különült '■* •..sidjoik, még nemzetünk eléri családját sem kivéve. Ez a gyűjtés vlóban több egyszerű jótékonykodásnál, amelynek gondját néhány filléres adománnyal el lehet vetni. Adnunk kell, minél többet, erőnkön felül, hiszen a társadalom emberi és magyar érzése ilyen alkalmakkor nyilatkozik meg s ebben a gyűjtésben is eldől a nagy kérdés, hogy igazán fa őszintén akarjuk-e ajobb, boldogabb jövendőt?! A Főméltóságu Asszony szívbemarkoló szózata arra int mindenkit, hogy szálljon magába, feleljen tettekkel arra a kérdésre, iegtette-e méltó módon kötelességét. Adjunk, mert mindnyájunk jövendőjének és boldogságának adunk! Uj ESZTENDŐ A HADAK ÚTJÁN Kötelességteljesítésnek és próbatételnek esztendeje búcsúzik tőlünk. Az idő folyamatát mérő óraszerkezet mutatója könyörtelen egykedvűséggel halad át azon a pillanaton, amely a régi és az új esztendőt egymáshoz kapcsolja. Az idő nagy közhelye megismétlődik az ó-esztendő halála és az új év megszületése pillanatának misztikus találkozásában: bucsúzás közben elénk áll az 1942. esztendő, amelynek minden óráját ismerjük és elénk áll a most következő 1943. év, amely születésének pillanatában épp anynyira rejtélyes és épp annyira ismeretlen, mint egy esztendővel ezelőtt — 1942... Banális közhely az idő múlásában a távozó és születő évek találkozásának pillanata, de mégis örökké új és mindig megrendítő élmény. Különösen nagyra nő e pillanat jelentősége most, amikor a magyarság a hadak útját járja. S ezen az úton végtelenül fontos az eddig megtett szakasz és még fontosabb az a szakasz, amelyet sorsunk alakulásában magával hoz a csupa kérdőjellel közeledő új esztendő. Minket azonban nem aggasztanak az ismeretlenek. Világos fejjel, tiszta szívvel, nyugodt elszántsággal állunk a búcsúzó fa születő esztendő határmesgyéjén s gyors számvetést csinálunk. Az elmúlt év a kötelességteljesítés fa próbatétel kemény esztendeje volt. Minden magyarnak helyt kellett állania önmagáért és nemzetéért a kelet felől leselkedő veszedelmek elhárításában. Ez a helytállás nem tett különbséget magyar fa magyar között abban a tekintetben, hogy künn, az arcvonaton fegyverrel kezében teljesíti-e kötelességét, vagy idehaza, a maga munkahelyén. Egy nagy bizonyossága, van az elmúlt esztendőnek : a magyar fegyverek dicsőséget fa győzelmeit aratva védték meg a magyar életet, a magyar élet pilléreit.. Az a hősies küzdelem, amellyel a magyar honvéd helyt áll, a nemzet erkölcsi fa fizikai erejének minden időkre ragyogó példaadása. Hogy mennyi értéke, kiválósága, milyen erős jelleme, hite van a magyar fajnak, arról a keleti arcvonalon harcoló katonáink magatartása ad hírt. Bámulattal és tisztelettel fordulunk feléjük az uj esztendő küszöbén S azt szeretnék, ha mi, itthom maradtak a belső arcvonal védelmében a nagyszerűségnek fa önfeláldozásnak, a legnemesebb bajtársiasságnak épp annyi és oly felemelő példáit adhattuk volna, mint honvédeiül. Ez az évforduló immár a második a hadak utján s a külső fa a belső front szilárdsága azt bizonyítja, hogy a hadak útját járó magyarság jól fa becsületes igyekezettel veszi ki részét itthon is a kötel Ifaségteljesítésből fa próbatételből. A huesúzó év szántadástételében ez a legnagyobb megnyugvás. A honvédség hősi helytállásának, férfias kitartásának, bajtársi hűségének, nemes lovagiasságának számtalan példája a külső és belső magyar arcvonal szoros érintkezésében micsi nyámafaba, öntudatosabbá, tisztábbá és nemesebbé tette a magyar sorsközösség egységének felismerését. S ha a távozó fa a most érkező esztendő határmagyéjén erre a magyar lelki közösségre gombolunk, büszkeség tölt el, mert a hadak útját járó nemzetnek ez a legnagyobb kincse és értéke, igazságának hite és erejének tudata. Igazságunknak hite és erőnk tudata kísért bennünket a hadak utján 1942-ben és mert a jelek szerint minden magyar becsülettel állta meg a helyét, sem igazságunk hitét, sem erőnknek tudatát nem sáfárkodtuk el kicsinyesen. Az uj esztendő küszöbét ezért nyugalommal fa bizakodással lépjük át. Mindnyájan katonák vagyunk: a szebb magyar jövendő katonái. A parancsot, amelyet teljesítenünk kell, ismerjük. S fa a parancs a magyar sors nagy célkitűzéseinek megvalósíást követeli közösségtől, egyéntől egyaránt. A parancsot teljesítenünk kell, akár fegyverré, akár a fegyverek tusáját a győzelemhez közelebb hozó magyar munkával. Az elmúlt év nagy erőfeszítései fa eredményei zálogát adják az új esztendő reményeinek is. Ebben a tudatban, a magyar egység, a magyar hit, a magyar fegyverben rejlő magyar erő nagy’ feladatainak átérzésével és vállalásával kívánunk boldog új esztendőt minden magyarnak!... — ti —