Képes Magyarország, 1956 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
Szűkszavú hír jelentette, hogy a Keleti Főcsatorna építése során a Tisza vize eljutott a Földes határában megásott mederbe. A télen — folytatta a jelentés — tovább építik a csatornát, mert május 1-ig egymillió köbméter föld kitermelésével el akarják érni a Berettyó folyót. Egymillió köbméter föld , ennél a számnál meg kell állnunk egy pillanatra. Egy vagonba átlagosan 6 köbméter fér be, tehát ennek a mennyiségnek elszállításához 167 000 vasúti kocsira volna szükség. Ne higyye senki, hogy munkások ezreire vagy tízezreire vár az egymillió köbméter föld megforgatása : a Kotró és Vasútépítő Vállalatnak jelenleg mindössze 300 embere dolgozik itt, a Hajdúszovát és Földes közti szakaszon. Viszont ott vannak a gépek, amelyek egyenként ezer ember munkáját végzik el. . . Hatalmas természetszabályozás az, ami a Tisza, a Berettyó és a Körös határolta területen folyik most a Keleti Főcsatorna — vagy amint arrafelé nevezik — az „Új Tisza” — megépítésével. A cél hármas : az öntözés lehetővé tételével termővé varázsolják a nagy kiterjedésű szikes területet, beleértve a hortobágyi pusztát is, a tiszalöki vízilépcsőnél nyert villamosenergiával fedezik a borsodi iparvidék szükségletét, végül pedig hajózható víziutat kapnak, amely igen nagy mértékben megkönnyíti, meggyorsítja majd a Tiszántúl áruforgalmát. Május 1-re elkészül a csatorna 1951-ben indult meg a munka s a 98 kilométeres csatornának utolsó szakasza — fele szélességben — 1956. május 1-re elkészül. A Tisza —Körös közti vízi öszszeköttetés megteremtésével megkezdődhet a rendszeres öntözés, a hajózás pedig az év végére indul meg — a tervek szerint. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy előbb megindulhat, később semmi esetre sem. A dolgozók öntudata, lelkesedése, szakértelme, összeforrottsága a biztosíték. Lementem a Főcsatorna mellé, hogy tárgyilagos tudósításban számoljak be a gigantikus munkáról, arról, amit már megvalósítottak és arról, ami még hátra van. Egy rövid napot töltöttem a „kotrósok” között — és utána úgy éreztem, hogy beszámoló helyett hőskölteményt kellene írnom az ott kibontakozó új világról és azokról, akik ezt az új világot a perzselő hőségben és csikorgó fagyban, legyűrve az időjárás és a természet mostohaságát, a technikai adottságok korlátait k éjt nappallá téve építik, s erejük, tudásuk legjavát adják az induláskor itt-ott talán utópiának érzett elgondolás megvalósításáért. Csodálatos gépóriások Igen, hőskölteménybe kívánkozó szereplők csaknem valamennyien az épülő csatorna partján , az élen a Kossuthdíjas Gyükér Barna főgépésszel és Boga Péterrel, az építés vezetőjével, Sztálinváros neveltjeivel. És oda kívánkoznak a csodálatos gépóriások is, amelyek mintha szintén átéreznék a feladat nagyszerűségét és méltók akarnának lenni az őket irányító emberekhez. Láttam működés közben a vágányokon járó Vörös Meteort, ezt a három emeletnyi magasságú hatalmas kotrógépet, amelyet széjjelszedve legutóbb 38 vagonban költöztettek egyik munkahelyről a másikra. A forgó felsővázas kotrógépek is megmutatták, hogy mire képesek: a nemzetközi statisztika szerint havi 25 — 300 ezer köbméter föld az átlagteljesítményük, ők pedig itt a Tiszántúlon 45 ezret is felforgattak. Tudom, hogy a hősköltemény klasszikus műfaja nem bírja a számok és adatok felsorolását, de napjaink poétikája ebben is különbözik a régitől. Ide kell tehát még írnom, hogy az öntözésre kerülő földdarab százötvenezer hold lesz, meg azt, hogy a csatornahálózat megteremtése során 31 hidat is építenek és a főcsatornát négy vasútvonal keresztezi majd. A csatorna vízszélessége 35 — 40 méter lesz, tehát kétezerkétszáz tonnás uszály kényelmesen elhaladhat majd egymás mellett — ne felejtsük el: olyan területen, ahol azelőtt a vizet „csak hírből ismerték”. Hatszáz millió forintba kerül az új Tisza. Jogunk és kötelességünk, hogy büszkék legyünk reá és gondos éberséggel figyeljük : jól sáfárkodnak-e ezzel a hatalmas összeggel azok, akiknek ez a nép államától nyert megtisztelő feladatuk. A gépek kihasználásának legszebb eredményeiért, a példamutató munkaszervezésért kapott 1953-ban Kossuth-díjat a ma 35 éves Gyükér Barna. A felelősség érzése hatja át minden szavát, miközben felidézi életének érdekesebb állomásait. — Gépészkovács volt az apám, ezt a mesterséget tanultam én is. De apám 42 évi munka után alig vitte annyira, hogy rendes lakást tudjon szerezni a maga és családja számára. Korán meghalt szegény, elvitte a nyomorúság. Mit adnék érte, ha ?