Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1877. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1877-04-08 / 14. szám
Falusi levelek. (A végrendeletekről.) Még a pogány szive is megesett volna a szegény asszonyon. Zokogott folyvást, miközben elpanaszolta baját. Meghalt áldott, jó férje; meg is irta testamentomát a jó lélek a maga saját kezével. Özvegyére hagyta házát, kertjét és szőlőjét, testvéreire az ősi földet, és mégis ezek most ki akarják túrni az örökségből, mert hát az a testamentom annyi mint a semmi, legalább ezzel biztatta a prókátor az ő megboldogult ura testvéreit. — Hát miért nem fordultak hozzáértő emberhez, — kérdezem, — mielőtt férje végrendeletet irt? — Miért? — viszontá könybelobbadt szemmel a jó asszony, — váltig azt hittük, hogy a maga saját keze írásának talán hitelt adnak, nem kímélte volna szegény uram a fáradságot, ki is merte volna álmodni, hogy egy becsületes ember írását is felforgassák. Hová dőlt elsőre, nem tudom, de mihelyt tőlem eltávozott, rögtön elhatároztam, hogy a végrendeletekről beszélgetni fogok lapunk olvasóival, nehogy hasonló esetek ismétlődjenek. De sok bajt szült már az, hogy valaki vagy nem tesz, vagy nem szabályszerűleg tesz végrendeletet. Sokan már előre félnek megírni vagy megiratni végrendeleteket, mert azt hiszik, hogy ez mintegy közelebb hozza a halált, pedig igen üdvös dolog ám, ha előre elrendeljük házunkat, s e fontos teendőt nem hozzuk-halasztjuk az utolsó órára. Hányszor fordult már elő ama szomorú eset, hogy a haldokló ajkán megakadt a szó, elfáladt a légzés, a reszkető kéz nem tudott egy tollvonást sem tenni . . . s halála után hosszas czivódás nyirbálta meg a szép vagyont s épen azokat túrták ki belőle, kik legigazságosabban megérdemelték volna. Azért édes atyámfia, amig még tiszta értelemnél vagy, tedd meg végrendelkezésedet, nehogy a húzáshalasztás keserítse meg végóráidat s azok jövőjét, kikről gondoskodni akarsz. De ez még nem elég. A törvény azt akarja, hogy a végrendelet érvényességéhez semmi kétség ne férjen, hogy a végrendelkező akaratát meg ne támadhassák egy vagy más szin alatt. Azért most hát arról akarjuk közönségünket felvilágosítani, miként kell a mai törvények szerint az érvényes végrendeletet készíteni? De szavainkat csak a mi közönségünkhöz, lapunk rendes olvasóihoz akarjuk intézni s felvilágosításunk nem az ügyvéd urak, királyi birák s egyéb törvénytudók számára készül, miután ők a törvényt magából a törvénykönyvből is jól tudják és jól tudhatják. Nem is azokat akarjuk megoktatni, kiknek maguknak is rendes ügyvédjük vagy törvénybeli tanácsadójuk van és nem is azokról a végrendeletekről akarunk beszélni, amelyek vagy igen ritkán csak rendkívüli körülmények között fordulnak elő, vagy amelyek bíróságok vagy közjegyzők előtt készíttetnek. Mi a nép szokott, mindennapi, magán végrendeleteinek törvényes megkivántatóságait szándékozunk elsorolni. Régebben, 1852 előtt a régi magyar törvények szerint lehetett érvényesen végrendelkezni. 1852-től kezdve tíz egész éven át az osztrák polgári törvénykönyv volt nálunk az úr, tehát ennek parancsait kellett követnünk, hogy végrendeletünket pörösködő atyafiak könynyedén föl ne forgathassák. 1861-től kezdve megint a régi magyar törvény lépett életbe e tekintetben, csakhogy egy kissé megváltoztatva s az osztrák törvénynyel is egy kissé összekeverve. De a régi magyar törvény szerint más törvénye volt a főpapok végrendeletének, más törvénye volt a nemes ember végrendeletének, más volt a városi polgárénak és megint más törvénye volt a jobbágy emberének. Ennyiféle törvény között aztán a pörös felek és az ügyvéd urak könnyen találtak kapaszkodót, a melynél fogva port is könnyen indíthattak s a meglevő port is könnyen húzhatták. Ez aztán arra indította az országgyűlést a múlt esztendőben, hogy mindenféle állásbeli emberre nézve egyféle törvényt hozzon és amidőn valaki, kereső fél, bíró vagy ügyvéd egy végrendeletet kezébe vesz, ne azt keresse, váljon ezen végrendelet magyar törvény vagy német törvény szerint készült-e s vájjon ezt nemes ember, városi polgár vagy jobbágy ember készítette-e, hanem csak azt keresse : vájjon a végrendelet jól van-e készítve, megállja-e a próbát emberül? A végrendelet fölött rendesen csak akkor szoktak összeveszni, amikor már a végrendelkező el van temetve s örökösei közt személyesen nem tehet igazságot. Azért minden végrendeletnél az az első kérdés: vájjon az valósággal azon embernek utolsó akaratát tolmácsolja-e, a kinek nevében a végrendelet elkészitte- E. M Mulattató és tanulságos újság a magyar nép számára. Megjelent Az előfizetések a »Képes Néplap« kiadó-hivatalához Előfizetési ára: minden héten vasárnap, egy ivén (Budapest, egyetem-utcza 4. sz.) küldendők: egész évre 2 forint, félévre 1 forint. V. évfolyam, 1877. 11. szám. Budapest, április 8.