Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1877. július-december (5. évfolyam, 26-52. szám)
1877-09-16 / 37. szám
ÉS POLITIKAI HÍRADÓ. Mulattató és tanulságos újság a magyar nép számára. Megjelen Az előfizetések a »Képes Néplap« kiadó-hivatalához Előfizetési ára: minden hiten vasárnap, egy igen. (Budapest, egyetem-utcza 4. sz.) küldendők: egész évre 2 forint, félévre 1 forint. F. évfolyam. 1877. 37. szám. Budapest, szeptember 16. A „Háború-Krónika“ cz. képes heti közlöny huszadik száma a „Képes Néplap“ mai számával küldetik szét azon előfizetőknek, a kik e vállalatra megrendeléseiket már beküldötték. Kossuth legújabb levele a háborúról. Kossuth aug. 30-ikáról még egy levelet intézett Czegléd város képviselőjéhez, Molnár Sámuelhez, a keleti háború felől. A levél elején Kossuth nagyszerű jelenetnek nevezi a magyar nemzet közvéleményének legújabb nyilvánulását, a háború eseményeivel szemközt. Majd arról szólván, hogy a most dúló háborúban úgy hazánk, mint Ausztria létérdekei forognak koczkán, így folytatja: Egy háborúval állunk szemben, mely hazánkat is, Ausztriát is eventuális halállal fenyegeti, ha nem segítjük a törököt, hogy az orosz terjeszkedési politikának gát vettessék. Ez a háború Magyarországot Ausztriával állami kapcsolatban találja. Nem hiszem, hogy az orosz sokat hajtana szavunkra, ha azt kivánnák tőle, hogy várjon ezzel a háborúval, míg ez a kapcsolat feloldatik. Eit ő nem vár. Hát a dolog úgy áll, hogy az a magyar király, akitől nemzetünk azt kívánja, hogy az orosz terjeszkedési politikának gátat vessen, egyszersmind osztrák császár is. — Ez az osztrák császár nagyon gyakran ellentétben van a magyar királylyal. Ez alkalommal nincs. — S én azt gondolom, nemzetünk kivonata csak nyerhet súlyban, ha midőn azt kivánja fejedelmétől, hogy teljesítse a honmentés kötelességét, melylyel mint magyar király Magyarországnak tartozik, egyszersmind reá mutat arra is, hogy ez neki mint osztrák császárnak is létérdekében áll. Ezért szeretek én ez ügyben Ausztria érdekeire is hivatkozni. Ezért emelem ki azt, hogy a jelen háborúban úgy Ausztria, mint Magyarország létérdekei vannak veszélyben. Ha a török birodalom ment volna azon nyomástól, melylyel a Lengyelország romjain Európa szabadságának veszélyes arányokra duzzadt orosz hatalom reá nehezkedik, a keleti kérdés tisztán belügyi kérdés volna a török , és birodalmának más fajú, vallású népei közt. Mi megtanultuk igazságosan méltányolni a török népjellem tiszteletre méltó alapvonásait. Mi tudjuk, hogy az ottomán nemzetben egy oly megbízható barátot bírunk, mint a föld hátán többet nem találhatunk, mert érdekeink annyira öszhangzók, hogy nemcsak érdekellentét, de még csak eltérés sem foroghat fen közöttünk. Mi hálával emlékszünk a nagylelkűségre, melyet a törökök irántunk tanúsítottak a mi szorongattatásaink napjaiban, és bizonyosan csak is becsületére válhatik nemzetünknek, hogy erre oly meleg érzettel emlékezik épen most, az ő szorongattatásuk napjaiban, (bizony, bizony mondom is, jó politika a magyarral jót tenni, mert a magyar nemzet hálás egy nemzet, az Isten áldja meg az ő jó szívét). Mindezeknél fogva bizonyos, hogy mi magyarok mindig a legmelegebb rokonszenvvel, a legőszintébb jó kivánattal kisérnék a török nemzet regenerationális törekvéseit, melyeknél sikerhez csak a szabadság útja vezethet; de ha az nem állana előttünk, hogy az orosz nyomás következtében a török birodalom minden megcsonkítása egyértelmű az orosz hatalom terjeszkedésével, nem volna magyar ember, aki a török birodalom úgy területi, mint függetlenségi épségét saját hazánk biztonságára nélkülözhetlennek ítélné, s azt saját nemzeti ügyünknek tekintené. — Senkinek sem jutna közülünk eszébe annak fentartásáért nemzetünk véráldozatát felajánlani, minket teljességgel nem aggasztana az, ha a szomszédunkban a szláv népek szabad nemzetekké fejlődnének. De a dolog teljességgel nem ebben a korban van. Igen, mert a keleti kérdés orosz hatalmi kérdés. Tisztán, határozottan orosz terjeszkedési politika kérdése. És az is marad mindaddig, míg Európa sokáig késő bűnbánattal azon határozatra nem jut, hogy Lengyelország helyreállításával elhárítsa magáról azt az átkot, melyet Lengyelország felkonczolásának bűne reá hárított. Szomorú időket élünk. Annyi vér után, mely azért folyt, hogy a népek egyszer már önczélokká legyenek, még mindig ott vagyunk, hogy két-három bíboros halandó szeszélye, hajlama s nem a népakarat az irányadó. De a magyar nemzet élni akar, s nem fog a resignatioban annyira menni, hogy bármi halandó személyes hajlamai kedvéért öngyilkossá legyen. Gátat kell vetni az orosz hatalom terjeszkedésének, s mivel gátat kell vetni, hát fel kell tartani a Török birodalom épségét s függetlenségét, mert ez idő szerint ez a gátvetés praktikuma. Ez a magyar nemzet elhatározott akarata. Bármi kifejezést használt is ez akarat formulázására, ebben az egész nemzet pártkülönbség nélkül egyetért; egyetért azért, mert pártkülönbség nélkül meg van győződve, hogy ez hazánk létérdekét képezi. S ép azért indignációval utasítja vissza az összes magyar nemzet azon szint oly erkölcstelen, mint improvidens gondolatot is, hogy az osztrák-magyar monarchia a török birodalom bármely részének elfoglalása által hazánk létérdeke megsértésének czinkosává szegődjék. Kormánynak sohasem tanácsos, ha alkotmányos jógot visel, nem szabad magát a nemzet akaratával ellentétbe helyezni. — Ez alkalommal a nemzet akarata annyira félremagyarázhatlanul világos, hogy azt holmi parlamentáris fogásokkal kijátszani akarni veszélyes merénylet volna. Létérdek forog fenn. A nemzet tudja, hogy ez forog fenn. És e nemzet legális nemzet. — Hát teljesítsék akaratát. Ne kényszerítsék oda, hogy létének biztosítását maga legyen kénytelen kezébe venni. Tenni fogja, ha kénytelen lesz, mert nem akar meghalni. A magyar nemzet nem lesz féreg, mely ellapul a taposónak sarka alatt. Senki kedvéért nem fogja eltűrni, hogy a szívélyesen egyetértő czárok és cesarok tekintete előtt meghunyászkodó august diplomaták a magyar hazát puskaporos hordóvá alakítsák, melyet az orosz ármány pán-szláv kanóczczal légberöpíthet