Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1877. július-december (5. évfolyam, 26-52. szám)

1877-09-16 / 37. szám

ÉS POLITIKAI HÍRADÓ. Mulattató és tanulságos újság a magyar nép számára. Megjelen Az előfizetések a »Képes Néplap« kiadó-hivatalához Előfizetési ára: minden hiten vasárnap, egy igen. (Budapest, egyetem-utcza 4. sz.) küldendők: egész évre 2 forint, félévre 1 forint. F. évfolyam. 1877. 37. szám. Budapest, szeptember 16. A „Háború-Krónika“ cz. képes heti közlöny husza­dik száma a „Képes Néplap“ mai számával küldetik szét azon előfizetőknek, a kik e vállalatra megrendeléseiket már be­­küldötték. Kossuth legújabb levele a háborúról. Kossuth aug. 30-ikáról még egy levelet intézett Czegléd város képviselőjéhez, Molnár Sámuelhez, a keleti háború felől. A levél elején Kossuth nagyszerű jelenetnek nevezi a ma­gyar nemzet közvéleményének legújabb nyilvánulását, a háború eseményeivel szemközt. Majd arról szólván, hogy a most dúló háborúban úgy hazánk, mint Ausztria létérdekei forognak kocz­­kán, így folytatja: Egy háborúval állunk szemben, mely hazánkat is, Ausz­triát is eventuális halállal fenyegeti, ha nem segítjük a törököt, hogy az orosz terjeszkedési politikának gát vettessék. Ez a há­ború Magyarországot Ausztriával állami kapcsolatban találja. Nem hiszem, hogy az orosz sokat hajtana szavunkra, ha azt kivánnák tőle, hogy várjon ezzel a háborúval, míg ez a kap­csolat feloldatik. Eit ő nem vár. Hát a dolog úgy áll, hogy az a magyar király, a­kitől nemzetünk azt kívánja, hogy az orosz terjeszkedési politikának gátat vessen, egyszersmind osz­trák császár is. — Ez az osztrák császár nagyon gyakran el­lentétben van a magyar királylyal. Ez alkalommal nincs. — S én azt gondolom, nemzetünk kivonata csak nyerhet súlyban, ha midőn azt kivánja fejedelmétől, hogy teljesítse a honmentés kötelességét, melylyel mint magyar király Magyarországnak tartozik, egyszersmind reá mutat arra is, hogy ez neki mint osztrák császárnak is létérdekében áll.­­ Ezért szeretek én ez ügyben Ausztria érdekeire is hivatkozni. Ezért emelem ki azt, hogy a jelen háborúban úgy Ausztria, mint Magyarország lét­érdekei vannak veszélyben. Ha a török birodalom ment volna azon nyomástól, mely­lyel a Lengyelország romjain Európa szabadságának veszélyes arányokra duzzadt orosz hatalom reá nehezkedik, a keleti kér­dés tisztán belügyi kérdés volna a török , és birodalmának más fajú, vallású népei közt. Mi megtanultuk igazságosan méltányolni a török népjel­lem tiszteletre méltó alapvonásait. Mi tudjuk, hogy az ottomán nemzetben egy oly megbízható barátot bírunk, min­t a föld hátán többet nem találhatunk, mert érdekeink annyira öszhang­­zók, hogy nemcsak érdekellentét, de még csak eltérés sem foroghat fen közöttünk. Mi hálával emlékszünk a nagylelkű­ségre, melyet a törökök irántunk tanúsítottak a mi szorongat­­tatásaink napjaiban, és bizonyosan csak is becsületére válhatik nemzetünknek, hogy erre oly meleg érzettel emlékezik épen most, az ő szorongattatásuk napjaiban, (bizony, bizony mondom is, jó politika a magyarral jót tenni, mert a magyar nemzet hálás egy nemzet,­­ az Isten áldja meg az ő jó szívét). Mind­ezeknél fogva bizonyos, hogy mi magyarok mindig a legme­legebb rokonszenvvel, a legőszintébb jó kivánattal kisérnék a török nemzet regenerationális törekvéseit, melyeknél sikerhez csak a szabadság útja vezethet; de ha az nem állana előttünk, hogy az orosz nyomás következtében a török birodalom min­den megcsonkítása egyértelmű az orosz hatalom terjeszkedésé­vel, nem volna magyar ember, a­ki a török birodalom úgy te­rületi, mint függetlenségi épségét saját hazánk biztonságára nélkülözhetlennek ítélné, s azt saját nemzeti ügyünknek tekin­tené. — Senkinek sem jutna közülünk eszébe annak fentartá­­sáért nemzetünk véráldozatát felajánlani, minket teljességgel nem aggasztana az, ha a szomszédunkban a szláv népek szabad nemzetekké fejlődnének. De a dolog teljességgel nem ebben a korban van. Igen, mert a keleti kérdés orosz hatalmi kérdés. Tisztán, határozottan orosz terjeszkedési politika kérdése. És az is marad mindaddig, míg Európa sokáig késő bűnbá­­nattal azon határozatra nem jut, hogy Lengyelország helyreál­­lításával elhárítsa magáról azt az átkot, melyet Lengyelország felkonczolásának bűne reá hárított. Szomorú időket élünk. Annyi vér után, mely azért folyt, hogy a népek egyszer már önczélokká legyenek, még mindig ott vagyunk, hogy két-három bíboros halandó szeszélye, haj­lama s nem a népakarat az irányadó. De a magyar nemzet élni akar, s nem fog a resignatioban annyira menni, hogy bármi halandó személyes hajlamai kedvéért öngyilkossá legyen. Gá­tat kell vetni az orosz hatalom terjeszkedésének, s mivel gátat kell vetni, hát fel kell tartani a Török birodalom épségét s füg­­­getlenségét, mert ez idő szerint ez a gátvetés praktikuma. Ez a magyar nemzet elhatározott akarata. Bármi kifejezést hasz­nált is ez akarat formulázására, ebben az egész nemzet pártkü­­lönbség nélkül egyetért; egyetért azért, mert pártkülönbség nélkül meg van győződve, hogy ez hazánk létérdekét képezi. S ép azért indignációval utasítja vissza az összes magyar nemzet azon szint oly erkölcstelen, mint improvidens gondolatot is, hogy az osztrák-magyar monarchia a török birodalom bármely részének elfoglalása által hazánk létérdeke megsértésének czin­­kosává szegődjék. Kormánynak sohasem tanácsos, ha alkotmányos jógot visel, nem szabad magát a nemzet akaratával ellentétbe helyezni. — Ez alkalommal a nemzet akarata annyira félre­magyaráz­­hatlanul világos, hogy azt holmi parlamentáris fogásokkal ki­játszani akarni veszélyes merénylet volna. Létérdek forog fenn. A nemzet tudja, hogy ez forog fenn. És e nemzet legális nemzet. — Hát teljesítsék akaratát. Ne kényszerítsék oda, hogy létének biztosítását maga legyen kénytelen kezébe venni. Tenni fogja, ha kénytelen lesz, mert nem akar meghalni. A magyar nemzet nem lesz féreg, mely ellapul a taposónak sarka alatt. Senki kedvéért nem fogja eltűrni, hogy a szívélyesen egyet­értő czárok és cesarok tekintete előtt meghunyászkodó august diplomaták a magyar hazát puskaporos hordóvá alakítsák, melyet az orosz ármány pán-szláv kanóczczal légberöpíthet

Next