Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1878. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1878-07-07 / 27. szám

210 KÉPES NÉPLAP ÉS POLITIKAI HÍRADÓ, az 1867-ben Monarchiánk két állama között 10 évre kötött egyezmények megujittattak. Jótékonyan fog ez hatni Monarchiánk mindkét állam területének érdekeire, összes népeinek jóllétére és az ezen czélból mindkét részről tett engedményekért bő kárpótlást fog nyújtani az erő, melyet az érzelem- és érdekkapcsolat ezen újabb nyilvánulása mindeniknek kölcsönözni fog. Biztosítást nyújt ez egyszersmind az iránt, hogy a legközelebbi országgyűlések kellő idővel fognak rendelkezni arra, hogy azt, ami most elmaradt, pótolhassák és általában mindazt, mit kedvelt Magyarországunk érdeke kívánni fog, megtehessék. A külügyi viszonyok jelen állása reménylenünk engedi, hogy sikerülni fog Monarchiánk érdekeivel együtt a béke áldásait biztosítani. Jól esik elismernünk, hogy azon hazafias támogatásnak, melyben önök kormányunkat részesítették, ebben jelentékeny érdeme van. Bármit hozzon a jövendő, bízhatunk abban, hogy Monarchiánk és így kedvelt Magyarországunk érdekei önökben és az ország minden fiában mindenkor biztos támaszra fognak találni. E bizalom kifejezése után fogadják önök meleg köszönetünket buzgó fáradozásaikért. Fogadják és vigyék küldőiknek őszinte királyi üdvözletünket. Ezzel a jelen országgyűlést berekesztettnek nyilvánítjuk. KOTYA PALI. Székely történet. Irta Lépési Gáspár. Kolozsvári diák koromban gyakran töltöm szünnapjaimat egy kedves öreg rokonpárnál, kik Philemon és Baucishoz méltó szeretetben és egyetértésben éltek a székelyföld egyik szép völgyében, virágos kerttől környezett, kényelmes udvarházukban. Oly jól esett a városi részvétlen, közönyös arczok helyett a kedves öregek szeretettől, gyöngéd jóságtól sugárzó tekintete, a nagy város lármája s romlott levegője után a természet magasztos csendje, éltetőlege, s valljuk meg az igazat, a városi selejtes ellátás után néném vidékszerte híres konyhája. Noha sokat voltunk magunkban, soha sem unatkoztam körükben; az öregek sok lapot, könyvet járattak s igyekeztek a kor színvonalán állani. Mig a bácsi gazdasága, a néni házi ügyei elintézésében fáradozott, addig én nagy sétákat tettem a környék kiváló szépségű pontjain, a többi időt a kitünően gondozott kertben, vagy a virágokkal megrakott folyosón beszélgettük el. Esténként gyakran eljött újságért a falu lelkésze, egy kedves, kedélyes öreg úr, ilyenkor aztán, kivált ha szép holdvilág volt, jó későig fenmaradtunk, a világ eseményeiről, politikáról, irodalomról, művészetről, gazdasági ügyekről, az én városi élményeimről, vagy az öregek hosszú életének tapasztalatairól beszélgetve. A csendet néha egy-egy vidéki notabilitás s ünnepkor az öreg egy-egy régen kiházasitott gyermekének látogatása szakitá meg s kivált ha a biróné menyük jött, egy egész sereg gyermek, nevelőnő s cseléd kíséretében, jóformán fel is zavarta. No de szerencsére, az ilyen látogatások, miként nyári zivatar, a milyen hirtelen jöttek, ép úgy le is jártak s miként vihar után kétszeresen élvezzük a természet szépségét, úgy az ilyen zajos félbeszakasztások után is annál jótékonyabban hatott az újra helyreállt béke a kedélyre. Egyszer, épen pünkösd szombatja s gyönyörű májusi reggel volt, midőn, mint rendesen, mind a hárman a folyosón ültünk. Fák, füvek a legélénkebb színekben pompáztak, a ház előtti virágcsoportozatokból Flóra legszebb gyermekei kandikáltak felénk, a csendet a legkisebb szellő sem zavarta, csak egy-egy madárka csiripelése hallszott a virágborította fák és bokrok sűrűjéből, midőn a kert mellett elvonuló út felől sajátságos hangok nesze hangzott felénk. Távoli furulyaszó volt az, egy élénk táncznóta hangjai, de oly bánatosan előadva, hogy az embernek majd hogy könyeket nem csalt szemébe. — Ez a Kutya Pali nótája, mondá bátyám. — Szegény! rég nem járt már errefelé, mondá néném. A hang mind közeledett s nemsokára egy különös alak fordult be, folyton furulyázva s meztelen lábaival különös tánczot járva a kapun. Jól megtermett, csinosan s kiváló tisztán öltözött székely ember volt, hosszan leomló, galambfehér haja felett ujdonat uj gyöngyös pántlikáju segesvári kalappal, melyen egy iszonyú nagy, de már hervadt bokréta himbálózott a táncz közben erre-arra, egy másik Viskójának gombjai közé volt szúrva. Hervadt virágok, szomorúan hangzó tánczdallam, fehér hajú s tánczolva lépdelő alak, díszes öltözet s meztelen lábak! Mi különös ellentétek ! — Szerencsés jó napot kívánok a nagyságos urnák s a nagyságos asszonynak, mondá az öreg a veranda elé érkezve s levéve fejéről a kalapot, mi által láthatóen szép, szabályos vonásu, napbarnított arcza, szelíden kissé merően tekintő szemeivel s villogó fehér fogsoraival. — Jó napot, Pali, rég nem jártál felénk, felelt üdvözletére bátyám. — Hiába, nem jöhettem, nem értem rá, felelt Pali, sok nagy dolgom volt. — Miféle nagy dolgaid voltak ? kérdézéném. — Miféle ? mondá majdnem sértődve Pali, — hát lakodalomra készültem. Mert házasodom, — tévé titokszerűen utána, — feleségül veszem a szép Madarasi Juliskát, a gazdag Madarasi Mihály uram egyetlen egy gyönyörű virágát. Házat építettem, hadd lakjék kő között, föld alatt , az én drága feleségem. El is készítettem szép, nagy első házzal, hadd férjen el benne gazdag hozománya, szellős pitvarral, tágas kamarával, csinos istálóval nyolcz czímeres ökrömnek, az ő négy tehenének, jó nagy akollal húsz fejős ruhának, kettős pajtával hizó sértésinek, léczes ketreczekkel büszke kakasának, bóbitás tyúkjának, fehér ludjainak, tarka réczeinek. Virágos kertet csináltam a házam elébe, rózsát, borostyánfát ültettem beléje, piros tulipántot, fehér gyöngyvirágot tövébe. Czifra faragása kaput melléje, ne szégyelje belépni rajt Udvarhelyszék legszebb lánya, Madarasi Mihály uram ékes szép virága. Pünkösd harmadnapján lesz a lakodalom, gyűl is már a népség a tágas udvaron, ahajt van nyolcz ökröm festett szekerekkel, a nagy vetett ágyat épen most teszik fel, tizenkét patyolathajas domború párnával, hat nagy derekaljjal, csipkés lepedővel, a másikra jön a tulipános láda, olyan nehéz, hogy négy legény alig-alig bírja, úgy teli van a sok drága szőteménynyel, patyolat ingekkel, tarka viganókkal, zsinóros lájbikkal, rojtos nyakruhákkal, szép * «Kő között föld alatt» székely mondás szerint cseréppel fedett kőházat jelent.