Képes Sportlap, 1947. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-07 / 1. szám

A szövetségi kapitány­ ­ és az el­ötés kérdett Érthető feltűnést keltett kard­­iffonyi számunk nagy körkérdése, amelyet elsősorban maguknak a ferencvárosiaknak tettünk fel: há­nyadik helyre várják a Ferenc­várost ? Az érdekes körkérdésre válaszol Galld­nich Tibor szövetségi kapitány is az alábbiakban: Gallowich Tibor szövetségi ka­pitány­: Csak­ a második helyre várom a Fradit, mert az Újpest ma még a legjobb felépítésű csa­pat, csaknem minden poszton rendelkezik teljes értékű tarta­lékkal, bár ebben az évben ko­rántsem rendelkezik az Újpest aurai a tökéletes lelki és játék­beli kiegyensúlyozottsággal amely egy évvel ezelőtt szinte fogalom volt. Szerintem ez a bajnoki év még elvitathatatlanul az Újpesté, a következő évben jön csak az a nagy vetélkedés, amelynek vég­eredményben az egyetemes ma­gyar labdarúgás fogja hasznát látni- Ehhez persze az kell, hogy a magyar csatárok is már a Sor-oson­­kívülről lőjék a gólokat, mint az angolok és ne akarjanak minden labdát a kapu szájába beripetni. Mi bántja Hárai Palit! Hárul Falival, az MTK csatá­rával beszélgettünk .­­ Mi van magával? Legyintett. — Nem tudom- Nagyon fáj, hogy nem tesznek be a csapatba. Amint lehet, elmegyek az MTK- ból. Legutóbb, amikor a csapat Dorogon játszott, vasárnap kora­reggelre kirendeltek az autó­buszhoz. Előtte, pénteken még azt mondták, hogy já­tszani fo­gok. Vasárnap reggel aztán visz­­sz­aküldtek azzal, hogy nem én játszom. Nem azért méltatlanko­dom, mert nem tettek be a csa­patba. A, nem azért. Miért nem közölték azonban velem már ezt szombaton? Hiszen együtt vol­tunk szombaton is. Csendben, hallgattuk az elkese­redett csatárt. Nem értem, hogyan gondol­ják azt, hogy valaki jól játsszék, ha egyik, vasárnap beteszik a csapatba, a következő vasárnap kihagyják. Aztán ismét be, majd megint ki. Nagyon unom ezt az állapotot. Elköszönünk tőle. Még annyit mondott: Visszamegyek Budára, a volt Gammához- Ott még tudnak en­gem használni. Eső-, ballon-, vihar- és lódenkabát Márton és Szász Gróf Teleki Pál­ utca 3 az őszi idény legjobb labdarúgója Az amerikaiak régi szo­kása, nagy minden év ve­gén megszavaztatják a kö­zönséget, hogy kit tart a legjobb filmszínésznek, író­nak, szerzőnek. Persze nem megy simán az ilyen sza­­vázán, mert különböző té­nyezők igyekeznek üzleti érdekeiknek megfelelően be­folyásolni az eredményt. Nálunk az idén karácsony­kor fejeződött be a labda­­rúgóidény. Ha rögtön utána megszavaztatták volna a labdarúgás nagy közönsé­gét, hogy ki mutatkozott az idény legjobb játékosának, az az érzésünk, hogy ve­­lünk egy véleményen lett volna. A mi véleményünk ugyanis az, hogy az 1946- 47. évi labdarúgóbajnokság őszi idényében Rudas Ferenc, a Ferencváros jobbhátvéde érdemelte ki ezt a kitün­tető jelzőt. Természetesnek vesszük, hogy — egy-két, ritka kivé­teltől eltekintve — a tizen­­hat NB I. csapatban talált helyet, az országnak körül­belül kétszáz legjobb játé­kosa. Nem állítjuk, hogy az alacsonyabb osztályok­ban nincsenek esetleg olyan klasszisú játékosok, mint az NB I-ben, de nagyon valószínű, hogy csak elenyé­sző számban. Éppen ezért nem érhet, bennünket gáncs, hogy mi elsősorban a ti­zenhat NB I. csapat játé­kosait és a va­sutasváloga­­tott további tagjait, illetve mindezek teljesítményeit vettük bonokék alá. Munka­társaink minden mérkőzé­sen figyelték az NB I. játé­kosokat és amikor most, az idény végén összeültünk, rövid vita után megegyez­­tünk abban, hogy Rudas Ferit illeti az idény leg­jobb játékosa címe. Szerénytelenség nélkül re­ménykedni merünk abban, h­ogy a nagyközönség véle­ménye is ez lesz. Most pedig nézzük csak, hogy mi az, ami a fiatal játékost erre a kitüntetésre érdem­esí­tette. Ismeretes, hogy a­ Ferenc­város az őszi idény kezde­tén rendszert változtatott. Szakított a háromhátvédes rendszerrel. Kitűnő kullan­csukat, Kérit szélsőfedezet­nek törték be, míg Csaná­dit középfedezetnek állította be. Csanádi nem túlságo­san törődik az ellenfél kö­­zépcsatárával, hanem min­den igyekezete az, hogy a saját csatárait tömje lab­dával. Az ellentél közép­­csatárának lefogását pedig Rudasra bízta a­ vezetőség. Mit tent ez! Azt, hogy Rudasra kettős feladat há­rult. Nemcsak az ellenfél bal szárny­ára, hanem az el­lenfél középcsatárára is vi­­gyáznia kell. Az idény végével megáll­­ta tndhattuk, hogy Rudas ezt a ritka nehéz feladatot majdnem minden mérkőzé­sen tökéletesen elvégezte. Bámulatos gyorsasága volt ebben nagy segítségére. Mindig idejében tudott be­avatkozni az ellenfél táma­dásaiba. Hiába volt előnye az ellen­félnek, gyorsaságá­val mindent rend­ben hozott. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy Rudasnak min­den tudása a g­yorsasága. Az évek során nagymérték­­ben fejlődött a helyezkedési érzéke. Minden sportember tudja, hogy a gyorsaság születési adottság, így van ez a labdarúgásban a he­lyezkedéssel is. Rendszeres edzéssel azonban a gyorsa­ságot is lehet fokozni. A sok mérkőzés folyamán a helyezkedési érzék is fejlő­dik. Ezt tapasztalhattuk Ru­dason is. . A Ferencváros a mai rendszerét nem is Csanádi­ra­, hanem elsősorban Ru­dasra építette. Ha nem len­ne olyan hátvéde, mint­ Ru­das, akkor a zöld-fehérek gólaránya (43:11­) nem len­ne ilyen nagyszerű. Ez a kettős feladatot c­sak az olyan képességekkel ren­delkező hátvéd bírja, mint Rudas Feri. VA zöld- fehérek hátvéde értelmes, gondolkozó labda­rúgó. Va­lamikor sok szem­­­rehányás érte azért, mert könnyelmű volt a pályán. Amikor még az volt a fel­adata, hogy csalk az ellen, fél szélsőjét kellett őriznie, amikor sokszor megtette, hogy a megszerzett labdá­val végignyargalt a pályán­ és így aka­rt­ csapata hasz­nára tenni. Ma már nem ex­in­álja ezt. Érzi, hogy mos­tani kettős feladata közben vétkes könnyelműség lenne még ilyesmikre is vállal­koznia. Nem is láttuk mos­­tanában ezt tőle. Ha visszagondolunk az elmút őszi­ idényre, meg kell állapí­tanunk azt, hogy nem volt a zöld-fehéreknek olyan, mérkőzése, amikor Rudas legalább is a jó közepes­nél gyengébben játszott volna. Nem véletlen az, hogy a Ferencváros kapta, az ősszel a legkevesebb gólt. Ebben nagy része van természetesen Reminek és Onódinak is, de az érdem oroszlán része fel­tét­len­ü­l Rudasé,­­Fejjátéka elsőrangú. Jól megy fel a levegőbe és fe­jelés közben nem húzza be­ a nyakát. Jobblábbal töké­letesen rúg és jól irányít. Ha azt nézzük, hogy egy évvel ezelőtt mennyire tudta használni a ballábát, akkor megállapíthatjuk, hogy ma már sokat javult ezen a té­ren is.­­Néhány mérkő­zésen egye­nesen a régi klasszikus hát­­védeinkről látott játékkal örvendeztette meg a híveit. Az Újpek, a Vasas és a Szeged ellen kitűnő volt. Amit azonban Szombathe­lyen produkált, már szinte hősköltemény volt.. Azon a mérkőzésen a Haladás gó­lokkal jobb volt a Ferenc­­városnál. Mégis sikerült ki­húznia a zöld-fehéreknek 0:0-ra. A játék végén a szom­bathelyiek a vállukon vit­ték l­e a ferencvárosi hát­védet. Kell-e ennél szebb eltemet­éert, Rudas még fiatal. Tekin­tettel arra, hogy egyike a legsportszerű­bben élő játé­kosoknak, minden remény megvan arra, hogy még so­káig erőssége lesz­­mind a Ferencvárosnak, mind a vá­logatott Chapelnak. Rudat „munkában" (éppen Ztengellért szereli)

Next