Képes Sport, 1970. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-30 / 26. szám

é­ lekor a sürgés-forgás aligha előzött meg rangadót. A Ferencváros— Újpesti Dózsa mérkőzés előtt már jó másfél órája izgatottan készülőd­nek az OSN jubiláris ünnepségének rész­vevői. Lányok és fiúk, sokféle színű mez­ben, izgatott testnevelő tanárok, az Egyesí­tett Tiszti Iskola délceg növendékei és a lelátókon helyet foglalók tízezrei lenyűgöző képet nyújtanak a Népstadion hatalmas karéjában. A két nagycsapat öltözőjében persze nem az OSN a beszédtéma, hanem a soron következő kétszer 45­­percnyi labda­rúgás. A Ferencváros öltözőjébe rég nem látott jóbarát látogat be: Toldi Géza, a zöld-fehér­ek egykori nagyszerű csatára. Néhány buzdító szó után máris indul ki­felé, nem akar zavarni. Kalocsay Géza dr. edző most már elárulja, hogy Benét Vépi­­nek, Dunai II-t Bálintnak kell semlegesí­tenie. Páncsics — miként máskor is — „biztosít”, vagy ha úgy tetszik, „söpröget”. Albert szomorkásan újságolja, hogy az V. Dózsa elleni első mérkőzésen elrepedt a lábán a kisujj­ csontja, emiatt kihagyott edzéseket és a játékot semmiképpen sem vállalhatja. Az újpestiek a tavaszi idény­ben legtöbbször szerepelt csapatukkal lép­nek pályára, mindössze Szentmihályi he­lyett Borbély kerül a kapuba. Az OSN műsorának szünetében kivonul a két csapat. Tapsvihar csattan fel. Úgy tűnik, a mexikói világbajnokság ragyogó mérkőzései valóban lázba hozták Budapest szurkolóit is. Szinte világbajnoki hangulat uralkodik a nézőtéren, amikor útjára indul a labda. Most dől el, hogy sikerül-e a lila­­fehér együttesnek megvédenie bajnokságát, avagy a zöld-fehérek­­ huszárosan meg­fordítják az első 90 perc számukra kedve­zőtlen eredményét. A nagyterasz leghátsó sorában szurkol a Ferencváros egész „vezérkara”. Láng György, a labdarúgó-szakosztály elnöke — A bajnokság utolsó 90 perce Egy újpesti, három ferencvárosi a levegőben. Fazekas, Meggyesi, Mucha és Páncsics az FTC 16-osán küzd a labdáért. Ferencváros-Újpesti Dózsa 1:1 1.­­Újpesti l­ózett 7. Ferencváros

Next