Képes-Ujság, 1865 (1. évfolyam, 7-24. szám - 2. évfolyam, 1-6. szám)

1865-01-01 / 7. szám

Aranytanácsok István bácsitól. VI. Boldog új évet! Nagykarácsony ü­dvdozó ünnepének befo­lyása alatt újévre csak boldogságot lehelő, boldogságra vezető kivánatok­ és igazságokkal tudunk kedveskedni, s evvel legvilágosabban bizonyítjuk, hogy tisztelt közönségünknek va­lóban szerencsés új évet kivánunk!... A boldogságra mindnyájan hivatva va­gyunk. E szerint a boldogsághoz mindnyájunk­nak, gazdagnak, szegénynek egy iránt van joga és kilátása; ám kell, hogy ezen előjogunkkal éljünk is, hogy a boldogsághoz vezető igaz utat fölkeressük s azon szilárdan haladjunk. Ez kétségkívül némi észtörésbe, vagy legalább gondosságba, mindenesetre önmegtagadásba, csapongó vágyaink leküzdésébe kerül , de a kínálkozó haszon, a bizonynyal föllelendő bol­dogság ily fáradalmainkat jelesebben jutalma­­zandja, mint a hivalkodás és tétovázás minden erőlködései. E szerint főleg tőlünk függ, hogy boldogok legyünk. Ám a boldogságot a szerencsétől meg kell különböztetnünk, mert a boldogság oly belső áldás, mely az Istenbe helyzett teljes bizalom­ és a lelkiismeret nyugalmával rokon szívvidám­­ságból s megelégedésből, e legislegnagyobb szellemi kincsből áll; mig a szerencse oly kül­ső áldás, mely természeténél korlátoltabb és külső befolyásoknál fogva nagyobb változá­soknak van alávetve. Egyikről is, másikról is már sokat írtak, s a lélektan legmélyebb búvárai s az élet­böl­csészet legelső tudorai egyhangúlag elismerik, hogy a boldogság temploma mindnyájunk szá­mára nyitva áll; hogy a boldogság hozzánk legméltóbb, mert Isten után öngyőzelmü­nk, öneszünk, önszívünk, önerényünk, szóval ön lelki erőnk dicső gyümölcse; elismerik, hogy e kincset tőlünk sem idő, sem hatalmasság, vagy mostohaság sem képes elrabolni; elisme­rik, hogy e belső boldogság életünket legma­­gasztosb s legtöbb örömben részesíti, s a­mennyire legtöbb nélkülözésekhez szoktat, annyiban gazdagokká is varázsol, legalább is annyira, a­mennyire a megelégedett ember sorsát máséval nem egy­könnyen cserélné fel. S minthogy korunk a szabadságnak bálványo­­zója, s úgy­szólván ehhez köti boldogságát, mondhatni, hogy a megelégedett boldog szív kétségkívül legis legszabadabb, mert sem dics­­és bitvágy, sem terhetlenség és féktelenség, (az álszabadságnak e leghevesb hajhászai, voltakép pedig a valódi szabadságnak aláásói) becsületes szivét nem izgatják, úgy hogy egész bizonyossággal állíthatni, hogy a megelégedett ember a legislegszabadabb, legönállóbb, leg­­derültebb, leggazdagabb, valóan legboldogabb ember. S ebből is kitűnik, hogy a keresztény böl­csészetnek ezen életelve, mely a boldogságról az Isten atyai gondviselésébeni megnyugvás, az ő szent parancsai megtartása, az önmeg­tagadás, szívünk tisztasága, kötelmeink telje­sítése, engedelmesség, türelem, erényes élet, jóságos cselekedetek, vagyis röviden Isten és felebarátjaink szeretete által mindenkit bizto­sít, mondom, ezen elv szent és isteni, melyet is minden embertársunknak, midőn neki bol­dog új évet kivánunk, a boldogsághoz elve­zető biztos életkalauzul a legislegbuzgóbban ajánlunk. A szentirásból vagy szentatyák irataiból remeknél remekebb idézetek­ és okfőkkel bír­nék a boldog megelégedést s az ahhoz vezető s föntebb idézett utat ajánlani; ám fájdalom! hogy korunk kificzamodott ízlése a földieket az égiek fölé helyezi. Legyen tehát ily borfiak­nak szivek szerint, még csak nem is keresztény világi irót, hanem pogány klasszikust s igy izlésök szerint is igazi tekintélyt idézendünk, miként lássák, hogy a józan világi bölcsészet is támogatja a keresztény hit bölcsészeti elveit. Horácz, az ókor költőkirálya, azt írja, hogy : a gazdagot helyesen nem mondhatod boldog­nak; helyesebben az élhet a boldog nevezettel, ki az Isten adományaival bölcsen tud élni; a kemény szegénységet el tudja tűrni, s a bűn­től inkább fél, mint a haláltól : az ilyen nem is retteg kedves barátjai- s a hazáért élni s halni. Ez a pogány bölcs­ és költőnek Horácz­­nak véleménye, s igy okoskodék minden bölcs. Higyyétek tehát, hogy a valódi bölcsészet a keresztény hit-erkölcstannal nem ellenkezik. Mindaz, mi az embert a józanság, mértékle­tesség, rend, illendőség, jámbor erkölcsök és becsületesség szabályai alól fölszabadítani tö­rekszik, mindaz csak álbölcsészet, voltakép szemfényvesztés, a valódi műveltség­ és bol­dogságnak sírásója. Mind hiában, kedves véreim, ha a boldog aranykort visszaóhajtjuk, úgy a fölkapott len­­geség, könnyelműség, felületesség, mérték­­telenség, egyoldalúság, pazar fény, önkény, törvénytiszteletlenség, hithidegség, anyagi­asságtól búcsút kell vennünk, és atyáink, áldott jó és okos őseink komolysága­ és szívmelegével a valódi keresztény bölcseség útjain kell önboldogságunkat keresnünk és édes hazánk fölvirágzását eszközölnünk....... Azoknak, kik oly igen szeretik a jelenkort

Next