Képes-Ujság, 1865 (1. évfolyam, 7-24. szám - 2. évfolyam, 1-6. szám)
1865-01-01 / 7. szám
Aranytanácsok István bácsitól. VI. Boldog új évet! Nagykarácsony üdvdozó ünnepének befolyása alatt újévre csak boldogságot lehelő, boldogságra vezető kivánatok és igazságokkal tudunk kedveskedni, s evvel legvilágosabban bizonyítjuk, hogy tisztelt közönségünknek valóban szerencsés új évet kivánunk!... A boldogságra mindnyájan hivatva vagyunk. E szerint a boldogsághoz mindnyájunknak, gazdagnak, szegénynek egy iránt van joga és kilátása; ám kell, hogy ezen előjogunkkal éljünk is, hogy a boldogsághoz vezető igaz utat fölkeressük s azon szilárdan haladjunk. Ez kétségkívül némi észtörésbe, vagy legalább gondosságba, mindenesetre önmegtagadásba, csapongó vágyaink leküzdésébe kerül , de a kínálkozó haszon, a bizonynyal föllelendő boldogság ily fáradalmainkat jelesebben jutalmazandja, mint a hivalkodás és tétovázás minden erőlködései. E szerint főleg tőlünk függ, hogy boldogok legyünk. Ám a boldogságot a szerencsétől meg kell különböztetnünk, mert a boldogság oly belső áldás, mely az Istenbe helyzett teljes bizalom és a lelkiismeret nyugalmával rokon szívvidámságból s megelégedésből, e legislegnagyobb szellemi kincsből áll; mig a szerencse oly külső áldás, mely természeténél korlátoltabb és külső befolyásoknál fogva nagyobb változásoknak van alávetve. Egyikről is, másikról is már sokat írtak, s a lélektan legmélyebb búvárai s az életbölcsészet legelső tudorai egyhangúlag elismerik, hogy a boldogság temploma mindnyájunk számára nyitva áll; hogy a boldogság hozzánk legméltóbb, mert Isten után öngyőzelmünk, öneszünk, önszívünk, önerényünk, szóval ön lelki erőnk dicső gyümölcse; elismerik, hogy e kincset tőlünk sem idő, sem hatalmasság, vagy mostohaság sem képes elrabolni; elismerik, hogy e belső boldogság életünket legmagasztosb s legtöbb örömben részesíti, s amennyire legtöbb nélkülözésekhez szoktat, annyiban gazdagokká is varázsol, legalább is annyira, amennyire a megelégedett ember sorsát máséval nem egykönnyen cserélné fel. S minthogy korunk a szabadságnak bálványozója, s úgyszólván ehhez köti boldogságát, mondhatni, hogy a megelégedett boldog szív kétségkívül legis legszabadabb, mert sem dicsés bitvágy, sem terhetlenség és féktelenség, (az álszabadságnak e leghevesb hajhászai, voltakép pedig a valódi szabadságnak aláásói) becsületes szivét nem izgatják, úgy hogy egész bizonyossággal állíthatni, hogy a megelégedett ember a legislegszabadabb, legönállóbb, legderültebb, leggazdagabb, valóan legboldogabb ember. S ebből is kitűnik, hogy a keresztény bölcsészetnek ezen életelve, mely a boldogságról az Isten atyai gondviselésébeni megnyugvás, az ő szent parancsai megtartása, az önmegtagadás, szívünk tisztasága, kötelmeink teljesítése, engedelmesség, türelem, erényes élet, jóságos cselekedetek, vagyis röviden Isten és felebarátjaink szeretete által mindenkit biztosít, mondom, ezen elv szent és isteni, melyet is minden embertársunknak, midőn neki boldog új évet kivánunk, a boldogsághoz elvezető biztos életkalauzul a legislegbuzgóbban ajánlunk. A szentirásból vagy szentatyák irataiból remeknél remekebb idézetek és okfőkkel bírnék a boldog megelégedést s az ahhoz vezető s föntebb idézett utat ajánlani; ám fájdalom! hogy korunk kificzamodott ízlése a földieket az égiek fölé helyezi. Legyen tehát ily borfiaknak szivek szerint, még csak nem is keresztény világi irót, hanem pogány klasszikust s igy izlésök szerint is igazi tekintélyt idézendünk, miként lássák, hogy a józan világi bölcsészet is támogatja a keresztény hit bölcsészeti elveit. Horácz, az ókor költőkirálya, azt írja, hogy : a gazdagot helyesen nem mondhatod boldognak; helyesebben az élhet a boldog nevezettel, ki az Isten adományaival bölcsen tud élni; a kemény szegénységet el tudja tűrni, s a bűntől inkább fél, mint a haláltól : az ilyen nem is retteg kedves barátjai- s a hazáért élni s halni. Ez a pogány bölcs és költőnek Horácznak véleménye, s igy okoskodék minden bölcs. Higyyétek tehát, hogy a valódi bölcsészet a keresztény hit-erkölcstannal nem ellenkezik. Mindaz, mi az embert a józanság, mértékletesség, rend, illendőség, jámbor erkölcsök és becsületesség szabályai alól fölszabadítani törekszik, mindaz csak álbölcsészet, voltakép szemfényvesztés, a valódi műveltség és boldogságnak sírásója. Mind hiában, kedves véreim, ha a boldog aranykort visszaóhajtjuk, úgy a fölkapott lengeség, könnyelműség, felületesség, mértéktelenség, egyoldalúság, pazar fény, önkény, törvénytiszteletlenség, hithidegség, anyagiasságtól búcsút kell vennünk, és atyáink, áldott jó és okos őseink komolysága és szívmelegével a valódi keresztény bölcseség útjain kell önboldogságunkat keresnünk és édes hazánk fölvirágzását eszközölnünk....... Azoknak, kik oly igen szeretik a jelenkort