Képes-Ujság, 1867 (3. évfolyam, 7-24. szám)

1867-01-01 / 7. szám

A népbankokról. Korunk az ipar terén is a haladás kora. A vállalatok egyre nagyobb kiterjedést öltenek, és hatalmas versenytársaival szemben meg nem állhat a kis üzlet, elsodortatik a kis­ipa­ros, ha csak értelmiségét nem fokozza, s tőkét nem gyűjt magának. Hogy ez utóbbi mennyire fontos, tőkében és hitelben szűkölködő hazánkra nézve, szem­beszökő dolog. Érzi mindenki a segély égető szükségét, de azt is kérdezi mindenki, hogy honnét teremtsük elő a segélyt ? A felelet — min magunkból. Nagyon áll az a szép mondás, hogy „ha se­­gítsz magadon, az isten is megsegít.“ Igenis áll, hogy a természet szükségleteket oltott belénk, melyekhez létünk kötve van, de a ter­mészet fölruházott erővel, képességgel is, és a ki erejét, képességét fölhasználja, fedezni is bírja szükségleteit. Nem vész el, csak a ki ön­magát elveszti. Önerőnkre kell támaszkodnunk, és mivel az egyes kis iparos ereje a nagy vállalatok nagy tökéivel szemben parányi, össze kell áll­niok és vállvetve tökét gyűjteniök. De filléreik megtakarításával be nem érik a kis iparosok: idegen tökére és hitelre is van szükségök. Pedig ez is meglesz rögtön, mihelyt a töke együttes gyűjtéséhez fogtak. Bármily kis, tu­lajdon töke hitelt teremt, mely nagyobb, ide­gen tőkét bocsát rendelkezésünk alá. Mert a hitel — mint maga a szó is mutatja — hiten, bizalmon épül. Az adósnak megbízható em­bernek kell lenni; a hitelezőnek bízni kell abban, hogy annak idején komolyan akarja leróvni adósságát, és hogy ez akaratának helyt is tud állani, hogy fizetésre képes. Már­pedig, a­ki abba fogott, hogy maga gyűjtsön egy kis tőkét, az kitüntette jó akaratát, és a­ki időkö­­zönként félre tudta rakni filléreit, arról felte­hetni, hogy adósságát is tudni fogja fizetni. És a hitelező, ki az egyes kis­iparos ere­jében nem bízik, bízni fog a testületben, mi­helyt többen együ­véálltak, hogy közösen gyűjt­senek tőkét, szerezzenek hitelt. Ez eszmén alapulnak az önsegélyző egyletek, melyek hol e néven, hol előlegezési pénztár vagy népbank czímen, immár Magyarorszá­gon is nagy számban létre jönnek. íme egy ily intézet szervezetének fővoná­­sai. Összeállanak egy helység gazdái, iparo­sai, munkásai, egyszóval mindazon jó igyeke­zete derék polgárai, kik egy kis tőkére és hitelre szert akarnak tenni. Fizet mindegyikök egy kis összeget, például egy forintot, és meg van az alaptőkének kezdete. Azonkívü­l lekö­telezik magukat, hogy például minden héten befizetnek az egyletbe egy hatost, vagy akár ha­vonként ötven krajczárt. Ennyit a kisebb gazda is elbír, pedig e hatosokból, a kamatok kamatjaival, pár év múlva oly takaros összeg lesz, mely a jobbmódú gazdának is jólesik. A kamatokat és a kamatok kamatait pedig úgy kapjuk, hogy a betéteket nem kevertet­­jük az egylet pénztárában, hanem kölcsönt adunk illő kamat mellett az egylet azon tag­jainak, kik épen pénzre szorulnak. Tehát az egylet minden tagja egy kis tőkét is gyűjt, és szükség esetében kölcsönt is kap az összegyűlt fillérekből, nem kerül uzsorás kezébe. Már ez magában is jótétemény. Ámde — mondhatnák — ez után csak tu­lajdon betétünket kapjuk vissza kölcsön fejé­ben. Egyikünk-másikunknak pedig néha na­gyobb összegre, idegen pénzre volna szük­sége, hogy üzletét fejleszthesse, nagyobbít­­hassa, vagy hogy anyagot beszerezhessen sat. Ne féljünk, rövid időn ez is meg­lesz. Mondtuk már, hogy a tőke felkeresi a tőkét. És valamint a szerényen meginduló kis érbe jobbra-balra ömlenek az erecskék, patak lesz belőle s egyre növekedve hatalmas folyamat hömpölyög tova, úgy a pénzvilágban is egyre csatlakoznak újabb tőkék a már meglevőkhez. Csak kezdenünk kell. Mindig akad tőkepénzes, a­ki gyümölcsözővé akarja tenni felesleg tőkéjét. Egyesnek nem egy könnyen, és csak magasabb kamat mellett adja ki a pénzét, mert egyes nem nyújt neki annyi biztosítékot, hogy pén­zét minden körülmény között visszakapja. Másként áll a dolog egyesületnél. Az együvé és egymásért kölcsönösen jót állott derék gaz­dák százában csak inkább bízhatik. Olcsóbb kamatért adja pénzét az egyesületnek, mint akármelyik egyes gazdának, mint a­me­lyet az egyes tagok szívesen fizetnek,kikapott kölcsön után, az egylet pénztárába. És itt újabb előny tűnik szemünkbe. Az egylet valamivel nagyobb kamatot szed köl­csönt kapott tagjaitól, mintsem az idegen pénz után fizet. E többlet nyereség, mely az egyes betétek között feloszlik, és melylyel e betétek a rendes kamatokon felül is növe­kednek. A­mi már az ily egyletek vezetését, igaz­gatását illeti, ez a lehető legegyszerűbb. Az összes tagok összeülnek közgyűlésbe, és vá­lasztanak önkeblekből elöljárót, pénztárnokot, ellenőrt és pár választmányi tagot. Egyes jó nevű és jó hitelű egyének szívesen és minden díj követelése nélkül elvállalják az ily hiva­talt, mely polgártársaik és önnön maguk ér­dekében áll. És ha a pénztárnoknak s ellen­

Next