Képes Újság, 1969. június-december (10. évfolyam, 25-52. szám)

1969-06-21 / 25. szám

GRATULÁLUNK ! Gratulálunk a fennálása huszon­ötödik évfordulóját ünneplő pécsi Pollack Mihály Építőipari Technikumnak, amelynek diákjai idén is-mint 1964 óta minden évben - elsők let­tek az országos szakmai tanulmányi versenyben. Képes Újság KÖVÉREK Nyolc évvel ezelőtt egy Mrs. Fanny Hutchinson nevű hölgy alapította meg Amerikában a kövérek klubját. Tagjai nagy igyekezettel próbálnak minél előbb és mi­nél jobban lefogyni. A klub egyik összejövetelén készült felvételünk arról árulkodik, hogy igyekezetük - hm, hogy is mondjuk csak... - egyelőre szerény eredményeket hozott. szombattól NYILATKOZAT • ÚJDONSÁG • HOZZÁSZÓLÁS • ESEMÉNY • KRÓNIKA szombatig COOPTOURIST Ez a neve az új utazási irodának, amelyet a SZÖ­­VOSZ az IBUSZ-szal kö­zösen most hozott létre. Céljáról-terveiről Bartolák Mihálytól, a SZOVOSZ el­nökhelyettesétől kértünk tájékoztatást. - Miben különbözik a COOPTOURIST tevékeny­sége a többi utazási iro­dáétól? - Abban, hogy elsősorban a földművesszövetkezetek és a társszövetkezetek tag­jai számára szervez tár­sasutazásokat. - Dehát a szövetkezeti tagok akkor is utazhat­nak, ha például az IBUSZ-t veszik igénybe. — Ez igaz, de mi azt igyekszünk elérni, hogy a szövetkezeti tagok olcsób­ban utazhassanak hazai tájakra is és külföldre is, és hogy ily módon olyan rétegek is megismerhessék az utazás örömeit, ame­lyeknek eddig nem volt ré­szük benne. — Hogyan tudják ezt meg­oldani?­­ Úgy, hogy kihasználjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket a földművesszö­vetkezeti vendéglők, étter­­­mek nyújthatnak számunk­ra. Különben érintkezésbe léptünk már több külföldi szövetkezeti központtal is, és indítványoztuk, hogy biztosítsunk kölcsönösen olcsóbb ellátást az egymás országába érkező szövet­kezeti tagoknak. Remél­jük, hogy javaslatunk ked­vező fogadtatásra talál majd. — S csak szövetkezeti ta­gok utaztatásával foglal­kozik a COOPTOURIST? — Nem. Bárki igénybe ve­heti szolgálatait. — Ezek szerint konkurrálni fog az IBUSZ-szal és a többi utazási irodával? — Ezt majd eldönti a gya­korlat. Most még persze nem ez a gondunk, hanem az, hogy az új utazási iro­da a kezdeti nehézségek után mielőbb teljes érté­kű munkát végezzen. — Fiókirodákat is nyitnak? — Fiókirodáink nem lesz­nek, ellenben minden je­lentősebb üzletünkben, ét­termünkben és felvásárló­­helyünkön lesz megbízot­tunk, aki a jelentkezőkkel foglalkozik. Hadd tegyem hozzá: a egyszerűbb ad­minisztráció is olcsóbbá teszi majd az utazásokat. — A közeljövő programja? — A legfontosabbak: tár­sasutazásokat szervezünk a budapesti őszi vásárra, bé­kevonatot indítunk a Szov­jetunióba, üdülőcsoporto­kat küldünk Bulgáriába és Ausztriába, s megkezdjük az előkészületeket a bu­dapesti nemzetközi va­dászkiállításra érkezők mi­nél jobb ellátására. (Szabadi) TÉLIRE (MTI Fotó: Tóth Béla felvétele) ízek, vitaminok télire. A modern gépekkel felszerelt szegedi konzervgyárban folyik a zöldborsó nagyüzemi befőzése. Összesen hatszáz vagonnal konzerválnak az idén. BARLANGVÁROS A világ egyik legnagyobb jelenkori barlangtelepülé­se Cadiz spanyolországi város cigánynegyede, amelynek körülbelül tíz­ezer lakosa van. A ne­gyedben nemcsak a laká­sok vannak a föld alatt, hanem az üzletek, a kocs­mák, sőt az iskolák és a templomok is. A dombol­dalakba vájt lakások nyá­ron hűvösek, télen pedig viszonylag melegek, fűtés nélkül is. VÁMSZEDŐ Kiss Gyuláné, Csémann Éva 46 éves szerződéses alkalmazott hiszékeny em­berektől különböző me­sékkel nagyobb össze­geket csalt ki: hol saját magának, hol más részére kért kölcsön, anélkül, hogy szándékában állt volna visszafizetni. Egy­szer úgy férkőzött a ki­szemelt személy bizalmá­ba, hogy segített neki a ház körüli munkában, majd azt ígérte, közben­jár, hogy az illetőt egy háziipari szövetkezetnél bedolgozóként alkalmaz­zák. Végül is több rész­letben mintegy tizennyolc­­ezer forintot csalt ki tőle. A Központi Kerületi Bíró­ság kétévi és kéthónapi szabadságvesztésre ítélte Kiss Gyulánét, a hiszé­kenység vámszedőjét. BABAKÉSZÍTŐ A Heves megyei Heréd községben él Fekete Mi­­hályné, aki helyi népvise­letbe öltöztetett babákat készít, felvételünk tanúsá­ga szerint is nagy tehet­séggel. Egy-egy menyasz­­szony, vőlegény vagy me­nyecske elkészítése hete­kig tart, mégis szívesen csi­nálja, hiszen ez a legfőbb kedvtelése. (Kiss Béla felvétele) HOSSZÚAK A napokban rendezték meg Bécsben a hosszú emberek második európai tanácskozását. Kontinen­sünkön eddig hat ország­ban alakították meg a hosszúak klubját, amely­ben a felvétel egyetlen feltétele: nőknél minimá­lisan 180, férfiaknál 190 centiméteres testmagas­ság. Egyébként a „longi­­nus klubok” célja, hogy segítsenek az extra mére­tű nők és férfiak magá­nyosságán, s ha lehet, pá­ronként is összehozzák őket­­ egy egész életre. VILÁGÍT Angliában az esti-éjszakai autóbalesetek elkerülése érdekében sokan rátérnek a foszforeszkáló tárgyak és ruhadarabok viselésére. Egyre több miniszoknyás lány ölt például világító harisnyát. Bizonyára hasz­nos ez és nyilván a lát­vány is kellemes a férfisze­mek számára. MINDIG közeleg az aratás kezde­te. Vajon tudják-e kedves Olvasóink, hogy bolygón­kon úgyszólván mindig aratják valahol a gabo­nát? Januárban Ausztrá­liában és Dél-Ameriká­­ban; februárban és már­ciusban Indiában; április­ban Törökországban, Egyiptomban és Szíriában; júniusban Észak-Ameriká­­ban; júliusban Közép- Európában és augusztus­ban Kanadában. , Állati Csak halkan, csak csend­ben, mert ha az emberek meghallják, biztosan plety­ka lesz belőle ... ”

Next