Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-05 / 1. szám
Újévi beszélgetés — Elbúcsúzott az óév, kezdődik az új. Ilyenkor általános szokás összegezni az eredményeket és felvázolni a feladatokat. Én most arra kérem Sarlós elvtársat, kezdjük a beszélgetésünket mindjárt a feladatokkal. Mit tart az 1980-as esztendő legfontosabb feladatának? — A munkát. — Tehát a Hazafias Népfront tevékenységében is az emberek jobb, eredményesebb munkára való mozgósítása lesz a legfontosabb feladat? De hogyan kapcsolódik a gyakorlatban a Hazafias Népfront tevékenysége a termeléshez? — Amikor különböző társadalmi szervezetek, intézmények vezetőivel vagy más emberekkel beszélgetek, gyakran kérdezik tőlem: van-e összefüggés, kapcsolódás a népfrontmunka és a gazdasági élet között? Nyilván arra gondolnak, hogy a népfront elsősorban a lakóterületen tevékenykedik, a munkahelyeken nincsenek népfrontbizottságok. Valóban nincsenek, de az ember lényege a jelleme és a magatartása, nemcsak az üzemekben, irodákban és intézményekben formálódik, hanem mindenütt, ahol társaival érintkezik. Többek közt a lakóterületen is. Hiszen a lakóterületeken nemcsak gyermekek, öregek és háziasszonyok élnek, ott töltik az életük nagyobb részét az aktív dolgozók is. Ott találkoznak a lakás, a család, a környezet, a kereskedelem, a közlekedés és a szolgáltatások gondjaival, vagy örömeivel. Sokféle benyomás, hatás éri őket. Míg a munkahelyen a napi teendők gondjai kötik le az embert, addig a lakóterületen jelentkeznek a társadalom összes problémái, amelyek természetesen nem függetlenek az alkotó munkától. Vagyis arra gondol, hogy a lakóhelyen a munkások, a parasztok és az értelmiségiek mint fogyasztók is érzékelik a munkahelyi tevékenységük következményeit ? — Igen. Ezért szeretnénk elérni azt, hogy a fogyasztók igényessége fokozottan érvényesüljön mindenütt, ahol a fogyasztó a közösség javára bármilyen természetű munkát végez. A népfront gazdaságpolitikai tevékenysége ennek az összhangnak az elérésére ösztönöz. Mi a fogyasztónak magyarázzuk a népgazdasági terv céljait és közben arra hívjuk fel a figyelmét, hogy ezek érdekében ő mint termelő, tervező, nevelő, gyógyító munkát végző ember mit tegyen. Ha a munkás, a paraszt, a kutatómérnök jó munkát végez, hatékonyabban dolgozik, akkor jobb, olcsóbb terméket vásárol mindenki a lakóterületi üzletekben, áruházakban. Ebben az összefüggésben az állampolgárok egymás iránti felelőssége és önbecsülése fontos szerepet játszik. Legyen az a mérce, hogy ki, mit tesz le a társadalom asztalára. Milyen munkát, milyen terméket ad a közösségnek. Hogyan szolgálja a hazát? • — Aki jobb életet vár a hazától, annak tenni is kell a hazáért valamit. — A haza sorsa, jövője az egyes emberek munkájától is függ. Az ország gondja minden ember, minden állampolgár gondja kell, hogy legyen. Az irányító szervekben meghatározzák az országos feladatokat, de ezek a lakóterületeken, a munkahelyeken valósulnak meg, az egyes emberek munkája nyomán. — Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy mindenki értse és egységesen értelmezze a feladatokat. — Mindenki értse, jól értse és mindenki cselekedjen! Szűnjön meg az egymásra mutogatás. Ne csak a mások hibáját lássák, a magunkét is ismerjük fel. Ne csak másoktól várjuk, hogy cselekedjenek, mindenkinek cselekedni kell a maga területén. Az egyes emberek hibáiból tevődik össze a közösség hibája és csak minden ember jobb munkája teheti jobbá a közösség életét. — Azt hiszem, a tenniakarás, a cselekvési szándék megvan mindenkiben, vagy legalábbis az emberek döntő többségében. Viszont a jobb, a hatékonyabb munka feltételei sok helyütt hiányoznak. Hiányoznak, mert nem korszerűen szervezték meg a munkát, vagy mert nem a követelményeknek megfelelően jelölik ki az egyes dolgozók feladatkörét. A munkaerő hatékonyabb foglalkoztatása szerintem mindenekelőtt a munkaerő jobb elosztásától függ. Meggyőződésem, hogy nálunk nincs abszolút munkaerőhiány, csupán a rendelkezésre álló dolgozók és munkahelyek közötti elosztásában van a hiba. Ezért kell mindenekelőtt a munkahelyi vezetőket meggyőzni arról, hogy engedjék át a fölösleges munkaerőt oda, ahol szükség van rá és a munkásoknak is meg kell magyarázni, hogy ott kell dolgozniuk, ahol hasznosabb munkát végezhetnek. Ez nem egyszerű feladat, mert néha nemcsak a megszokottság, a régi munkahelyhez való ragaszkodás az akadály, előfordul, hogy más szakmára kell átképezni az embereket és ehhez is meg kell teremteni a feltételeket. — Sajnos az emberek, ha meg is értik az átszervezés, a munkahely-változtatás, vagy a szakmai átképzés szükségességét, nem mindig vállalják azt. — Ezért tartom fontosnak azt, hogy a növekvő öntudatra, az alkotó munkára és arra ösztönözzünk, hogy a dolgozók a teljes értékűségre törekedjenek. Ehhez viszont nagy fegyelmezettségre van szükség. Még azt is merem mondani, hogy önként vállalt vasfegyelemre. Nem vagyok híve az emberekre kívülről rákényszerített, erőszakos fegyelemnek, az igazi fegyelem az, amelyik az emberek természetes magatartásának a kifejezése. Úgy hiszem, az embernek a természetéből adódik a munkaszeretet, a célszerű tevékenyég iránti igény. A legtöbb embert idegesíti, nyugtalanítja a tétlenség, a haszontalan időtöltés. A rendes emberek nem csupán kötelességüknek, igazságosnak, és természetesnek tartják, hogy dolgozniuk kell. A szocialista társadalomban, a szocializmust értő embereknek vállalniuk kell és vállalják is a fegyelmet, ha értelmét látják a munkájuknak. Azt hiszem, a munkafegyelem nagymértékben függ a munkahelyi vezetők fegyelmétől is. Sarlós István elvtárssal, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával