Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-05 / 1. szám

— A vezetőnek kötelessége, hogy a heti 44 órára minden beosztottjának biztosítsa a hasz­nos elfoglaltságot. Ne legyen módja senkinek se a lógásra. Reggelenként halgatom a rádió műsorát. Különböző munkahe­lyeken megszólaltatnak olyan embereket, akik munkaidő alatt vásárolnak, vagy ide-oda lézen­genek. Az a meglepő, hogy akiket megkérdeznek, nem is érzik magukat ludasnak; ter­mészetesnek, magától értetődő­nek tartják, hogy munkaidőben vásárolnak, ténferegnek, várnak valakire vagy valamire. Ez a felfogás olyan munkahelyi lég­körre vall, amit meg kell vál­toztatni. Szerintem elsősorban nem ők a hibásak ebben, ha­nem azok a munkahelyi veze­tők, akik lehetővé teszik mind­ezt. Itt megint szerepe lehet a népfrontnak. Sok emberrel érintkezünk, találkozunk, be­szélünk a különböző összejöve­teleken, tanácskozásokon; min­denütt lehet és kell foglalkoz­ni a munkával, a munkafegye­lemmel. Ismeretes, hogy a leg­utóbbi országos tanácsülésen is megvitattuk az ötéves terv tel­jesítésével kapcsolatos felada­tokat. Amikor mi nemzeti ösz­­szefogásról beszélünk, akkor nem általában beszélünk, ha­nem a konkrét feladatok meg­oldására hívjuk az embereket. És ha ma az ország előtt álló legfontosabb feladat a termelő­­munka javítása, a hatékonyabb, gazdaságosabb termelés, a jobb minőségű, korszerűbb termé­kek előállítása, a takarékosabb gazdálkodás, akkor a Hazafias Népfrontnak is ezt kell segíte­nie. — Hogyan ítéli meg gazdasá­gi helyzetünket az újév küszö­bén? Mennyire biztató a jövőre nézve? — Őszintén meg kell monda­nunk az embereknek, az egész lakosságnak, hogy vannak gaz­dasági gondjaink, amelyek egy­részt saját munkánk gyengesé­geiből, másrészt tőlünk függet­len nemzetközi tényezőkből fa­kadnak. De nincs okunk a pá­nikra! Jobb, fegyelmezettebb, hatékonyabb munkával, oko­sabb, takarékosabb gazdálko­dással stabilizálni tudjuk azt az életszínvonalat, amit eddig elértünk. És meg lehet alapoz­ni a következő éveket is úgy, hogy tovább javuljon az éle­tünk. — Az előbb a munkahelyi légkört említette. Úgy gondo­lom, a munkahelyi légkör, a fe­gyelem és lényegében mindaz, amiről eddig szó volt, szorosan összefügg a demokráciával. — Mostanában elég sokat beszélünk a demokráciáról. De azt hiszem, a sok jelző közt né­ha elvész a lényeg. Külön em­legetjük az üzemi, szövetkezeti, hivatali, lakóhelyi, iskolai de­mokráciát. Pedig a szocialista demokrácia lényege éppen az egységben rejlik, abban, hogy átszövi az egész társadalmat, mindenütt funkcionál. Én in­kább azt hangsúlyoznám, hogy minden ember egyenjogú, min­denkinek jogában áll, hogy részt vegyen a közügyekben és véleményt mondjon minden fontos kérdésben. Természete­sen ott és azoktól kérjünk vé­leményt, akik közvetlenül, vagy közvetve érdekeltek és akik is­merik az adott téma lényegét és tudnak véleményt mondani. Ezeket a véleményeket aztán tiszteletben kell tartani, még akkor is, ha nem mindig elfo­gadhatók. Ilyenkor meg kell mondani, megfelelő érvekkel be kell bizonyítani, hogy miért rossz az, amit valaki javasol. Nagyon fontos, hogy a gyűlése­ken mindenki választ kapjon a felszólalásra és ez a válasz ne legyen ledorongoló, ne vegye el az ember kedvét. A jó javasla­tokat el kell fogadni, meg kell valósítani.­­ Sajnos egyelőre még na­gyon sok a panasz, hogy egyes vezetők nem hallgatják meg a véleményeket, nem veszik fi­gyelembe az emberek javasla­tait. — Azt mondják: vannak még kiskirályok. Ez csak ötven szá­zalékban igaz. Kiskirályok csak ott lehetnek, ahol az emberek hagyják, hogy legyenek. Ahhoz kell a mi bátorításunk, nevelő­munkánk, hogy sehol se tűrjék a jogtalanságot, az embertelen­séget. — Sokan nem értik vagy fél­reértik a demokráciát. — Egyesek összekeverik a szabadságot a szabadossággal. Azt hiszik, hogy a demokráciá­ban mindent szabad, még lógni is; nem utasíthat, nem paran­csolhat senki. Én meggyőződés­sel vallom, hogy a szocialista demokráciában a vitának helye van minden döntés előtt, de amikor a határozat megszüle­tett és a munka elkezdődött, tovább nem lehet vitatkozni. A munkát el kell végezni. A szo­cialista rendszerben is van a munka folyamatában alá- és fö­lérendeltség, ha szükséges, ak­kor utasítás és parancs is. — Mi történik akkor, ha rossz volt a döntés, a határozat? — A rossz döntésekért is vál­lalni kell a felelősséget. A de­mokratikus jogok együttjárnak a demokratikus felelősséggel. Aki részt vesz a döntésben, annak vállalni kell ennek a kö­vetkezményeit és ha hibás volt a döntés, testületileg kell ki­dolgozni a kijavítás módozatait. Nagyon fontosnak tartom a helyes szellemű és célzatú fele­­lősségrevonást, de ez csupán eszköz és nem az irányítás lé­nyege. Mindenki tévedhet. A felelősséget meg kell állapítani és azt is mérlegelni kell, hogy ki miért követte el a hibát, csak azután szabad az elma­rasztalásról intézkedni. Azt kellene elérnünk, hogy az em­berek természetéhez tartozzon a felelősségérzet, ne a felelősség­­revonástól való félelem kény­szerítse azt ki.­­ Befejezésül hadd kérjem meg, mondjon néhány gondola­tot a hazaszeretetről. A Haza­fias Népfrontnak a nevében is benne foglaltatik a hazafiság: Ön hogyan ítéli meg az állam­polgárok hazaszeretetét? — A hazaszeretet csak konk­rét helyzetekben válik élővé. Magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, magunkon viseljük a magyarság jegyeit, népünk szo­kásait, hagyományait. Megvan a saját történelmünk, amely őrzi a forradalmi tetteinket és emlékeinket is. A magyar nép közössége a magyar föld, a ma­gyar tájak, falvak, városok je­lentik számunkra a hazát. Aki ezt a hazát valóban szereti, annak az érzelmét nem mell­­döngetéssel, nem a magyarság más népek fölé emelésével kell kifejezni, hanem a hazáért vál­lalt és végzett tettekkel. — Nem az a lényeg, ki, mit mond a hazáról, hanem az, hogy ki mit tesz a hazáért. — A haza sorsa, mint már említettem, az egyes állampol­gárok magatartásán, munkáján múlik. Az egyén is csak akkor boldogul, ha az ország boldo­gul. Ha szorgalmas, jó munká­val gyarapítjuk nemzeti érté­keinket, akkor gazdagabb or­szágban élhetünk és mi is gaz­dagabbak lehetünk. A közösség csak annyit tud adni az egyé­neknek, amennyit az egyének adnak a közösségnek. — Ez világos és egyértelmű. De úgy érzem, nem eléggé hangsúlyozzuk, legalábbis eddig nem eléggé magyaráztuk meg az embereknek, hogy a hazafi­­ságnak ma, amikor béke van, mindenekelőtt az országépítő munkában kell megnyilvánul­nia.­­ A hazaszeretetnek nem le­het kifejezője önmagában a szó, a cselekedetben kell megteste­sülnie. Természetesen a haza­fias öntudatra és nemzeti büsz­keségre is szükség van, de az öntudatnak és a büszkeségnek is tényekben kell tükröződniük. Büszkék lehetünk arra, hogy szép építményeket, jó gépeket, kiváló használati tárgyakat, eszközöket tudunk létrehozni, hogy gazdag termést takarí­tunk be a földekről, hogy nagy­szerű tudományos és művészeti alkotásokat adunk a világnak, de nem büszkélkedhetünk a hi­bás, rossz, korszerűtlen termé­keinkkel, olyan munkával, amely nem vált ki becsületet, tiszteletet más népekből. — Ami a „más népeket” ille­ti, fel kellene hívnunk a figyel­met a kölcsönösségre, egymás tiszteletére, megbecsülésére. — Mi internacionalisták va­gyunk. Ebből következik, hogy a törekvésünk nem a más né­pekkel való ellenségeskedés, hanem a világ dolgozóival való összefogás. Akivel csak lehet, egyetértésben, együttműködve akarunk élni. Tiszteljük, be­csüljük a világ minden orszá­gát, népét és örülünk, ha azt tapasztaljuk, hogy ők is tisztel­nek, becsülnek minket. Alapel­vünk a békés egymás mellett élés. Nem egy pusztuló, romba­­dőlt világban, hanem egy bol­dog, virágzó, gazdag világban szeretnénk tovább élni. — Mit kíván 1980-ra a Képes Újság olvasóinak? — Azt kívánom, hogy jó egészségben, boldog családok­ban és jó szellemű; erkölcsileg, gazdaságilag, politikailag egy­aránt szilárd közösségben élje­nek, dolgozzanak és gyarapod­janak. — Köszönöm. G­erencséri Jenő

Next