Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-05 / 1. szám
— A vezetőnek kötelessége, hogy a heti 44 órára minden beosztottjának biztosítsa a hasznos elfoglaltságot. Ne legyen módja senkinek se a lógásra. Reggelenként halgatom a rádió műsorát. Különböző munkahelyeken megszólaltatnak olyan embereket, akik munkaidő alatt vásárolnak, vagy ide-oda lézengenek. Az a meglepő, hogy akiket megkérdeznek, nem is érzik magukat ludasnak; természetesnek, magától értetődőnek tartják, hogy munkaidőben vásárolnak, ténferegnek, várnak valakire vagy valamire. Ez a felfogás olyan munkahelyi légkörre vall, amit meg kell változtatni. Szerintem elsősorban nem ők a hibásak ebben, hanem azok a munkahelyi vezetők, akik lehetővé teszik mindezt. Itt megint szerepe lehet a népfrontnak. Sok emberrel érintkezünk, találkozunk, beszélünk a különböző összejöveteleken, tanácskozásokon; mindenütt lehet és kell foglalkozni a munkával, a munkafegyelemmel. Ismeretes, hogy a legutóbbi országos tanácsülésen is megvitattuk az ötéves terv teljesítésével kapcsolatos feladatokat. Amikor mi nemzeti öszszefogásról beszélünk, akkor nem általában beszélünk, hanem a konkrét feladatok megoldására hívjuk az embereket. És ha ma az ország előtt álló legfontosabb feladat a termelőmunka javítása, a hatékonyabb, gazdaságosabb termelés, a jobb minőségű, korszerűbb termékek előállítása, a takarékosabb gazdálkodás, akkor a Hazafias Népfrontnak is ezt kell segítenie. — Hogyan ítéli meg gazdasági helyzetünket az újév küszöbén? Mennyire biztató a jövőre nézve? — Őszintén meg kell mondanunk az embereknek, az egész lakosságnak, hogy vannak gazdasági gondjaink, amelyek egyrészt saját munkánk gyengeségeiből, másrészt tőlünk független nemzetközi tényezőkből fakadnak. De nincs okunk a pánikra! Jobb, fegyelmezettebb, hatékonyabb munkával, okosabb, takarékosabb gazdálkodással stabilizálni tudjuk azt az életszínvonalat, amit eddig elértünk. És meg lehet alapozni a következő éveket is úgy, hogy tovább javuljon az életünk. — Az előbb a munkahelyi légkört említette. Úgy gondolom, a munkahelyi légkör, a fegyelem és lényegében mindaz, amiről eddig szó volt, szorosan összefügg a demokráciával. — Mostanában elég sokat beszélünk a demokráciáról. De azt hiszem, a sok jelző közt néha elvész a lényeg. Külön emlegetjük az üzemi, szövetkezeti, hivatali, lakóhelyi, iskolai demokráciát. Pedig a szocialista demokrácia lényege éppen az egységben rejlik, abban, hogy átszövi az egész társadalmat, mindenütt funkcionál. Én inkább azt hangsúlyoznám, hogy minden ember egyenjogú, mindenkinek jogában áll, hogy részt vegyen a közügyekben és véleményt mondjon minden fontos kérdésben. Természetesen ott és azoktól kérjünk véleményt, akik közvetlenül, vagy közvetve érdekeltek és akik ismerik az adott téma lényegét és tudnak véleményt mondani. Ezeket a véleményeket aztán tiszteletben kell tartani, még akkor is, ha nem mindig elfogadhatók. Ilyenkor meg kell mondani, megfelelő érvekkel be kell bizonyítani, hogy miért rossz az, amit valaki javasol. Nagyon fontos, hogy a gyűléseken mindenki választ kapjon a felszólalásra és ez a válasz ne legyen ledorongoló, ne vegye el az ember kedvét. A jó javaslatokat el kell fogadni, meg kell valósítani. Sajnos egyelőre még nagyon sok a panasz, hogy egyes vezetők nem hallgatják meg a véleményeket, nem veszik figyelembe az emberek javaslatait. — Azt mondják: vannak még kiskirályok. Ez csak ötven százalékban igaz. Kiskirályok csak ott lehetnek, ahol az emberek hagyják, hogy legyenek. Ahhoz kell a mi bátorításunk, nevelőmunkánk, hogy sehol se tűrjék a jogtalanságot, az embertelenséget. — Sokan nem értik vagy félreértik a demokráciát. — Egyesek összekeverik a szabadságot a szabadossággal. Azt hiszik, hogy a demokráciában mindent szabad, még lógni is; nem utasíthat, nem parancsolhat senki. Én meggyőződéssel vallom, hogy a szocialista demokráciában a vitának helye van minden döntés előtt, de amikor a határozat megszületett és a munka elkezdődött, tovább nem lehet vitatkozni. A munkát el kell végezni. A szocialista rendszerben is van a munka folyamatában alá- és fölérendeltség, ha szükséges, akkor utasítás és parancs is. — Mi történik akkor, ha rossz volt a döntés, a határozat? — A rossz döntésekért is vállalni kell a felelősséget. A demokratikus jogok együttjárnak a demokratikus felelősséggel. Aki részt vesz a döntésben, annak vállalni kell ennek a következményeit és ha hibás volt a döntés, testületileg kell kidolgozni a kijavítás módozatait. Nagyon fontosnak tartom a helyes szellemű és célzatú felelősségrevonást, de ez csupán eszköz és nem az irányítás lényege. Mindenki tévedhet. A felelősséget meg kell állapítani és azt is mérlegelni kell, hogy ki miért követte el a hibát, csak azután szabad az elmarasztalásról intézkedni. Azt kellene elérnünk, hogy az emberek természetéhez tartozzon a felelősségérzet, ne a felelősségrevonástól való félelem kényszerítse azt ki. Befejezésül hadd kérjem meg, mondjon néhány gondolatot a hazaszeretetről. A Hazafias Népfrontnak a nevében is benne foglaltatik a hazafiság: Ön hogyan ítéli meg az állampolgárok hazaszeretetét? — A hazaszeretet csak konkrét helyzetekben válik élővé. Magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, magunkon viseljük a magyarság jegyeit, népünk szokásait, hagyományait. Megvan a saját történelmünk, amely őrzi a forradalmi tetteinket és emlékeinket is. A magyar nép közössége a magyar föld, a magyar tájak, falvak, városok jelentik számunkra a hazát. Aki ezt a hazát valóban szereti, annak az érzelmét nem melldöngetéssel, nem a magyarság más népek fölé emelésével kell kifejezni, hanem a hazáért vállalt és végzett tettekkel. — Nem az a lényeg, ki, mit mond a hazáról, hanem az, hogy ki mit tesz a hazáért. — A haza sorsa, mint már említettem, az egyes állampolgárok magatartásán, munkáján múlik. Az egyén is csak akkor boldogul, ha az ország boldogul. Ha szorgalmas, jó munkával gyarapítjuk nemzeti értékeinket, akkor gazdagabb országban élhetünk és mi is gazdagabbak lehetünk. A közösség csak annyit tud adni az egyéneknek, amennyit az egyének adnak a közösségnek. — Ez világos és egyértelmű. De úgy érzem, nem eléggé hangsúlyozzuk, legalábbis eddig nem eléggé magyaráztuk meg az embereknek, hogy a hazafiságnak ma, amikor béke van, mindenekelőtt az országépítő munkában kell megnyilvánulnia. A hazaszeretetnek nem lehet kifejezője önmagában a szó, a cselekedetben kell megtestesülnie. Természetesen a hazafias öntudatra és nemzeti büszkeségre is szükség van, de az öntudatnak és a büszkeségnek is tényekben kell tükröződniük. Büszkék lehetünk arra, hogy szép építményeket, jó gépeket, kiváló használati tárgyakat, eszközöket tudunk létrehozni, hogy gazdag termést takarítunk be a földekről, hogy nagyszerű tudományos és művészeti alkotásokat adunk a világnak, de nem büszkélkedhetünk a hibás, rossz, korszerűtlen termékeinkkel, olyan munkával, amely nem vált ki becsületet, tiszteletet más népekből. — Ami a „más népeket” illeti, fel kellene hívnunk a figyelmet a kölcsönösségre, egymás tiszteletére, megbecsülésére. — Mi internacionalisták vagyunk. Ebből következik, hogy a törekvésünk nem a más népekkel való ellenségeskedés, hanem a világ dolgozóival való összefogás. Akivel csak lehet, egyetértésben, együttműködve akarunk élni. Tiszteljük, becsüljük a világ minden országát, népét és örülünk, ha azt tapasztaljuk, hogy ők is tisztelnek, becsülnek minket. Alapelvünk a békés egymás mellett élés. Nem egy pusztuló, rombadőlt világban, hanem egy boldog, virágzó, gazdag világban szeretnénk tovább élni. — Mit kíván 1980-ra a Képes Újság olvasóinak? — Azt kívánom, hogy jó egészségben, boldog családokban és jó szellemű; erkölcsileg, gazdaságilag, politikailag egyaránt szilárd közösségben éljenek, dolgozzanak és gyarapodjanak. — Köszönöm. Gerencséri Jenő