Kereskedelmi Szemle, 1995 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
Az agrárpiaci szabályozás jelentős pénzügyi eszközöket és nagyfokú szervezettséget követel. Pénzügyi kérdések Szinte lehetetlen objektív kiindulópontot találni ahhoz, hogy mennyi pénz elegendő az agrárpiacok szabályozásához. Sem a nemzetközi összehasonlítás, sem az itthoni előzmények, sem a jelenlegi helyzet és a kitűzhető célok nem adhatnak perdöntő érveket. Hosszabb távon, nagyobb nemzetközi áttekintés alapján megfigyelhető a következő tendencia: a) A legszegényebb országokban a belső mezőgazdasági árak alacsonyak, és az exportra kerülő termékek megadóztatásából ered a költségvetési bevételek jelentékeny hányada. b) A fejlett országokban a belföldi mezőgazdasági árak többnyire magasabbak a világpiaci áraknál, a költségvetés jelentősen támogatja az élelmiszerek exportját és termelését. c) A közepesen fejlett országok átmeneti helyzetet foglalnak el, s miközben a mezőgazdasági árak általában alacsonyabbak a világpiaci áraknál, esetenként egyes területeken ezt meghaladó belső árak is megtalálhatók. Támogatás és elvonás egyenlege hol a támogatás, hol az elvonás javára billen. De minden esetben a támogatás — ha van — messze elmarad a fejlett országokban nyújtott támogatásoktól. Hazánk sincs abban a helyzetben, hogy a mezőgazdasági árszínvonalat a világpiaci árakat meghaladó mértékben emelje. Az EK-tagság elnyerésének feltétele ugyan az, hogy a hazai mezőgazdasági termelői árak és az élelmiszerek fogyasztóiár-színvonala közeledjék a Közösségen belülihez (ami csökkentené a Közösség részünkre nyújtandó támogatását, mivel a magasabb árban adott támogatás egy részét így a hazai fogyasztók finanszíroznák). Ez azonban csak hosszabb időszak alatt, a hazai termelés hatékonyságának és szerkezetének jelentős javításával és az életszínvonal emelkedésével érhető el. Ugyanekkor fontos nemzetgazdasági érdek a mezőgazdasági piacok stabilizálása, a termelés biztonságának erősítése, a szükséges anyagi érdekeltség megteremtése. Az ehhez szükséges pénzügyi eszközök mértéke tekintetében nem követhetjük a gazdaságilag fejlett országokat, de az ott alkalmazott módszereket fokozatosan átvehetjük. Nem fogadhatók el az olyan érvelések, miszerint az agrárpiaci szabályozás terén „hogy mire vállalkozhatunk, az attól is függ, mekkora pénzügyi alappal számolhatunk”, valamint az sem, hogy „az Agrárpiaci Rendtartás forrásait lényegében az agrárszektornak kell megteremtenie”. Az agrárpiaci rendtartás kategória bizonyos alapvető kritériumokhoz kötődik, amelyek ha nem valósíthatók meg (pénzügyi eszközök híján), akkor nem beszélhetünk Agrárpiaci Rendtartásról. Nyilvánvalóan a Rendtartáshoz bizonyos pénzeszközök rendelendők hozzá. Az is vitathatatlan, hogy ehhez jelentős mezőgazdaságon kívüli forrásokra van szükség. A kormányzat mulasztása, látszatintézkedése az, ami történt, hogy a beharangozott Agrárpiaci Rendtartáshoz nélkülözhetetlen minimálisan elvárható pénzeszközöket sem biztosította. Az elfogadott Rendtartás nem tekinti feladatának a kellő termelői anyagi ösztönzést, és a piacszabályozás is csak nagyon esetlegesen működget. Pálovics Béláné számításokat végzett arra vonatkozóan, hogy az EK tagországai támogatási szintjének átvétele esetén mekkora összegeket kellene Magyarországon az agrárpiacok szabályozására fordítani. Eszerint az 1 főre jutó GDP alapján számítva 22 Mrd Ft (de Hollandia, Dánia mutatói alapján 40—44 Mrd Ft), a mezőgazdasági végtermék értéke alapján 38—45 Mrd Ft (1992. évi becsült végtermék), de Németország, Dánia, Írország mutatói alapján már 50—60 Mrd Ft, az exporttámogatás összehasonlítása alapján pedig 125 Mrd Ft támogatásra lenne szükség. Világos, hogy ilyen nyugat-európai támogatási színvonal nem vehető át (ott is nagy gondot okoz a támogatások magas színvonala). Az elmúlt években Magyarországon a „piaci viszonyok” — az évszázad legnagyobb piacvesztésével egyidejűleg — előkészítés, átmenet nélkül szabadultak rá a mezőgazdaságra. A nyolcvanas évtizedben már folyamatosan csökkent az állami támogatás (miközben az elvonás nőtt), majd 1990-ben 17%-kal tovább mérséklődött. 1991-ben azonban ugrásszerű csökkenés következett be, a támogatások az 1989. évinek mintegy a felét tették ki. (A csökkenés katasztrofálisnak tekinthető még abban az esetben is, ha figyelembe vesszük, hogy korábban a támogatások jelentős része a KGST-n belüli árrendszer torzító hatását volt hivatva mérsékelni. Az 1989. évi összes támogatás: 88 Mrd Ft, 1990- ben: 73 Mrd Ft, 1991-ben és 1992-ben 40 Mrd Ft, 1993-ban 48-50 Mrd Ft. A támogatásokon belül az agrárpiaci szabályozáshoz közvetlenül kapcsolódó támogatások: a) Exporttámogatás: 1992-ben 25 Mrd Ft, 1993- ban 26 Mrd Ft (előirányzat). b) Agrárpiaci Intervenciós Alap: 1992-ben 5 Mrd Ft, 1993-ban 9 Mrd Ft (előirányzat). Az agrártámogatások 70-75%-a (30-35 Mrd Ft)