Kereskedelmi Szemle, 1995 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Az agrárpiaci szabályozás jelentős pénzügyi esz­közöket és nagyfokú szervezettséget követel. Pénzügyi kérdések Szinte lehetetlen objektív kiindulópontot találni ahhoz, hogy mennyi pénz elegendő az agrárpiacok szabályozásához. Sem a nemzetközi összehasonlí­tás, sem az itthoni előzmények, sem a jelenlegi helyzet és a kitűzhető célok nem adhatnak perdön­tő érveket. Hosszabb távon, nagyobb nemzetközi áttekintés alapján megfigyelhető a következő tendencia: a) A legszegényebb országokban a belső mező­­gazdasági árak alacsonyak, és az exportra kerülő termékek megadóztatásából ered a költségvetési bevételek jelentékeny hányada. b) A fejlett országokban a belföldi mezőgazdasá­gi árak többnyire magasabbak a világpiaci áraknál, a költségvetés jelentősen támogatja az élelmiszerek exportját és termelését. c) A közepesen fejlett országok átmeneti helyze­tet foglalnak el, s miközben a mezőgazdasági árak általában alacsonyabbak a világpiaci áraknál, ese­tenként egyes területeken ezt meghaladó belső árak is megtalálhatók. Támogatás és elvonás egyenlege hol a támogatás, hol az elvonás javára billen. De minden esetben a támogatás — ha van — messze elmarad a fejlett országokban nyújtott támogatá­soktól. Hazánk sincs abban a helyzetben, hogy a mező­­gazdasági árszínvonalat a világpiaci árakat megha­ladó mértékben emelje. Az EK-tagság elnyerésének feltétele ugyan az, hogy a hazai mezőgazdasági termelői árak és az élelmiszerek fogyasztóiár-szín­­vonala közeledjék a Közösségen belülihez (ami csökkentené a Közösség részünkre nyújtandó tá­mogatását, mivel a magasabb árban adott támoga­tás egy részét így a hazai fogyasztók finanszíroz­nák). Ez azonban csak hosszabb időszak alatt, a hazai termelés hatékonyságának és szerkezetének jelentős javításával és az életszínvonal emelkedésé­vel érhető el. Ugyanekkor fontos nemzetgazdasági érdek a mezőgazdasági piacok stabilizálása, a termelés biz­tonságának erősítése, a szükséges anyagi érdekelt­ség megteremtése. Az ehhez szükséges pénzügyi eszközök mértéke tekintetében nem követhetjük a gazdaságilag fejlett országokat, de az ott alkalma­zott módszereket fokozatosan átvehetjük. Nem fogadhatók el az olyan érvelések, miszerint az agrárpiaci szabályozás terén „hogy mire vállal­kozhatunk, az attól is függ, mekkora pénzügyi alappal számolhatunk”, valamint az sem, hogy „az Agrárpiaci Rendtartás forrásait lényegében az ag­rárszektornak kell megteremtenie”. Az agrárpiaci rendtartás kategória bizonyos alapvető kritériumokhoz kötődik, amelyek ha nem valósíthatók meg (pénzügyi eszközök híján), akkor nem beszélhetünk Agrárpiaci Rendtartásról. Nyil­vánvalóan a Rendtartáshoz bizonyos pénzeszkö­zök rendelendők hozzá. Az is vitathatatlan, hogy ehhez jelentős mezőgazdaságon kívüli forrásokra van szükség. A kormányzat mulasztása, látszatintézkedése az, ami történt, hogy a beharangozott Agrárpiaci Rendtartáshoz nélkülözhetetlen minimálisan elvár­ható pénzeszközöket sem biztosította. Az elfoga­dott Rendtartás nem tekinti feladatának a kellő termelői anyagi ösztönzést, és a piacszabályozás is csak nagyon esetlegesen működget. Pálovics Béláné számításokat végzett arra vonat­kozóan, hogy az EK tagországai támogatási szint­jének átvétele esetén mekkora összegeket kellene Magyarországon az agrárpiacok szabályozására fordítani. Eszerint az 1 főre jutó GDP alapján szá­mítva 22 Mrd Ft (de Hollandia, Dánia mutatói alapján 40—44 Mrd Ft), a mezőgazdasági végter­mék értéke alapján 38­—45 Mrd Ft (1992. évi be­csült végtermék), de Németország, Dánia, Írország mutatói alapján már 50—60 Mrd Ft, az exporttá­mogatás összehasonlítása alapján pedig 125 Mrd Ft támogatásra lenne szükség. Világos, hogy ilyen nyugat-európai támogatási színvonal nem vehető át (ott is nagy gondot okoz a támogatások magas színvonala). Az elmúlt években Magyarországon a „piaci vi­szonyok” — az évszázad legnagyobb piacvesztésé­vel egyidejűleg — előkészítés, átmenet nélkül sza­badultak rá a mezőgazdaságra. A nyolcvanas évti­zedben már folyamatosan csökkent az állami támo­gatás (miközben az elvonás nőtt), majd 1990-ben 17%-kal tovább mérséklődött. 1991-ben azonban ugrásszerű csökkenés következett be, a támogatá­sok az 1989. évinek mintegy a felét tették ki. (A csökkenés katasztrofálisnak tekinthető még abban az esetben is, ha figyelembe vesszük, hogy koráb­ban a támogatások jelentős része a KGST-n belüli árrendszer torzító hatását volt hivatva mérsékelni. Az 1989. évi összes támogatás: 88 Mrd Ft, 1990- ben: 73 Mrd Ft, 1991-ben és 1992-ben 40 Mrd Ft, 1993-ban 48-50 Mrd Ft. A támogatásokon belül az agrárpiaci szabályozáshoz közvetlenül kapcsolódó támogatások: a) Exporttámogatás: 1992-ben 25 Mrd Ft, 1993- ban 26 Mrd Ft (előirányzat). b) Agrárpiaci Intervenciós Alap: 1992-ben 5 Mrd Ft, 1993-ban 9 Mrd Ft (előirányzat). Az agrártámogatások 70-75%-a (30-35 Mrd Ft)

Next