KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1929
1-2 füzet - Dr. Gál Kelemen: A vallásos érzelem fejlődése
A vallásos érzelem fejlődése a vallásos élményben. Ha a vallásos érzés eredetét keressük, a lélektan segélyével eljutunk a lelki élet elemzése rendjén annak egyik nyilvánulásához, az élményhez, mely tovább már nem elemezhető s amelyben lényegileg már benne vannak a vallásosság csirái. Kabisch, a mai valláspszichológusok legkiválóbbja, azt mondja, hogy a vallás az áltudatban elpusztíthatatlan és kiírthatatlan s bármit mondjon az atheizmus, amely metafizikai elmélkedéseken és ezekre épült rendszereken nyugszik, pszichológiai tény és tapasztalat, hogy a vallásos érzés ott van a lélek legmélyebb rétegében. Nincs igaza tehát Rousseaunak, ki azt tanítja, hogy a vallást csak az iskola és a tanítás viszi bele a gyermek lelkébe s épen azért, hogy a gyermek befolyásolatlan és elfogulatlan vallásválasztását biztosítsa, nem tanít neki vallási tanokat, hanem az eszét fejleszti, hogy majd mikor odaérik, maga választhasson magának vallást. Kiindulási pontom tehát az, hogy a vallásos érzés csírája minden emberben születésétől fogva adva van. Azután azt fogom megvizsgálni, hogy ez az érzés a környezet hatása alatt miképen fejlődik a gyermek- és serdülőkorban. A modern lélektani kutatás majdnem egyhangúlag igazolta azt a tételt, hogy az egyén tudata alatt, valahol lent, az ösztönök világában, a lelki élet legsötétebb és leghomályosabb rétegében elpusztíthatatlanul és kiírthatatlanul él minden egyénben a vallás ős csírája, a vallásos érzés. Hogy ez a kiírthatatlanul élő vallásos érzés tartalmára és megnyilatkozási formáira nézve sokban eltér a szervezett egyházak tételes vallásától és dogmáitól, az meglehet, sőt bizonyos. De ez a mi szempontunkból közönyös és nem érinti kiinduló tételünk érvényességét. Kissé merész állítás ez ma, amikor szószékekről, felolvasó asztalok mellől minduntalan azt a panaszt halljuk, sőt magunk is látjuk, hogy terjed az atheizmus, hogy vannak széles néprétegek és egész társadalmi körök, amelyek életüket vallás nélkül rendezik be. Mégis állítani merem, hogy nincs e földön ember, kinek az élet legkomolyabb pillanataiban átélt élményeiberl a vallásosság csirái adva ne lennének. Azonban minden vallás és vallásos világnézet s így a gyermeké is, kétféle elemből tevődik össze: egyik elem a gyöngeségnek, az erőtlenségnek, az ügyefogyottságnak ősi, eredeti érzése, mely a vallásos élménynek gyökere, tápláló melegágya. Ez a vallásnak velünk született, egyéni, szubjektív alkotó eleme. A másik: az a vallási környezet, amelybe az egyén beleszületik. Ez a