KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1929
1-2 füzet - Dr. Gál Kelemen: A vallásos érzelem fejlődése
A vallásos érzelem fejlődése, vallásnak az egyéntől független, külsőleg adott objektív eleme, amelynek a hatásától senki sem tud szabadulni, még a próféták, vallásalapítók és vallásreformálók sem. Hiszen Jézusnak, Mohamednek és Luthernek is volt a környezetüktől átvett, elsajátított, hogy úgy mondjam: rájuk ragadt vallásuk, mielőtt a saját magukét átélték. És említsem-e a mi Dávid Ferencünket, kinek vallási evolúciója iskolapélda lehet arra, hogyan hat a környezet vallása még a nagy szellemekre is. Adva van tehát egyfelől a vallásos diszpozíció, másfelől a környezet. Egyfelől a vallás született szubjektív eleme, másfelől a készen kapott vallásos hatások összege. Meg kell most vizsgálnunk, hogy milyen a gyermek vallása, hogy azután azt vizsgálhassuk meg, hogy a gyermeknek ez az eredeti vallása a környezet hatása alatt hogyan fejlődik. A vallásos érzés részben a tapasztalat, részben pedig a gyermeknél amúgy is rendkívül élénk fantázia hatása alatt nő és fejlődik. Ismeretes, mindnyájan tapasztalhatjuk, hogy hatalmas, megrázó, félelmetes természeti tünemények minden tanítás és szuggerálás nélkül egész ösztönösen vallásos érzelmeket váltanak ki a gyermek lelkéből. Egy félelmetes vihar, mely fákat tördel ki, házakat rombol le, egy hatalmas jégeső, mely villámlás és mennydörgés közben lelkeket megdöbbentő kopogással veri be ablakainkat, a haragvó Isten érzelmét kelti fel a gyermekben, épen úgy, mint a népnél is. Goethe megrázóan írja le, hogy miként éreztette meg vele a haragvó Istent egy hatalmas jégverés, mialatt a cselédség imádkozva jajveszékelt. Az Isten a gyermek életébe a természeti jelenségek rettentő és ellenállhatatlan hatalmán át lép be, amely hatalom előtt mindenkinek, még a felnőtteknek és erőseknek is, sőt a gyermek előtt az erő igazi képviselőjének, az apának is, meg kell hajolnia. A gyermek vallásának első, jellemző vonása az, hogy egocentrikus, azaz mindent magára vonatkoztat. A félelem és az önzés, a saját maga érdeke a döntő motívum. De nemcsak a természeti, hanem az erkölcsi világ tapasztalati élményei is forrása a gyermek vallásának. Minden gyermekben — nagy emberek életrajzírói egyhangúan tanúsítják — nagyon élénken él a bűn érzése. A hibás gyermek aggodalmában és félelmében, szíve gyorsabb lüktetésében, elpirulásában, lesütött szemében, akadozó beszédében, egész lénye szorongásában, a megbocsátásra bekövetkező nagy boldogságában, a megbánásban, a megjavulás igérésében, mind e jelenségek szent törvényében közelebb és elnyomóbb hatásai van Isten, mint a csillagos égben.