KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1977

1. szám - Dr. Kovács Lajos: "Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből"

az egyházi alapítónk, Dávid Ferenc nyomdokain járó, sok lánglelkű világi és egyházi személyiség lelkében újra meg újra megfogalmazódtak, és amelyek ma is tisztán, világosan meghatározzák az Istenben hivő, magas­rendű erkölcsi színvonalon álló unitárius ember magatartását. Előttünk áll egy esztendő, mint egy fehér lap, amelyre mától kezdve az év utolsó estéjéig Isten és az élet fogják feljegyezni mindazt, ami ma még ismeretlen előttünk. Az év első napján tele vagyunk bizakodással és jó reménységgel, mert diadalmas hittel hiszünk Istenben, gondviselő Atyánkban. Hisszük, hogy becsületes kötelességteljesítésünk és áhítatos, lélekszerinti imádkozásunk nyomán ebben az évben is áradni fog reánk, mindannyiunkra Isten védő, oltalmazó gondviselése, áldásának újjáte­remtő ereje és melege. Hisszük, hogy Jézus szellemében gondolkozva és cselekedve, legfőbb erkölcsi parancsolatait hirdetve és gyarló erőnkkel gyakorolva, a szeretet élettörvényét valósággá magasztosítani próbálva, egyszóval az eszményi világ, az Isten országa megvalósulásáért szívvel­lélekkel munkálkodva, szebbé és gazdagabbá tehetjük a magunk, szűkebb családunk, a nagy család, unitárius lélek- és szeretetközösségünk és ha­zánk életét ennek az esztendőnek a folyamán is. Kérem a gondviselő Istent, minden áldásnak adóját, hogy áldja meg az 1977. esztendőben is egyházunkat, legfőbb testületünk, az Egyházi Főtanács világi és egyházi vezetőit és tagjait, espereseinket, lelkészein­ket, énekvezéreinket, gondnokainkat, keblitanácsosainkat és minden egyes hívünket; adjon mindannyiunknak elég testi és lelki erőt, hitet, buzgó­ságot, kitartást, hivatástudatot és felelősségérzetet, hogy az evangélium minden idők Jézustanítványaihoz szóló tanításaira áhítatos lélekkel fi­gyelve, öntudatos lelkülettel dolgozva és áhítatos érzések között imád­kozva, egy lépéssel közelebb juthassunk a magasztos célhoz, a tökéle­tesedéshez és munkálhassuk hazánk, Szocialista Köztársaságunk s benne az egész nép és az összes egyházak mellett a mi egyházunk és híveink javát, gyarapodását, fejlődését, boldogulását. A gondviselő Isten áldása nyugodjék meg mindannyiunkon és adjon boldog új esztendőt. „MUTASD MEG NÉKEM A TE HITEDET A TE CSELEKEDETEIDBŐL" Kedves atyámfiai, szeretett híveim! Nehéz szavakba foglalnunk még tört részét is annak, ami egy hete tépi, mardossa szívünket. Március 4-én hazánk népe szomorú történelmi pillanatokat élt át. Néhány perc alatt ipari és kereskedelmi vállalatok, intézmények, templomok, családi otthonok omlottak össze vagy szenvedtek óriási veszteségeket. Ami pedig a legmegdöbbentőbb, a vad, pusztító földrengés több száz emberáldo­zatot is követelt. Az evangélium szavai szerint, „együtt sírunk a sírokkal", a szeret­teiket elveszített szülőkkel, gyermekekkel, testvérekkel, jóbarátokkal, munkatársakkal; egyszóval siratjuk a tőlünk váratlanul elszakadt honfi­társainkat. Drága emléküket lelkünk mélyén kegyelettel őrizzük.

Next