Tájépítészet 1. (2000)
2000 / 1. szám
A lapalapító előszava A SZÉP KERTEK kertészeti folyóiratnál végzett közel hároméves munkám során mind több tájépítésszel kerültem munkakapcsolatba. Hálás lehetek, s hálás is vagyok azért, hogy e szakmai lap szerkesztési tapasztalatai során megszülethetett az elhatározás: egy tudományos szintű tájépítészeti folyóirat alapítása. Jelentős szakmai összefogással megnyílt a lehetőség egy olyan periodika létrehozására, amely nemcsak tovább népszerűsíti a lehetséges magyar szakemberek szakmai munkáját, hanem a szaktudomány eszközével egzaktabb módon is segíti a környezetépítés hazai teendőit. A TÁJÉPÍTÉSZET folyóirat e számának szerzői elsőként csatlakoztak a szakmai felhívásra, felkérésre. Remélem, sokan lesznek követői ezeknek a lelkes, kiváló szakembereknek, s bízom abban is, hogy a magyar tájépítészet ügye rangjához méltó helyet kap a környezetépítéssel foglalkozó szakirodalom palettáján itthon és külföldön egyaránt. Kívánom, hogy tudományos folyóiratunk járuljon hozzá a magyar tájépítészet felvirágoztatásához, az eredmények hazai és nemzetközi megismertetéséhez és elismertetéséhez. Remélem azt is, hogy a szakemberek útmutatásai alapján a döntés-előkészítő és döntéshozó szervezetek, hivatalok szintén érdeklődéssel, figyelemmel forgatják, hasznosítják a folyóiratot, amely azért született, hogy mindazok, akiknek feladatuk, nagyobb szakmai felkészültséggel őrizzék és gyarapítsák a magyar tájak, települések, kertek egyedülálló értékeit. A TÁJÉPÍTÉSZEI tudományos folyóiratot ezekkel a gondolatokkal, s olyan hittel és példamutatással bocsátom útjára, amilyennel valaha pedagógus szüleim engem is elindítottak. A példamutatásukért ezúton is tisztelettel adózom nekik. Tendes László TÁJÉPÍTÉSZET Greeting from the founder In the course of almost three years of work fór the gardening magaziné SZÉP KERTEK (Beautiful Gardens) I have become acquainted with several landscape architects. I am grateful that, based on the experiences of editing and publishing this trade journal, a decision has been made to start a professional, scientific publication specifically fór landscape architects. This presents us with an important opportunity to establish a journal that nőt only popularizes the work of Hungárián professionals bút alsó provides us with scientific, precise tools to aid us in our mission of designing and building our environment. The authors of this edition of TÁJÉPÍTÉSZET turnéd up at the first call fór proposals. I hope that many others will follow these great and enthusiastic people. I alsó have a confidence that the profession of landscape architecture in Hungary will continue to gain respect in professional and technical literature both domestically and abroad. I expect that our scientific review will contribute to the prosperity of Hungárián landscaping as well as provide information on and build respect fór relevant domestic and international issues. I hope that professional organisations and offices will look to this review fór direction. Certainly, the review is published to protect and increase respect fór Hungárián landscapes, cityscapes and gardens. With these thoughts I hereby launch the scientific review TÁJÉPÍTÉSZET My parents, as educators, have always been a strong and abiding positive example fór me. I thereby dedicate this in gratitude to them. László Tegdes