Kis Ujság, 1927. augusztus (40. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

1927 augusztus 2 KIS ÚJSÁG A magyar nábob regénye Vasárnapi esküvő a kastélyban Vasárnap délelőtt a csendes Abaújkér község népe meglepetéssel látta, hogy a Halmos-kastély sarkig ki­tárt kapujába egymásután robognak be az automobilok, tömegesen érkeznek a vendégek. Nemcsak a környék­beli földesurak jöttek el kocsijaikon, hanem a buda­pesti vonatok is bőven szállították a kastélyba a ven­dégeket, mintha valami nagy családi esemény készülne. Megírta a Kis Újság, hogy a 21 esztendős Szemere István körül, aki a dúsgazdag és messze földön ismert nagy magyar úr, Szemere Miklós örököse és sokmilliár­dos vagyon ura, különféle bonyodalmak támadtak. Szemere István édesanyja, özvegy Szemere Gáspárné az elmúlt napokban egy orvostanárral járt lent a fiá­nál, aki Halmos Károly kastélyában lakott, mert Hal­mos Irénke nevű­ leányát szemelte ki jövendőbelijének és az esküvő ki volt tűzve augusztus közepére. Az anya több­ízben is találkozott fiával és sírva kérte őt, hogy fontolja meg elhatározását nem is annyira a házasságot illetőleg, mint a hatalmas vagyon kezelése dolgában. A 21 éves Szemere István ugyanis leendőbeli apósát, Halmos Károlyt bízta meg vagyonának kezelésével. Az orvostanár megállapította, hogy Szemere István teljesen birtokában van ítélőképességének, tisztában van minden cselekedetének következményeivel, tehát semmi jog sincs arra, hogy a nagykorúsított fiatalembert gyám­ság alatt tartsák. Úgy látszik azonban, hogy az a küzde­lem, ami Szemere István házassága körül megindult, gyors elhatározásra bírta a nagy vagyon fiatal urát és kiszemelt élettársának családját. Már szombaton délután automobil robogott Abaúj­­megye alispánjához, akitől engedélyt kértek, hogy Sze­mere István és Halmos Irénke házasságot köthessenek anélkül, hogy őket heteken keresztül kihirdesse az anya­­könyvvezető. Egy óra múlva megjöttek az engedéllyel és délután 4 órakor a kastély egyik hatalmas termében megjelent az abaújkor­­jegyző, aki a törvény értelme­iben összeházasította Szemere Istvánt Halmos Irénnel. Vasárnap délelőtt a kastély népe, a környékből és Budapestről érkezett nagyszámú vendégek ismét ösz­­szegyülekeztek. Az abaújszántói református esperes az­­abaújkéri református pappal együtt egyházilag is meg­­­­kötötte Szemere István házasságát. Megérkeztek Buda­pestről azok a ruhák és fehérneműk is, amelyeket a fiatal férj részére rendeltek, estélyi öltözetek, utazó- és sportruhák és a fiatal pár hozzátartozói mindent előké­szítettek a nászútra. A lakodalmi ebéd után ismét elő­állottak az automobilok, amelyek a pesti vendégeket ,a gyorsvonathoz vitték, majd felült, az automobilra a boldog fiatal pár is, akitől nagy éljenzéssel és sűrű könnyhullatással búcsúztak az ismerősök. Szemere István feleségével együtt Kassa felé utazott és több hóna­pos nászútra indult. Mielőtt azonban elhagyta volna apósának kastélyát, rendelkezett arról, hogy ki kezelje vagyonát. Eckhardt Tibor volt nemzetgyűlési képvise­lőt bízta meg, aki a család két tagjával együtt fogja kezelni a hatalmas Szemere-vagyont addig, amik Sze­mere István hazajön, vagy vissza nem vonja a meg­bízatást. .(HALMOS ELIDEGENÍTETTE TŐLEM A FIAMAT« — PANASZOLJA ÖZVEGY SZEMERÉNÉ Az abaújkéri kastélyban vígan szólt a cigányzene, de a lakodalmon nem vett részt özvegy Szemere Gás­párné, született Hoyos Róza grófnő, aki Budapesten éppen Hajós orvostanárral és Dajkovich István ügy­véddel tanácskozott, mikor értesült fia házasságáról A grófnő szemei vörösek a sírástól és panaszolva emle­geti, hogy a fia mindenkor a legjobb fiú volt, de olyas­mit mondott, addig egyezzék bele a házasságba, míg késő nem lesz. Pedig ebbe nem törődhetek bele — folytatta Szemeréné — mert kétségbe kell esnem arra a gondolatra, hogy a fiam Halmos Károly kezében maradt. Halmos elidegenítette Pista fiamat tőlem is és kis testvéreitől is. Az is a Halmos műve, hogy Pista fiamból cseh állam­polgár lett. Ebben a pillanatban tehetetlen vagyok, hiszen elment a fiam, de majd megtanácskozzuk, hogy mit csináljunk ! Dajkovich ügyvéd elmondta, hogy a Szemere-va­gyont túlbecsülték. Semmiesetre se ér többet százhúsz­milliárdnál és ezt a vagyont most Eckhardt Tibor fogja kezelni, aki úgy látszik, hogy jóbarátságban van Hal­­mosékkal, hiszen az esküvőn is részt vett, mellette pedig egyik bizottsági tagként Szemere Kálmán működik, aki annak idején tízmilliárdra perelte be Szemere Istvánt. Érdekes, hogy Halmos Károly egy újságíró előtt kijelentette, ő nem akarja kezelni veje vagyonát. Tilta­kozik az ellen, hogy rab lett volna a fiatalember Abaúj­­kéren, ahol mindenkor a legnagyobb szabadságot él­vezte, a környékbeli urakkal eljárt vadászni, sőt Hal­mos birtokát is ő kezelte, mikor apósa nem volt otthon. Halmos szerint az igazság az, hogy Szemere István vagyona veszélyben forgott és ezt a veszedelmet ő Szemere Kálmánnal próbálta elhárítani. Egy társaság összeállt, és minden eszközt megmozgatott arra, hogy Szemere Miklós vagyonának földbirtokát, a pestszentlőrinci 1600 holdat kitevő házhelyeket parcellázzák fel. Azt mond­ták Szemere Istvánnak, hogy száz és százmilliárdot lehet itt kihozni a fölparcellázott birtokból, de Hal­mosék ellenezték a parcellázást, mert úgy látták, hogy ez semmi másra nem vezet, mint Szemere Miklós örökségé­nek elpocsékolására. A vasárnapi esküvő váratlan fordulatot jelent és egy időre talán szélcsendet idéz elő a Szemere Istvánért és a sokmilliárdos Szemere-vagyonért folyó harcban. Ugy látszik azonban az ellentétek véglegesen még­sem simultak el és talán mialatt a fiatal férj boldogan muto­gatja feleségének messzi vidékek szépségeit, idehaza­­ újabb harcra készülődnek, bocsátották el. Hónapokig lézengett munka nélkül, míg végre egy belvárosi borbélyüzletbe került. Itt se ma­radt meg sokáig. Utoljára irodaszolga lett. Azt mond­ják róla az ismerősei, hogy bizony szép fiú az a Jarosch Hermannn, a nők kedvence. Vidám pajtás, szenvedélyes táncos, szenvedélyes futballozó. 19 esztendős kora óta mindig jár tánciskolába, még táncversenyben is részt­­vett. Előtáncos is volt egy ideig. Éppen a táncszenvedély­­nek köszönhette, hogy soha se feküdt le idejében, végig táncolta az éjszakákat, másnap azután nem tudott idő­ben felkelni, ezért mondták fel neki mindig az állásit. Pedig — beszélték a szomszédok — ,a Jarosch igen rendes fiú volt, sokat adott a külsejére, szépen öltöz­ködött, tisztán tartotta magát, csinosan fésülködött és még parfümöt, illatszert is használt állandóan . . .» »Az igaz, hogy se a mosónét, se a tisztítót nem tudta rendesen fizetni, de olyankor másik mosónéhoz vitte a ruháját.* A HARMADIK VALLOMÁS Hétfőn délelőtt Jarosch Herman megint megvál­toztatta előző két vallomását. A detektívek szerint ez a gyilkosság az utolsó esz­tendők egyik legravaszabban előkészített véres eseménye. Jarosch azt állítja, hogy már hónapok óta készültek a cselekedetre , a férjjel együtt. Matz mindig azon panaszkodott, hogy nem bír megélni, csinálni kellene valamit. Azonkívül arról is beszélt Matz, hogy pár hó­nap óta egy politikai pártnak a tagja, ahol a pénztárt segített kezelni. Ebből a pénztárból Matz harminc milliót tulajdonított volna el, amiért becsukással fenye­gették. Az asszony ekkor szavatosságot vállalt az árá­ért. A harminc milliót részletekben fizette a szerény cukrászbolt jövedelméből. Erre vezethető vissza — a gyilkos szerint — hogy az asszony nagyon gyakran még a legcsekélyebb zsebpénzt is megtagadta az urá­tól, amiért, a férj éjjel-nappal azzal fenyegette, hogy megöli. Matt Gottfried rábeszélte az asszonyt arra, hogy biztosítsa az életét, még­pedig a férj javára. Azonkívül — a további vallomás szerint — a férj az asszony tudta nélkül árulta az üz­letet. És talált is egy vevőt, aki hajlandó lett volna a cukrosboltért ötszázmilliót adni. Az asszonynak természetesen szólni se mert az üzlet eladásáról, ellenben eltette láb alól az asszonyt, hogy hozzájuthasson a pénzhez. — Vasárnap délelőtt 11 órakor egy vendéglőben voltunk együtt a Penzink­ utca 33. szám alatt és ott pohár sör mellett megbeszéltük az egészet. Azt, hogy én vállalom magamra a dolog végrehajtását. De nem telt bele egy óra sem és Jarosch már új mesével állt elő és pedig, hogy a gyilkosságot nem egye­dül követte el, hanem a férj is segített neki. És pedig oly módon, hogy verekedés közben hátulról vetette rá magát az asszonyra és úgy fojtotta meg a saját két kezével. A KIS HELÉN AZ APJÁT VÁDOLJA Helén, a Matzék kislánya, 13 esztendős. A hétfői napon kihallgatásra jelentkezett és borzalmasan egy­szerűen írta le azt, amit ő látott és hallott a szülei éle­tében. — Veszekedtek és verekedtek minden istenáldott napon. Az anyám élete mártírium volt, mindig azt mond­ta nekem: «Meglátod édes kislányom, a te apád meg fog engem egyszer ölni.» Anyám azt mondta, hogy nem mer­ egy pohár vizet meginni az apám kezéből, mert attól fél, hogy méreg van benne. • • Így beszél a gyerek. Ezt a vallomást megerősítik a szomszédok is. Különösen fontos az egyik szomszéd lakónak, Einzingernek a vallomása, aki­ végighallgatta a falon keresztül az egész veszekedést és verekedést és a kiabálásból megállapította, hogy a verekedés közben a férj Jaroscht védelmezte az asszony ellen ... ... Borzalmas és véghetetlen szomorú örvényei az emberi léleknek. Fiúk az apák ellen, férj a feleség, feleség a férj ellen, vér, könny és borzalom — mert a szép fiúk táncolni akarnak és mert a férj, a rokkant, pénzt akar, sok pénzt — új asszonyra. Pénzt, sok pénzt akart a rokkant férj , i. ■­­.. Szép fiú volt­­ a gyilkos Jarosch Vasárnap délután véres és izgalmas esemény ron­totta meg ünnepi hangulatát a Bécs környékén lévő nyaralótelepnek, Hitzingnek. A délutáni órákban a te­lep cukorkaüzletében meggyilkolva találták Matz Gott­­friednek, a tulajdonosnak a feleségét. A rendőrség nagy eréllyel vetette rá magát a gyilkosság kinyomozására és hamarosan megállapította, hogy a gyilkos a tulajdo­nosnőnek édes unokaöccse, Jarosch Hermann, akit el is fogtak, de már az első kihallgatások után az a gyanú merült fel, hogy a gyilkosságban alaposan gyanúsít­ható az asszonynak tulajdon férje, Matz Gottfried is. FÖLFEDEZIK A GYILKOSSÁGOT A Missindorf­ utcában, a 10. szám alatt lakott Matz Gottfried és a felesége, Anna asszony. Két gyerekük volt. Az egyik 12 esztendős, a másik 3. Földszintes lakás­ban laktak és a lakás mellett volt a kis üzletük. Ezt a cukrosboltot az asszony vezette. Vasárnap délután fél 4 órakor valaki be akart menni az üzletbe, cukrot venni. De nem tudta az ajtót kinyitni, mert belülről el volt reteszelve, azonban a bezárt ajtón keresztül állati ordítozás hallatszott ki. A vevő elrohant azonnal a legközelebbi rendőrhöz, Koppler Sándorhoz és el­mondta neki, hogy a cukrosboltban úgy látszik vesze­kednek vagy verekesznek. A rendőr azonnal a jelzett helyre sietett, de ő se tudta az ajtót kinyitni. Azonban az üvegablakon keresztül egyetlen egy pillanatra egy fiatal­embernek a fejét látta, aki a pult mellett lehajolt, felemel­kedett, azután eltűnt. Ezután azt látta a rendőr, hogy valaki kivágja a házhoz tartozó utcaajtónak a kapuját és kirohan az utcára. Az ismeretlen a Linzi­ utca felé szaladt. A rendőr utána futott. Mikor az üldözött látta, hogy kergetik, egy átjáró házon át akart menekülni. Az üldözők azonban ekkor revolvert rántottak és ezzel fenyegették. A fiatalember megállt és bevárta a rend­őröket. Kiderült, hogy Jarosch Herman a neve és édes unokaöccse Matznénak. Mialatt ez történt, az utcán, az üzletben felfedezték a borzasztó eseményt. Ott feküdt a pult mögött a 39 esztendős tulajdonosnő iszonyatos vérző sebbel az állán. Zsineggel fojtották meg az asz­­szonyt. MIT MOND A GYILKOS ? Első vallomásában Jarosch úgy adta elő a bor­zasztó eseményt, hogy veszekedés következménye volt az egész. Pénzt kért a nagynénjétől, az nem akart adni neki, mire vitatkozni kezdtek, ennek a vitatko­zásnak a hevében az asszony állítólag kétszer egymásután arcul ütötte Jaroscht. Annyira feldühödött ezen, hogy rávetette ma­gát nagynénjére és a földhöz vágta. Az asszony felugrott és menekülni próbált. Jarosch olyan erővel vágta neki a tűzhelynek, hogy az asszony halálos sebet kapott. Amikor meglátta a vért, elborította a fejét a harag és az ijedtség, azt sem tudta, mit csinál, zsineget rán­tott elő és ezzel a zsineggel megfojtotta az asszonyt. — Hol volt az asszony férje az alatt az idő alatt, amíg az üzletben a félelmetes jelenet lejátszódott? — kérdezték a gyilkost. — A férj egész idő alatt a szomszédos szobában volt és nyavalyatörő görcsökben fetrengett a padlón. A férj tudniillik a háború rokkantja, aki ezt a beteg­ségét a harctérről hozta magával. — így hangzott a gyilkos első vallomása. Az esti órákban azonban Ja­rosch megváltoztatta az első beismerést és a férjre te­relte a gyanút. Úgy adta elő, hogy Matz hetek óta beszélgetett vele erről a cselekedetről és odáig ment, hogy szombaton este már száz sillinget ígért neki a tett végrehajtásáért. Ezután a vallomás után a detektívek még vasárnapról hétfőre virradó éjszaka folyamán ki­vonultak a tett színhelyére és a földszintes lakásból a rendőrségre vitték a második vádlottat... a férjet. KI EZ A JAROSCH HERMANN? Huszonöt esztendős , úgynevezett külvárosi szép fiú. Magas, karcsú, arányos arcú. A szülei Marburg községben laknak, szegény emberek, de becsületesek, akik a fiút állandóan segítették pénzzel. Jarosch sok mindenféle mesterséggel próbálkozott. Először droglis­­tának készült, azután egy bormérésben volt alkalma­zásban­, ahonnan bizonyos elszámolási hiányok miatt Ki gondozza a kivándorló vagyonát? A belügyminiszter körrendeletet intézett az útlevélkiállító hatóságokhoz a kivándorlók itthon­maradt, avagy az időközben örökösödés útján bir­tokukba került vagyonának kezelése tárgyában. A tapasztalat szerint ugyanis kivándorlóink el­utazásuk előtt csak a legritkább esetben gondoskod­nak és rendelkeznek itthon maradó, avagy távollétük tartama alatt örökösödés útján birtokukba kerülő vagyonuk kezeléséről. Ez igen gyakran rendkívül nehéz feladat elé állítja az egyes hatóságokat, főként az árvaszékeket, a távollevők érdekeinek hagyatéki tárgyaláson való megvédése, vagyoná­nak megóvása és hasznosítása tekintetében. Igen­ sokszor ismeretlen tartózkodásának kell tekinteni a távollevő kivándorlót. E nehézségek megszünte­tése céljából felhívja a miniszter az útlevél kiállító hatóságokat arra, hogy az útlevelek kézbesítésekor figyelmeztessék a kivándorlót, hogy vagyoni ügyei rendezésével bízzon meg valakit s annak adjon köz­jegyzői meghatalmazást. E figyelmeztetés megtör­téntéről az útlevél kiállító hatóságoknak a jövőben jegyzőkönyvet kell a kivándorlóval felvenniök, melynek másolatát az árvaszékek őrzik. 3

Next