Kis Ujság, 1931. szeptember (44. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-01 / 197. szám

ír „Szerelmes levelek" 00 Érdemes volna statisztikát készí­teni, várjon a bank- és valutazárlat óta mennyivel emelkedtek a tréfás köznyelven: a szerelmes levelek­nek nevezett külföldi utánvételes levelek és postai megbízások? Érde­kes és fájdalmas kérdés ez nagyon, jellemezvén azt a felületességet, amellyel az illetékes hatóságok az ország gazdasági érdekeit kezelik. Tudvalévő igazság, hogy két el­lenfél közül az veri le a másikat, amelyik fürgébb, elevenebb és ta­nultabb. A rendőrségnek például versenyt kell fejlődnie a betörők és szélhámosok furfangjaival. Jaj vol­na, ha a versenyben lemaradna. De így van ez az élet minden vonalán. Éppen azért nehéz a halálom gya­korlóinak a helyzete is, különösen, amikor különleges intézkedéseket foganatosítanak. Nyilvánvaló és köztudomású, hogy zavaros időkben a spekulán­sok­ hada azonnal munkához lát, hogy a bajokból hasznot húzzon. Az életösztön ereje képesíti őket, hogy minden intézkedésben azon­nal észrevegyék a repedéseket s azokon keresztül megtalálják bű­nös manipulációiknak az útját. Gyorsak és leleményesek, hiszen tudják, hogy az intézők maguk is hamarosan rájönnek mulasztásaik­ra, s pótolni fogják azokat. Egy ilyen repedésről van itt éppen szó, ami a szerelmes levelek út­ján rövidítheti meg az országot és ronthatja pengőnk értékét. A dolog igen egyszerű. Tudjuk, hogy a bankzárlattal együtt valuta­­zárlatot is rendelt el a kormány, meghatározván, hogy minden egyes külföldre utazó mennyi idegen pénzt (valutát) vihet magával és mennyi pénzt küldhet külföldre. Az ijedelem napjaiban a rendőrség le is tartóztatott néhány valutázót, aki családjának minden egyes tagjá­val külön-külön adatta fel a kül­földre kiküldhető összegeket. Pedig sokkal egyszerűbb formája maradt nyitva a valutaspekulálók számára: az utánvételes levél és a postai meg­bízás. Hogyan? Valaki valutát akar juttatni Cseh­­, Szlovákiába. Nem kell több, csak egy levélben ki kell tanítania ott élő valamelyik barátját, hogy adjon fel onnan számára egy utánvételes le­velet, vagy ha jobban tetszik: pos­tai megbízást. A­­szerelmes levél: megjön, ter­helve a postaszabályokban i­egha­­tározott összeg legmagasabb értéké­vel. Címzett kiváltja —­s a magyar pénz legott szokottá, dinárrá, vagy schillinggé változott és gurul vígan kifelé. A legegyszerűbb és legkényelme­sebb módja a valutázásnak és a pengőrontásnak. Csodálatos, hogy a nagy zavarban se a pénzügy em­­berei, se maga a posta nem jött rá a mulasztásra. Most csak az a kér­dés, hogy a spekuláció szintén ilyen feledékeny volt-e s nem jött-e még rá s nem használta-e ki ellenünk ezt a könnyű lehetőséget. Éppen azért sietünk felhívni a figyelmet a szerelmes levelekre , hogy vé­get lehessen vetni a visszaélések­nek. Elvégre a pengőnkről van szó. A pengőnkről! (K) Újból csökkentik a német kamatlábat A német birodalmi bank központi ta­nácsát kedd délutánra összehívták. Ez­zel kapcsolatban bankkörökben a ka­matlábnak újabb leszállítását biztosra veszik. A hírek szerint a bankkamatlá­­bat nyolc százalékra, a lombardkar­­at­­lábat tis százalékra csökkentik. KIS ÚJSÁG 3toq§(m is bot Ceheim takatikos Szüntessék meg az Altruista Bankot és a Kisbirtokosok Földhitelintézetét! Az új kormány komoly elhatá­rozással próbál hozzáfogni az or­szág gazdasági helyzetének rend­­behozatalához, elsősorban azáltal, hogy ott, ahol még lehet, s mód van reá, lényeges megtakarításo­kat szándékozik keresztül vinni. Ennek a takarékosságnak azonban csak az esetben lesz meg az ered­ménye, ha a legerőteljesebb, a leg­komolyabb elhatározások válnak valósággá, ha nem állunk meg fizetésre vi má­­soknál, hanem­­* ahol szükséges — intézményeket szüntetünk meg, vonunk össze, vagy az égig emel­kedő fizetéseket szállítunk le, hogy az áru és a pénz ezáltal is olcsóbb legyen. Szóval olyan kér­désekhez is­ hozzá kell nyúlni, ame­lyek beleütköznek egy-egy nagy ha­talmasság, vagy nagy befolyású az egyéni érdekébe. Itt most nem lehet honorálni az egyéni érdeket, itt a közérdek a legfontosabb. Ilyen nagy kérdés, amely kiváló al­kalmat ad takarékossági munkára, a bankok összevonása is. Különösen a vidékre áll ez, ahol ki­sebb városokban is két-három-négy, néhol ennél több bank szolgálja a hi­telélet ellátását, aminek folytán ter­é­­szetesen több a személyi, több a do­logi kiadás, amit azután a kamatokon kell megkeresni. Egészen bizonyos, hogy a bankok összevonása, a bank­fúzió jelentékenyen olcsóbbá tehetné a hitelt. Ma egy-egy nagybank csak a régi Magyarország egyharmadára ter­jesztheti ki működését, a gazdasági vi­szonyok sokkal rosszabbak, mint vol­tak annak idején, mégis sokkal több az igazgató és sokkal nagyobb a fizetés, mint volt békében. A nagy agrártömegek javára és ér­dekében­ kívánatos volna az agrárhitelintézetek összevonása is. Teljesen felesleges ma e kis országban négy agrár hitelintézetet fenntartani (Magyar Földhitelintézet, Földhitelin­tézetek Országos Szövetsége (közéleti nevén: Altruista Bank,­ Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete, Országos Központi Hitelszövetkezet). Ezekre szükség volt Nagy-Magyarországon, amikor mindnek külön-külön munka­teret tudott a gazdasági élet juttatni, ma azonban e csonka országban ma­radt hitelügyeket két intézet is le tudná bonyolítani.­ Éppen azért fel kell vet­nünk azt a gondolatot: nem volna-e szükséges, hogy e négy hitelintézet tör­vényhozás útján két hitelintézetté fu­zionáljon? Megmaradna az egyik, a Magyar Földhitelintézet a nagybirtokosok hiteligényeinek a ki­elégítésére, míg a közép- és kisbirto­kosok hiteligényeit az Országos Központi Hitelszövet­kezet, illetőleg annak vidéki — falusi és kerü­leti — szervei teljes mértékben és ki­tűnően ki tudnák elégíteni. A másik két hitelintézet működését, ügykörét megoszthatnák e két intézet között. Nem lehet itt arra hivatkozni, hogy ezeket törvény létesítette, mert egy újabb törvénnyel meg is szüntethetők. Az a cél, ami miatt ezeket az intéze­teket a törvényhozás létesítette, teljes megelégedéssel­ megvalósítható volna az említett két intézet keretében. De be kell látnunk, hogy fölösleges a négy mezőgazdasági hitelintézet, négy ha­­hatalmas helyiséggel, négy hatalmas személyzet­el, négy hatalmas adminiszt­rációval. Az az érv sem helytálló, hogy mi lesz a két fölösleges bank tisztvise­lőivel? Jól tudjuk, hogy az ilyen ösz­­szeolvasztásnak többnyire személyi akadályai vannak. De lássuk be már egyszer, hogy e csonka ország túlmé­retezett adminisztrációja a közgazda­­sági téren is katasztrófákat eredmé­nyez. Akarjunk már az egyéni érdeken felülemelkedve az ország érdekében ál­dozatokat is hozni, törekedjünk már arra, hogy a toldozás-foldozás helyett 1931 szeptember 1 eredményes reformokkal igyekez­zünk a gazdasági életet új alapokra fektetni. Ha a magyar mezőgazdaságot ko­molyan és minden mellékgondolat nélkül akarjuk megmenteni, talp­raállítani, úgy a radikális eszkö­zöktől sem szabad visszariadnunk. Meggyőződésünk szerint az agrár­­hitelintézetek fúziója egyik út vol­na a cél felé. " (-)-) Ezt a mozgalmat folytatjuk és szívesen vesszük, ha a Kis Új­ság olvasói is hozzászólnak ér­dekes adatokkal és levelekkel ahhoz az égető kérdéshez: ho­gyan és hol lehetne takarékos­kodni? Az elnyomás alatt sínylődő magyarság ügye a Népszövetség előtt I Dr. Pokol Elbeszélés, irta Szekula Jenő A hold kísértetiesen meresztette alá kiégett jégszemeit a kis felvidéki város ódo­n és szinehagyott tornyaira. Kora tavasz volt és a magas hegyekből az ibolyák és az éledő mezők friss sza­gát terelgette a szél a boltíves torná­cok alá. Kopott és szinehagyott, egy­más fölé épitett házak alatt sápadt ar­cú ifjú járt föl s alá ideges nézéssel, átalment a hídon, amely a magas pa­tak fölött vezetett el, megállott és újra visszatért, egy házszámot keresett, bot­jával idegesen hadonászga vott. Felkiál­tott. — Beszélnem kell dr. Pokollal. Még az este beszélnem kell vele. Megtalálta a házat, melyet keresett. Kapu alatt szinehagyott tábla ,az or­vos cégére. Alig lehetett kibetűzni: Dr. POKOL. RENDEL: A NAP MINDEN ÓRÁJÁBAN. — Érdekes — mormogta az ifjú és becsöngetett. Dr. Pokolnak különös hírneve volt. Nevezetes fölfedezéseket tett a testápo­lás és az arcszépítés terén. Valóságos varázsló volt. Púpos ifjakból bajvivő óriásokat nevelt, elhájasodott nyárs­polgárokból karcsú leventét faragott, meggyógyította a szeplőt és haját nö­vesztett a kopasznak. A szépészet ta­nára volt. Az ifjú bátortalanul botorkált fel a lépcsőkön. Az előszobába jutott. Egy inas fogadta. — Itthon van a tímár, nő? — Igen. Azonnal bejelentem. Az ifjú átnyújtotta a névjegyét. — Báró Bicskey István. Pillanatokig várt. Az ajtó kinyílt. A szolga jelentette: — Tessék befáradni, báró úr. Az ifjú belépett. Előtte állott a pro­fesszor. Alacsony és szemüveges em­berke, a feje valóságos halálfej. Ha­tározottan kellemetlen benyomást tett a fiatal báróra. A professzor észrevette. — Nemde különös. Én, a szépészet mágusa — ilyen rut ábrázattal. De tudja, úgy vagyok vele, mint a cipész. Elegáns báli topánkákat varr mások­nak, míg maga rongyos cipőben jár. Mindketten neveltek az ötleten. — Nem érek rá. Nincs időm önma­gammal foglalkozni — mondta az or­­v­os. — Öreg is vagyok már. Nem lenne semmi értelme. Leültek. — Mivel lehetek a szolgálatára? — kérdezte a tanár. — Szép és kellemes külsőt szeret­nék. — Jim. Nehéz feladat. Feltolta a szemüvegét, hogy az új pácienst jobban szemügyre vegye. Az ifjú rut­és ijesztően sovány. A haja szőke és ritkás, mint a sörte. Or­ra hatalmas, mint a karvalyé, arca összelapult, mintha ráültek volna, sze­möldöke hiányzott, az álla lecsüngött s a szája vékony volt, görbe és vér­­telen, mint a tengeri halaké. A szeme A Népszövetség genfi ülésezésével kapcsolatban vasárnap megnyitották a nemzeti kisebbségek értekezletét. A megnyitó ülésen a legnagyobb ha­tású beszédet Szüllő Géza, a csehek által megszállott Felvidék egyik ma­gyar képviselője mondta. Tiltakozott az ellen, hogy rab­szolgamódra kezeljenek olyan ár­tatlan embereket, akiknek semmi bűnük, csupán az, hogy az igaz­ságtalan békeszerződések elszakí­tották őket hazájuktól és idegen állam alattvalóivá tették őket. Szüllő Géza ezután írásban is át­nyújtotta a megszállt területeken élő magyarság sérelmeinek jegyzékét. Az összeállításból kitűnik, hogy a csehek, románok és jugoszlávok a földreform­mal elszegényítik, az iskolarendeletek­­kel megfosztják a művelődés lehetősé­gétől és az adókkal pénzügyi talpra­­ állásukban megakadályozzák a ma­gyarságot. A körülöttünk élő államok meg­szegték azokat a szerződéseket, amelyeket a kisebbségek jogainak tiszteletben tartására vonatkozóan kötöttek. Beszédét azzal fejezte be, hogy a nem­zeti kisebbségek a végsőkig­ küzdeni fognak az elnyomó politika ellen, élettelen volt, színtelen és gyenge, mint a megfagyott üveg. — Igen sok javításra szorul — je­lentette ki az orvos és a fejét rázta. — Megfizetem. — Ötvenezer aranypengőbe kerülne, legalább hat hónapot kell a szanató­riumban töltenie. Az ifjú a fejével bólintott, hogy min­den áldozatot szívesen meghoz. — Sohasem volt szerencsém a nők­nél. Csak a pénzemért kedveltek. Há­gában egyszer egy tejkihordó­ lány utá­nam kiáltott az utcán: »Mit akar tő­lem ez a részeg pisztráng?!­ Persze megváltozott minden, ha megtudták, hogy gazdag és előkelő világfi vagyok. De az csak növelte csalódottságomat. Engem nő nem szerethet. Rut va­gyok és visszataszító külsejű. Szép és költői lelkemet torz álarc födi el a világ előtt. Boldogtalan vagyok. Be­leszerettem egy Tekla nevű polgár­lányba. De ő tudni sem akar rólam. Pedig már a kezét is megkértem. Csüggedten nézett a tanárra: — Segítsen rajtam mester! Dr. Pokol szerénykedett — Nem vagyok mester. Az egész tudományom nem sok. Szobrász is va­gyok és művész is egyben — csakhogy én eleven anyaggal dolgozom! Az ifjú báró áhítattal hallgatta. .Az orvos szent lelkesedéssel beszélt. Félévet töltött a professzor szana­tóriumában. Csodálatos átalakuláson ment át. Sörtehaja kihullott, helyén gyönyörű selymes fürtök nőttek, pupil­láit valami különös anyaggal befestette a mester s szemeinek már valami meg­ejtő és álmodozó ug?Í­ S lao, ufújt­a?

Next