Kis Ujság, 1933. július (46. évfolyam, 147-171. szám)
1933-07-01 / 147. szám
KIS üJS A G 1933 julius 2 A pilisszentiváni tizenegy bányászt még mindig nem találták meg a halálaknában Szerda óta folyik a kétségbeesett viaskodás a föld mélyében Megindult a vizsgálat a szörnyű katasztrófa okának felderítésére Még folyik Pilisszentivánon az elkeseredett harc, hogy feltárják a bánya szörnyű titkát, vájjon él-e még a tizenegy szerencsétlen munkás, vagy iszapsírjuk lett a borzalmas akna. De mialatt folyik ez a küzdelem, azalatt nem lehet megfeledkezni arról a lényeges kérdésről sem: mi okozta ezt a szörnyű bányaszerencsétlenséget, kik a felelősek érte? Minél inkább kibontakoznak a szerencsétlenség részletei, annál inkább fölmerülnek azok a gondolatok, hogy valami nem lehetett rendben ott a bányában, hogy a régi aknákból áthatolhatott a vízáradat az újba. A bányászok, akik ismerik a terepet, azt mondják, hogy a vízáradatot csak cement és nem vasbetonfal választotta el az uj aknától és igy nem volt olyan ellenálló gát, amely föl tudta volna tartóztatni az áradatot Vajon igaz-e, hogy még csak vasbeton-védelemről sem gondoskodtak a föld alatt a borzalmas viz ellen amikor tudnivaló, hogy maga a cementfal nem elég erős az iszapos víz ellen? Lehetséges-e, hogy az új aknában a vájárok mindössze hét méter távolságban dolgoztak a régi eltömött aknától, amely azonban rosszul volt eltömve? Ezeket a kérdéseket csak a szigorú vizsgálat állapíthatja meg. De az ok megvizsgálása mellett a felelősség kérdését is a legteljesebb mértékben tisztázni kell. Ezért a bányáért természetesen a bányatulajdonos társaság, a Budapest vidéki Kőszénbánya Rt. vezérigazgatója a felelős. Aki egy nagy vállalat élén áll, annak természetesen minden tekintetben megfelelő módon kell gondoskodnia munkásai életéről és biztonságáról. Itt nem lehet takarékoskodni! Az emberélet sokkal drágább, mint bármely vállalat bármiféle érdeke. Ezért kell magát a felelősség kérdését is magára a felelős személyvezető barátunk, aki rendszeresen be szokott zörgetni hozzánk némi könyöradományért. Külseje s arckifejezése után ítélve a jobb osztályhoz tartozhatott valamikor, hogy azonban mi lehetett tulajdonképpen a foglalkozása, megközelítően sem tudom elképzelni, aminek oka elsősorban a szánalmasan lecsúszott ember maga. Tudniillik megfeledkezvén róla, minő állítólagos néhai állása volt két nappal előbb, csaléteknek egészen mást mond be két nappal reá. Amikor legelső alkalommal hallgattam meg élete bús történetét, tanítónak mondta magát, aki diplomája ellenére sem tud elhelyezkedni... Néhány nappal reá már mint állástalan tanárral találkoztam vele . . Legközelebb alighanem szerencsétlenül járt egyetemi professzorrá fog avanzsálni. De ezzel a fogással legalább egyelőre meg tudja fogni az emberi könyörületet. Szomorú valóság ez. Ma az emberek arra sem tudnak ügyelni immár, hogy legalább halaszthatatlan lódításaikban legyenek következetesek, ámde egy kis jóindulattal ezen sem szabad megütődni. Embertelen gondjaikba annyira belezavarodnak, hogy végül saját magukkal sincsenek tisztában. S mindennek oka az, hogy pénz is van a világon, illetve hogy még sincs pénz egyáltalán. Micsoda megváltás lenne a népek és az egyesek számára, ha valaki föl tudna találni egyszer egy olyan életformát, amelyből véglegesen ki lehet t —PJ—— re összpontosítani. Tizenegy ember életéről van szó. Lehet, hogy csak a szörnyű véletlen ölte meg őket, de az is lehet, hogy a gondatlan könnyelműség és nemtörődömség gyilkolta meg a szerencsétleneket. Ezért kell tisztázni a felelősség kérdését a legteljesebb mértékben. A független bíróság feladata lesz, hogy ítéletet mondjon, de már most meg kell kezdeni mindazokat a törvényes intézkedéseket, amelyek ilyen főbenjáró ügyben szükségesek! Tizenegy munkás sorsa és Engel Ármin vezérigazgató sorsa között az összefüggést meg kell állapítani! I i f 3 E lemcse'n r SSÜLHET RÁDIÓ.1 TORNA MELLETT^ 1 Harc az iszapbörtön ellen Négyszer szólalt meg a gyász falvaiban: Pilisszentivánon és Pilisvörösváron szerda óta az est harangja, hogy hazahívja pihenésre a szorgalmas bányászokat... Hiába, szerda óta tizenegy hősi bányász nem jött haza. Pedig nagyon várják őket. Még ma is... de már reménytelenül. A Kis Újság részletesen beszámolt a borzalmas bányaszerencsétlenségről, amely a Solymár-aknában történt. Szerda délelőtt fél tizenegykor, eddig még meg nem állapított okból hatalmas víztömeg, majd ezt követő rettentő súlyú iszaplavina zuhant az aknára és az ott dolgozó százötven munkás közül tizenegynek nem sikerült idejében kimenekülni, péntek éjjelről szombatra virradóra csak egy pár métert tudtak továbbhaladni és csupán szombaton délelőtt sikerült az első torlaszt elhárítani. Ugyancsak szombaton sikerült végre az egész bányát megmenteni a veszedelemtől azzal, hogy az iszaplavina útját elvágták, nehogy elárassza a szivattyúkamrát. A szivattyúmotorok zavartalanul működnek. Ezer szerencse, hogy a szivattyúkamrát magasabb szinten építették, így a hömpölygő iszaptömegnek ellent tudott állni. A mérnökök beismerik, hogy ha az első két nap az iszaplavina elérte volna a Szivattyúkat, áttört volna mindent és elöntötte volna az egész bányát. TÍZHAVI 8 PENGŐS DÍSZLETRE KAPHATÓ AJ MP/15 ?076-os a fcádki’ Szombat délelőtt folyamán az elzárt aknához annyira jutottak, hogy körülbelül 70—80 méter az a távolság, amit még le kell küzdeniük. Hiába minden türelmetlenség, nem lehet erőltetni a munkát, mert sem fúrógéppel, sem egyéb technikai eszközzel jelenleg dolgozni nem lehet a 240 méteres mélységben. Mégpedig azért, mert az a 3600 köbméter omladék, amely elzárta az aknát, teljesen puha, masszaszerű anyagból áll és vigyázni kell a mentőcsapat tagjaira is, nehogy újabb áldozat essék. Hiszen ezek a rettenhetetlen, hős emberek állandó életveszély közepette dolgoznak. Hihetetlen, milyen energiát fejtenek ki, amikor mélyen a föld alatt, alig félméternyi szélességű folyosón, hatalmas torlaszokkal kell megküzdeniök. A torlaszok tisztításához pedig más eszközük nincs, mint a csákányok és a lapátok. Ha egy-egy torlaszt sikerült lebontani, illetve felaprózni, csak akkor mehetnek tovább, mégpedig úgy, hogy előzőleg a lebontott torlasz helyét alátámasztják. És úgyi építik ki, hogy ne zuhanjon rájuk a könnyen omló súlyos anyag. Szombaton késő éjjel, amikor e sorokat írjuk, sorsuk már alig kétséges. Emberi számítás szerint a tizenegy szegény bányászt nem lehet ére kihozni, hiszen a mentési munkálatok, bármilyen hősi erőfeszítéssel és szorgalommal folynak, mégis csak igen lassan haladnak előre. A legtöbb esetben csak hétfőn délután tudják megközelíteni azt az aknát, ahol a tizenegy bányász bennrekedt. Négynapi lankadatlan küzdelem után is változatlan szorgalommal dolgoznak a bányászok, hogy bajbajutott társaikat kimentsék. Éjjelnappal felváltva folynak a mentőmunkálatok. De ne küszöbölni a pénz fogalmát! Egyelőre azonban semmi kilátás reá . .. Ezért mászkálnak hát az utcán, nem azért, mintha ennél okosabbat nem tudnának csinálni. Ha lehetne persze. A szerencsétlen és bajbajutott ember hiszi, hogy a nagyobb tömegben legalább valami ötletet kap el félfüllel, amelyet saját hasznára fordíthat esetleg. Hiszi, hogy valami olyan hírt hall, amelytől rongy sorsának jobbrafordulását remélheti rövidesen . .. Mert örök ez a mi földi önáltatásunk! Ez az egyszerű oka, hogy különösen a késő délelőtti órákban és úgy alkonyat felé alig lehet mozogni azoktól a szegény, szomorú embertársainktól, akik látszatra minden ok nélkül járkálgatnak a Rákóczi út és a Nagykörút keresztezésénél, az Oktogon körül, a Múzeum-körút táján, a Váci utcában és a dunaparti korzón. Mert ma már a korzón is alig látni mást, mint állástalanul lődörgő embert. Biztatóul azonban itt van Románia példája . A szomszédos keleti államról köztudomású, hogy két esztendő óta nagyszerű csődben van s mégsem csinálnak belőle nagy dolgot az emberek. Megélnek azért, Hogy mi módon? Istenem, hiszen magunk is ezt csináljuk voltaképen, csak még nem vallottuk be magunknak mindeddig. Álszeméremből! Ezért van, hogy annyit mászkálnak az emberek a gyalogjárón ... Még két nap... Szombat délelőtt megjelent a szerencsétlenség színhelyén Preszly Elemér dr. pestvármegyei főispán, Erdélyi Lóránt dr. alispán társaságában. Kíséretükben volt Korencsik Lajos solymári, valamint Unger Máté pilisszentiváni főjegyző. A bányaigazgatóság jelentést tett a főispánnak a szerencsétlenség minden eddigi megállapítható részleteiről. Kuzényi Antal bányaigazgató és Kerék János bányatitkár szerint még két napig nincs kilátás reá, hogy az iszapfogságba esett bányászok előkerüljenek. Elmagyarázták a főispánnak, hogy rettentően nagy munkát kell kifejteni és a tárnában lassan haladhatnak előre, mert kevés ember dolgozhat egyszerre. Remélik azonban, hogy a vasárnap folyamán végül jön létre, vagyis az iszapréteg apadása folytán tisztulni fog az akna levegője és ez elősegíti a munka gyorsaságát. Szombaton egyébként a déli órákban biztató eseményt észleltek, nevezetesen azt, hogy újabb vízáttörés veszedelme nem fenyeget. Utászcsapatok segítenek A déli órákban József főherceg már másodízben telefonált a szerencsétlenség óta és pontos tényállást kért a mentési munkákra vonatkozólag. Ugyancsak érdeklődött Gömbös Gyula miniszterelnök is a helyzet felől. A hadsereg főparancsnokság két utászszakaszt bocsátott a bánya rendelkezésére. Délután értek ki az utászok a szerencsétlenség színhelyére és két teherautóval hozták a szükséges szerszámokat magukkal. Amikor a katonaság megérkezett, a solymári bányától Kerék János bányatitkár a Kis Újság autóján ment át a pár kilométerre fekvő Erzsébet-aknához, hogy a katonaság vezetőjével megbeszélje a munkálatokat. Az Erzsébet-akna fölé tornyot építenek sürgősen és most itt, a holt aknán keresztül is próbálják megközelíteni a tizenegy bányászt. Azt remélik, hogy hamarább fognak eljutni ezen az utan keresztül, mintha a Solymár-aknán próbálkoznak. A torony építéséhez szombaton azonnal hozzáfogtak és ha felépítik, drótkötélen bocsátják le a holt aknán keresztül a szakképzett aknavájárokat. A toronyépítés, valamint a 180 métert mély aknafal megtisztítása, a leggyorsabb munka dacára is, legalább hétfőig eltart. Csak akkor kerülhet sor arra, hogy a holt aknán át igyekezzenek a Solymár-aknába jutni, ahol mindössze körülbelül öt méteres iszapréteget kell eltakarítani. a szerencsétlenség oka: a szétázott cementfal Féligmeddig már megállapították a szerencsétlenség magyarázatát. Az Erzsébet-aknában, amelyet üzemen kívül helyeztek és betömtek, a tömés meglazult és lecsúszott. 3600 köbméter mennyiségű anyag törte át a Solymáraknát, ahol az eltűnt munkások dolgoztak. Ez az áttörés úgy kezdődött, hogy az elválasztó cementfal alatt átszivárgott a víztömeg. Az eltömött Erzsébet-akna 180 méter mély és a tömítő fal csúszása következtében maga a nagymennyiségű tömítő anyag is vízzel keveredett, így tört át a Solymár-aknába és indult meg az iszaplavina, amely minden gátat letört és minden ellenállást elsöpört. Persze a legnagyobb eréllyel folyik tovább a hivatalos vizsgálat. Szombat estig húsz munkást hallgattak ki, akik a szerencsétlenség közelében voltak. Vallomásukat jegyzőkönyvbe vették. Pilisvörösváron tartózkodik ezidő szerint egy idegen bányász. Ennek az a szerencséje, hogy szerdán nem ment le a bányába, ahol mint kisegítő munkást alkalmazták. A szerencsétlenség napján ő is jelentkezett, csoportba osztották és a bányászima után, mielőtt a bányaliftbe beszállt volna, meggondolta a dolgot, kijelentene, hogy ő nem megy abba a veszélyes aknába, felment az irodába, leszámolt bérével és eltávozott. Ekkor a csoportba helyezte egy másik bányászt osztottak be, név szerint Albrecht Vencelt, aki ott is maradt és ajs eltűntek közt van. Ez az idegen bányász talán idegességében szaladt fel az irodába, amikor megtudta beosztását. Ennek az idegességnek köszönhet most mindent. A szerencsétlenség színhelyén szájról- I