Kis Ujság, 1949. május (3. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-01 / 100. szám
tek a szavak, amiket Sztálin mondott 1946 áprilisában a magyar kormányküldöttségnek: „Saját ideológiánkkal kerülnénk szembe... ha nem becsülnénk a kis népeket, ha nem tartanánk tiszteletben jogaikat és függetlenségüket, ha beleavatkoznánk a kis államok belső ügyeibe. Megtehetjük ezt? Nem, nem tehetjük meg. Ha ezt megtennénk, magunk alatt vágniuk a fát‘‘. — Majd így folytatta Jkuitin: „A másik ok, amely arra "késztet bennünket, hogy tiszteletben tartsuk a kis népek függetlenségét: saját államunk összetétele. Nézzenek végig a Szovjetunión. Itt nemcsak nagy nemzetek vannak, hanem kicsinyek is, vannak nemzetiségek, népi csoportok. Megtehetjük-e mi, hogyne számoljunk saját nemzetiségeink véleményével, mikor az országaink határon túl élő kis nemzetekhez való viszonyunkról van szó? Nem, ezt nem tehetjük, mert saját soknemzetű államunk alapját ásnánk alá!“ MINDIG ÚGY éreztem, hogy a nagy Sztálinnak ezek a szavai a nemzeti függetlenségről voltak moszkvai utunk és külpolitikánk legnagyobb és legszebb élménye. Vájjon eltérhettünk-e egy pillanatra is ettől a vezérgondolattól, nemzeti függetlenségünk megőrzésétől? Váljon nem válik e rögtön érthetővé a függetlenségi gondolat jegyében a Marshall-ajánlattal kapcsolatos állásfoglalásunk? És ez a politikailag indokolt állásfoglalás vájjon nem bizonyult-e gazdaságilag is teljesen helytállónak? A Marshall-kölcsönben részesült országok, szuverenitásuk jelentős részét áldozták fel egy tál lencséért, amint ez egyre világosabbá válik mindenki előtt. Vajjon melyik ország tudja felmutatni a Marshall-kölcsön birtokában a felemelkedésnek azt a lendületes ívét, amelyet a háború sújtotta, rombadöntött Magyarország Marshallt kölcsön nélkül a maga nemzetgazdasági erejének összefogásával, tehát saját erejéből, a szocialista tervgazdálkodás útján elért? A függetlenség és szabadság gondolata irányító elvünk a béke és háború kérdéseiben is. Kívánjuk, sőt követeljük a békét, mert az építőmunkához békére és nyugalomra van szükség. Elítélünk minden háborút, amely más nemzet életére tör, hogy azt leigázza, vagy kizsákmányolja, de jogosnak ismerjük el azt a harcot, amelyet az ember egy népnek, vagy az emberiségnek a szabadságáért és függetlenségéért vív. A két béke-vilgágkongresszus beszédes példáját adta annak, hogy ebben a felfogásban száz és százmilliók értenek egyet velünk a világ minden táján. A békés dolgozó népi Magyarország a legszebb harcot folytatja, amit népvívhat, harcot a jobb és szebb életért, harcot függetlenségének és szabadságának megóvásáért, harcot a békéért. Szabadság függetlenség, munka és béke, ezek azok a gondolatok, amelyek az idei gyönyörű május elsején eltöltik a magyar szíveket. (2) Vasárnap, 1949 május 1 A fejedelem hegedűsei A tizennyolcadik században, a régi Magyarországon volt valaki, aki nagypéntektől a másik péntekig, hét napig magába roskadva, búslakodva és vigadozva, félig-meddig már elfelejtett történetekre emlékezve töltötte az időt fiai társaságában s a mély gyászban minden áldott nap csaknem egyazon volt a beszéd: az, amit nagyapja egykori gazdájáról hallott és tudott. Húsvét vidám ünnepe sem volt kivétel, mert ezek a napok is beleestek az egyhetes gyászba, amelyet rejtelmes beszélgetések és felcsattanó kiáltások még komorabbá tettek. Régi bánat fekete madarai lepték el a gyászoló család különös házalóját, ahonnan mindenféle zeneszerszám hol búsongó, hol sikottó hangja szálldosolt az elhagyott tájékon, mert az a terjedelmes épület túl volt még a cigányfertályon is, egészen a Sajó partján egy istenadta, széthordta emelkedésen. A nagyapa az a híres-nevezetes Barna Miska volt, aki kétszáz év előtt hűségben és hegedülésben nem ért utat senki sem. Nem kisebb embernek volt kedvelt cigánya, mint az öreg, majd a fiatal Rákóczinak, akit miután 1707-ben Marosvásárhelyen erdélyi fejedelemmé iktattak, II. Rákóczi Ferenc néven ismer a történelem. Saját és környezete feljegyzéseiből tudjuk, hogy igen szerette a cigányzenét És amikor 1711-ben rálépett a bujdosók Lengyelország felé vezető ösvényére, Barna Miska sírva vetette magát Rákóczi lába elé! — Mégysz, mégysz, felséges fejedelem! Itt hagyod a vagyont s keresed a nincsent! Ez bizony igaz volt: a Rákóczi vagyon itt maradt, de a fejedelem hívei nem a vagyonnak ’esküdtek fel s vele mentek a nincstelenségbe Akik II. Rákóczi Ferencet bujdosásában sem hagyták el, ezek között volt hű cigánya is, Barna Miska, aki nem egyedül, hanem a banda nagyobb részével Rodostóig kisérte s ott is maradt a fejedelem haláláig. Barna Miska bandája rokonságából került ki s két veje is vele ment. Egyik veje Czinka Ferenc gondolkozás nélkül csatlakozott a bujdosókhoz, pedig akkor született az első gyerekük, egy kis leány, akit Panna névvel hagytak otthon. És mivel még a születés előtt esküdözött Czinka Ferenc, hogy akár fiú, akár leány lesz a gyerek, ő azt nagyon nagy hegedűsnek neveli, hat év múlva hazajött Rodostóból. A bandában a helyét testvére Czinka Sándor foglalta el és ő itthon hatéves Panna leánya tanítására áldozta minden idejét. Czinka Ferenc tanítása nem ment kárba, mert Panna három év múlva, kilenc éves korában úgy hegedült, hogy csodájára jártak; az apja bandáját úgy vezette, hogy aki a szomszéd szobában hallgatta, azt gondolta, hogy a prímás áll a zenekar élén. Amikor meghallgatta a leányka hegedülését Lányi János sajógömöri birtokos, felkereste a Czinka-családot s rábeszélte, hogy vigyék el Rozsnyóra a kicsi Pannát, ott van egy karmester s tanuljon ott tovább. Panna haladása itt meglepő volt. A második év végén is nagy híre volt, de a harmadik esztendő már országos hírt s nevet juttatott neki. A zenekedvelők messze földről eljöttek, hogy hallhassák, mások meghívták, hogy gyönyörködhessenek a csodagyerek játékában, zeneértő és zenész volt az akkori bíboros, Csáky Imre, aki meghívta a híres cigánylánykát Esztergomba, hogy egy zenekedvelő társaság előtt hegedüljön. És az akkor még kicsi Panna nemcsak elbájolta játékával az előkelő társaságot, hanem meg is siratta, mert hegedűjén egyszerre csak felcsendült Rákóczi siralma, Rákóczi kesergője, Rákóczi búcsúja s Bercényi nótája. Olyan hatást váltott ki a leányka tökéletes és egy dicső korszakot visszavarázsoló előadása, hogy a jelenlévők náluk lévő értékeiket kosarába dobták. A bíbornok egy drága gyűrűvel és olasz mesterhegedűvel ajándékozta meg Pannát és amikor megkérdezte, hogy honnan tudja ilyen jól és ennyi érzéssel a kuruc korra emlékeztető hangulatokat, Panna büszkén így felelt: — Édesapám hozta haza Rodostóból nagyapám szerzeményeit. Panna sikereinek családja és atyafisága igen örvendezett, de legbüszkébb volt az eredményre Lányi János, aki az esztergomi előadás örömére Pannának kuruc huszárruhát csináltatott. Ettől kezdve mindig egyenruhában -z oldalán kard, félvállra vetett farkasbörmente, félrecsapott kucsma, így hegedült és ez az egyenruha még hódítóbbá tette a nyúlánk, széparcú cigányleányt. Még nem volt tizennégy éves, amikor férjhez ment és most már az atyafiságból bandát szervezett. A rajongó Lányi most már a banda tagjait is huszárruhába öltöztette és így járták a Rákóczi-hangulatokkal az országot. Egy év múlva Panna házat építtetett Gömörben a Sajó partján és addig nem ment hegedülni, amíg nem született meg első gyerekes fia lévén, Rodostóban élő nagyapja Miska nevét kapta. Ezután ismét felvette a huszárruhát, azonban tíz éven keresztül gyakran viselt női ruhát is, mert sokszor kellett otthon maradnia és ebben az állapotban mégsem állott volna jól a feszes egyenruha. Pannának öt fia született és az egykor olyan terjedelmes épület lassanként megtelt a maga és bandája megszaporodott családjával. A banda törzstagja ura, két sógora és néhány rokona volt. Együtt laktak. A család együtt volt 1735 nyárderekán is és sok új dal sorra került a hangszereken, aztán ismét csak a Rákóczi-dalok, amelyeket az egész országban áhítattal hallgattak. Czinka Ferenc boldogan kiáltott fel és ölelte meg Panna lányát: — Te vagy a legnagyobb hegedűs Magyarországon. Észre se vették, hogy néhány öreg ősz ember álldogál az ablak alatt, olyan különös öltözetben, ami ezen a tájon nagy ritkaság, a kapu előtt kóboros szekér, a lovak csaknem a földig eresztett fejjel várták a lószerencsét s az árokból kinőtt ,hosszúszárú fű felé szimatoltak. Az egyik öreg szinte hereskedve lépett be a szobába. — Jól szól a hegedű — mondotta, mintha Czinkának válaszolna —, de nem egészen úgy van, ahogy ti húzzátok! Elképedve tekintettek a merész beszédű öregre. Csak Czinka Ferenc ugrott hozzá s a nyakába borult, annyi kérdést intézve hozzá, hogy arra megfelelni bajos lett volna. Aztán lányára kiáltott: — Panna! A nagyapád, Barna Miska! A vén zenész hidegen nézte a bámulókat. Olyan volt, mint egy szobor. De amikor veje a fejedelmet kérdezte, akkor Barna Miska válaszul szigetrázóan zokogott. Most már tudták, hogy mért jött haza a fejedelem hegedűse. A sírás is ragadós. Egymásután kezdték s a végén az egész cigánycsalád keservesen siratta el Erdély, majd a szécsényi országgyűlés választott vezérlő-fejedelmét. Leghamarabb Panna tért magához és nem mozdult nagyapja mellől. Közben intézkedett, hogy jöjjön be a banda, igyanak, egyenek. A lovakat állítsák be. Kérdezte, hogy hányan jöttek haza. Ekkor tűnt ki, hogy van olyan cigány, aki örökre ott maradtörökföldön. Erre újabb sírás-rívás következett. Azután karonfogta nagyapját s szobájába vezette. Ide hozatott italt s ételt és itt mutatta be fiait, akik már úgy, ahogy hegedülek. — Mi hibája volt a játékomnak? — kérdezte Panna hirtelen. — A játékban nincs hiba — magyarázta az öreg —,de nem úgy van, ahogy húztad. Én csak tudom! Az én szerzeményem. Amióta beteg volt a fejedelem, a kesergőből Rákóczi-nótát csináltam. Ez lit, van erővel, vággyal, reménységgel. Mert a felséges úr is mindig reménykedett... Ez az ő emléke. Barna Miska kézbe vette a hegedűt s pillanat múlva megtelt a ház a Rákóczi-nóta vérforraló dallamával. Ez csakugyan nem kesergő volt, hanem égigható induló. A Rákóczit Aztán Panna vette át a hegedűt és amikor egy hallás után elhúzta, akkor a nagyapja lelkesedve kiáltotta: — Csakugyan te vagy a legnagyobb hegedűs Magyarországon! Csak ketten vagyunk a fejedelem hegedűsei! — Elgondolkozott és a maga vigasztalására hozzátette: — De ehhez az én Rákóczi nótám kellett ... A fiúcskák a szülők tudományát örökölték és Panna most már fiaival járta az országot, ők is huszárruhát viseltek és a Rákóczival aratták legnagyobb sikereiket. És hogy az unoka egy szinten tegyen nagyapjával, Panna is több dalt szerzett. Három szerzeménye máig is fennmaradt. Háromszáz özvegy nótája, ősapáink dala, ilabtli tánc, ötven évnél tovább hegedült Panna és hatvanéves korában máról-holnapra megöregedett. Váltott lovakkal sietett haza, mert Sajó Gömörben akarta utolsó napjait eltölteni. Élt még a rajongó Lányi, aki már aggastyánnak számított. Tőle kért Panna sírhelyet a Sajó partján, nem messze házától és a fiaival ásatta meg sírját, hogy tudását teljesen örököljék. Meghagyta, hogy gyűrűit ne húzzák le ujjáról és hogy hegedűjét koporsójába tegyék. Minden úgy történt, ahogy elrendelte 1772-ben. ... Egy emberöltő előtt Sajó-Gömörben jártam. A Lányiak helyén a Szentiványiak voltak. Itt találkoztam egy vén cigánnyal. — Hol Van Cinka Panna sírja? — kérdeztem és megígérte, hogy másnap reggel elvezet oda. — A háza rég összeroskadt — beszélte —, de a sírját nem bánthatta senki, mert a Sajó őrzi. A víz irányt változtatott s ebből a partból minden évben elvitt egy darabot. .Sokáig látszott a sír, amelyet már körülvett a Sajó, azonban a temetkezőhely fűzfái jódarabig dacoltak az árral. Ma már csak egyetlen filt mutatja, hogy hol kellene keresni Panna nyughelyét a víz alatt. Szerencsés volt mindig Cinka Panna és most is az. Mert, cigány hit szerint, aki holtában folyóvíz alá kerül, annak emléke századokig fennmarad ...Hargitai István IVlit gyártott iparunk az első negyedévben Az iparügyi minisztérium alá tartozó nehéz- és könnyű iparágak az év első három hónapjában túlteljesítették az idei első negyedévi tervet. A nyersacéltermelésben az előirányzatot 105 százalékban, mozdonygyártásunkban 117,6 százalékban teljesítettük az előirányzatot. A villamosáram termelésünk 108,5 százalékra, alumíniumiparunk 104 százalékra, papírgyártó iparunk 108,5 százalékra teljesítette az első negyedévi tervét. Az év első három hónapjában 500 új traktort, 43.000 kerékpárt, és több mint 760.000 pár bőrcipőt állítottak elő az államosított gyárak. Festékiparunk 129 százalékra teljesítette a tervelőirányzatot és üvegiparunk az év első három hónapjában körülbelül 1,5 millió négyzetméter táblaüveget és mintegy 3500 tonna öblösüveget állított elő. Ifa?o?Móslatosok Miért iszik pálinkát? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tett fel három tudós a legutóbbi időben több mint 2600 személynek, hogy a kapott válaszokból igen érdekes következtetéseket vonjon le. Az ivók zöme ugyanis nem azért iszik, mert talán különösen ízlik neki az ital, vagy mert készakarva be akarnának csípni, hanem elsősorban a társaság kedvéért, hogy barátok között jól érezzék magukat. A kérdezettek 43 százaléka ebbe a csoportba tartozott, viszont közvetlen ezek után következtek azok, akik őszintén bevallják, hogy „személyi okokból“ fogyasztanak szeszes italt (41 százalék). A hátramaradó 16 százalék vagy azt válaszolta, hogy a társaság és az ital kedvéért iszik, vagy egyáltalában nem indokolta meg szenvedélyét. A „társashák“ leggyakoribb válaszai így hangzottak: „Egy italmérésben csak nem rendelhetek szódavizet“, vagy „Hiszen ismerőseim is isznak!“ Egyesek igen őszintén azt válaszolták, hogy azért isznak, mert az ital mellett jól érzik magukat, vagy röviden és velősen csak annyit, hogy „ízlik“. A tudósok vizsgálataik legfőbb eredményeként csak azt a tanulságot vonták le, hogy az emberek ne nógassák embertársaikat, ne itassák barátaikat. Ebben az esetben ugyanis ismét csak fen lendített “* kísérletezők tapasztalatait idézzük, az iszákos emberek száma a felére csökkenne, feltéve, hogy a 2677 kérdezett — igazat mondott. Hogyan kell elbírálni a tanulók magatartását és tanulmányi előmenetelét A közoktatásügyi miniszter úr rendelete A hivatalos lap mai száma közli a közoktatásügyi miniszter rendeletét a tanulók osztályozásáról. Intézkedik ,a rendelet arról, hogy miképpen kell elbírálni és osztályozni a tanulók magatartását és tanulmányi előmenetelét. A tanuló magatartását is el kell bírálni, aszerint, hogy az iskolában és iskolán kívül milyen mértékben felel meg erkölcsi, továbbá a népi demokratikus és a nemzeti szempontból támasztott követelményeknek. Szüleivel, nevelőivel, általában az idősebbekkel szemben tanúsított, magatartásán a kellő neveltség, pallérozottság mutatkozik-e, és tanulótársai között tanúsított magatarása a többiekre jó vagy rossz hatással van-e. Iskolai munkájában, ruházatán, holmiján észlelhető-e a rendre és küülső csínre való törekvés? A tanulmányi előmenetelnél a következő szempontok szerint kell elbírálni a tanulót: a leglényegesebb a tárgyismeret elbírálása. Ezzel kapcsolatosan elsősorban a tanuló önállóságáról kell képet alkotni, arról, hogy szerzett ismereteit milyen mértékben képes önállóan alkalmazni. Meg kell állapítani, hogy beleilleszkedik-e közös munkába és szellemi magatartásával elősegíti vagy hátráltatja-e az előrehaladást. Meghalt az utóim debreceni „gubás — kimúlt a gubacsapók mestersége uizálódott, majd amikor a gubát mindinkább a bunda szorította ki, egyrejobban sorvadt és Orosz Józsefben most utolsó művelője költözött el az élők sorából. Egyik legrégibb iparűző foglalkozás volt Magyarországon a gubacsapók mestersége, akik 1398-ban Debrecenben már szabadon levők voltak s céhpecsétjük 1529-ből maradt meg. A legrégibb debreceni, sőt magyar céhnek tekinthető a debreceni gubacsapók céhe, akiknek munkájára jellemző, hogy a múlt század elején egyetlen évben huszonötezernél több gubát — vagy ahogy délebbre nevezik: subát — készítettek a debreceni gubacsapók. Utcanév is fenntartja ennek a mesterségnek az emlékét. Szilágyi Erzsébet 1467-ben vásártartási jogot engedélyezett nekik a Homok utcában, ahol a legtöbb gubacsapó mester lakott. Innen eredt a debreceni híres Csapó-utcának a neve is. Fennmaradt levéltári adatok szerint 1799-ben 177 gubacsapó volt Debrecenben, akiknek száma 1853- ban 228-ra emelkedett. Ezután fokozatosan sorvadt ez az iparág Lassan már csak pásztoremberek, pusztán, tanyákon élő magyarok vásároltak gubákat. A gubás ipartársulat 1921-ben oszlott fel. Ekkor tizennyolc tagja volt az ipartársulatnak. A 30-as években hat mester dolgozott Debrecenben. Ezek közül az utolsónak maradt meg Orosz József, aki 1948 karácsonyára még három megrendelést kapott. Mostő is elment, a legutolsó gubakészítő. Szerszámait valószínűleg a Déry-múzeumban helyezik el, mint a valamikor az ország határain túl is jólismert magyar iparág utolsó emlékeit. Néhány héttel ezelőtt halt meg Debrecenben Orosz József, az utolsó gubásmester. Halála alkalmából most a „Debrecen“ című napilap visszaemlékezik erre a régi híres magyar iparra, amely a századforduló után mindjobban debrecenivé specia- MÁJUS I Írta: Juhász Gyula (1914) A hatalom kiadta a parancsot: Ne legyen ünnep május elsején! Zászló ne lengjen és ének ne zengjen, Csak robotoljon csöndben a remény! És jött a május. Ezer orgonának Lila virágja búgott, a napon Minden bokor virágba öltözött föl. És a paréj is megnőtt szabadon. Mint győzedelmi zászló, égbe lendült A jegenye, s ezer pacsirtadal Hirdette boldogan és büszkeséggel. Hogy itt a május és a diadal! A nap bíborban húnyt el, a vizekben Millió élet nászdalt remegett. Míg a világ világ, még soha senki Nem készített ennél szebb ünnepet! TETSZIK NEKEM Írta: Illyés Gyula Tetszik nekem, már nem köszön előre, nem tudja szolgának magát a nép ezen a tájon ... de tekint a földre, vagy nézi hosszan az Isten egét, ha jő egy úr, vagy úrforma... Kabátom után engem is annak tartanak, elfordulnak, s én biztatnám vidáman e hallgatag, konok magyarokat. Hogy jól van ez! így van ez jól! Keményen nézzétek csak azt a szelíd eget, egy pár századon át, egy ezredéven már ép eleget köszöntgettetek. Nézzétek csak a földet, zord anyánkat, ki egy babszemért hajolni tanít, amíg elétek is sipka-gyűrve járul, földig hajol, ki akar valamit!