Kis Ujság, 1950. augusztus (4. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-01 / 176. szám

4 s­zínház Milyen filmeket látunk az ősz folyamán? ! A MDK'U'P I I'os* do,g°”a k'­ I h mut\zr\ -Szi . , műsorát az mH őszi évad műsorát. A Szovjetúnió és a baráti népi demo­kráciák filmjei mellett hiadó­­szellemű nyugati produkciók is a magyar dolgozók elé kerülnek. A „Berlin eleste“ című kétrészes, hatalmas, színes szovjet filmet ma­gyar hanggal mutatják be. Ugyancsak magyar változatban látjuk: a „Szeren­csés hajózás“, „Van hazájuk“ és a kétrészes, színes „Nagy hazafi“ című szovjet filmeket. A már bemutatott ,Orosz kérdés“ és a „Találkozás az Elbán“ szintén magyar változatban kerül műsorra. Kiemelkedik még a nagy alkotások sorából Virta szín­darabjának filmváltozata a „Kárhozot­tak összeesküvése“, továbbá a Popov­­ról, a rádió feltalálójáról, valamint a Zsukovszkijról, az orosz repülés hősé­ről szóló film.­­ Az ú­j Csehszlovákia*­s közös szovjet-csehszlovák alkotás, az „Új Magyarország“ testvérfilmje. A „Kína harcban című csehszlovák dokumentumfilm, a ,,Kalku“ szlovák vígjáték, a „Nagy alkalom“ és az 1848 forradalmi év" című film ma­­gaslanak ki a csehszlovák műsorból. Látni fogjuk a „Zeng a völgy“ című román, a „Kálin, a sas“ bolgár, to­vábbá az „Ördögszakadék“, és a „Ház a pusztában“ című lengyel fil­meket. Az Őszi évad­­ egyik érdekessége az oszt evan­­ lesz a Kína iránytía című népi demokratikus kínai alko­tás. A Német Demkoratikus Köztár­saság az „Istenek tanácsa“ című fil­met küldi hozzánk, mely az I. G. Farbenindustrie történetét dolgozza fel. Az amerikai imperializmussal szembeszálló haladó olasz filmek so­rából: „Tragikus hajsza“ és a „Vihar előtt" kerül a magyar mozik vászná­ra, továbbá a megfilmesített „Tru­badúr“. Természetesen új magyar filmekkel is találkozik a közönség az ősz folya­mán, elsőnek a „Dalolva szép az élet“ című vígjátékkal. Az „Obrazcov-gárda" vizsgája a szentendrei bábos­ iskolában Szentendre, július (A Kis Újság kiküldött munkatársától) Jókedvű izgalom lármája fogadja az utast Szentendre határában, ahol a város már villasorokba ritkul s egy dombtetőn, hárslombok sűrűjében áll a MNDSZ kultúriskolája, ahol a nép­művelési minisztérium majt rendezte az első nagyszabású bábos-iskolát. A friss zápor ugyan bekergette a kö­zönséget a nagyterembe s a vizsga­­előadás első része ott zajlik. Éppen Mohácsi Istvánné, az iskola vezetője beszél Obrazcovról, a világ legna­gyobb bábosművészéről, aki társula­tával ellátogatott Magyarországra s nemcsak elkápráztatott mindenkit művészetével, de átadta tudását és ta­pasztalatait a fejlődő magyar bábos­mozgalomnak is. A hathetes idei tan­folyam előadói azok voltak, akik köz­vetlenül Obrazcov mestertől kapták az értékes útmutatást és most meg­osztották azzal a 48 in­zemi és falusi lakosvezetővel, aki résztvett a tanfo­lyamon . A kultúrműsor végére az eső is megemberli magát és eláll s alkal­munk van az egyik előadó kalauzo­lásával megtekinteni a tanfolyam munkáját és eredményeit is. A hall­gatók négy társulatban dolgoztak s egy-egy társulat keretében belül meg­tanulták a bábosművészet kollektív műfajának minden ágát: így a bábok készítését, öltöztetését, a színpadépí­­tést, díszletfestést és háromféle báb­játékot: a mechanizált kesztyűsbábok kezelését, a wayangot, vagy pálcás­bábot és az árnyjáték művészetét. A vizsgaelőadásra három darabbal ké­szültek fel. A három kis gida című népmese bábos változatára, amelyet kesztyűsbábokkal mutatnak be, a Bíborszínű virág című tanító bábos költeményre, amelyet az egyik társu­lat wayang, a másik árnyjáték­ meg- Más­sal visz színre, végül a Hiú kis mackó című szovjet bábjátékra, ame­lyet szintén kesztyűsbáb megoldással mutatnak be. A népművelési minisztérium el­látta az iskolát minden szükséges mű­helyfelszereléssel és nyersanyaggal, a hallgatók leleményét dicséri azonban a nagyfokú takarékosság, amely a bábjátszást olyan olcsó műfajjá avatja. Textilmaradékokból készül­nek a színpompás kosztümök, lécek­ből és deszkadarabokból a díszletek és a színpad, újságpapírból a papír­masé bábok, mégis csupa színpompa, meghökkentően kifejező bábfigurák és reális hatású díszletek keretezik az előadást. A három kis gida címsze­replői például olyan élethű, buksifejű kisgidák, mintha az imént még ott ugráltak volna a domboldali legelő­kön. Az ármányos farkas fogai vérfagyasztóan csattognak és a fur­fangos kovácsmester, aki megszaba­dítja a léprecsalt, buta kis gidákat, olyan mulatságosan fintorog hatal­mas, kormos bajuszával, hogy a gyer­meksereg csiklandósan felvisít az örömtől. A Bíborszínű virág díszletei olya­nok, mint egy kicsinyített operaszín­padon. Fantasztikus és ijesztő táj ez s benne a gonosz szörnyeteg maga a pikkelyesfejű, ősvilági rémség, aki a szépségre és a jóságra tör s elveszi méltó büntetését. És mennyi bűbáj övezi a hiú kis mackót, aki hiúságá­ban pávafarkat operáltat magának Jajdefáj doktorral, mert csak pom­pázni és hivalkodni akar s keserves lecke árán tanulja meg, hová vezet az üres hívság. A tudós Jajdeláj dok­tor kezében óriási injekciós tű csil­log, mert az obrazcovi bábjáték a me­sét a reális valóság jeleivel hozza min­dennapi közelségbe. Magasrendű mű­vészetet sajátított el a tanfolyam „ minden hallgatója s a vizsgaelőadás sikere azt ígéri, hogy a meglévő 1200 bábos­ csoport mellett most újabb 48 üzemben és faluban csendül fel gyer­mek és felnőtt őszinte, vidám neve­tése a nemes szellemű, derűsen ok­tató bábjáték hatására, amelyet jól megtanult az „Obrazcov-gárda“. Bi­zonysága ennek a vidáman csengő nevetés, amely messze átszivárog a hársak vizes lombjain és messze el­kíséri a vizsgaelőadás jókedvre de­rült látogatóját. Nagy sikert aratott Karlovy Varyban a „Dalolva szép az élet“ A „Dalolva szép az élet“ című, új zenés-dalos magyar filmvígjáték, me­lyet — m­it jelentettük — utólag küldtek ki a karlovy-varyi filmver­senyre és ott versenyen kívül bemu­tatták, nagy sikert aratott a feszti­válon. Mint a Szabad Nép tudósítója jelenti. A „Dalolva szép az élet“ a Praha­­moziban került meghívott közönség elé. A vidám filmet a szakértő közön­ség nagy érdeklődéssel és tetszéssel fogadta. Gyakran hangzott fel vetítés közben a nevetés. Simándy József énekét külön is megtapsolták. Bemutató után Csiaurel­i, a kiváló szovjet rendező megá­la­pítot­ta: a film jó, épkézláb vígjáték. Egészséges op­timizmust áraszt. A színészek nagyon jól végzik feladatukat, különösen La­­tabár Kálmán játéka emelkedik ki. Megállapította továbbá Csiaureli, hogy a film néhány jelenetét nem érzi eléggé befejezettnek, egészében azon­ban a filmet igen sikerültnek tartja. Nyilatkozott Georges Sadout, a je­les francia esztéta is. Szerinte­ a film jó, világos és nagyon mulatságos al­kotás. A “ jó színészi együttesben kü­lönösen Latabár Kálmán játéka ra­gadta meg figyelmét. Kurt Metzig, az „Istenek tanácsa“ című, kiemelkedő német film rendezője a fesztivál egyik legfontosabb filmjének értékelte a magyar vígjátékot. „A népi demokrá­ciák művészete számára — mondotta — nagy segítséget nyújt ahhoz, ho­gyan kell olyan zenés­ filmet készíteni, mely bemutatja a régi és az új küz­delmét s nagy fontosságú kérdést tár­gyal vidáman, szórakoztatóan.“ A csehszlovák, román küldöttek ia­sonlóan méltatták, a fimet. hu- A hatodik reprízhét műsora A nagysikerű reprízműsor hatodik hetében ismét egy reprezentatív szov­jet történelmi film, a „Diadalmas Péter“ kerül közönség elé. A nyári idő ellenére is telt házak előtt pereg a „Nagy Péter“ és a „Jégmezők lovagja a két történelmi filmalkotás. Ez a siker azt bizonyítja, hogy a ma­gyar dolgozók szeretik és értékelik azokat a szovjet filmeket, melyek Oroszország történelmiének kimagasló fejezeteit örökítik meg. Ezenkívül mű­sorra kerül a „Talpalatnyi föld“, az 1949. évi marianske-laznei film­verseny Munkadíjának nyertese. A „Diadalmas Péter“ második része a „Nagy Péter“ című történelmi filmnek. Mindkét alkotás művészei ugyanazok, nevezetesen: Petrov, a rendező, Péter cárt Szimo­­nov, Alexej cárevicset Cserkaszov, Mensikovot Zsarov és Katalin cárnet Taraszova alakítja. A történet I. Pé­ter uralkodásának további fejezeteivel foglalkozik, azt az időt követőleg, amikor a főurak és főpapok reakciós törekvésének szolgálatában álló cáre­­vics, az akaratnélküli Alexej, a római császárhoz szökik, hogy segítséget kérjen apja ellen. Többi közt meg­ismertet a film a poltavai győzelem okaival és rávilágít arra hogy miért aratott diadalt az orosz tengeri flotta a svéd hajóhad felett. Továbbá arra is, hogy az apja ellen összeesküvő cárevicset miért kellett halálra ítélni. A befejező rész az orosz és a svéd hajóhad ütközetét mutatja be. A „Talpalatnyi föld“ a Horthy-korszak elnyomott paraszt­ságáról nyútj! reális képei Két szerel­mes, Góz Jóska és Juhos Mari, mind­ketten nincstelenek, egymásért és a mindennapi kenyérért kü­zdnek. En­nek a kü­zdelemne­k a hátterében bon­takoznak ki a gazdasági-társadalmi összefüggések, a szegényparasztság ki­­szolgáltatottsága. A film, a mű­ fel­tárása mellett, megvillantja a jövőt is, a felszabadulás esztendejét. Bán Fri­gyes rendező ezért az alkotásért ka­pott Kossuth-díjat. A vezető szereplők sorában: Gőz Jóska alakját Szirtes Ád­ám mintázza meg, Juhos Marit pe­dig Mészáros Ági. A szovjet sajtó nagy dicsérettel emlékezett meg a nemzetközi díjas Talpalatnyi földről. Mindkét filmet csütörtökön újítják fel. Az igazi Mark Twain Mark Twain, a kiváló amerikai író kedvenc olvasmánya volt a magyar ifjúságnak is. De melyik oldaláról ismerték meg nálunk? Az „ifjúsági írót“, kedves kalandregények szerző­jét, a humoristát látták benne egye­dül. Megváltoztatták Mark Twain írá­sainak értelmét, aki ifjúsági regényei­ben is mindig a megsértett igazság győzelméről, szegény kisfiúk kaland­jairól beszélt. Még jobban meghami­sítja Mark Twaint a mai amerikai kapitalista könyvkiadás, amely kü­lönben azelőtt nálunk is gondoskodott arról, hogy az eléggé keserű és igen komoly írót csupán humoristaként, kellemes ifjúsági íróként mutassa be. Az amerikai „optimizmus“ a maga írójának akarja kisajátítani Mark Twaint. Nem közölnek lehetőleg sem­mit azokból az írásaiból, följegyzései­­ből, amelyek hevesen és szigorúan kritizálják az 1890-es évek kapitaliz­musát, kizsákmányolását. Mark Twain a múlt század utolsó évtizedeiben látta az amerikai nagykapitalizmus példátlan térhódítását és kizsákmá­nyolását, viszont a mai amerikai kri­tika és könyvkiadás a nagy írónak ezt a korszakát egyszerűen letagadja, avagy írói talentuma hanyatlásának jellemzi. Mark Twain pontosan látta — mint ahogy ezt La Literature Sov­­ietique-ben­­?. Samarine kifejti, hogy merre halad az amerikai demokrácia, tudta, hogy ott mennyire hazugsággá válik a kapitalista hatalmasságok ter­jeszkedése között az emberi egyenlő­ség. Jól látta az egyszerű amerikaiak, a munkások, a kisemberek szenvedé­sét. Ismerte pontosan a Mississippi né­pének, avagy Nevada bányászainak, az aranyásóknak, az országutak ván­dorainak életét. Tudta, hogy az ame­rikai demokrácia gazdasági és politi­kai gépezetének egyszerűen ellent­mondássá és hazugsággá válik min­den egyenlőség. Ez az idő az ame­rikai nagykapitalizmus „aranykora“, amely a maga spekulációjává és rab­szolga gazdálkodásává egyre jobban meghamisította a demokrácia értel­mét. Ebből a szempontból különösen fontos Mark Twainnek az az írása, amely a Mississippi életéről beszél. Mark Twain jól látta azt is, hogy mennyire nem hozott teljes eredményt a tizenkilencedik század közepének nagy polgárháborúja a déli rabszol­gaság megszüntetéséért. Keményen elítélik az amerikai délvidék ültetvé­nyeseit és rabszolgatartóit, kigú­­nyolja „lovagi tradícióikat“. Megnézi u­tazásai során a Mississippi vidéké­nek üzemeit, például ellátogat egy vajgyárba, ahol megállapítja, hogy a tulajdonos olajos margarinból hami­sítja a vajat és még dicsekszik vele, hogy nincs egyetlen üzlet, üzem, a Mississippi völgyében, ahol ne árul­nák ezt az olajos margarint. 1897-ben Mark Twain az Egyenlítő környékén utazást tett, világkörüli útjának tanulságait érdekes könyv­ben foglalta össze, amelyik kemé­nyen elítéli a gyarmatosító és impe­rialista politikát. Különösen az an­gol világbirodalom vérrel teli törté­nete tölti el felháborodással, amikor végignézi az ausztráliai szigetvilág és a csendesóceáni szigetek népének életét, látja a félvad és vad primitív törzsek szörnyű elmaradottságát, éh­ínségét, nyomorát. Ugyanezzel a heves váddal fordul az Egyesült Államok most kibontakozó gyarmatosító poli­tikája ellen is. Amerika akkor szerzi meg éppen magának a Karibi-tenger szigeteit. A búr nép tragédiája, a délafrikai imperialista háború ha­sonló felháborodással tölti el. Egy­általában nem idealizálja a búrokat, de függetlenségi küzdelmük lángoló szószólójává válik. Részletesen elemzi az angol gyarmatosító klikkek, kapi­talisták kalandorpolitikáját, amelyek rízúdították a háborút Dél-Afrika békés népére, hogy megszerezzék a búrok bányáit és termőföldjét. Mark Twain nézetei ebben az írásban meg­lepő egyezést mutatnak Le­­inék az imperializmusról szóló művével; Jo­seph Chamberlaint és Cecil Rhodest ugyanúgy elítéli, mint Lenin és külö­nösen Rhodes perfid kizsákmányoló és gyarmati politikáját támadja. Ebben az időben írt Mark Twain egy szatirikus novellát „Az emberről, aki megrontotta Hadleyburgot“. Mark Twain itt mélységes látással és gúny­nyal elemzi a dollárt hajszoló ame­rikai kisburzsoá típusát, amely egyre jobban az amerikai polgárság általá­nos jellemvonássá válik. 1898-ban pedig Mark Twain keményen kigú­nyolva azt az amerikai propagandát, amely a kubai nép „felszabadításá­nak“ ürügyén kezdett Spanyolország­gal háborút, ugyanígy ír Amerikának a Fülöp-szigeteken való hódításáról. Röpiratokat is szentelt a fülöpszigeti eseményeknek, leleplezte az amerikai csapatok és hadvezérek magatartását a bennszülöttekkel szemben. Ugyanilyen keserűség jellemzi Mark Twain önéletrajzát, amelyet az akkori amerikai polgári sajtó heves gyűlö­lettel fogadott. Mark Twain ebben végtelen szeretetét is együttérzését írja meg a munkásosztály iránt Mark Twain hitt a huszadik században és úgy gondolta, hogy a huszadik szá­zad változást hoz a kizsákmányolt dolgozók életében. Nem különben nagy rokonszenvel fordul az ész sró az 1905-ös orosz forradalom törek­vései és egyéniségei felé. Támadja a cári rendszert, éppúgy, mint önélet­rajzában az amerikai imperializmust Az amerikai irodalomtörténészek rengeteget elemezték Mark Twain mű­veit, amelyek egyáltalában nem jellem­zők arra a mesterségesen gyártott „optimizmusra“, ahogy az amerikai kapitalizmus nekiindult a világ meg­hódításának. Nagyon jellemző a Mark Twainről terjesztett hazug és téves nézetekre az a könyv, amelyet egykori titkára, A. Paine írt 1915-ben „Mark Twain kalandjairól“: az ame­rikai kispolgárok selejtes érdeklődése számára íródott ez a jelentéktelen munka. Hasonlóképpen tele van hami­sításokkal M. Johnson Mark Twain­­biográfiája is, amely általánosságban eltagadni igyekszik Mark Twain anti­­imperialista és tőkeellenes maga­tartását. Mark Twain állásfoglalását a tő­ke és az imperializmus ellen minden al­kalommal gyűlölködő kritikai szavak­kal idézik ezek és más polgári iro­dalomtörténészek; ebből is világosan látszik az, hogy az amerikai nagytőke befolyása miként rontotta meg a szel­lemi életet. De Mark Twain kritikája az imperializmusról és az amerikai kapitalizmusról mégsem avult el, bár­mennyire is szeretnék ezt így feltün­tetni a nagytőke irodalmi bérencei. Ez a kemény kritika, ahogy az em­beri érzéssel és a szegény emberek iránti szeretettel teli ősz amerikai író nézte a kapitalizmust, ma még ak­tuálisabb, mint valaha. Mark Twain eltagadott és félremagyarázott írását éppen történelmének egyik legdön­tőbb szakaszában leplezték le a ra­gad­ozásra induló amerikai nagytőkét és imperializmust. Lánca Stefánia kis Újság Kovács Victor új címe: Petőfi Sándor­ utca 7 Duplaszálú 4EQ'90 gyapjú cardigan ® . Kedd, augusztus 1 Villámbeszélgetés a sárospataki Alkotók Házában két színes grafikussal az augusztusi kiállításról Sárospatak, július hó (A Kis Újság kiküldött munkatársától.) Egy közös lakosztály közös mű­termében találjuk az Alkotók Háza két „normátúlteljesítőjét“: Beton Gyula és Szalmás Béla grafikusművé­szeket. Két külön világból jőve talál­kozott itt össze ez a két művész egy új­­ban és egy célra nézve. Beron Gyula a Rippl-Rónai Társaság ismert igazgatója s a Szinnyei-Merse Társaság 1946-os díjnyertese. Fényes Adolf egykori munkatársaként a Pak­sban nevelkedett „idősek“ korosztályát képviseli Szalmás Béla mellett. „Az öreg Gyula bácsi“, így nevezi őt Szal­más, aki ugyan szintén nem mai le­gény — hiszen a negyvenedik nya­ránál tart —, de a viszonylagosság elvénél fogva mégis fiatalnak számít. Nemcsak azért, mert fia lehetne Gyula bácsinak. Fiatal tehetség azért is, mert alig pár hónappal ezelőtt mu­tatkozott be először művészeti alko­tásaival a Képzőművészek Szabad­szervezetének legutolsó tavaszi cso­portkiállításán, a Sztálin-úti kiállítási termekben. Most az augusztusi nagy kiállításra készül nagy szorgalommal s példás termékenységével érdemelte ki az elöljáróban hangoztatott kedé­lyes jelzőt. Munkalendületével magá­val ragadta Beron Gyulát is, aki, mint mondja, semmiképpen sem akar le­maradni fiatal pálya- és lakótársa mellett. — Azelőtt — vallja Szalmás Béla — nem mertem arra gondolni, hogy művészként valaha is beérkezzek. Nem az alkotói önérzetem hiányzott ehhez a beérkezéshez. A régifajta­­tenyérkereső munkáim sok-sok aka­dálya kötött le s az akadályokat sza­porító régi reakciós kultúrpolitika tartott vissza attól, hogy nyíltan a művészi pályára lépjek. Volt kikötőmunkás és teherpálya­­ud ivari rakodómunkás. Legutóbb csar­noki alkalmi munkás volt Ez utóbbi minőségben mutatkozott be művészi munkáival, miután népi demokrá­ciánk művelődéspolitikája megnyi­totta az utat a széles dolgozó töme­gek alkotótehetségei előtt, tehát Szal­más Béla előtt is. Jellegzetes színes­grafikus, akinél a festői látásmód, fény- és színhatás­ módszereit nem választhatjuk el a grafikus módszer­től. Folthatás nélkül „fest“ és kontúr nélkül „vonalaz“. A természet titkait kereső szeme nem elégszik meg a valóságnak csak a felszínes nézésével. A dolgok mélyére szeret látni, a ter­mészet rejtett arcát igyekszik a fel­színre hozni a megboldogult szent­endrei mester, Paizs Goebel Jenő mélyrehatósó természet-élményeire emlékeztető nyugtalansággal. Ami azonban Paizs Goebelnél egy elszige­telt álomvilágnak hatott, az Szalmás Béla képi fogalmazásában már a megfogható valóság formanyelvén igézi meg a dolgozó tömegek szemét és szívét. Itt készült és készülő ké­pei mind-mind ezt a tételt igazolják. — A szocialista realizmus kérdése — mondja Szalmás Béla — lényegé­ben a tartalmi élmény és a forma egészséges viszonyulásának a kérdése. Nem vitás, hogy előrehaladott formai igény nélkül nincs haladó művészet. De az élmény tartalmi igazsága nélkül nincs igazi művészet. Ennek tudatá­ban készülök az augusztusi kiállítás­ra, hogy népköztársasági Alkotmá­nyunk első évfordulóján híven mu­tatkozzak be azoknak, akiknek mű­vészi elindulásomat és sikeremet kö­szönhetem s akiknek szeretetében az igazság érvénye eggyéolvad a szépség igenlésével. Beron Gyula is ezt a nézetet vallja. — Értelemben, tudatban — hang­súlyozza — évtizedeket fiatalodtam. Ez a kijelentésem nem frázis. Köny­­nyen igazolható, ha ittlévő munkái­mat összehasonlítják azzal, amit a felszabadulás előtt, vagy akár csak pár évvel ezelőtt is csináltam. Néze­tem szerint Magyarországot még éppen azok nem fedezték fel eléggé, akiknek elsősorban illik felfedezni itt a tájat és a népi világot A kö­zönség sokat beszélt azelőtt arról, hogyan kell felfedezni Magyaror­szágot a népi íróknak. Kevesebben szóltak arról, hogyan fedezzék fel hazánkat a képzőművészek. Holott, a szemléltető kultúra képzőművé­szeire vár a táj és a népi élet fel­derítésében az egyik legfontosabb feladat. Ezt várhatja népünk és a haladó világ attól a magyar képző­­művészettől, amelynek művesei szám­ban és súlyban az élő magyar nem­zeti kultúra legizmosabb részét al­kotják. Én magam a népművelési minisztérium és a Képzőművészeti Szövetség jóvoltából itt döbbentem rá, hogy a kötelességeinkhez képest milyen keveset teljesítettünk eddig s milyen sok teljesítenivalónk van még. A hegyaljai és bodrogközi táj önként kínálja magát nekünk s itt a grafikus is könnyen koloristamű­­vésszé válik. Olyan művésszé, aki a természeti és a társadalmi valóság lényegét ragadja meg. Nem leltárt fest és rajzol, hanem az életet jele­níti meg. Beron Gyula Ime a párisiasok idő­sebb korosztályából tért arra az útra, amelyre Szalmás Bélának nem kellett megtérni. Arra az útra, amelyen egy­szerűen csak fel kellett fedezni a Szalmás Bélákat, hogy a Boron Gyu­lák is megfiatalodhassanak mellettük. _________^ (n. tl AZ „EL A KEZEKKEL KOREÁ­TÓL“ című koreai dokumentum­film nagy sikerére tekintettel, a Fáklya megnöveli előadásainak számát. Ezen­túl szombaton délután 3 órakor, vasárnap pedig délelőtt fél 11-től kez­dődnek a nagysikerű dokumentum­­film előa­dásai. Színházak hétfős műsora Állatkerti Színpad: Nincs előadás. — Margitszigeti Színpad: Nincs elő­adás. — Károlyi-kert: Zenekari est (A. 7., 8). — Vidámpark Színpad: Nincs előadás. — Fővárosi Nagycir­kusz: Kacag a cirkusz (4, 8).

Next