Kis Ujság, 1950. november (4. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-01 / 255. szám

Szerda, november 1 .A műszaki értelmiség jól tudja, hogy tettekre is szükség van!“ Már az egyetem megnyitója al­kalmával hangsúlyoztam, hogy a tu­dományos oktatás és kutatás feltéte­lezi a békét — mondja Vörös Imre, a Műszaki Egyetem rektora. — Nem elég azonban csak szavakkal hada­kozni akkor, amikor cselekedetekre is szükség van. A Műszaki Egyetem tanári testülete és hallgatósága akkor mutatta meg, hogy elevenen él benne a cselekvés vágya, mikor kormá­nyunk a Békekölcsönt meghirdette. Ha van réteg az országban, amely tudja, hogy a Békekölcsön milyen célokat szolgál, azt hiszem, a műszaki értelmiség tudja a legjobban. Demo­kráciánk gyönyörű teljesítményeihez, a nehéz- és építőipar kifejlesztéséhez, a hidakhoz, amelyek átívelik folyóin­­kat, nem lett volna elég a fizikai és szellemi dolgozók munkakészsége, ehhez anyagi erő is kellett. Milyen öröm, hogy ezt az erőt mi magunk adhatjuk megtakarításainkból és nem szorulunk a Marshall-segély alamizs­náira! A dicsőséges Októberi Forrada­lom évfordulójára megnyílik az Óbudát Újpesttel összekötő Sztálin­híd, épül a földalatti gyorsvasút, a Dunapentelei Vaskohómű, mezőgazda­­sági gépiparunk napról-napra több iparcikket bocsát dolgozó parasztsá­gunk rendelkezésére. Mi ez, ha nem esik­ színvallás a béke mellett? — A novemberi békekongresszus küldötteit kari üléseken fogjuk ki­jelölni, a tanári kar, a hallga­tság és egyetemünk dolgozóinak ünnepi ülé­sén hozzuk személyüket a nyilvános­ság elé. Díjkiosztó ünnepség kereté­ben pénz- és könyvjutalomban része­sítjük azokat a tanársegédeket, akik adományos tevékenységükkel idáig is eredményes békemunkát végeztek. — Felajánlásaink is vannak, ame­lyek igen jelentősek. Elég talán, ha a szovjet műszaki irodalom kiemel­kedő műveinek magyar nyelvű fordí­tásaira utalok. A nem szakember for­dító mellett egy tanár, egy tanár­segéd és egy iparosszakember mű­ködik, hogy a hallgatók számára le­hetővé tegyék a forrásmunkák mi­előbbi tanulmányozását. Ezek az iránymutató szovjet könyvek még az eddiginél is jobban megerősítik és megedzik békeakaratunkat. A szülők és az iskolák kapcsolata a tanácsválasztások megalakulása után Nem lehet szó ott egységes és ered­ményes nevelésről, ahol nincs meg a szükséges együttműködés és a neve­léshez szükséges összhang, egyöntetű­ség az iskola és a szülői ház, az is­kolai és a családi nevelés között. Ez a nevelés terén annyit jelent, hogy a szülőknek szorosan együtt kell mű­ködni az iskolával és viszont. De mégis az iskola feladata a helyes ne­velési elvek és módszerek megismer­tetése és ezért s­z iskoláé az irányító szerep. Korunk, a szocializmust építő is­kola nem elégedhet meg csupán a ta­nulók nevelésével, mert vállalnia kell — a múlt hibáinak és hiányainak nemcsak mielőbbi helyrehozását, ha­nem a szülők „átnevelését“ is, mert­­ a régi nevelés csökevényei, szokásai még ma is fellelhetők. — Le kell szö­geznünk, hogy addig igen komoly munkát kell a pedagógusi karnak ki­fejteni, míg sikerül a szülőkkel a szo­cialista nevelés célját és módszerét megismertetni, őket a szocialista gon­dolkodásra ránevelni. Nagy hiba az, hogy számos szülőnek nincs helyes fogalma az igazi nevelésről. Sokan azt hiszik, hogy elegendő, ha a neve­lés és az oktatás terén egyedül az is­kolára szorítkoznak s pl. ilyetén nyi­latkoznak: „Azért van a tanító, hogy nevelje meg!“, vagy: „Azért van az iskola, hogy én ne küszködjek vele!“ Mindkét közismert mondás és kije­lentés csak látszólagos igazságot tar­talmaz. Tény az, hogy azért tanító a tanító és azért iskola az iskola, hogy tanítson és neveljen,­­ de a nevelés és a tanítás ha csak az isko­lára és a tanítóra szorítkozik, az ke­vés, mert nevel és tanít az említette­ken felül­­akarva, nem akarva­ első­sorban a szülő, a környezet, a falu, a város stb. De főként a szülőt Nem várhatunk komoly ered­ményt olyan tanulótól, ahol a szü­lők az iskolával és annak munkájá­val szemben közönyösek, nemtörő­dömek. (A hűség kedvéért csak né­hány példát említek, ami arra vall, hogy igen szép számmal vannak még „közönyös“ szülők és ismét csak — sajnos — a falut kell megemlíte­nem. — Egyes szülök nem veszik komolyan például gyermekeik pontos iskolába járását. Apró-cseprő dol­gokért otthon tartják. Így pl. ha ha­zulról egy fél-, vagy negyednapra elmennek, az iskolás gyermeket tart­ják otthon „házőrzőnek“, vagy el­küldik a tehenet legeltetni pont ak­kor, amikor a gyermeknek az iskolá­ban volna a helye. Vagy a rajzórá­­kat nem tudják egyes nevelőink ren­desen megtartani, mert a gyermekek felszerelése hiányos a körző, körző­­pótló, ecset, festék, vonalzás, pedig mégvolna rá a pénz, de az ilyen be­szerzéseket „urizálásnak“ tartják.) Az előbb leírtak igazolták, hogy van sok tenni- és meggyőznivalónk, hogy megindulhassunk az igazi neve­lést és építést biztosító úton. Éppen ezért is, a pedagógusok re­ménykedve néznek a helyi tanácsok megválasztása és megalakulása után és óta a szülők és az iskolák kapcso­latának kívánatos megjavulása elé. A helyi tanácsok a szocialista építés lendületével és tervszerűségével fog­ják elmélyíteni a szülök és az isko­lák még szorosabb együttműködését. E célok elérése érdekében a helyi ta­nácsok és az iskolák a jövőben szo­rosan együtt fognak működni és köl­csönösen segíteni fogják egymást munkájukban népünk kultúrszínvona­­lának felemelése és biztosítása érde­kében. A helyi tanácsok aktív segíei lesznek az iskoláknak, a Szülői Mun­kaközösségeknek és a Szülők Iskolá­jának, hogy lehetővé váljon kor­mányzatunk kultúrpolitikai célja: a műveit, dolgozók megteremtése! Albert Antal, c. igazgató, Magy. Előfizetési ügyben felvilágosítás, reklamáció^ 71. Eörv'öS'Utca Telefon: 420-760 X _——— kis Újság FRUNNZE Halálának 25. évfordulójára Huszonöt évvel ezelőtt, 1925 októ­ber 31-én halt meg Mihail Vaszilje­­vics Frunze, akit Sztálin „korunk egyik legisztább, legbecsületesebb, legbátrabb forradalmárának“ neve­zett. Frunzet kivételes képességei emel­ték a Szovjet Forradalmi Katonai Tanács elnökévé, s Hadügyi és Ten­­gerészetü­gyi népbiztossá azokban a nehéz időkben, amikor a fiatal Szov­jetunió ádáz külső és belső ellensé­geivel szemben vívta nehéz harcát. Hosszú és szenvedésekkel teli utat kellett megtennie, amíg minden tu­dását és erejét szabadon, népe ügyé­nek szentelhette Tevékeny részt vett az illegális pártmunkában, s az ő­­közreműködésével választották meg 1905-ben az egyik legelső szovjetet. Végigjárta a cári Oroszország börtö­neit, kétszer ítélték halálra. A polgárháború éveiben Lenin min­dig azokra a szakaszokra küldte Frunzet, ahol a legnehezebb volt a hadihelyzet és éppen itt bontakoztak ki nagyszerű hadvezéri képességei. 1918-ban, mint a Keleti Front pa­rancsnoka, Lenin és Sztálin irány­­mutatása alapján halálos csapást mért Kolcsakra, majd 1920-ban felsza­badította Közép-Ázsia népeit, a feudá­lis fejedelmek zsarnoki uralma alól. Utolsó nagy hőstette volt Wrangel ellenforradalmi bandájának megsem­misítése. Frunze a hadvezetés sztálini művé­szetének egyik legkiválóbb képvise­lője. Hatalmas alkotó, újjászervező munkát végzett a polgárháború győ­zelmes befejezése után is, s el nem múló érdemeket szerzett a Vörös Had­sereg katonai akadémiájának élén. Az egész haladó világ kegydetes el­ismeréssel emlékezik meg a nagy szovjet hadvezérről halálának 25. év­fordulóján s a béke védelmére fel­sorakozó demokratikus erők táborá­ban a magyar néphadsereg is egyik messze fénylő példaképét látja benne. Az ötéves terv eredménye ez is: több műtrágya a dolgozó parasztoknak, szebb lakás a dolgozóknak, több írószer a tanulóknak! Az ötéves terv az elmaradt mező­gazdasági országból fejlett mezőgaz­dasággal rendelkező ipari országgá változtatja hazánkat s a magyar dol­gozók jólétét tervszerűen fokozza, íme néhány példa: Foszforműtrágyagyártásunk 1948 második felében érte el az 1938-as termelést. A hároméves terv utolsó évében már a 38-as termeléshez vi­szonyítva 75 százalékkal több műtrá­gyát gyártottunk. Idei foszformi­űtrá­­gyatermelésünk pedig 100 százalék­kal több a tavalyinál és 175 száza­lékkal a 38-asnál. Jövőre ismét 100 százalékkal többet gyártunk, mint idén s 275 százalékkal többet, mint 1938-ban, hogy még több termés le­gyen a dolgozó parasztok jó munká­jának eredménye. Minden évben több és több új la­kás épül a fővárosban és vidéken a dolgozóknak. És nem akármilyen la­kások, hanem korszerűek, világosak, egészségesek parkettásak. Épp ezért parket­t­gyártásunk is lényegesen nö­vekszik. Az ötéves terv első évében a tavalyi 100 százalékos termeléssel szemben parkettgyártásunk 211 szá­zalékra emelkedett. Húzott- és öntöttüveggyártásunk a felszabadulás óta 1948-ban érte el a legnagyobb teljesítményt. Addigra si­került pótolni az összes kitört ablak­üveget, ami nem kis feladatot jelen­tett, hiszen nem sok ép ablaküveg maradt a háborús események után. 1949 óta már a normális szükséglet kielégítése az üvegipar feladata s ezt mind több és mind jobb minőségű gyártmányokkal biztosítja. A termelés emelkedése évenként csaknem 28 százalék. Az iskolák padjait az új tanévben nagy számban foglalták el a munkás­­és dolgozó parasztszülők gyermekei. Tanulásukat népi demokráciánk jó és olcsó könyvekkel, írószerekkel biztosítja Több a diák, több, jobb írószer kell nekik. Az ötéves terv biztosítja ezt: az 1949-ben gyártott írószermennyiséggel szemben, idén, az ötéves terv első évében, 276 szá­zalékkal többet gyártottak az üze­mek munkásai s jövőre még többet, hogy békében tanulhassanak gyer­mekeik. Küldött jön Angliából Magyar Békekongresszusra Az angol békebizottság értesítette a „Megvédjük a békét“ mozgalom Országos Tanácsát, hogy az angol nép küldötte részt vesz a Magyar Békekongresszuson. Angliai küldöte: Peter A­thury fiatal atomfizikus, a manchesteri egyetemi fizikai intézet tagja, a vi­lághírű atomfizikus, Blackett pro­fesszor közvetlen munkatársa. „Soha nem fogom elfelejteni a kis árvák Hétfőn este fél hatkor a VII. kerü­let dolgozói tartották meg küldött­­választó békenagygyűlésüket a Fővá­rosi Varieté termében. A színházban egyetlen szék sem maradt üres. Ezen a nagygyűlésen készítettük ezeket a jegyzeteket: 195 Margit-híd Szörényi Sándor élmunkás, a kül­­döttválasztó gyűlés előadója a szov­jet emberek béketörekvéseiről beszél A mi életünknek is a béke a lényege. Csak békében építhetünk úgy, mint eddig; ebben az esztendőben például annyi építkezést és beruházást végez­tünk, amennyiből 195 Margit-hidat építhettünk volna fel. A háború nyilai Az imperializmus uszít a háborúra, lázít ellenünk. A La France című reakciós párisi újság legutóbbi számában például azt követelte, hogy terjesszék ki a koreai módszereket Romániára, Bulgáriára, az egész Balkánra és Magyarországra is. — Vájjon akad-e egyetlen olyan magyar anya — vetette fel a kérdést az előadó —, aki ne érezne mély fel­­indultságot és gyűlöletet e lazítás nyomán? Aki ne tudná, mit jelen­tene, mennyi felmérhetetlen fájdal­mat ennek az uszításnak a valóra­­váltása? Aki ne szegülne szilárdan szembe ezzel a gyújtogatással? Mi — bármi áron is — meg fogjuk védeni tudni teremtő békénket. Ebben a törekvésünkben nem állunk egye­dül. Hegyeshalomtól a Csendes­­óceánig a szabad népek nyolcszáz­milliós tábora áll ort a béke mellett. Egy sebésznő levele A békegyűlésen felolvasták Stefa­­nova Zaja Pehovna szovjet orvos­­sebésznő levelét. A sebésznő megjárta a háború útját Moszkvától Berlinig. Gyógyított. S ezt írja: „Soha nem fogom elfelejteni a kis árvák vérét.“ ' „Soha nem fogom elfelejteni az amputált’ gyermeklábakat, az égési sebeket szenvedett csecsemőket, a lán­yok közül kimentett, ájult gyerme­keket.“ „Annyi bánatot és szenvedést lát­tam, hogyan ismétlődhetne ez meg még egyszer?“ Aki semleges, az ellenséget szolgálja Ebben a küzdelemben, amely a jó és a gonosz közt folyik, a béke és a háború erői közt, nincs semlegesség. — Aki ma semlegességről beszél — mondja az előadó —, akaratlanul is tálcán kínálja fel magát az ellen­ségnek. Aki semleges, az ellenséget szolgálja. Senki nem lehet semleges ebben a kemény küzdelemben. Pillanatnyi csend lesz. Azután fel­tör az egyöntetű kiáltás: Harcolunk a békéért! „Elég volt!“ Magas, feketehajú asszony áll fel. Fekete ruhát hord, haja simára fé­sülve. Olyan egyenes a tartása, mint egy fiatal úttörőé. Körülnéz a ter­men és asszonytársaihoz fordul: — Ötvennyolc éves vagyok, két vi­lágháborút éltem át, elég volt! Mi, asszonyok, magyar asszonyok, sokan vagyunk S nem hiszem, hogy akad ebben a hazában magyar anya, lány, nagymama, aki ne a béke híve lenne. Arra kérem a magyar asszonyokat, ne maradjon ki egyetlen egy sem eb­ből a harcból. Előre, asszonytársaim, a béke megmentésére! Volt a hangjában valami sodróan őszinte és mély Valami fenkölt, valami m­agávalragadó. Egyszerűen beszélt s keveset. De amit mondott, az tüzelt, mint a láng. Mikor befe­jezte, a hallgatóság felállt és úgy ünnepelte. Egy kazah népmese Feljegyeztünk a nagygyűlésen egy történetet is, amelyet Szerényi Sán­dor előadó mondott el Vannak, akik kétkedve kérdik, vájjon mit ér az egyes ember, a kis­ember ereje a békeharcban? Hiszen mi kevesen vagyunk, kilenc millióan és mit tehetünk egy küzdelemben, amely száz és százmilliók közt fo­lyik? Mit ér például az, ha egy pesti kiskeresk­edő vagy egy üzemi dolgozó kiáll a béke mellett? Ezért mondta el az előadó a kazati népmesét. A mese egy zsarnokról és egy máglyahalálra ítélt kazah szabadság­­harcosról szól. Egy magános fecske eliramló röp­tében meglátta a szenvedő szabad­ságharcost a máglyatűzön. Elrepült a tengerhez, csőrében egy csepp vizet hozott és lehulla­jtotta a máglyára, hogy eloltsa a tüzet. Meglátta ezt egy szarka és oda­szólt a fecskének: — Mit akarsz te egy csepp vízzel ilyen nagy máglyatűzzel szemben? A fecske nem ingott meg. Vissza­repült a tengerhez, s a madárhang titkos szavaival értesítene a többi fecskét. A tenger minden fecskéje megmozdult a hívó szóra , cseppen­­ként annyi vizet hordtak a máglya köré, hogy az apró vízcseppek fo- ivóvá dagadtak, eloltották a máglya­­tü­zet és megszabadították a kinhatár­­tól a szabadság harcosát. J. P. Nem elég csak óhajtani a békét, dolgozni is kell érte Egy római katolikus és egy református pap békenyilatkozata A békéről nyilatkozik az alábbiak­ban egy római katolikus plébános és egy református lelkész. Bódis Andor büdszentmihályi római katolikus plé­bános ezeket mondotta: „ Amikor a békére gondolok, Pe­tőfi szavai jutnak eszembe: „A por­szemet elfújja a szél, azonban ha a porszemek sziklává állnak össze, a fergeteg sem ingatja meg.“ Nem elég, ha Szabolcs-Szatmár megyében csak néhány pap vesz részt a békebizottság munkájában. Ezért arra hívóim fel valamennyi paptársamat, kapcsolód­janak be a dolgozó nép oldalán a békéért folyó munkába. Arra törek­szem, hogy felvilágosító munkámmal mennél több paptársamat és hívemet győzzem meg arról: nem elég csak óhajtani a békét, dolgozni is kell érte. Mint a papi békebizottság megyei elnökhelyettese szent kötelességemnek tartom, az Országos Békekongresszus sikerét előmozdítani. Veress Sándor mezőtúri reformá­tus lelkész nyilatkozata így hangzik: — Nem akarunk háborút és ez nálunk nemcsak szó, hanem hit is. — Nem kívánhat többé háborút, akin már átment a háború zivatara. Életünk minden pillanata arról tesz tanúságot, hogy lelkünkben nincs más trágy, mint a béke vágya. Felröppent­jük a béke hófehér galambjait a vi­lág négy tája felé, hogy mindenhová elvigye a békesség olajágát és ha bele is zördül a béke szavába az ágyú hangja, mégis hiszem és hisz­­szük, hogy a béke szava erősebb lesz, mint az ágyúké. Hittel és remény­séggel nézek a Magyar Békekongresz­­szus elé, ahol az egész ország és sok százmillió békeszerető embernek szíve dobban össze egyetlenegy vágy­ban, a béke vágyában. Boldogan ál­lok be ebbe a diadalmas hadseregbe és viszem a béketábor győzelmes zászlaját. Freskó­ tervén dolgozik egy festő s egy berlini csataképre emlékezik . Amikor a Reichstagra kitűzött vörös lobogót az ágyúk morajától még ziháló levegő meglebbenti, a­­lő­porfüstös szovjet katonák dalial, tánccal ünneplik a béke győzelmét. A tér másik oldalán a vert náci se­regek halomra dobálják a német imperializmus karmos, bestiális jel­képeit: a horogkeresztes lobogókat. A szabad és felszabadító emberek dala átszövi a füstölgő romokat ,s mutatja Európa számára, a világ s témára a béke útját Bencze László festőművész mondja ezeket majd hozzáteszi: — Ez a lenyűgöző jelenet jut most eszembe, amikor éppen az Alkot­mányt megjelenítő freskótervem váz­latán dolgozom. A november 4-én és 5-én rendezendő Magyar Békekon­­gresszus előtt e két tény: a súlyos áldozatok árán megteremtett béke és a békés alkotó munka lehetősége és szüksége minden gondolkodó ember­ben még inkább fel fogja kelteni a béke megvédésének akaratát Jusson eszünkbe Sztálin szava a „Berlin el­­este“ végén: „Ezt a győzelmet drágán fizettük meg. Sohase felejtsétek el ál­­dozataitokat. A történelem ma naag­­ ladlin­at ró a szabadságokat visz­­szaszerzett népeire. Minden népnek kötelessége harcolni a világ békéjé­ért, az összes országok és népek egy­szerű embereinek boldogságáért.“ 3

Next