Kis Ujság, 1950. november (4. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-01 / 255. szám
Szerda, november 1 .A műszaki értelmiség jól tudja, hogy tettekre is szükség van!“ Már az egyetem megnyitója alkalmával hangsúlyoztam, hogy a tudományos oktatás és kutatás feltételezi a békét — mondja Vörös Imre, a Műszaki Egyetem rektora. — Nem elég azonban csak szavakkal hadakozni akkor, amikor cselekedetekre is szükség van. A Műszaki Egyetem tanári testülete és hallgatósága akkor mutatta meg, hogy elevenen él benne a cselekvés vágya, mikor kormányunk a Békekölcsönt meghirdette. Ha van réteg az országban, amely tudja, hogy a Békekölcsön milyen célokat szolgál, azt hiszem, a műszaki értelmiség tudja a legjobban. Demokráciánk gyönyörű teljesítményeihez, a nehéz- és építőipar kifejlesztéséhez, a hidakhoz, amelyek átívelik folyóinkat, nem lett volna elég a fizikai és szellemi dolgozók munkakészsége, ehhez anyagi erő is kellett. Milyen öröm, hogy ezt az erőt mi magunk adhatjuk megtakarításainkból és nem szorulunk a Marshall-segély alamizsnáira! A dicsőséges Októberi Forradalom évfordulójára megnyílik az Óbudát Újpesttel összekötő Sztálinhíd, épül a földalatti gyorsvasút, a Dunapentelei Vaskohómű, mezőgazdasági gépiparunk napról-napra több iparcikket bocsát dolgozó parasztságunk rendelkezésére. Mi ez, ha nem esik színvallás a béke mellett? — A novemberi békekongresszus küldötteit kari üléseken fogjuk kijelölni, a tanári kar, a hallgatság és egyetemünk dolgozóinak ünnepi ülésén hozzuk személyüket a nyilvánosság elé. Díjkiosztó ünnepség keretében pénz- és könyvjutalomban részesítjük azokat a tanársegédeket, akik adományos tevékenységükkel idáig is eredményes békemunkát végeztek. — Felajánlásaink is vannak, amelyek igen jelentősek. Elég talán, ha a szovjet műszaki irodalom kiemelkedő műveinek magyar nyelvű fordításaira utalok. A nem szakember fordító mellett egy tanár, egy tanársegéd és egy iparosszakember működik, hogy a hallgatók számára lehetővé tegyék a forrásmunkák mielőbbi tanulmányozását. Ezek az iránymutató szovjet könyvek még az eddiginél is jobban megerősítik és megedzik békeakaratunkat. A szülők és az iskolák kapcsolata a tanácsválasztások megalakulása után Nem lehet szó ott egységes és eredményes nevelésről, ahol nincs meg a szükséges együttműködés és a neveléshez szükséges összhang, egyöntetűség az iskola és a szülői ház, az iskolai és a családi nevelés között. Ez a nevelés terén annyit jelent, hogy a szülőknek szorosan együtt kell működni az iskolával és viszont. De mégis az iskola feladata a helyes nevelési elvek és módszerek megismertetése és ezért sz iskoláé az irányító szerep. Korunk, a szocializmust építő iskola nem elégedhet meg csupán a tanulók nevelésével, mert vállalnia kell — a múlt hibáinak és hiányainak nemcsak mielőbbi helyrehozását, hanem a szülők „átnevelését“ is, mert a régi nevelés csökevényei, szokásai még ma is fellelhetők. — Le kell szögeznünk, hogy addig igen komoly munkát kell a pedagógusi karnak kifejteni, míg sikerül a szülőkkel a szocialista nevelés célját és módszerét megismertetni, őket a szocialista gondolkodásra ránevelni. Nagy hiba az, hogy számos szülőnek nincs helyes fogalma az igazi nevelésről. Sokan azt hiszik, hogy elegendő, ha a nevelés és az oktatás terén egyedül az iskolára szorítkoznak s pl. ilyetén nyilatkoznak: „Azért van a tanító, hogy nevelje meg!“, vagy: „Azért van az iskola, hogy én ne küszködjek vele!“ Mindkét közismert mondás és kijelentés csak látszólagos igazságot tartalmaz. Tény az, hogy azért tanító a tanító és azért iskola az iskola, hogy tanítson és neveljen, de a nevelés és a tanítás ha csak az iskolára és a tanítóra szorítkozik, az kevés, mert nevel és tanít az említetteken felülakarva, nem akarva elsősorban a szülő, a környezet, a falu, a város stb. De főként a szülőt Nem várhatunk komoly eredményt olyan tanulótól, ahol a szülők az iskolával és annak munkájával szemben közönyösek, nemtörődömek. (A hűség kedvéért csak néhány példát említek, ami arra vall, hogy igen szép számmal vannak még „közönyös“ szülők és ismét csak — sajnos — a falut kell megemlítenem. — Egyes szülök nem veszik komolyan például gyermekeik pontos iskolába járását. Apró-cseprő dolgokért otthon tartják. Így pl. ha hazulról egy fél-, vagy negyednapra elmennek, az iskolás gyermeket tartják otthon „házőrzőnek“, vagy elküldik a tehenet legeltetni pont akkor, amikor a gyermeknek az iskolában volna a helye. Vagy a rajzórákat nem tudják egyes nevelőink rendesen megtartani, mert a gyermekek felszerelése hiányos a körző, körzőpótló, ecset, festék, vonalzás, pedig mégvolna rá a pénz, de az ilyen beszerzéseket „urizálásnak“ tartják.) Az előbb leírtak igazolták, hogy van sok tenni- és meggyőznivalónk, hogy megindulhassunk az igazi nevelést és építést biztosító úton. Éppen ezért is, a pedagógusok reménykedve néznek a helyi tanácsok megválasztása és megalakulása után és óta a szülők és az iskolák kapcsolatának kívánatos megjavulása elé. A helyi tanácsok a szocialista építés lendületével és tervszerűségével fogják elmélyíteni a szülök és az iskolák még szorosabb együttműködését. E célok elérése érdekében a helyi tanácsok és az iskolák a jövőben szorosan együtt fognak működni és kölcsönösen segíteni fogják egymást munkájukban népünk kultúrszínvonalának felemelése és biztosítása érdekében. A helyi tanácsok aktív segíei lesznek az iskoláknak, a Szülői Munkaközösségeknek és a Szülők Iskolájának, hogy lehetővé váljon kormányzatunk kultúrpolitikai célja: a műveit, dolgozók megteremtése! Albert Antal, c. igazgató, Magy. Előfizetési ügyben felvilágosítás, reklamáció^ 71. Eörv'öS'Utca Telefon: 420-760 X _——— kis Újság FRUNNZE Halálának 25. évfordulójára Huszonöt évvel ezelőtt, 1925 október 31-én halt meg Mihail Vasziljevics Frunze, akit Sztálin „korunk egyik legisztább, legbecsületesebb, legbátrabb forradalmárának“ nevezett. Frunzet kivételes képességei emelték a Szovjet Forradalmi Katonai Tanács elnökévé, s Hadügyi és Tengerészetügyi népbiztossá azokban a nehéz időkben, amikor a fiatal Szovjetunió ádáz külső és belső ellenségeivel szemben vívta nehéz harcát. Hosszú és szenvedésekkel teli utat kellett megtennie, amíg minden tudását és erejét szabadon, népe ügyének szentelhette Tevékeny részt vett az illegális pártmunkában, s az őközreműködésével választották meg 1905-ben az egyik legelső szovjetet. Végigjárta a cári Oroszország börtöneit, kétszer ítélték halálra. A polgárháború éveiben Lenin mindig azokra a szakaszokra küldte Frunzet, ahol a legnehezebb volt a hadihelyzet és éppen itt bontakoztak ki nagyszerű hadvezéri képességei. 1918-ban, mint a Keleti Front parancsnoka, Lenin és Sztálin iránymutatása alapján halálos csapást mért Kolcsakra, majd 1920-ban felszabadította Közép-Ázsia népeit, a feudális fejedelmek zsarnoki uralma alól. Utolsó nagy hőstette volt Wrangel ellenforradalmi bandájának megsemmisítése. Frunze a hadvezetés sztálini művészetének egyik legkiválóbb képviselője. Hatalmas alkotó, újjászervező munkát végzett a polgárháború győzelmes befejezése után is, s el nem múló érdemeket szerzett a Vörös Hadsereg katonai akadémiájának élén. Az egész haladó világ kegydetes elismeréssel emlékezik meg a nagy szovjet hadvezérről halálának 25. évfordulóján s a béke védelmére felsorakozó demokratikus erők táborában a magyar néphadsereg is egyik messze fénylő példaképét látja benne. Az ötéves terv eredménye ez is: több műtrágya a dolgozó parasztoknak, szebb lakás a dolgozóknak, több írószer a tanulóknak! Az ötéves terv az elmaradt mezőgazdasági országból fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá változtatja hazánkat s a magyar dolgozók jólétét tervszerűen fokozza, íme néhány példa: Foszforműtrágyagyártásunk 1948 második felében érte el az 1938-as termelést. A hároméves terv utolsó évében már a 38-as termeléshez viszonyítva 75 százalékkal több műtrágyát gyártottunk. Idei foszformiűtrágyatermelésünk pedig 100 százalékkal több a tavalyinál és 175 százalékkal a 38-asnál. Jövőre ismét 100 százalékkal többet gyártunk, mint idén s 275 százalékkal többet, mint 1938-ban, hogy még több termés legyen a dolgozó parasztok jó munkájának eredménye. Minden évben több és több új lakás épül a fővárosban és vidéken a dolgozóknak. És nem akármilyen lakások, hanem korszerűek, világosak, egészségesek parkettásak. Épp ezért parkettgyártásunk is lényegesen növekszik. Az ötéves terv első évében a tavalyi 100 százalékos termeléssel szemben parkettgyártásunk 211 százalékra emelkedett. Húzott- és öntöttüveggyártásunk a felszabadulás óta 1948-ban érte el a legnagyobb teljesítményt. Addigra sikerült pótolni az összes kitört ablaküveget, ami nem kis feladatot jelentett, hiszen nem sok ép ablaküveg maradt a háborús események után. 1949 óta már a normális szükséglet kielégítése az üvegipar feladata s ezt mind több és mind jobb minőségű gyártmányokkal biztosítja. A termelés emelkedése évenként csaknem 28 százalék. Az iskolák padjait az új tanévben nagy számban foglalták el a munkásés dolgozó parasztszülők gyermekei. Tanulásukat népi demokráciánk jó és olcsó könyvekkel, írószerekkel biztosítja Több a diák, több, jobb írószer kell nekik. Az ötéves terv biztosítja ezt: az 1949-ben gyártott írószermennyiséggel szemben, idén, az ötéves terv első évében, 276 százalékkal többet gyártottak az üzemek munkásai s jövőre még többet, hogy békében tanulhassanak gyermekeik. Küldött jön Angliából Magyar Békekongresszusra Az angol békebizottság értesítette a „Megvédjük a békét“ mozgalom Országos Tanácsát, hogy az angol nép küldötte részt vesz a Magyar Békekongresszuson. Angliai küldöte: Peter Athury fiatal atomfizikus, a manchesteri egyetemi fizikai intézet tagja, a világhírű atomfizikus, Blackett professzor közvetlen munkatársa. „Soha nem fogom elfelejteni a kis árvák Hétfőn este fél hatkor a VII. kerület dolgozói tartották meg küldöttválasztó békenagygyűlésüket a Fővárosi Varieté termében. A színházban egyetlen szék sem maradt üres. Ezen a nagygyűlésen készítettük ezeket a jegyzeteket: 195 Margit-híd Szörényi Sándor élmunkás, a küldöttválasztó gyűlés előadója a szovjet emberek béketörekvéseiről beszél A mi életünknek is a béke a lényege. Csak békében építhetünk úgy, mint eddig; ebben az esztendőben például annyi építkezést és beruházást végeztünk, amennyiből 195 Margit-hidat építhettünk volna fel. A háború nyilai Az imperializmus uszít a háborúra, lázít ellenünk. A La France című reakciós párisi újság legutóbbi számában például azt követelte, hogy terjesszék ki a koreai módszereket Romániára, Bulgáriára, az egész Balkánra és Magyarországra is. — Vájjon akad-e egyetlen olyan magyar anya — vetette fel a kérdést az előadó —, aki ne érezne mély felindultságot és gyűlöletet e lazítás nyomán? Aki ne tudná, mit jelentene, mennyi felmérhetetlen fájdalmat ennek az uszításnak a valóraváltása? Aki ne szegülne szilárdan szembe ezzel a gyújtogatással? Mi — bármi áron is — meg fogjuk védeni tudni teremtő békénket. Ebben a törekvésünkben nem állunk egyedül. Hegyeshalomtól a Csendesóceánig a szabad népek nyolcszázmilliós tábora áll ort a béke mellett. Egy sebésznő levele A békegyűlésen felolvasták Stefanova Zaja Pehovna szovjet orvossebésznő levelét. A sebésznő megjárta a háború útját Moszkvától Berlinig. Gyógyított. S ezt írja: „Soha nem fogom elfelejteni a kis árvák vérét.“ ' „Soha nem fogom elfelejteni az amputált’ gyermeklábakat, az égési sebeket szenvedett csecsemőket, a lányok közül kimentett, ájult gyermekeket.“ „Annyi bánatot és szenvedést láttam, hogyan ismétlődhetne ez meg még egyszer?“ Aki semleges, az ellenséget szolgálja Ebben a küzdelemben, amely a jó és a gonosz közt folyik, a béke és a háború erői közt, nincs semlegesség. — Aki ma semlegességről beszél — mondja az előadó —, akaratlanul is tálcán kínálja fel magát az ellenségnek. Aki semleges, az ellenséget szolgálja. Senki nem lehet semleges ebben a kemény küzdelemben. Pillanatnyi csend lesz. Azután feltör az egyöntetű kiáltás: Harcolunk a békéért! „Elég volt!“ Magas, feketehajú asszony áll fel. Fekete ruhát hord, haja simára fésülve. Olyan egyenes a tartása, mint egy fiatal úttörőé. Körülnéz a termen és asszonytársaihoz fordul: — Ötvennyolc éves vagyok, két világháborút éltem át, elég volt! Mi, asszonyok, magyar asszonyok, sokan vagyunk S nem hiszem, hogy akad ebben a hazában magyar anya, lány, nagymama, aki ne a béke híve lenne. Arra kérem a magyar asszonyokat, ne maradjon ki egyetlen egy sem ebből a harcból. Előre, asszonytársaim, a béke megmentésére! Volt a hangjában valami sodróan őszinte és mély Valami fenkölt, valami magávalragadó. Egyszerűen beszélt s keveset. De amit mondott, az tüzelt, mint a láng. Mikor befejezte, a hallgatóság felállt és úgy ünnepelte. Egy kazah népmese Feljegyeztünk a nagygyűlésen egy történetet is, amelyet Szerényi Sándor előadó mondott el Vannak, akik kétkedve kérdik, vájjon mit ér az egyes ember, a kisember ereje a békeharcban? Hiszen mi kevesen vagyunk, kilenc millióan és mit tehetünk egy küzdelemben, amely száz és százmilliók közt folyik? Mit ér például az, ha egy pesti kiskereskedő vagy egy üzemi dolgozó kiáll a béke mellett? Ezért mondta el az előadó a kazati népmesét. A mese egy zsarnokról és egy máglyahalálra ítélt kazah szabadságharcosról szól. Egy magános fecske eliramló röptében meglátta a szenvedő szabadságharcost a máglyatűzön. Elrepült a tengerhez, csőrében egy csepp vizet hozott és lehullajtotta a máglyára, hogy eloltsa a tüzet. Meglátta ezt egy szarka és odaszólt a fecskének: — Mit akarsz te egy csepp vízzel ilyen nagy máglyatűzzel szemben? A fecske nem ingott meg. Visszarepült a tengerhez, s a madárhang titkos szavaival értesítene a többi fecskét. A tenger minden fecskéje megmozdult a hívó szóra , cseppenként annyi vizet hordtak a máglya köré, hogy az apró vízcseppek fo- ivóvá dagadtak, eloltották a máglyatüzet és megszabadították a kinhatártól a szabadság harcosát. J. P. Nem elég csak óhajtani a békét, dolgozni is kell érte Egy római katolikus és egy református pap békenyilatkozata A békéről nyilatkozik az alábbiakban egy római katolikus plébános és egy református lelkész. Bódis Andor büdszentmihályi római katolikus plébános ezeket mondotta: „ Amikor a békére gondolok, Petőfi szavai jutnak eszembe: „A porszemet elfújja a szél, azonban ha a porszemek sziklává állnak össze, a fergeteg sem ingatja meg.“ Nem elég, ha Szabolcs-Szatmár megyében csak néhány pap vesz részt a békebizottság munkájában. Ezért arra hívóim fel valamennyi paptársamat, kapcsolódjanak be a dolgozó nép oldalán a békéért folyó munkába. Arra törekszem, hogy felvilágosító munkámmal mennél több paptársamat és hívemet győzzem meg arról: nem elég csak óhajtani a békét, dolgozni is kell érte. Mint a papi békebizottság megyei elnökhelyettese szent kötelességemnek tartom, az Országos Békekongresszus sikerét előmozdítani. Veress Sándor mezőtúri református lelkész nyilatkozata így hangzik: — Nem akarunk háborút és ez nálunk nemcsak szó, hanem hit is. — Nem kívánhat többé háborút, akin már átment a háború zivatara. Életünk minden pillanata arról tesz tanúságot, hogy lelkünkben nincs más trágy, mint a béke vágya. Felröppentjük a béke hófehér galambjait a világ négy tája felé, hogy mindenhová elvigye a békesség olajágát és ha bele is zördül a béke szavába az ágyú hangja, mégis hiszem és hiszszük, hogy a béke szava erősebb lesz, mint az ágyúké. Hittel és reménységgel nézek a Magyar Békekongreszszus elé, ahol az egész ország és sok százmillió békeszerető embernek szíve dobban össze egyetlenegy vágyban, a béke vágyában. Boldogan állok be ebbe a diadalmas hadseregbe és viszem a béketábor győzelmes zászlaját. Freskó tervén dolgozik egy festő s egy berlini csataképre emlékezik . Amikor a Reichstagra kitűzött vörös lobogót az ágyúk morajától még ziháló levegő meglebbenti, alőporfüstös szovjet katonák dalial, tánccal ünneplik a béke győzelmét. A tér másik oldalán a vert náci seregek halomra dobálják a német imperializmus karmos, bestiális jelképeit: a horogkeresztes lobogókat. A szabad és felszabadító emberek dala átszövi a füstölgő romokat ,s mutatja Európa számára, a világ s témára a béke útját Bencze László festőművész mondja ezeket majd hozzáteszi: — Ez a lenyűgöző jelenet jut most eszembe, amikor éppen az Alkotmányt megjelenítő freskótervem vázlatán dolgozom. A november 4-én és 5-én rendezendő Magyar Békekongresszus előtt e két tény: a súlyos áldozatok árán megteremtett béke és a békés alkotó munka lehetősége és szüksége minden gondolkodó emberben még inkább fel fogja kelteni a béke megvédésének akaratát Jusson eszünkbe Sztálin szava a „Berlin eleste“ végén: „Ezt a győzelmet drágán fizettük meg. Sohase felejtsétek el áldozataitokat. A történelem ma naag ladlinat ró a szabadságokat viszszaszerzett népeire. Minden népnek kötelessége harcolni a világ békéjéért, az összes országok és népek egyszerű embereinek boldogságáért.“ 3