Kis Ujság, 1952 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1952-01-06 / 1. szám

­ „II. RÁKÓCZI FERENC FOGSÁGA"­ ­ Csikorgó hidegben döcög a vonat az egyetlen magyar vasútvonalon 1848 Szilveszter éjszakáján, Kossuth Lajost és a honvédelmi bizottmányt viszi a forradalmi kormány új szék­helye, Debrecen felé ... Nyomukban azok kapaszkodnak a szolnoki vo­natra, akiknek okuk van menekülni Windischgraetz elől. Egy didergő fia­tal férfi kilincsel kocsiért, Szolnokról jövet, a debreceni városházán. Fele­ségét, gyermekeit apósánál hagyta Pesten, amelyet éppen akkor száll­tak meg az osztrák csapatok. Van oka a menekülésre — Szigligeti Ede 8, 34 éves színműíró és a Nemzeti Színház »titoknoka« ... Szülőföldje, Bihar felé zörög vele a hóbuckás úton, fagyos szélviharban a »gyéké­nyes szekér« — képzeletében ünnepi est színpadi képei révülnek fel, amint leleplezik a habsburgi ármányt és fölemelik a pirkadat dicsfényében a kuruc hadizászlót... II. Rákóczi Fe­renc fogsága. »Roppant hatású volt« — két hónapja csak! — még hallja a nézők lelkes tombolását, amint az elmékben-szívekben együtt zendíti a történelmi múlt és a jelen történelme, még hallja Rákóczi utolsó szavait, melyek a színpadról — Kossuth hon­védeihez szólnak: »... kergessük a szerencsét, míg el nem fut szemünk elöl Induljunk tovább!« Ezért mene­kül Windlohgraetz elöl, a honvédek edig a kegyetlen télben kergetve a adiszerencsét, indulnak tovább. — 1881-ig kellett várnia »II Rákóczi Ferenc fogságáénak, míg a Budai Népszínház, majd a Nemzeti Színház újra adhatta — amott Molnár György, itt felváltva Feleky Miklós és ifj. Lendvay Márton játszotta a címsze­repet — és Rákóczi szavaira megint Kossuthra gondolt mindenki, akit hazavártak számüzetéséből hogy újra a forradalom élére álljon . A Magyar Néphadsereg Színháza nem választhatott célkitűzését kife­jezőbb darabot Szigligeti művénél, mely ma éppoly időszerű, mint bemu­tatója idején volt, 1848-ban. Ma épp­úgy — hogy a Kossuth Hírlapja egy­kori szavait idézzük: — »emlékezni tanítván bennünket, előkészíteni akar a jövőhöz ...« és nem egyszerűen csak a közhangulat »múlékony« kife­jezője volt, mint némely századvégi kritikusa vélte. Nem sok port kellett lefújni. »II. Rákóczi Ferenc fogságár­­ól, történelmi szemlélete is csupán annyiban avult, hogy szerzője száz esztendő előtt még nem ismerte fel egészen a nép jövőt előkészítő, moz­gató erejét a kuruc szabadságharc­ban (ezért nem vitte színre Esze Ta­mást és Kis Albertet, akik Rákóczi elébe sietve elsőnek tűzték ki piros selyemzászlóit). Figyelembe kell ven­nünk azonban történelmi hitelességét, amelyhez a maga idején még nem állt rendelkezésére történelemkönyvekben, mindaz az adat, amelyet ma már lexi­konokban is megtalálhatna. Noha nem a legkü­löbb munkái közül való és — írójának gyengéje szerint — jel­lemei nem elég mélyen kidolgozottak, de darabszerkesztése, cselekmény­­bonyolítása és a szereplők emberi tulajdonságainak, helyzeteinek szín­padra ma is kitűnően elgondolt módja, színszerűsége, történelmi ér­tékén felül is magával ragadó szín­padi művé avatják. A színház és a dramaturg kegyelettel nyúlt éppen ezért a szöveghez, meghagyva régies bájú, ódon igealakjait, szóhasznála­tát, itt-ott alkalmazva csekély tech­nikai célú törléseket, változtatásokat. Csunán a valóban kevés­bé drámai utolsó képét dolgozta át óvatosan, bár Szigligeti nyelvét nem mindig si­került eltalálnia A börtönben meg­­tébolyodott Zrinyi Boldizsár alakjá­nak törlése pedig inkább csak hasz­nált a darab drámai egységének. A nagy felkészültségű előadás — mint Szigligeti a történelmet — élővé varázsolta a történelmi tárgyú és tör­ténelmi emlékű drámát, ami elsőeor­­zik játékából a drámaiság. A Sulyok­ban Várkertyi Zoltán rendezésének és Mária (Zrínyi Ilona), amidőn két Varga Mátyás festői színpadképeinek karját kétségbeesve tárva szét, omlik eredménye, mert felidézik a korban­ anyai és honleány­ fájdalmában az áulatot és közel hozzák a nézőhöz a imazsámolyra, megrázó és felemelő, többszázados múltat. Felénk lehet az de egészében másképp él Zrínyi Ilona ódon falak nyirkos levegője és a sza­ hősi alakja képzeletünkben. Egressy hadság felpirosló hajnalának friss Gábor, Szigeti József dobogtatta meg szele csap az arcunkba. A rendező egykor a szíveket Bercsényi szerepe­képzelete élettel tölti meg különösen ben a keserű gúny és a fájdalmas a kolostor rideg udvara Utak és »első­ keserűség dacos emberi méltóságát gadó termének« korhű építészeti ha­tású keretét, komor színekkel, fenyő fejezve ki — Görbe János adósunk maradt az ország függetlenségéért a görő arányokkal és kifejező néma 'je- szegény néppel szövetkező kuruc je­lenetekkel megéreztetve a titokzatos úr ilynemű jellemrajzával, és fojtogató légkört, amelyben é pon- Ruttkai Éva, Amália szerepében, tikai halottá« akarják nyomorítani az éppúgy elragadóan ábrázolja a bájos udvar és Kolonits jezsuitái a vér­­szerelmes leányt, mint a mélyen érző tanúk és szabadsághősök leszúrni a­ fiatalasszonyt, aki Rákóczi Ferencet zettját, Zrínyi Ilona fiát. Már az ösztönözni tudja hivatásának betöl­­első két kép jeleneteinek drámai fes­tésére. Mányai Lajos kiválóan fel­­szültsége elénk jeleníti a bécsi ad-­lemzi a képmutató Knittelius pátert, var, Kolonits és szerzeteseinek ke- akinek minden törekvése, hogy fü­­ggetlen módszerét, politikai célját, a kóczi birtokai szerzetesrendjének va­­rondorlatos és könyörtelen mesterke­­gyonát növeljék. Ajtay Andor kitű­­dést, amelynek szövevénye egy egész nőén hegyezi ki szerepének a bécsi ország, egy egész nép függetlenségét, udvart gúnyoló szavait, Földényi sorsát akarja eltiporni a fiatal kóczi lelkének megnyomorításáva. A rendezésnek meg kellett küzde­nie a szereposztás nehézségeivel és abrazolta„ az azzal a körülménnyel, hogy az új zár­­ko”t megtévesztő Longuevall-t, László pedig hiteles jellemképet raj­zol a fölényeskedő, gyűlöletes Kolo­nits bíborosról. Szabó Sándor hajlé­konyan és elhihetően ábrázolja a Rá­sulat tagjai még nem válhattak'töké- me­llék szerepek, pedig Deák Sándor é letes együttessé. Az előadás azonban '“fi* Znít?n’ ,Ru.t.ia.1 egészében sikerült, hatásos. Történelmi P . és Bicskei Tibor az emberi jel­daraboknál a szereposztásnak figye­lemmel kell tennie a főszereplők köz­lemzést a történelmi korrajzhoz. Kü­lönösen sikerült a mellék- és néma tudatban élő megjelenésére is. Benkő szereplők­ játéka az elragadó tokaj- Attula színészi embérisége — mely vidéki színpadképben, amint a felszá­nt egészen alkalmas TL Rákóczi Fe­ hadítót váró szegény felvidéki nép rene alakjának megtestesítésére — Rákóczi emlékirataiban él* leginkább a kolostori és udvari jele- m­ondja »elhagyta hazait és gye* tietekben érvényesül. Rákóczi hazafi-­dekeit, mindenfelől hozzá sereglett­et­ságának kényszerű lenézésével járó a katonák közé«, akiket első belső küzdelmeit, különösen Zrínyi kiáltványában mint »nem nemes igaz Ilona búcsújának megrázó pillanatai­ magyarokat« hivott zászlaja alá. Far­kas Ferenc közzenéje és Laczkovich Piroska jelmezei is fokozzák a kor­ban, némajátékkal és hangnemválasz­tásával sikeresen tudja érzékel­tetni Az utolsó kép zászlót bontó hangulatot, amelyből két szabadság­­jelenetében azonban éppúgy erőtlen, harc fenkölt szelleme izzik felénk, amint a sárospataki várban hiány* Tamás Ernő 4 »Megvédjük Corkcint« a szovjet hazafiság filmje Erre a jelenetre hosszú-hosszú ideig emlékezni fo­gok — gondolja a néző A képen egy lovas vágtat, csak sziluettje rajzolódik az alkonyi fényben izzó égbolt hátterére, a Volga széles, ezüst csíkja kíséri útját dombokon, mezőkön, fövenyes partokon keresz­tül. Aztán Villan a kép, az előbbi gyönyörű tájfelvétel csöndjét ágyúk, gépfegyverek csat­tanúsa, kattogása hasítja szét, az orosz föld húsát ezer és ezer lövedék tépi. 1918. S a gyilkos golyózáporban egy rövid­­bőrkabátos katona ugrik ki a fede­zékből, fut a közeli dombhát felé, a géppuskaállásba, ahová ő maga viszi a géppuskát is: Vorosilov. Fo­lyik a harc Caricin, a mai Sztálin­grád védelméért, a »szovjet hatalom kulcsáért«. Ekkor érkezik a városba Lenin megbízottja, a fiatal népbiz­tos, Sztálin. S ettől a képtől — a megérkezés derűsen közvetlen jele­netétől, amikor Sztálin a fogadására megjelent cáricini munkásokkal ér­kezik a fogadóbizottság elé s útköz­ben magától értetődő természetes­séggel fogja kézbe a feléje nyujtott zászlórudat — igen, ettől a képtől kezdve a néző már biztosan tudja, hogy nemcsak egyes jelenetek vé­sődnek felejthetetlenül emlékezetébe, hanem a művészi film egésze, a Sztálin-díjjal kitüntetett alkotás minden kockája is minden mon­danivalója. A magyar közönség nem először találkozik Sztálinnal, a szovjet filmek képein. Láttuk a »Sztá­lingrádi csatá«-ban, a »Berlin elesté«­­ben. Ezek a filmek a náci­ fasizmus fe­lett aratott világtörténelmi győzelem idején állítják elénk a béketábor nagy vezérét. A most pergő »Megvéd­jük Cári­cint" című filmalkotás Sztálint, mint a szovjet állam első éveinek zseniális hadvezérét és szer­vezőjét jeleníti meg, Gelovani megragadóan élethű alakításában. Ne­héz feladat pusztán szavakkal hű ké­pet adni annak a lenyűgöző erőnek, annak a rendíthetetlen határozottság­­nak, annak a csodálatos éleslátásnak és sugárzó emberi melegségnek, amely a vászonról árad felénk, valahány­szor megjelenik Sztálin alakja. S a többi főszereplő is méltó azok­hoz a hősökhöz, akiknek alakját élet­­rekelti. Vorosilov szerepében Be­gol­­j­ub­o­v állítja elénk az ízig-vérig hős katona alakját, a forradalmár kozák­­fiú, Percsihin szerepében ped­g Z­s­a­­­rov nyújt kitűnő alakítást- Az izzó hazafiság filmje a »Megvédjük Cáricint«.­­A leg­­magasabbrendű művészi és irodalmi eszközökkel bizonyítja be, hogy a ha­záját szerető, a saját sorsát irányító­­ nép legyőzhetetlen. Coricin hősi pél­­­dája híven állítja elénk ezt a m­eg- A dönthetetlen igazságot, hitelesen é­b­­­rázolja a szovjet nép új korszakot nyitó küzdelmeit s ugyanakkor érez­teti a forradalom lenyűgöző frejét, amely végleg összeroppantotta a múlt népellenes világát. Amiről nem szól­ ­ ERŐSZAK — HÚSZ MÉTERRŐL Mack Ingrim néger munkást, ki­lenc gyermekét, atyját a vancevil-lei .(Észak Carolina állam) bíróság két évi fegyházra ítélte, mert erőszakos­kodott egy 17 esztendős fehér lány­nyal. A tanúk — és maga a leányzó is — azt vallották, hogy Ingram kö­vette ugyan a leányt, de sohasem ment hozzá közelebb, mint 25—30 méter­nyire. Az amerikai faji gyűlölet tehát feltalálta a távolból elkövetett erősza­kot is. AMERIKAI MEGSZÁLLÁS A franciaországi Fouras fürdőhelyen egy amerikai ezredes­ pofonvágott egy Mr. Thebecaut nevű kereskedőt. A felbőszült francia lakosság körülvette a betolakodott amerikai villáját, szit­kokkal árasztotta el az ezredest és kö­vekkel dobálta meg az ablakot. Az amerikai tiszt erre rálőtt a tömegre és két embert megsebesített. Amikor a felizgatott lakosság nyomására a kerület képviselője meginterpellálta a kormányt az eset miatt, a következő írásbeli választ kapta: — Az Atlanti Egyezmény értelmé­ben az itt állomásozó amerikai kato­nák felett saját bíróságuk ítélkezik. Amerika hangja MÁR A RIKKANCSOK IS RÁJÖTTEK! Egy Tom Hopkins nevű angol rik­kancs akciót kezdett az amerikai szennyirodalom ellen. Elhatározta, hogy nem árul olyan amerikai újsá­gokat, folyóiratokat és füzeteket, amelyek káros hatással vannak az an­gol ifjúság erkölcseire. Több társa csatlakozott, a mozgalomhoz. Ezek a bátor rikkancsok maguk cenzúrázzák az amerikai sajtótermékeket és azok legnagyobb részét visszaküldik a ter­jesztőknek. EGY LÁB: HETI 27 SILLING Az angol hadügyminisztérium beje­lentette, hogy a Koreában megrok­kant angol katonáknak nem tudják azokat a magas nyugdíjakat fizetni, amit Amerika és az angol dominium több államai fizetnek. — Egy elvesztett lábért vagy kö­zért ezek az államok heti 48—76 sil­ling nyugdíjat, illetve kártérítést fi­zetnek — mondotta a nyilatkozat —, de sajnos Anglia mindössze 27 sillin­­get tud fizetni. Nem tudnak többet fizetni, mert kell a pénz újabb fegyverek és­­ újabb rokkantak előállítására. kis Újság Jegyzetek A NEMZETI MÚZEUM az idén ün­nepli alapításának 150. évfordulóját. Az Országos Széchenyi Könyvtár már most készíti terveit és előmunkálatait az or­szágos jellegű könyvtári kiállítására, amely novemberben a Nemzeti Mú­zeumban nyitik meg és a másfélszáza­­dos évforduló ünnepeinek legkima­gaslóbb eseménye lesz. * GELLÉRT OSZKÁRNAK nemrég je­lent meg verses önéletrajza és máris új versgyűjteménnyel lepi meg széles­körű olvasóközönségét. A most meg­jelent­t­öltő a békéért a verskötet ki­tűnő szerzője az idén tölti be 70. évét. Irodalmunk századeleji megújhodásá­nak idején együtt énekelt Adyval, küzdött irodalmunk megújulásáért, a Irodalom forradalmi szemléletéért Móricz Zsigmond­sal, Kaffka Margit­tal, mindazokkal, akikről új könyvé­ben me­gittet­ődött hangon zeng. Gellért Oszkár új kötetet is bizonyság arra, hogy lantja ma sem fáradt és az új élet ritmusa zendíti új énekeit. * MIÉRT »KLOSMERL«? Miért nem­­Clodie Merle«? Budapest moz­dtogató közönsége a csodálkozó kérdés: a mozik, a tál­­ragaszok miért­ írják fonetikusan a rendkívül mulatságos francia film címét? Ez eddig nálunk nem volt szokásos, ellenkezik a magyar nyelv ma is érvényes szabályaival. Ahogy most ezt a nagyszerű francia filmet hirdetik, az maga a régen elcsendül­t rákosireneizmus . Rákosi Jenő, a tiszaista reakció és sovinizmus jelleg­zetes publicistája, volt az, aki nagy garral és fennhéjázó tudatlansággal propagálta a becsületes és komoly magyar tudomány, az akadémiai helyesírás ellen az idegen, külföldi nevek fonetikus átírását. Rákosi Jenő méltó és megfelelő »értékelését« pedig éppen most adja a Szidón-szobor le­leplezésén mondott beszédében Révai József, — jó lenne, ha filmpropagan­­dánk illetékesei kicsit gondolkoznának ezen a dolgon... " A SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ »Magyar klasszikusok« s­oroza­iban megjelent Gárdonyi Géza »Egri csil­lagok« című kétkötetes történelmi re­génye. Ez a kiadás közli elsőnek az író hagyatékában talált névsort, amely a várvédőő egri hősök neveit és hősi tél­éit tartalmazza. * RÖVIDESEN ELKÉSZÜL A »BE­CSÜLET ÉS DICSŐSÉG« oros­z ny­elvű szinkronja. Az Agonyok decemberi számában beszámol arról, hogy a moszkvai Gorkij-stúdióban orosz nyelvre szinkronizáljá­k a »Becsület és dicsőség« című magyar filmet. Görbe János Kossuth-díjas színész sze­repét az orosz változatban V. Balasov Sztálin -díjas színész, Sulyok Mária szerepét Jegorova szólaltatja meg. Zója üzenetek a magyar tanulóknak A Szovjetunióból nemrég hazatért magyar pedagógusküldöttség egyik tagját megkértük arra, hogy beszél­jen nekünk a szovjet iskolák látoga­tása során szerzett élményeiről. A rendkívül érdekes beszámolót a kö­vetkezőkben közvetítjük: — Egyik legmegragadóbb élmé­nyünk volt az a látogatás, amit a moszkvai »Zoja Kozmogyemjansz­­kaja« középiskolában tettünk. Még mielőtt elindultunk ebbe a híres is­kolába, mely Moszkva egyik külterü­leti negyedében épült, felhívták a az a hatai­figyelmünket arra, más iskolaépület, melyben a Szov- Babis­csal, Kosztolányival, Tóth Ár-­­­ jel unió legendás ifjú hősnője, Zóra páddal és Juhász Gyulával, együtt nevelődött, nem modern építmény, hat éve nem volt tatarozva, sőt hosszú évekig még nem is akarják majd tatarozni. ,,H tatai*ozattan iskola“ — Az iskola igazgatója — egy Lenin-rend­es, kiváló pedagógus — ugyanis azt akarja elérni, hogy: a gyermekek tanulják meg a szovjet nép tulajdonában lévő objektumok olvani ápolását, karbantartását, falai­- - - - - ■kainak, felszerelést tárgyalnak olyan óvatos szeretettel­ való kezelését, hogy azok tatarozására hosszú-hosszú ideig ne legyen szükség. . Első pedagógiai tapasztalatunk évszázadok óta elfogadott és a nyelv­ tehát az volt, hogy a szovjet pedagó­­gsads, a reformkor által megújít­ott, m­ilyen jelen­téktelennek tűnő és mégis oly mélységes nevelő mozzanatokat magába sűrítő — ne­velő módszerének valóban csodálatos eredményében gyönyörködhettünk. A hat éve nem tatarozott épület folyo­sóin, termeinek falán sehol egyetlen karcolás, a padlózat máza tükör­­fényes, az ablakok, ajtók festésén semmi kopás — és tündöklő rend, tisztaság minden sarok­zúgban, zéla étt... — De az a nevelőszellem, amely az iskola sok-sok száz főnyi ifjú növen­dékét a nép közös vagyonának ilyen példás tiszteletére tanította, rögtön érthetővé válik előttünk, mikor az iskola igazgatója elmondta nekünk: Itt, ebben az iskolában Zója ma is elevenen él és hat. Nemcsak a Hon­védő Háború hőse, hanem a kitűnő, mindig példás fegyelmi­ tanuló em­léke is él. Zója, roppant erős akara­tával, öntudatosan fegyelmezett ma­gatartásával, lobogó hazaszereteté­vel életében is szuggesztív hatással volt tanulótársaira. Csak természetes, hogy ezt a hatalmas nevelő példát az iskola kitűnő pedagógusai mesterien alkalmazzák mai, jellemet, tudást, szorgalmat fejlesztő munkájukban. — Láttuk ezt a Zója-tanteremben tett óralátogatásunk alkalmával. Ab­ban a tanteremben, hol hajdan Zója tanult, s honnét hősi partizánharcába indult, mindig az az osztály tanul most, amelyik a legjobb tanulmányi eredményeket éri el, a legpéldásabb magatartással tűnik ki. Abban a pad­­ban — a másodikban —, hol Zóla ült, mindig az osztálynak s egyben az is­kolának legkiválóbb tanulója hall­gatja az előadást. Jelenleg egy tizen­­ötéves kis szovjet leány! Szztríin sezaverl — De hogyan hallgatja! Társnői úri együtt valósággal lelkendezve »éli át« az órát, csillogó szemmel, az előadó nevelő minden szavára szinte feszül­ten fesve, a szomjas érdeklődés forró némaságával figyelve... s a kérdé­sekre a fel­tővel együtt, mintegy kö­zösségben felelve, a halkan mozgó szájak finoman zümmögő kórusával. Olyan lenyűgöző a tanulóknak ez az aktivitása, hogy aki nem érti is az előadás nyelvét, szinte szóról-szóra »megérzi«, miről van szó. — Olyan nagy a tanulók tanul­mányi érdeklődése és fegyelme, hogy egyátalában nem zavarta őket a mi látogatásunk s tökéletesen öntuda­tos magabiztosságuk sűrűsödött ab­­ban a­­kis rögtönzött beszédben, amit a kedves »Zója-padutód« mondott el távozásunk előtt, forró szeretettel üd­vözölve a magyar Ujúságot s Sztálin híres szavait küldve nekik üzenetül: — A béke tartós lesz, ha a népeik veszik kezükbe a béke védelmének ügyit! — s így folytatta: — Mi is harcolunk a békéért, s ti, magyar paj­tások is harcoljatok: jó tanulással, fe­gyelmezett magatartással! János vitéz ön őszül . A Zója arcképével és hősi önfel­áldozását megörökítő márvány­táblá­val díszített termet elhagyva, meg­néztük a pazarul berendezett labora­tóriumokat, a különböző munkater­meket és a hatalmas könyvtárt. Itt magyar szívünk dobbant meg öröm­­teljesen, mikor a könyvtár felütött forgalmi naplójából kiderült, hogy a szovjet gyermekek egyik legkedvesebb, állandóan kézről-kézre járó olvas­mánya: Petőfi oroszra fordított János Vitéze... — Közben óraszünetet is tapasztal­tunk, megélénkült folyosókkal. Fel­tűnt, hogy a leányok egy része sze­­retettel-gyöngédséggel sietett egy­­egy virágcseréphez — (teliszele a fo­lyosó, lépcsőház ezekkel a virágokkal)’ — mindegyik a magáéhoz, melyen ott van a névtáblácskája. Minden virág­cserépnek van »felelős gazdája«. Mint ahogyan az iskola hatalmas kertjében is minden fának van gondozója és ahhoz más nem nyúl­hat. Jó felvar­r­t szabdtafiasztó — A fegyelemnek erre a csodálatos jellegzetességére azután egy kedves kis élményünk adott magyarázatot, amiben az iskolából való távozásunk­kor részesültünk. Küldöttségünk egyik tagja meglepetéssel vette észre, hogy kabátjának leszakadt akasztó­ját az iskola ruhatárában — ott tar­tózkodásunk ideje alatt — felvarr­­ták. Ez máskor, színházi, hangver­­senyi ruhatárakban, kabátjaink más apró fogyatékosságával, leszakadt gombbal, kicsi festéssel — is meg­történt. A magyar fegyelem szónok gyengédebb változata — a figyelem —, az egymás iránti szeretetteljes fi­gyelem, a szocialista ember alapvető tulajdonsága, az a »pedagógiai« té­nyező, amely a maga finom, alakító, formáló erejével megteremti a szov­jet iskoláknak, de általában az egész szovjet életnek csodálatosan szép rendjét, új és boldogabb emberi élet viszonylatait kialakító, csupa­ derű vi­lágát . ... _____________ ín. l) k is Színház „Szám hiba egy sorban“ A Vidám Színpad helyiségéből, ami­kor a délutáni órákban kijönnek a szí­nészek , cmupy mosolygós arc, csupa nevetés, ők maguk is sokat mulatnak az új műsoron, amelynek »Száz hiba egy sorban« lesz a címe és január elején mutatják be. A Politikai Kabaré hadat üzent a kincstári nyelvnek. Ennek a műsornak egyik különleges­sége lesz az a kisoperett, amelyet Bán Pál, Kállai István és Szabó Sándor írtak, zenéjét pedig Buday Dénes, Szerdahelyi Zoltán, Gordon János és­ Balassa Tamás szerezték. Az Orfeus­ szereposztása Az Operettszínházban a színpadért ugyan, de asztalnál olvassák és így próbálják Offenbach »Orfeusz az al­világban« című operettjét. Jupitert Bilicsi Tivadar alakítja. Euridykét fel­váltva Petress Zsuzsa és Németh Ma­rika, Orefuszt Hadvis László játssza. Stux: Feleki Kamill, Vulkán: Keleti László, Ámor: Hódossy Judit, Postás­angyal: Thury Éva, Pluto: Dénes György felváltva Hamm Pállad. A Hámos György álta­l újjávarázsolt Orfeuszt Apát­hi Imre rendezi, a Polgár Tibor által áthangszerelt Offen,­bach muzsikáját Bródy Tamás ver­sényli. I Vasárnap, WS2. Jm,­­■ 1

Next