Kisalföld, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-01 / 204. szám

1957. szeptember 1. vuurwp. „Október vívmányai” ? Ki hiszi el ma már Magyaror­szágon a gondolkodó emberek kö­zül az ENSZ ötösbizottsága által most ismét felmelegített mesét, amely szerint hazancsan „spontán nemzeti forradalom” zajlott le a múlt év őszén? Még az ideig-óráig megtévesztettek nagy része is meggyőződött már a kétségbevon­­hatatlan tények alapján, hogy 1956 októbere nem volt más — nevez­zék bárhogy a gyereket — mint kísérlet a napitalizmus visszaállí- tására, vagyis magyarán: ellenfor­­radalom. Az események lényegét tehát jó­részt megértették már a megza­vart tömegek. Ennek azonban nem mond ellent az a tény, hogy egyes részletkerdésekben ma is ennen az emberek egy részé­ben hamis, megtévesztő nézetek.. Ezek kozta ebben a cikkben csak eggyel kí­vánunk foglalkozni: azzal a — fő­­leg elmaradottanó rétegeit között tapasztalható — veteménnyel, hogy az életszínvonalnan az muo­­bi nonaponban elért emetcenese az oktoberi események következ­ménye. Hogyan jelentkezik ez a nézet az életben? Azt mondják egyesek: — Elhi­szem, hogy októberben ellenforra­dalom volt. Magam is láttam, mit vittek végbe azokban a napokban a huligán elemek, árulok, hogy a Kádár-kormány a Szovjetunió segítségével rendet teremtett, mert enélkü­l valószínűleg ma had­színtér és romhalmaz lenne az or­szág. De azért — teszik hozzá — valami „jó” is volt októbertől: a fizetések, bérek rendezése... Akik ezt mondják, nem közgaz­dászok, nem képzett politikusok, hanem többnyire egyszerű embe­rek, akiknek nézeteit az határozza meg, hogy fizetéskor mennyit ta­lálnak a borítékban. — Tavaly ilyenkor ezer forintot kerestem havonta, most meg ezer­kétszázat — mondják sokan és ha­mar készek a következtetéssel, „ha nem lett volna október, most is ezret keresnék”. Ez az életszín­vonalemelkedés — gondolják — „október vívmánya”. Legfőbb ideje, hogy az öntuda­tos dolgozók megmagyarázzák tá­­jékozatlan társaiknak, mennyire hamis és feje tetejére állított ez az okoskodás. Segítsünk nekik mi is. 13 Kielégítően alakult-e a dolgozó tömegeit életszínvonala az ezőzó öt-hat évben? Senki sem titkolja — legkevésbé a párt —■, hogy nem alakult úgy, ahogy kellett volna. Mi volt ezen a téren a való­ságos helyzet? Kétségtelen, hogy az ország gaz­­daságpolitikájának fő célkitűzése, a szocializmus felépítése Magyar­­országon, helyes volt. E terin­tet­ben, számos súlyos hiba ellenére, maradandó eredmények jellemez­ték a fejlődést. Elég utalnunk ar­ra, hogy a magyar ipar termelése a felszabadulás előttinek három­szorosára nőtt és a mezőgazdaság­ban kitéphetetlenül gyökeret eresztett a szövetkezeti forma, amelyet még az ellenforradalom legbrutálisabb támadása sem tu­dott megsemmisíteni, igaz az is, hogy a népi demokrácia 12 éve alatt a dolgozó tömegek — első­sorban a munkásosztály és a sze­­gényparasztság — életkörülményei mélyrehatóan megjavultak. Gon­doljunk csak a munkanélküliség felszámolására, a sokféle szociális, kulturális juttatásra, mindarra, ami nincs közvetlenül a boríték­ban és amit most százak és ezrek sírnak vissza azok közül, akik en­gedve a csábításnak, a „szabad vi­lágban” kerestek jobb boldogu­lást. Azt sem szabad azonban figyel­men kívül hagyni, hogy az embe­rek nemcsak a felszabadulás előt­tivel, hanem az 1949—50-es viszo­nyokkal is összehasonlították ke­resetüket. Ez utóbbi esetben bi­zony kiderült, hogy az ország ál­talános gazdasági fejlődésével az életszínvonal nem tartott lépést, sőt nem, egy esetben még csökkent is. Ez az ellentmondás fékezte a tömegek szocialista építő munká­jának lendületét, lazította az or­szágot vezető párt és a dolgozók közötti kapcsolatot és ezért meg­oldása mind halaszthatatlanabbá vált. Mindenki előtt világos, hogy ez az ellentmondás nem volt kibékít­hetetlen. Ha valaki — példának okáért — egy nyomortanyáról szép, korsze­rű lakásba költözik és ott füstöl a kályha, azért nem fog vissza­menni az egészségtelen putriba. Valahogy így voltunk a szocializ­mus építése során elkövetett hi­bákkal is. A magyar kommunis­ták történelmi érdeme, hogy fel­ismerték a tömegek jogos igényeit és ennek megfelelően az MVP Központi Vezetősége 1956 júliusi ülésen mélyreható intézkedéseket határoztak el a dolgozók életkö­rülményeinek megjavítására. Sem akkor, sem azóta nem vált eléggé ismeretessé a széles közvélemény előtt, hogy 1956 szeptemberében és október első felében a pártha­tározat alapján a Tervhivatal, az egyes minisztériumok és a szak­­szervezetek már kidolgozták a bé­rek és fizetések rendezésére, az üzemi demokrácia kiszélesítésére, valamint a parasztság kötelezett­ségeinek feloldására­ vonatkozó rendelettervezeteket. Sajnos, népünk ellenségei is fel­ismerték ezeknek az intézkedesek­­nek a­ jelentőségét. Jól tudtuk, hogy ha a készülő rendeleteket végrehajt­ják, akkor végleg kicsú­szik a­ rehetőség kezukod­, hogy a tényleges hibákat felnagyítva, a párt ellen fordítsák a tájékozatlan, könnyen megtéveszthető embere­ket Ez volt az oka annak, hogy ebben az időben különösen erőssé vált az a hazug rágalomhadjárat, amely a népi demokráciát, mint a hibák és bűnök rendszerét igye­kezett beállítani. Az ellenforrada­lom szellemi és szervezeti előké­szítői viszont önmagukat úgy tün­tették fel, mintha ténylegesen ők viselnék szívükön a nép gond­jait és bajait. 13 Sah­o­rútabbul nem folyt megté­vesztő ámítás Magyarországon a dolgozó tömegek félrevezetésére, mint 1956 október-novemberében. Ennek a hazug, nemzetiszínű le­pelbe burkolt támadásnak politikai céljai ma már általában közismer­tek. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy az ellenforradalom közvetlen támadást jelentett a dolgozók életszínvonala, a felsza­badulás óta elért szociális és kul­turális vívmányok ellen is. Pedig nem nehéz elképzelni, milyen sors várt volna azokra a parasztokra, akik újra cselédek lehettek volna a Mindszenty által visszakövetelt egyházi birtokokon, valamint azt sem, hogy az üzemi munkások ha­marosan megismerkedtek volna azokkal az embertelen, elviselhe­tetlen munkakörülményekkel, amelyekről mostanában olyan gyakran olvashatunk nyugatra szakadt magyarok panaszos leve­leiből. De ez még nem minden. Gon­doljunk csak arra a mintegy húsz­milliárdnyi kárra, amit az ellen­­forradalom okozott. Kinek okoz­ták ezt a kárt? Nem kapitalista gyártulajdonosoknak és földes­uraknak, hanem nekünk, magyar dolgozóknak. Csupán az áruházak és más üzletek kirablásából 530 millió forint árukár keletkezett az ellenforradalom idején. A foszto­gatások és rongálások következté­ben az egész országban együtte­sen a kár mintegy másfél milliárd forint. De ez csak a már megter­melt árumennyiség, rádió és mo­sógép, bőrkabát és cipő, ami nem a dolgozókhoz, hanem a „dicső­séges szabadságharcosokhoz” ke­rült — géppisztollyal és feszítő­vassal. Ugyanakkor a sztrájkok, a termelés időleges megbénulása következtében csupán 1956 decem­ber végéig 9 milliárd forint ér­tékű árut nem termeltek meg, ennyivel kevesebb textiláru, láb­beli, kultúrcikk került a fogyasz­tókhoz, az üzletekbe. Vagy vegyük a lakásokban be­következett pusztítást, hiszen az is lényeges része az életszínvonal­nak. Budapesten mintegy húszezer lakás sérült meg és teljesen el­pusztult 2217. Ez a kár nemcsak a budapestiek vesztesége, hanem például a győrieké is, hiszen a helyreállításra szükséges anyag égetően hiányzik azokon a győri lakásépítkezéseken is, amelyeknek befejezése éppen emiatt szenved késedelmet. A leállított, vagy el­halasztott beruházások, mint pél­dául a mezőgépgyári lesizöde, az autószerszámgépgyári új csarnok, a győri új mozi, a Dimitrov sétá­nyon egyelőre leállított lakásépít­kezés, mind a dolgozók élet- és munkakörülményeinek részét ké­pezik. Ez az a súlyos számla, amit a „hőbörgők” maguk után hagy­tak. íme, így festenek a valóság­ban, a tények tükrében „október vívmányai M. a. M. 400. sz. Iparitanuló Intézet Győr, Tanulóváros felvesz győri és vidéki be­járni tudó fiúkat esztergályos és lakatos szakmára 8 általános iskolai végzett­séggel és 14—16 éves élet­korral, továbbá öntő tanulókat, utóbbiak tanulóotthoni el­helyezést kapnak. i V­­­i­a L­­­uiu I­3 . Alig nyolc hónapja, hogy hely­reállt a rend és a normatis terme­lés az országban. Rövid idő ez, mégis sokan hajlamosak megfe­ledkezni ma már a decemberi, ja­nuári körülményekről. Sokan vol­tak akkor az országban, akik a felszabadulást követő, reményte­lennek tűnő helyzethez hasonlítot­ták az ország gazdasági állapotát. Bár ebben volt némi túlzás, két­ségtelen, hogy az infláció és a na­gyobb méretű munkanélküliség reális veszélyként nehezedett a dolgozó tömegekre. Nem nehéz el­képzelni, hogy ha ez bekövetkezik, akkor ennek minden terhe első­sorban a bérből és fizetésből élő­ket sújtotta volna, azok életszín­vonalát nyirbálta volna meg ala­posan. Joggal mondták abban az időben sokan. Csak azt az élet­­színvonalat tudjuk megtartani, amit eddig elértünk! Ma már nemcsak az infláció és a munkanélküliség a múlté, hanem azóta a lehetőségekhez mérten növekedett a dolgozók életszínvo­nala is. Minek az eredménye ez a „csoda” — ahogy egyesek neve­zik? Az egyik ok, a szocialista tábor országainak az a példa nélkül álló testvéri gazdasági segítsége, amellyel hozzájárultak az ellen­­forradalom által okozott károk pótlásához. Igen, példa nélkül áll ez a segítség, mert a szocialista országok még saját szükségleteik rovására is hóna alá nyúltak a bajba jutott magyar népnek. A másik tényező a párt és a for­radalmi munkás-paraszt kormány határozott, céltudatos politikája, amelynek helyességét hónapról, hónapra nagyobb tömegek ismer­ték fel és támogatták tettekkel, jobb munkával a gyárakban, a földeken és az élet minden terü­letén. Csak szocialista rendszer, csak a párt vezetése, csak szigorít tervgazdálkodás tudott megbir­kózni és úrrá lenni az ellenforra­dalom által okozott gazdasági ne­hézségeken is. Mindez együttesen tette lehető­vé, hogy ma jobban élünk, mint egy évvel ezelőtt. Nem az ellen­­forradalom jóvoltából, hanem an­nak ellenére. Nem „október vív­mánya”, hanem a szocialista rend­szer következménye népünk ja­vuló életszínvonala. Polgár Miklós Köszöntjük szakszervezeteinket! Harcos seregszemlére gyűlnek össze a mai napon a szervezett munkások. A mai nap a mi váro­sunkban a szervezett munkásoké. Találkoznak ezen a napon az acé­loskezű vasasok a textilgyárak munkásaival, az építőmunkások az élelmezés és kereskedelem dolgo­zóival, a tanácsok, kórházak dolgozói a pedagógusokkal. Ott lesznek a hosszú évtizedek ke­mény harcában megedződött idős, régi szervezett munkások, ott lesz­nek ifjú munkásaink is, akik most ismerkednek a szakszervezeti mozgalommal. Legnagyobb tömegszervezetünk, a szakszervezet tartja ma ünnepét. Ismeretes, hogy a magyar szak­­szervezeteknek nagy munjuk, kö­zel egy évszázados tradíciójuk van. Évtizedeken keresztül a szak­­szervezetek egyedüli hordozói vol­tak a magyar munkásmozgalom­nak, majd később bázisai a szo­cialista, kommunista mozgalom­nak. A magyar szakszervezetek poli­tikai, erkölcsi és szervezeti ereje 1945-ig mindig abban volt, hogy a dolgozók legjobbjai meggyőző­désből tömörültek soraikba. Ez adott erőt a szakszervezeteknek ahhoz is, hogy a fasizált Magyar­­országon általában akcióképesek tudtak maradni. A magyar szakszervezetek fej­lődésének új szakasza kezdődött 1945-ben. Feladatai alapvetően megváltoztak, miután a munkás­­osztály meghódította a hatalmat. Megváltozott az államhoz való vi­szonyuk, mert a hatalom a prole­tariátus kezébe került. Éppen ezért a szakszervezetek alapvető feladatává vált — a munkásosz­tály érdekében —, hogy mozgósít­sanak a szocializmus építésére, a társadalmi gazdaság, a nemzeti jövedelem növelésére. A szocializmus építésében elért sikereknek részesei szakszerveze­teink is. Nem volt véletlen, hogy az ellen­forradalom igyekezett szétzúzni szakszervezeti szerveinket is. El­képzeléseikbe sehogysem illett bele egy olyan szakszervezet, amely elvi alapjának a marxiz­­mus-leninizmus tanítását vallja. Nehéz harcok, vívódások útján sikerült visszaverni ezeket a tá­madásokat. A mai ünnepnapon nyugodtan állapíthatjuk meg: szakszervezeti mozgalmunk él, fejlődik és jó úton halad előre. Igaz, sok vonatkozásban kell még javítani szakszervezeteink munkáját. Formákban és tartal­milag is keresni kell az újat, a megfelelőt, a célravezetőt. Még sokat kell fáradozni. Sokat kell tenniök a dolgozók neveléséért, erősíteni a munkásosztály erköl­csi tudatát, azt a tudatot, hogy ez az állam az övék, ezt az államot maguknak építik, hogy csak a szorgalmas, lelkiismeretes munka teszi lehetővé a nagyobb kenyér, a jobb életkörülmények biztosítá­sát. Törődniök kell minden olyan dologgal, amely az emberek éle­tében felmerül. Ha a szakszerve­zeti vezetők együtt élnek a mun­kásokkal, ha meghallgatják a munkások véleményét, javaslatát, ha megtanácskozzák velük a problémákat, ha elintézik kisebb, nagyobb jogos sérelmeiket, a munkások magukénak érzik és vallják szakszervezetüket. Csak akkor lesz igazán erős a szakszervezeti mozgalom, ha a dolgozók magukénak vallják, ha tömöríteni tudják az egész tag­ságot a munkásosztály pártja mö­gé, a szocialista haza építésére. A mai „szakszervezeti nap”, a szervezett munkásság hatalmas ereje, bizonyítéka annak. Né­pünk szilárd híve a szocializmus építésének, bízik a pártban, a kor­mányban, s kész szívvel-lélekkel harcolni céljaink valóraváltásáért. Meleg otthon fogadja az óvári kollégistákat Befejezték a magyaróvári középiskolás kollégium átépítését A volt hercegi kastély boltívei itt a levegő, friss, egészséges és alatt festékszing fogad. Tiszta­bb- otthonos minden, hogy magam is lakszemekben a nap nézegeti ma­gát. Szőcs István igazgató vezet vé­gig a kollégiumon. Az emeleti fo­lyosókon szőnyeg fut előttem. A szobákban szőnyeg, az ablakokon függöny. (Ezt a nevelők szorgos keze szegte be és rojtetta fel) Ötven leányt és negyven fiút vár a tiszta otthon. A járás, a megye középiskolás diákjai bizo­nyéra­ meglepett arccal lépik át a szobák küszöbét, veszik birto­­k­ukba a névtáblákkal ellátott szekrényeket, tanulószobák aszta­lait, a hálótermek ágyait. Repcesárga, viasztól fényes padlóra félve lép az­­ember. A lakkozott asztalokat csak a sze­memmel simogatom. Olyan tiszta szívesen maradnék. — Három teremmel bővült kol­légiumunk — mondja Szőcs Ist­ván. (Csak még a nevelő tanárok — nős emberek — laknak kétszer három és félméteres szobában. Segíteni kellene ezen a bajon.) Az építés költségeit a Városi Tanács biztosította. Megérdemli ezt a támogatást a közel egymil­lió forintos költségvetéssel dol­gozó kollégium. Vidám diák­zsivajtól lesznek hangosak a termek. . . Ebédidő­ben majd tányércsörömpölést hal­lani. . . Azután megválasztják önkormányzatukat, s az újjávará­zsolt termekben új ifjúság vívja naponta harcait a tudásért.(Pintér.) Ülést tartott az országgyűlési képviselők megyei csoportja Pénteken délelőtt ülést tartott Győrött az országgyűlési képvi­selők megyei csoportja. Ez alka­lommal is több fontos kérdést beszéltek meg azok közül, ame­lyek széles körben foglalkoztatják a megye közvéleményét. A képviselők egyenként beszá­moltak munkájukról, a választó­körzetükben szerzett tapasztala­taikról és megvitatták, mikén­t fejleszthetik tovább kapcsolatai­kat a lakosság különböző rétegei­vel, főleg az ifjúsággal. Szó volt az ülésen a szeptember 15-re ki­tűzött tanácstagi pótválasztások­ról, és más időszerű kérdésekről. Határozatot hoztak arra, hogy megvizsgálják a házak vissza­igénylése körül előforduló gyakori szabálytalanságokat, s általában a törvényesség betartásának kérdé­seit. A képviselőik úgy döntöttek hogy közreműködnek a megyében élő népi hagyományok, hasznot szokások felelevenítésében és fej­lesztésében, így például Kapuvá­­rott a rábaközi napok, Sopronban pedig a bortermelők napjának megrendezésében ■ ténykednek majd, amelyet az őszre terveznek. A mezőgazdasági területeken működő képviselők tanulmányi látogatást tesznek a Fertődi Me­zőgazdasági Kísérleti Intézet és a mihályi Táncsics Termelőszövet­kezet gazdaságában. A képviselő­­csoport kiterjeszti kapcsolatát a szomszédos megyékre is. Legkö­zelebb szeptember közepén Veszp­rémbe látogatnak el, részt vesznek az ottani képviselőcsoport ülésén és tanulmányozzák munkamód­szereiket.

Next