Kisalföld, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-01 / 229. szám

IBST^október^^scett^ — Tudod, milyen nehéz párton­kívülinek lenni? Egy régi ismerősöm lepett meg nemrég ezzel a kérdéssel. — Nagyon nehéz. Néha azt hi­szem, bele kell ebbe bolondulni. Sokszor mondom magamnak: vé­gezd el a munkádat, ne törődj mással De hiába, én már nem tu­dok közömbös lenni. Jól tudod, éveken át mennyit dolgoztam a pártért. Aztán mégis úgy adódott, hogy vártam az átigazolással. Ad­dig vártam, amíg­­ pártonkívüli maradtam. Az „igazi” pártonkívü­­linek könnyű, nyugodtan dolgozik, nincs semmi baja. De el tudod képzelni, mit érzek, amikor meg­hallom — persze kerülő utakon —, hogy ez, vagy az a párttag gyává­nak, gerinctelennek, sőt egyenesen árulónak tart. Pártonkívüliek, de nem pártatlanok! Ideje, hogy szembenézzünk ez­zel a problémával. Százával, ezré­vel vannak az üzemekben, a hiva­talokban, a falvakban becsületes, vívódó emberek, akik a gyanak­vás, a bizalmatlanság, sőt nem­egyszer a megbélyegzettség terhét hordozzák magukon Miért? Csu­pán azért, mert tagjai voltak az MDP-nek és most nem tagjai a Magyar Szocialista Munkáspárt­nak. Pártonkívüliek, de nem pár­tatlanok! A szocializmus hívei vol­tak, azok maradtak október viha­rában és ma is azok. Mert ezekről a volt párttagok­ról van most szó és nem olyanok­ról, akik a piros tagkönyvet csu­pán belépőjegynek tekintették va­lamiféle kiváltságos kasztba — mert ennek gondolták a pártot — akiknek a párttagság jelentette azt a kulcsot, amelynek segítségé­vel minden ajtó kinyílik érvénye­sülésük előtt. Nem, nem a karri­eristákról van most szó és nem is az árulókról, akik egy évvel ez­előtt azt bizonygatták, hogy erő­szakkal kényszerítették be őket a pártba. M­a A­l­tom Megbélyegzett emberek? Kétségtelen, hogy ilyenek is voltak az MDP tagjai között. De ki hiszi el hogy az a félmillió volt MDP tag, aki ma pártonkívü­­liként él és dolgozik, mind karrie­rista, vagy egyenesen áruló lett volna? Nem lehet rájuk számítani? — Igaz, igaz — hallom az ellen­vetést — nem mind áruló és kar­rierista. De a többiek is cserben­hagyták a pártot. Tétlenek, kö­zömbösek voltak, amikor mi, ma­­roknyian gúnnyal, szidalmakkal, fenyegetésekkel sem törődve, kezdtük szervezni a pártot. Bebi­zonyították, hogy nem lehet rájuk számítani! Itt érkezünk el a bonyolult, szö­vevényes probléma lényegéhez. Az élet így tette fel ezt a kérdést: Igaz-e, hogy a párttagokon kívül nincsenek megbízható hívei a népi rendszernek hazánkban? A választ a tények, maguk a dolgozó töme­gek adták meg. Mint az élet iga­zolta, a párt és a kormány helyes tetteire a dolgozók a maguk nem kevésbé jelentős tetteikkel vála­szolnak. Lehetnek és vannak is véleménykülönbségek számos kér­désben az emberek között, de egy­ben, méghozzá az alapvető kér­désben a magyar nép túlnyomó többsége egyetért: nem kapitaliz­must, hanem néphatalmat, szocia­lizmust akar. Amit az élet igazolt Nem igaz tehát az a nézet, hogy a pártonkívüliekre nem lehet szá­mítani. A helyes politikán nyugvó jó vezetés mindenkor számíthat a tömegek­ támogatására. Ha ez a megállapítás érvényes általában a pártonkívüliekre — márpedig az élet ezt igazolja , akkor sokszo­rosan érvényes a jelenleg párton­kívüli becsületes volt MDP tagok­ra Súlyos igazságtalanság, lenne velük szemben, ha summásan rá­juk húznák az ítéletet: cserben­hagyták a pártot. Kétségtelen, hogy félreállásuk bírálható és az aktív, minden helyzetben tevé­keny kommunisták részéről nehe­zen érthető meg, de az is igaz, hogy visszahúzódásuk okainak is­merete nélkül nem alkothatunk igazságos ítéletet Ha a kommu­nisták­ elvtársias­­ magatartással megismerik ezeket az okokat, ez­zel már önmagában megteremtik az előfeltételeket,­­hogy ezek az emberek ismét közelebb kerülje­nek a párthoz, a társadalmi élet­hez. Gondoljunk arra, hogy ezek a volt MDP tagok nem akármilyen pártonkívüliek, hanem olyanok, akik gyakran éveken keresztül te­vékeny munkát fejtettek ki a pártért, akiknek ideológiai kép­zettsége, mozgalmi tapasztalata jóval felette áll a többi párton­­kívülieknek. És ha ezek az embe­rek ma nem is tagjai a pártnak, azért a pártban eltöltött előző esztendők nem múltak el felettük nyomtalanul Ezért hangsúlyozta nagy nyomatékkal az MSZMP or­szágos értekezlete, hogy a párt­­szevezetek alakítsák ki maguk kö­rül a párttal szimpatizáló párton­­kívülieknek azt a csoportját, akik­ben megvan a készség ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak az előttünk álló feladatok megoldásához. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben elsősorban a becsületesen visel­kedett volt MDP tagokra számít­hatnak a pártszervezetek. Vannak már pártszervezetek megyénkben, ahol megértették en­nek jelentőségét és esetenként a rendes, volt MDP tagokat is meg­hívják taggyűlésekre, kikérik vé­leményüket és feladatokkal bízzák meg őket. Sajnos ez a gyakorlat még korántsem általános. Sőt elő­ Félmillió forint a megye legelőinek víztelenítésére •■ A lapos helyeik vizenyős, to­­csogós legelői a szarvasmarhák számára nagy veszéllyel járnak. Gyakori ilyen területein a szarvas­­marhák májmételykóros fertőzött­­sége. Ezt a betegséget külföldről a drága pénzen beszerzett Disztol­­lal gyógyítják, azonban száz szá­zalékos eredmény csak akkor vár­ható, ha a Legelők víztelenítése megtörténik. A nagyszabású mun­kához félmillió forinttal hozzájá­rult a Földművelésügyi Miniszté­rium. A munka elkezdődött . . . A Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya és a Vízügyi Igazgatóság már elvégezte a helyszínelést, úgy határoztak, hogy még ebben az évben huszonkét helyen elvégzik a víztelenítést. Ennek során — a nagyobb munkákat említve — Mosonszentmiklóson tizenkét kilométeres csatornarendszer ké­szül 180 ezer forintos költséggel. — Ezáltal 615 hold jó legelő nyer­hető. Lébényben 450 hold legelőt víztelenítenek, tizenhatezer köb­méter föld kiemelésével, ami után 960 méteres csatorna létesül. A két község határában végzendő víztelenítéssel tulajdonképpen a Hanság egy részét hódítják meg. Rábapalonán kilencezer köbméter földet emelnek ki hétezer méter hosszú csatorna készítésével. A huszonkét legelőterület vízte­lenítése még ebben az évben befe­jeződik. Vl&Víz no­tt­aÉrthetetlen.. Divatbemutató a Magyaróvári Kötöttárugyárban — Bevásárlási ruha — halljuk a mikrofonból — s a dobogón megjelenik a maneken fehér kö­töttblúzban, piros szoknyában, s a szoknya alól éppen csak haj­szálnyira kivillan a hófehér al­sószoknya. Minden szem a ma­, nekenen, illetve a modelleken van. A nézők szemügyre veszik a blúz húzott nyakát, az ugyan­csak húzott puffos ujjakat, a szoknyát. — Milyen csinos a blúz — állapítják meg — szinte hihetetlen, hogy pamutból ké­szült„ Túl sok idő nincs azonban a modell megtárgyalására, mert már megjelenik a következő maneken — halászgarniturában. Sárga blúz, olivzöld nadrág és zöld cicakendő a nyakban. Ez is csinos volt, de csak fiataloknak, azoknál is a karcsúaknak és el­sősorban nyaralóhelyen ajánl­juk. A halászgarniturát követték a blúzok, huligánok, ruhák Mind kötött­­ pamutból, vagy gyap­­­júból. Mind a Kötöttárugyár dolgozóinak tervei alapján, az üzem által gyártott anyagból készült. Egyik csinosabb volt, mint a másik. A nézőközönség nem is egyszerű feladatot ka­pott, amikor a pénztárnál­­ke­zükbe nyomták a szavazócédu­lát: írják rá melyik modell tet­szik a legjobban. Nehéz volt el­dönteni, hogy a különleges csí­kozású fehér-piros pamutblúz a szebb, vagy a vagtánujjas, nyakkendős, bordás kötéssel ké­szült szürke blúz. Hogy milyen nehéz is volt a választás, mi sem bizonyítja jobban: a negy­ven modellből 13 kapott egyenlő szavazatot a legszebb modell címen. Ezek között főleg a könnyű és olcsó, de igen csinos pamutblúzok szerepeltek és a jersey gyapjúruhák. Mindent egybevetve, a Mo­sonmagyaróvári Kötöttárugyár megtette a magáét. Mind a va­sárnapi divatbemutatón, mind az ezzel egy időben rendezett kiállításon, sok szép útvonalú kötött holmit láthattak a vendé­gek. A választék bővítése tehát a gyáron múlik Most már a ke­reskedelmi szerveken­­ a sor. Ezért minden öltözködni szerető nő nevében arra kérjük a keres­kedelmi szerveket: tegyék lehe­tővé, hogy jövőre minél több nő hordhassa ezeket a csinos, olcsó pamutholmikat és a szép gyap­júruhákat. Vagyis a kereskede­lem rendeljen ezekből a gyár­nál. Ellenkező esetben, mint sok szavazólapra írták: meghasad a nők szíve. Ezt ugye mégsem akarják a kereskedelem illeté­kesei? (Képeink a Mosonmagyar­óvári Kötöttárugyár négy új modelljét mutatják be.) S. R. * Minden, valamennyire is józanul gondolkodó ember be­látja, hogy a mai lakáskörülmények között rendkívül nehéz helyzetben vannak a lakáshivatalok, így van ez Győrött is. Ke­vés a lakás, so­k az igénylő. Nincl az az ember, bármilyen jó­­szándékú, aki teljesen igazságosan el tudná dönteni, ki­ a leg­­jogosultabb az igénylők között. Azok ugyanis, akiknek nem jut lakás, mindenképpen igazságtalannak tartják a döntést. S kit szidnak? Természetesen a lakáshivatalt. Holott a lakáshivatal csak annyi lakást utalhat ki, amennyi a rendelkezésére áll Mindezt — ismétlem — megérti a józanul gondolkodó em­ber. Azt azonban már egyáltalán nem lehet megérteni, még a mai körülmények között sem, ami Győrött, a Varga utca 4. számú ház első emeleti lakása körül történik. A lakást kiigényelte és július 27-én meg is is kapta Sze­­menyei Árpád, Varga utca 3. szám alatti lakos. A kiutalás in­doka: »Az igénylő igényjogosult, mert főbérleti lakása életve­szélyes, romos.« Egyébként Szemenyei Árpád már két éve jár lakás után. El lehet képzelni milyen nagy volt az öröm a háromtagú családban a kiutalás kézhezvételekor. Annak rendje és módja szerint be is,költöztek az új lakásba. Az öröm azonban nem sokáig tartott. Szeptember 10-én a Városi és Járási Ügyészség határozatilag közölte Szemenyei Árpáddal hogy a lakáshivatal döntését hatályon kívül helyezi. Ugyanis a szóbanforgó lakást a lakáshivatal még korábban Schlick Mihály részére utalta ki. A lakásra pedig az jogosult, akinek előbb kiutalták. »Ezért — szól az ügyészségi határozat — az először kiadott határozatot hagyjuk érvényben, mert a nevezett egyén ötödmagával — köztük TBC-s beteg — romos lakásban lakott.« Ezt követőleg szeptember 26-i keltezéssel újabb felszólí­tást kapott Szemenyei Árpád, most már a Városi Tanács la­kásügyi csoportjától hogy 8 napon belül költözzön ki a lakás­ból és foglalja el Schlick Mihály lakását, ellenkező esetben karhatalommal távolítják el. Ebben az egész ügyben két dolog érthetetlen. Az egyik: Az ügyészség Schlick Mihálynak ítéli a Varga utca 4. szám alatti lakást, mert a jelenlegi lakása romos. Ugyanakkor Szemenyei Árpádot arra kötelezi a lakásgazdálkodási csoport, hogy az ügyészség által romosnak nyilvánított lakásba költözzön be. Tehát végeredményben egyik romos lakásból a másikba. A másik dolog, ami érthetetlen: Milyen lakásgazdálkodás folyik, hogy egy és uyanazon lakásra két kiutalót is adnak? Nem valószínű, hogy ezzel enyhítenék a lakáshiányt. A Győr Városi Tanács Október 2-án: Dr. Aczél György a megyei kórház idegosztályán délután 5—6 óráig. Kondor Ist­ván a Tábor utca 31. sz. alatti lakásán délután 6—7 óráig. Október 7-én: Babos Józsefné az Akác utca 6. tóm alatti laká­sán délután 6—7 óráig. Október 8-án: Dr. Bakonyi István tagjainak fogadóórái az Egység tér 1. szám alatti la­kásán este 7—8 óráig. Szalay Mihály a Kálvária utcai Álta­lános Iskolában délután 4—5 óráig. Takács János a gyárvá­rosi óvodában, délután 6—7 óráig. Pócza Antal a Kossuth Lajos utca 19. szám alatti la­kásán délután 5—6 óráig. ­­ fordul, hogy egyes becsületes, volt MDP tagokkal szemben önérzetü­ket mélyen sértő magatartást ta­núsítanak. Ne általánosítsunk! Pedig nagyon sokan közülük szeretnének ismét társadalmi te­vékenységet kifejteni. Mégis, több­nyire visszahúzódnak, mert — nem is alaptalanul — érzik a felé­jük szegeződő kérdést: hol voltál decemberben, januárban, miért nem tettél akkor semmit? Jogos ez a kérdés? Igen, de csak addig, amíg elvtársias módon teszik fel. Ha megértetik egy volt MDP tag­gal, hogy nem kommunista ma­gatartás az, ha valaki egy régen elszenvedett sérelem, személyi el­­lentét, egy MSZMP-be került, oda nem való elem, vagy a pártpoli­tika végrehajtásában tapasztalt hiba miatt félreáll az útból, az ilyenfajta bírálatot csak helyesel­ni lehet. De a fürdővízzel a gyere­két is kiönti az, aki az ilyen em­bert egy zsákba varrja a megbé­lyegzett árulókkal. Aki így cselek­­szik, azt hiszi, hogy a pártot védi pedig valójában újabb sebeke ejt. Vajon mit érezhet az az ember akinek egyesek nem köszönnek csupán azért, mert nem lépett az MSZMP-be? Vagy az a másik volt párttag, akit a fasiszták saját kő­rükbe próbáltak csalogatni és ő ezt öntudatosan visszautasította de a másik oldalon a kommunis­ták részéről gyanakvást és bizal­matlanságot tapasztal. Azt a hi­bát, amit ezek a volt MDP tagok félreállásuk­kal elkövettek, tettek­kel munkával szeretnék kijavíta­ni. Adjuk meg ehhez a módot a becsületes, jelenleg pártonkívüli, volt MDP tagoknak. Megbélyegzés és megvetés az áruló legsúlyosabb büntetése. Vi­gyázzunk, hogy csakis az bűnhőd­jék így, aki erre valóban rászol­gált. Polgár Miklós

Next