Kisalföld, 1963. augusztus (8. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-01 / 178. szám

963. augusztus 1. csütörtök KISALFÖLD Laposvas A Szanyi Gépállomás Rábacsanakon dolgozó traktorainak laposvasait régebben az üzemanyagszállító kocsi hordta be élesíteni a gépállomásra. Ez jó volt, hiszen az üzemanyagfuvar gyakran felkeresi a határban a traktorosokat. De még jobb volt az a megoldás, amit a gépállomás egyik brigádvezetője javasolt a rábacsanakiaknak: élesítsék meg a laposvasakat a szövetkezet kovácsai. Számlázzák, és a gépállomás kifizeti a költségeket. Különösen jónak bizonyult ez a megegyezés az elmúlt hetekben, amikor a száraz, kemény föld „ette” az ekevasakat, gyakran kellett cserélni. Viszont most megszüntették a gépállomásiak a szövetkezetben való élesítést, minden indokolás nélkül. Az üzemanyagos kocsi sem törődik úgy a vasakkal, mint régen. Időnként kénytelen bemenni egy-egy traktoros a gépállomásra, abbahagyni a szántást, hogy a lapos vasak megélesedjenek. A tarlószántás rendkívül sürgős munka a szövetkezetekben, Rábacsanakon is. Kellene valami jó megoldást találnia a Szanyi Gépállomásnak, hogy ilyen üresjáratra ne kényszerüljenek a traktorosok. (szj) Már a télre készülnek Napi 45 mázsa szaloncukor Az embereik nagy része javában élvezi a nyarat, s eszébe sem jut, hogy a naftáimba tett téli ruhák egyszer még előkerülnek a szekrény mélyéről, vannak azonban, akik már a tél örömeire gondolnak. A Győri Keksz- és Ostyagyárban megkezdődött a szaloncukor gyártása. A szaloncukor nagyon ésszerűen készül — így mondják a gyárban. A konyhai üstben összekeverik az előírt mennyiségű cukrot, keményítőszörpöt vízzel és festékanyaggal. A szirup innen a gőzfőzőüstbe jut, aztán szivattyú segítségével egy másik üstbe, ahol 2,5 atmoszféra nyomás alatt megfő a cukor. Következő állomás az úgynevezett tabírozó gép, aztán ízesítő anyagot adnak hozzá, az öntőgép pedig beletölti annak a végtelen gumiszáláénak a nyílásaiba, amely 15 méter hosszú útján hatvan fokkal lehűti a cukrot, szatunyelven fondani. Ezután két-három napig állni hagyják, majd rácsos falú ládákban kandiszoldatba mártják, amely úgy bevonja és megvédi a romlástól, mint zománc az edényt. Még egy napot áll, és kész a szaloncukor. Négyféle színben készül a téli gyermekörömök e kelléke: barnában, fehérben, pirosban és narancssárgában. Ez ötféle ízt jelent, van aki a vaníliát, a málnát, és van aki a kávét, kakaót vagy narancsízűt szereti. Hétfőn elkezdődik a szaloncukor csomagolása. Most napi 24—25 mázsát gyártanak, de hétfőtől két műszakban dolgoznak, és akkor naponta 45 mázsát ad a gumiszalag. Ipari termékeink nemzetközi kiállításokon Bár július a nemzetközi kereskedelemben nem tartozik a legforgalmasabb hónapok közé, mégis ebben az időpontban is több olyan nemzetközi árubemutató zajlott, amelyen külkereskedelmünk részt vett, sőt önálló kiállításokat is rendezett. Ez utóbbiak közé tartoztak a nagy sikerű manchesteri magyar hetek, ahol árusítással egybekötött bemutatón közfogyasztási cikkeinket tárták az érdeklődök elé. Ulan-Batorban a NIKEX Vállalat bevonásával a Földművelésügyi Minisztérium rendezett kért héten át tartó öntözési, vízgazdálkodási kiállítást. A júliusban nyílt nemzetközi vásárok közül külkereskedelmünk számára a sydney-i a legjelentősebb Gazdagodás — forint nélkül A megye valamennyi szövetkezete évről évre gazdagodik egy-egy géppel, istállóval, állatokkal. Ez természetes. De gazdagodik-e valamennyi szaktudásban, szakképzettségben? Ez még nem annyira természetes, mint amennyire szükségterű lenne. Emberektől, vezetőiktől függ, hogy tanulnak-e a szövetkezetiek. Pedig hiába gyarapítja a közös vagyonát új, korszerű felszereléssel, ha az emberek tudása a régi, ha az emberek gondolkodása nem formálódik, változik. Mondhatnánk azt is: fél munka csak anyagiakkal gyarapítani a közöst. Pusztasomorjára régen kég szültem már, dédelgetve azt a hírt, hogy a szövetkezetiek milyen igyekezettel tanulnak, és a vezetőség anyagilag is becsületet ad a többet tudóknak. Eddig tizenegyen tették le a szakmunkásvizsgát, a többi között olyanok is, mint Sallai Imre bácsi, aki inkább a 60 évhez van közelebb, mint az 50-hez, és elsők között jelentkezett a tanfolyamra. Mi késztette itt az embereket a tanulásra? Egészen pontos választ a mezőgazdász, Horváth Ferenc sem tud adni: „Valami olyan szükségszerűség, ami jellemző itt az emberekre, a gondolkodásukra, az, hogy kell, ha nem is éppen könnyű, kellemes.” Ezt mondta az elnök is, amikor összehívta az embereiket. Főleg a brigádvezetőknek hangsúlyozta: „Nektek kötelező a tanulás, ha vezetők akartok maradni.” A növénytermesztési brigádvezetők megszerezték a szakmunkásvizsgát. Bíztatta a tanuló tsz-tagokat az is, hogy az eredményes vizsga után öt százalékkal több a keresetük a szövetkezetben, mert ők most már szakemberek. Smuk János, az égyük növénytermesztési brigádvezető is kitűnőre vizsgázott. Simuk már 40 éves. — Mennyi elfoglaltságot adott a tanulás? — Időben nem sokat, mert hetente kétszer 5—9 óráig tartott az oktatás, áprilisban máig csak hetente egyszer, mert megkezdődött a tavaszi munka. De elszoktunk mi már az iskolától, és bizony nagyon hosszúnak tűnt az idő. — Általában kik jelentkeztek a szakmunkásképző iskolába ? — Akik elvégezték tavaly az ezüstkalászos tanfolyamot, valamennyien. Szép házuk van Smukéknak. Szőlő — lugassal, diófákkal. Először a házat építették, aztán ültették a diófákat, majd lugasnak telepítették a szőlőt. De a szőlő indái már úgy szétfutottak, hogy majd megkapaszkodnak a diófában. Hát kivágják azt a diófát, helyet adnak a szőlőnek, mert az a szép, az hasznosabb. Azt mondja Smuk János: így van ez az életben is, a fejlődés nem állhat meg, az erősebb, a hasznosabb mindig háttérbe szorítja a jelentéktelenebbet, a kevésbé hasznosat. — Mikor volt a legnehezebb a tankönyv mellé ülve? — Mikor a család tévézett. Meg a nagy hidegekben, mert bizony a tanterem huzatos volt. Aztán a vizsgákról beszél: — Írásbeli vizsgatételem a somkóró termesztése és jelentősége volt. Egy nagy ív papírt teleírtam. Nálunk is van a szövetkezetben somkózó zöldtrágyának. Szóbeli vizsgán a kévekötő aratógép használásáról, meg a trágyakupacok kezeléséről beszéltem. Növénytermesztésből a szóbeli vizsgán a rozstermesztést, meg a víz összetételét, mezőgazdasági szerepét kaptam tételnek. — Megérte a fáradságot? — Bárcsak fiatalabb tennék... Ebből a községből már eddig ismét jelentkezett hat tsz-tag, hogy elvégezze a szakmunkásképző tanfolyamot. Ezt az eredményt a szövetkezet elnöke majd a zárszámadó közgyűlésen bizon felsorolhatja a „vagyoni, helyzet” ismertetésekor, még akkor is, ha forintban nem fejezheti ki az értékét, mert ez a gazdagodás sok-sok ezer forintnál is több. gszm Smuk János —^ TIP-TOP ^— A Mosonmagyaróvári Fogkefegyárban a szokottnál hűvösebb a fogadtatás. Az igazgató — aki egyébként nagyon vendégszerető ember — ímmel-ámmal felel a termelést, terrorteljesítést firtató kérdésekre. A minőségre terelődik a szó, és egyszerre kibújik a szög a zsákból. — A minőség? Szerencsére nem olyan, mint néhány hónappal ezelőtt a kollégája megírta és átkeresztelte a „TIP-TOP” elnevezésű fogkefénket „Rissz-Rossz”-ra. Azért, mert a kezébe került egy szőrét hullató, nálunk gyártott fogkefe. Nem láttuk a selejtes darabot, s ezért nem mondhatjuk, hogy nem gyártási hibás volt A selejt azonban a vásárló hibájából is keletkezhetett. Sokan — annak ellenére, hogy a fogkefe nyelére ráírjuk: a melegvíztől óvd! — forró vízben fertőtlenítik. A lyukak kitágulnak, a biztosító kapcsok elengedik a falat, kihullik a sörte. — Régi ügy, nehéz benne most már igazságot tenni. Havonta több mint 220 000 fogkefét gyártunk. Exportra is. Az első fél évben például 685 000-et szállítottunk külföldre. Előfordulhat, hogy a sok ezerből egy-kettő selejtesen átcsúszik a meón, ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy mi csak rossz fogkefét gyártunk. — Különben győződjék meg róla az újságíró is. Menjünk végig az üzemen. Álljon be, ha óhajtja, harmadmeósnak. Néhányszor jártam már a Fogkefegyárban, mégis, mintha most látnám először a présgépet, a sörtevágó berendezést, a tisztító gépet Mert a meós szemével igyekszem nézni minden egyes munkafolyamatot A fogkefe, miután a sörtebefűzőgépből kiveszik, a tisztítógépbe kerül. Tűhegyes fogaskerekek markolnak villámsebes forgással a sörte közé, kihúzzák a felesleges szálakat. (Ha nem kapaszkodnak jól a kötegek, azokat is kitépik.) Az egyenes vagy homorú sörtevágás után Horváth Aranka és Molnár Lajosné félkészáru-meósok kezébe kerül minden egyes fogkefe. Meglepetésemre csak egy horgos tűvel, meg egy recés vasfogóval dolgoznak. Tizenhárom éve. Egyedüli műszer a szemük. Az viszont felér bármilyen pontos műszerrel. Pillanatok alatt „kiszúrják” a hibás darabokat. A jónak ítélt fogkefékből százszámra látni az asztal végén. — Vegyen ki a kupacból néhányat — bíztat Blázovits Ferencné, a meo vezetője. — Próbálja ki, elég erősek-e? Alaposan belekapaszkodom a fogóval a sörtébe. Teljes erőből húzom. Hiába. Meg sem moccan. Még vagy ötöt, hatot kipróbálok, hasonló a helyzet. — Most pedig menjünk a másodmechoz — invitál Blázovitsné. A csomagolóban, mielőtt celofánba zárják a fogkeféket, még egyszer átvizsgálják. A hibás darabokat különválogatják. Ezután a nyomógép rányomja a cikkszámot a fogkefe nyelére, és ott aránylik a hagyományossá vált TIP-TOP jelzés. Elismert márka ez már bel- és külföldön egyaránt. Szívesen vásárolják mindenütt, mert valóban TIPTOP. A szó legszorosabb értelmében. Ha néhány darab a sok ezerből elvétve risszrossznak mutatkozik is. Kristóf János Molnár Lajosné és Horváth Aranka minőségi ellenőrök (Nagy Éva felvétele) Naponta 500 vagon paradicsomot dolgoznak fel A borsó és a bab feldolgozása után a paradicsom jelenti a konzervgyárakban a legnagyobb munkát. Tartósításával tíz konzervgyárban foglalkoznak. Az elmúlt idény befejezése óta a Békéscsabai Konzervgyárban négy, a paksiban pedig egy új feldolgozó gépsor beállításával növelték a kapacitást, így most már naponta körülbelül 500 vagon nyers paradicsomot tudnak fogadni és tartósítani a gyárak, mintegy 100 vagonnal többet a tavalyinál. Az új gépek beállítása indokolt volt, mert a tíz konzervgyárban több mint 19 000 vagon paradicsom feldolgozását tervezik, amely mintegy négyezer vagonnal több az elmúltévinél. 3 II szalma miatt nem tudnak szántani Egyesien A járási pártbizottságon azt mondták, hogy a csornai járás szövetkezetei közül a tarlószántással legjobban a kónyi tsz igyekszik, a legrosszabbul viszont az egyedi Harc a Békéért Tsz áll. Az egyedi termelőszövetkezetnek összesen 611 hold tarlót kell megszántania, s abból keddig csak 1 34 holdat forgatott le. A mezőgazdász sok mindennel magyarázza, indokolja ezt: kevés a gép, mélyen szántanak, és az szaporotlan, rengeteg a szalma, nem győzik lehúzni. A szalma valóban rengeteg az egyedi tarlókon, a hét elejéig csak arról a 134 holdról húzták le, amit már meg is szántottak. Végső soron ez a bökkenő: a szalma akadályozza a szántást. A mezőgazdász szerint nincs annyi gép a szövetkezetben, hogy mostanában gyorsítani tudnák a kombájnszalma lehúzását. Nézzük, hogyan osztották el azt a „13—14 erőgépet” (ennyi van). Egy még arat, húzza a rendvágót, kettő-három hordja a magot a kombájntól, három csépel, egy a megtisztított magot fuvarozza, kettő szalmát húz a tarlóról, egy heremagot csépel, és végül egy szánt. Ez a DT. Összesen,, ha nem úgy vesszük, hogy kettő-három hordja a migot, hanem valóban három hordja: tizenkettő. Még mindig van két traktor, ha nem úgy számítjuk, hogy 13—14 erőgép dolgozik a szövetkezetben, hanem úgy számítjuk, hogy 14 dolgozik. Miért nem szánt ez a két traktor? Azért, mert lassú a szalmalehúzás. Akkor miért nem húzza a szalmát ez a két traktor is? Azért, mert nincs annyi ember a kazalozásnál. Ez már baj. Vége a kézi aratásnak, kapálás nincs, jelenleg szénagyűjtés sincs, csak a csépléshez, a gabonatisztításhoz kell ember, és a szalmázáshoz kellene. Naponta legfeljebb 29 holdról tudják lehúzni, letakarítani a szalmát, a jelenlegi munkamegosztással — ezt maguk a szövetkezet szakemberei számítják így. Ezzel a tempóval körülbelül egy hónapig tartana a szalma letakarítása. És azt is számítják, hogy még jó, néhány napig ilyen lesz a munkaelosztás, mert még aratnak, mert még csépelnek stb. De miért számolnak így? Miért „csöppülik” el az erejüket, illetve a gépeiket? Ki kellene használni az eset, szántani kellene minden lehető erővel, akár négy traktorral is. Hiszen tudják az egyediek, milyen sokat ér a nyári szántás, különösen a nyári mélyszántás. Újra kellene számolni. fe. J. ÉBRED A KÓRTEREM A kórterem ablakai lassan tejszínűvé válnak, feldereng a hajnal. Mint vékony erecske, indul a beszélgetés az ágyszomszédok között. Aztán egyre dagad az ér, egyre többen kapcsolódnak a beszélgetésbe. Kis idő múlva partvissal, vödörrel benyit a takarítónő. Tekintete körülfut az ágyakon, s a legbelsőn egy kicsit elidőz: — Maga már megint itt van? A kérdésre egy apró fejű emberke bújik ki a takaró alól. — Itt, a fene egye meg! Az apró fejű ember most az érdeklődés középpontjába kerül. Mindenki felejti egy percre saját betegségét. A legfontosabb ilyenkor, amit mindenki tudni szeretne: honnan jött és mi a baja? A kis ember azonban mit sem törődik a kíváncsiskodó tekintetekkel, a fal felé fordul. A szobatársak némi csalódottsággal új célpontot keresnek. Valami érdekességet várnak egymástól. Mert így jobban múlik az idő, még a fájdalmakra sem figyel úgy az ember. Agyammal szemben ősz hajú ember fekszik. Eddig nem adott életjelt magáról. Éjjeliszekrényén hasas könyv fekszik. Külsejéről ítélve mintha biblia lenne. Szeméből kitörli az álmot, és a könyv után nyíl. — Maga csak nem pap? — kérdezi egy bánatos szemű legény. — Nem. — Akkor mi? — Állatgondozó vagyok. — Hm, az nem rossz. Aztán milyen állatokat gondoz? — Patkányokat. — Van hozzá gusztusa? — Eleinte nem nagyon volt, de most már szeretem őket. Néha megsimogatom a szőrüket. Hasznára vannak az embernek, kísérleteznek velük. Nem várja meg, míg újabb kérdésekkel halmozza el a kíváncsi legény, felüti könyvét és elmélyed az olvasásba. A folyosóról hangos beszéd foszlányai szűrődnek be. Most történt meg a váltás. Málcsi néni, a terebélyes nővér átvette a vezénylést, teljes tekintélyével benyit hozzánk, szemével végigpásztázza az ágyakat A sarokban megállapodik, s a felfedezés öröme csendül ki hangjából. — Csak nem maga az?! — De én vagyok! Az apró fejű ember feltápászkodik az ágyban, kiszédeleg a kórterem közepére. Nagyot nyújtózik, aztán megkérdezi: — Mondja, nővér, mi lesz a reggeli? —Talán kávé, vagy tej. De az is lehet, hogy tea. Mi a baja megint? — Az éjjel elővettek a görcsök. — Mit vacsorázott? — Babot. Másik nővér nyit be a hőmérőkkel. Előbb összevonja szemöldökét majd széles mosoly telepszik ajka köré. — Maga olyan, mint a hazajáró lélek. Lassan törzsvendégünk lesz. Mindketten kimennek a teremből. Kis idő múlva Málcsi néni tér vissza, kiosztja a napi kenyéradagokat. — Maga nem kap reggelit — szól az apró fejű embernek. Csalódottan néz a nevébe a kis ember, aztán dühösen fejére húzza a takarót, nagy sóhajokkal löki ki magából a levegőt. (hamar)