Kisalföld, 1966. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-01 / 26. szám

1966. február 1. kez­d Hitelesítés millióban számolva Nehezen hihető, hogy az Országos Mérésügyi­ Hivatal győri kirendeltségének tíz hitelesítő és három hordó­jelző munkatársa tavaly Győr-Sopron, Komárom és Veszprém megyében egymil­lió-háromszázezer hitelesítési vizsgálatot végzett. Tizenhét mérőeszköz háromezer fajtá­ját, illetve típusát hitelesítet­ték tizenkét hónap alatt. A kirendeltség dolgozóinak a legtöbb elfoglaltságot a bel­kereskedelem mérőeszközei­nek vizsgálata adta, mivel azok a leghasználtabbak. A hitelesítendő tárgyak és mé­rőeszközök között a mennyi­ségért járó pálmát mégis az üvegpoharaik vitték el. A kirendeltségnek az Ajkai Üveggyárban szolgálatot tel­jesítő munkatársa egymillió­­egyszázezer üvegpoharat nyilvánított hitelesnek, azaz fél, egy, két decissé stb. Az úgynevezett kalmár­súlyokat, tehát a közönséges súlyokat az országban egye­dül a Győri Lakatos és Fém tömegcikk-gyártó Ktsz ké­pzik­. A szövetkezet súlygyár­tó részlegével szemközt vár az Országos Mérésügyi Hiva­tal győri kirendeltsége, nem kellett tehát messzire vinni a hitelesítendő súlyokat. A győri súlyokkal együtt ta­valy a három megyében két­százezret hitelesítettek. A mértékhitelesítők újsá­golták, hogy január elsejétől újabb műszerrel gazdagodott a kirendeltség, vákuum- és manométer-vizsgáló beren­dezést kaptak. Az országban mindössze hat van belőle. Nem kell ezután vákuummé­­rőket és manométereket a fővárosba szállítani hitelesí­tés céljából, a győriek is hi­telesíthetik. Talán még soha­sem volt olyan népes a Pókhálóművek igaz­gatói értkezlete, mint a mai nap. Érthető, hiszen a Művek élejé­ben sorsdöntő tanács­kozásra jöttek össze a fő- és alosztályvezetők. A minisztérium gazda­ságfejlesztési osztályá­nak vezetője, Bendi­­csek kortárs, hosszan, alaposan, reggel nyolc­tól tizenkét óráig is­mertette azokat az új módszereket, amelye­ket a gazdaságirányí­tás reformjához szük­séges alkalmazni. — Új módon aka­runk irányítani. A mi­nisztériumból mi csak általános elvi útmuta­tásokat adunk ki. Az önállóság — a Pók­hatóművekben is — a jövőben szinte min­denre kiterjed. A szak­társak joga lesz annak meghatározása, hogy az általános érdekeket szolgálva mit, hogyan termeljenek. — Nagyon fontos lesz — hangsúlyozta Bendicsek —, hogy a népgazdasági és a la­kossági érdeket szol­gálva az értékesítéssel is behatóan foglalkoz­zanak.­­ A jó munka nö­veli, a minőségben és választékosságban hiá­nyos termelés pedig csökkenti a vállalat eredményességét. Aki igyekszik, annak az egyéni jövedelme is növekszik. A hanyago­ké csökken. Amikor a bérezés, a felújítás, a karbantar­tás, a létszámalakulás metodikáját is elmon­dotta a minisztériumi főelőadó, akkor átadta a szót a Pókhálóművek vezetőinek. — Én — szólalt meg elsőnek az ebédszünet után Százlábú igazga­tó — úgy vélem, a leg­fontosabb, a legelső az alapvető láncszem megragadása. *— Nagyszerű az igazgató szaktárs ja­vaslata! — folytatta a vitát Filléres szaktárs, a pénzügyi osztály ve­zetője. — De — vette át a szót az adminisztráci­ós osztály vezetője, Toll szaktárs — mi le­gyen az első, legfonto­sabb láncszem? — Igen, én is am­­monda vagyok — kap­csolódott az értekezleti témába Pok­os szak­­társ, a raktár főosz­tályvezetője —, az első alapvető láncszem na­gyon lényeges, jól meg kell ragadnunk. — Nem végezne ér­tekezletünk jó mun­kát — hallatta a sza­vát Kontroll kartárs, az ellenőrzési főosztály vezetője —, ha nem kellő hozzáállással fon­nánk hozzá a teendők­höz, ezért feltétlenül meg kell találnunk azt a bizonyos, legfonto­sabb, alapvető láncsze­met. Már rég letelt a munkaidő is, de senki sem mozdult. Nem saj­nálták az időt. Kitar­tottak amellett, hogy érdemes társadalmi munkában is keresni a döntő, a legfontosabb, megragadandó első láncszemet. Este hat óra lehetett, amikor Rezsi kartárs, a karbantartó üzem­­főosztályvezetője szó­lalt fel: — Azt akarjuk el­dönteni, hogy a nép­­­gazdaság-irányítás re­formjának megvalósí­tását hol kezdjük el. Ez valóban nagyon fontos. Lélegzetet vett, majd így folytatta: — Bendicsek kartárs hangsúlyozta, hogy a Pókhálóműveknek ön­tevékenyen az értéke­sítéssel is sokágúon szükséges foglalkoznia. Ez is nagyon helyes. Tökéletesen egyetértek vele. Nem tudom elég­gé hangsúlyozni, mennyire igaza van Rendicsek szaktársnak. Érdemes volna tehát a kereskedelmi kapcso­latok ápolása céljából meghívni hozzánk az értékesítő vállalatokat. Rendszeres találkozá­sokra gondolok mert itt a gyárban lehet leg­jobb sikerrel feketézés, konyakozás közben kedvet adni a vásár­láshoz. Ám, hogy ezt sikerrel tegyük, véle­ményem szerint a rep­rezentációs költséget érdemes felemelni. Ez szerintem a legfonto­sabb, a legelső, az alapvető láncszem. Az arcok a javaslat hallatára felragyogtak. Végre van konkrét, megfogható javaslat, a legfontosabb, a legelső, az alapvető láncszem megragadására. Csak a minisztériu­mi főosztályvezető je­lezte, hogy ■ szeretne még valamit mondani. Százlábú igazgató azonban „nem vette észre". A vitát lezárta. — Csak elismeréssel beszélhetek Rezsi szak­­társról, aki a gazdaság­irányítás reformjának csomópontját a lénye­­gében ragadta meg. Mégiscsak megtaláltuk a legfontosabbat, a leg­első, az alapvető lánc­szemet. Meg is fogjuk ragadni. Lányai Sándor A láncszem A kísérleti építkezések éve Az építésügyi Miniszté­rium műszaki fejlesztési fő­osztályának tervei szerint az idén 11 kísérleti építkezésen próbálnak ki az építők új­fajta épületszerkezeteket, munkamódszereket, különle­ges anyagokat. A múlt évi 40 millió helyett csaknem 60 millió forintot fordítanak a kísérletekre. Fontos cél a kísérleti munkák koncentrá­lása, mert általában sokáig elhúzódnak a próbák, és kés­leltetik az új eljárások fel­­használását. KISALFÖLD Egészségügyiek béremelése A Győr-Sopron megyei egészségügyi intézmények párt-, szakszervezeti és gaz­dasági vezetői a múlt héten tartották megbeszéléseiket, melyeken alapos mérlegelés után besorolták a dolgozókat az új bérezési kategóriákba. Megyénk egészségügyi szer­vei összesen 325 576 forintot kaptak béremelésre. Ebből 284 956 forintot osztottak ki a szakképzett ápolónők, asz­­szisztensek, gyermekgondozó­nők és a műszaki alkalma­zottak között. A megye­­ béremelési ke­reten kívül 40 620 forintot is kapott a kisegítő állományú dolgozók bérének növelésére. Ebből az összegből mintegy 701 szakképzetlen segédmun­kás, takarító és konyhai ki­segítő munkás részesül fize­tésemelésben . Az illetékes egészségügyi szervek termelési értekezle­teken ismertették a fizetés­­emelést a 2673 dolgozóval, akiknek február 1. után nö­vekszik havi keresetük. ('■'így József felv.) Érettségizett ipari tanulók Február elsején kezdődnek a jelentkezések az iparita­nuló-intézetekbe. Az általá­nos iskolák 8. osztályos tanu­lói erre a célra — és általá­ban a továbbtanulás megje­lölésére — jelentkezési lapo kapnak. Akik az előző évek­ben végezték el az általános iskola 8­­ osztályát és a gim­názium negyedik osztályát végző fiatalok a MÜM-inté­ze­tek­ben, vagy az üzemek­ben jelentkezhetnek ipari tanulóknak, ez utóbbiak jú­nius 20-tól augusztus 15-ig. Megyénk legnagyobb ipari üzemében, a Magyar Vagon- és­­Gépgyárban az idén 805 ipari tanulót vesznek fel 16 szakmára, köztük 60 érettségi­zettet. Az érettségizett fiúk az autószerelő és a villany­szerelő szakmában két év múlva szerzik meg a szak­munkás-bizonyítványt. Ezút­tal első ízben esztergályos­nak is felvesznek érettségi­zetteket mindössze másfél éves tanulási idővel. A ta­pasztalat szerint az érettsé­­gizett szakmunkások jól megállják helyüket, és mind­annyian megtalálják számí­tásukat. Az idők folyamán csoportvezetők, művezetők lehetnek, vagy egyetemi ta­nulmányokat is folytathat­nak, mindenképpen igen hasznosítják gyakorlati kép­zésüket. Képünkön tavaly érettségi­zett fiatalok a gépjármű vil­lamossági műszerész szakmát tanulják a vagongyárban, oktatójukkal Fazekas István­nal. A munka megszerettetése, változtatás az iskola ne­velési módszerein. Ez a kettő adhatná alapját a mezőgaz­dasági szakma újbóli megbecsülésének. A szülők felelős­sége persze ugyanennyi. Röviden összefoglalva a véle­ményeket — így látják ketten. Érdekes, hogy a gyerekeket egyikük sem hibáztatja. Nem is lehet: ők nem tehetnek arról, hogy a nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréssel a munka szépségét, roman­tikáját nem tudtuk átmenteni. Pedig — igaza van mind­kettőjüknek — bármilyen szakmában, a mezőgazdasági­ban pedig nélkülözhetetlenül itt kezdődik a pályaválasz­tás. A jó kereset, a falu kulturális életének városivá fej­lődése csak másodsorban ösztönző. PÉK IMRE — RÁCZ ERNŐ A vaskohászat terve A vaskohászatban 1966. nem annyira a mennyiség, inkább a minőség javításá­nak éve. Az idén 1 615 000 torna nyersvasat és 2 288 000 tonna acélt gyártanak, körül­belül 1 százalékkal többet, mint tavaly, a gyártmányok összetétele, minősége azon­ban ennél sokkal nagyobb mértékben változik. Szinte valamennyi kohá­szati üzemben megkezdik az idén az eddigieknél értéke­sebb, szilárdabb acélok egy­­egy új típusának gyártását. Az egyik legfontosabb fel­adat a földgázhálózat kiépí­téséhez szükséges csövek gyártásának megoldása. Te­kintve, hogy a csöveknek 15—30 atmoszférás nyomást is ki kell bírniuk, nemcsak az acélnak, hanem a hegesz­tésnek is egészen tökéletes­nek kell lennie. A vaskohászati termékek minőségének javulása az­ épí­tőipart is jelentősen segíti Megoldották például az elő­­regyártott épületelemekhez szükséges nagy szilárdságú betonacélok, a hidegen hú­­zott, a betonhoz jól tapadó rovátkári acélhuzalok előál­lítását. A minőség­­átadása követ­keztében a vaskohászat ex­portja is jelentős lesz, meg­közelíti az egymilliárd de­viza­forintot. (MTI.) 1t Elszakadnak a gyökerek A fertődi termelőszövetkezetnek 249 tagja van. Közülük 105 nyugdíjas, illetve öregségi járulékos. Har­mincévesnél fiatalabb, két férfi, egy asszony. Tizenöt férfi és négy asszony harminc és negyven életév között van. A tsz tagjai közül kilencvenhárman születtek a múlt század utolsó három évtizedében. A legidősebb tsz-tag születését 1877-ben jegyezték be az egyházközség anya­könyvébe. Az átlagos életkor: 61 év. Tavaly 33 forint 65 fillért fizettek egy munkaegységre, és egy dolgozó tag évi átlagjövedelme 18 534 forint volt a kosásból. Munkaerő-utánpótlás még sincs, a fiatalok máshol keresnek maguknak, munkát. Hogy a miértre választ kapjunk, két tsz-tagot kérdeztünk meg. Egyik az idősebb korosztályhoz tartozik, a másik fiatal. Beszél­jenek ők. Varga Domonkos, 63 éves. Megalakulástól tagja a termelőszövetkezetnek. — Hogy miért nincs, aki a munkában a helyünkre álljon? Sokat gondolkoztam én ezen. Amire jutottam, el­mondom, talán jó lesz oku­lásul. — Kezdeném az óvodánál. Ha bemegyek, azt látom, hogy a csöpp emberek autó­val, repülővel, rakétával ját­szanak. De nincs ott játék­kapu, nincs játékosa. Meg­szeretik az autót, repülőt, és azt is elfelejtetjük velük, milyen is az az eke. Az isko­lában van politechnika. Ab­ból áll, hogy egy évben két napra málnaszedésre viszik ki a gyerekeket. Két nap alatt nem tudja megszeretni a földet, nem ismeri meg a munkát. A paraszti munka szeretetére már az óvodában kellene nevelni a gyerekeket. Gyerekkoromban, ha ebé­det vittem apámnak, amíg­­ ebédelt, próbálgattam a ka­­­­pálást. Először kivittem fél sort, majd egyet, kettőt, és­­ lassan megtanultam kapálni. Most hol tanul a gyerek? Igaz, nagyobb tudás kell a gazdálkodáshoz most, igen nagy szükség van az elmé­letre, de aki nem tanult meg kaszálni, kapálni, az géppel sem érti rendesen a­­ módját. Látok traktorosokat, akik igen értenek a géphez, de nem tudják szántás után beszegni a földet. Nem a ca­­f­tás az oka ennek, hanem az,­­ hogy ne­M neveljük a parasz­ti munka szeretetére. Lassan oda jutunk, ahogy a városi fiatal nem ismeri ezt a mun­kát, éppen úgy a falusi fia­tal sem. — Rossz szájak elkiabál­ták a tsz-ek „dühös” nevét, rossz hírét. Hova jutottunk? Ha egy legény udvarolni jár a lányhoz, a leány apja meg­kérdi : „Milyen szakmád van­!” A fiatal mondja: „A téeszben dolgozom ’. A leány apja elkergeti, hogy „az nem szakma". — Sokan mondják: ha job­ban fizetnénk, jönnének. Én azt mondom: pénzzel nem lehet csalogatni. Próbáljuk sporttal, kultúrműsorokkal csalogatni. Mire jutunk? Mi­kor kapálni kellene, akkor is a futballt rúgják, mert arra szoktattuk őket. Én azt mon­dom: kell a sport, kell a mozi, hiszen most is azon mérgelődöm, hogy ezután csak hétköznap játszik a Dózsa-mozi. Szóval kell a sport, de a leves is csak úgy jó, ha nem sózzák el. — Ebben a faluban ha húsz év alatt két házat el­adtak, az sok volt. Most egy év alatt 15—20 ház tűzfalára lehetne ráírni: eladó. Lassan lesz olyan ház, amely nem talál örökösre. — Elgondolkoztam azon is, hogy hiányzik már a roman­tika. Tudom, azt gondolja, azért mondom ezt paraszt­­ember létemre mert hallot­tam a rádióban, olvastam az újságban. Nem is azt a ro­mantikát értem, amit emle­getnek. Ahogy a kézi arató, akármilyen fáradt is, örömet talál a kaszálásban — hát nem öröm az, ha igazi az a rend? — úgy a kombájnos is találhat romantikát a gép­ben. Mert­ megvan a szép­ség a mai fejlett világban is. Szív kell, ragaszkodás a gép­hez, a munkához. Ez adná azt a romantikát, amit én értek a szó mögött. — Én ezt tudom mondani. Jó volna, ha mind megírná. Talán segítek vele. * Varga Elek,­­ 42 éves. Az állattenyésztési brigád vezetője. — Hét évvel ezelőtt, a ter­melőszövetkezet alakulása­kor a legfiatalabb tagok kö­zé tartoztam. . Azóta alig akad új jelentkező a fiatalok közül. Pedig a kereset ná­lunk különb, mint a városba járók átlaga. Aki csak ezer­­háromszázat tud összehozni a termelőszövetkezetben ha­vonta, az nem nagyon eről­teti meg magát a közös mun­kában. — A szabad idő kevés. Kü­lönösen az állattenyésztők­nél, ahol még a vasárnap is foglalt. Ez az egyik ok. Még a 7—800 munkaegység, amit megszerezhetnének, sem csá­bítja a fiatalokat. — Minden ember szeretné tudni, mit kap a munkájáért, mire számíthat. A termelő­­szövetkezetben csak zárszá­madáskor derül ki mennyit ért a munkánk. És ugyan­azért a munkáért nem min­dig ugyanannyi a jövedelem. Elemi csapás, anyagi kár tönkreteheti az igyekezetet.­­ Az árszabályozás, az új gazdaságpolitika kedvet ön­tött az emberekbe, de a fia­­talításunkat nem oldja meg. Ez hosszabb út. Nekünk is többet kellene tenni érte, és a falusi iskoláknak is. Nem szabadna azzal tanulásra nó­gatni a gyerekeket: „Igye­kezz, különben csak téesz­tag lesz belőled__” Sohasem éreztem számkivetettnek ma­gamat, amiért a mezőgazda­ságban dolgozom, de a gye­rekem már megkérdezte tő­lem: „Apu, te ugye rossz ta­nuló voltál?" A szülőkben meg úgy él tovább ez a szemlélet, hogy szégyellik már, ha parasztnak alkalmas a gyerek. Persze, mert igen sok gyengén tanuló gyereket küldenek a szülők a városba, továbbtanulásra, a tehetsége­sebbjét pedig, aki a szülei ösztönzésére, vagy a föld szeretetéből otthon marad — sajnálják, lenézik. — Most már ott tartunk, hogy nincs ember, aki az ud­varokból a trágyát vontatóra rakja. Büdös ez a munka — mondják a fiatalok. Említhe­tek-e egy másik példát, a győri Baromfifeldolgozó Vál­lalat telepét? Ha nálunk egy asszonynak olyan munkát ajánlanék, mint ami ott van, a képembe nevetne. És mégis vállalják: — Mennyivel kap többet a városból az, aki hajnalban indul faluról, késő délután vagy este érkezik vissza? Itt is van presszó, étterem, bisztró, mozi, televízió, fut­ballmeccs, azelőtt a Kisfa­ludy Színház is bérletes elő­adásokat tartott. Van egy jó hírű énekkarunk ... Még egyszer kérdezem: mennyi­vel jobb a szórakozási lehe­tősége a városon élőnek? — Elszakadnak a gyöke­rek, amelyek az embereket a természethez kötik. Sokan már most kérdezik: Minek a mezőgazdasági szakiskola? Minek? Az apja mellett most már nem tanulja meg a gyerek ezt a szakmát, csak az iskola taníthatja meg rá... — ötvenkilenc óta, a va­sárnapokat is beleértve, csak akkor voltam szabad, ha megbetegedtem. Ezt vállalni, ezt elvégezni csak a gazdál­kodás szenvedélyéből lehet. Ezért is nem tudok mást mondani: a korlátolt szabad idő és a bizonytalan jövede­lemalakulás miatt húzódnak a város felé a fiatalo­p.

Next