Kisalföld, 1966. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-01 / 102. szám
1366. május L, vasárnap Huszonegy éves szerencse A Győri Magasépítési Vállalatnál tizennyolc éve úgy mondták, hogy Bognár László, István, Kálmán és Dezső egy külön vállalatot alapított. A műkőkészívő Bognár testvérek és még két munkás megalakította a győri előregyártó telepet. László már nyugdíjba ment, Istvánt három éve agyonütötte egy daruról leesett alkatrész, Kálmán és Dezső most is az ÉM Győr-Sopron megyei Építőipari Vállalat előregyártó telepén dolgoznak. Mindketten brigádvezetők. Negyven-negyven ember dolgozik a kezük alatt. A két brigád örökös versenyben áll egymással. De, ha Kálmán délelőttös, a befejezetlen munkát Dezsőnek, adja át. Olyan ez a nyolcvan ember versenye, mint amilyen atestvérein között szokásos, amiből mindenki jól jár. A két szocialista brigádot tegnap bronzkoszorús jelvénnyel tünették ki. A vállalat legelső két szocialista brigádja. Dezső 54 éves, piros, telt arcú. Megértés és valami különleges, magához láncoló szeretet áradt belőle. Futódaruk alatt, két méter magas, panelok mellett beszélgetünk. Az indulásra emlékezik, nem az övére, a vállaltára. 1918- ban, amikor megalakították a telepet, azzal kezdték a munkát, hogy a Szeszgyár lucernakaszálóján elegyengették a földet. Dirib-darab téglákból emeltek egy kis bódét, sós megkezdték a betonelem gyártását. Néhány hónappal később a „Magas” szerzett valahonnan néhány uradalmi gőzmozdonyt, azzal gőzölték a betont. Széles mozdulattal mutat körbe a kiterebélyesedett telepen. Ma harminc-valahány fajta elemet készítenek. Jobban mondva gyártanak, mert hol vannak már azok a régi kézi daruk! Önműködő cementkeverőkkel és nagy darukkal dolgoznak. A telepnek hihetetlenül megnőtt a termelése. És minden egyes panelnak helye van. Kálmánt a délutáni műszakban találom. Az érlelőaknában frissen öntött betonoszlopot egyenget. Egészséges, napbarnított arca van, szikár termetű. A tekintete a Bognároké, higgadt és hűséges. Ki gondolná róla, hogy 59 éves, hogy jövőre nyugdíjba megy? Egész éven át a szabad ég alatt dolgozik, de még sohasem panaszkodott. A IX. pártkongresszus tiszteletére olyan vállalást javasolt, amelyet igen nehéz teljesíteni. A cementporos betonon dobbant egyet. — Tudom, mit vállaltam, s hogy miért — mondja. — A fiatalabbak, lehet, hogy nem értenek, de azért követnek ők is. Amit ígértünk, az meglesz. Eddig is mindig megvolt. November 25-ére teljesítjük idei tervünket. — Aztán arról beszél, amit a huszonöt évesek talán meg sem értenek. A négy testvér kitanulva a műköves mesterséget, örült annak idején, ha egy-két hétig napszámoskodhatott. — Sokszor még huszonegy év után is azon kapom magam, hogy úgy örülök a munkának, mint a legnagyobb szerencsének. És az is! De már ideje lenne megszoknom, hiszen huszonegy éve tart. Jövőre nyugdíjba megyek. Ezek a fiatalok nem értik meg az én szerencsémet, de már rájuk ragadt a Bognárok szenvedélye. Szerették a Bognárok a munkát, s mindig meg is becsülté. Volt idő, amikor csak áhítozhattak volna utána. — ferenczi — A falu számadója Tavaly láttam először, és akkor hallottam beszélni. Korholt valakit, és szóvá tette a hibákat, melyeket a felelősségre vont ember elkövetett. Nyugodt volt a hangja, és állásfoglalása bölcs, igazságos, humánus. Nem beszélt feleslegesen, nem „áztattak” szavai, inkább gyógyítani voltak hivatva. Most pedig, hogy felkerestem Gönye Lajost, a Mihályi Községi Tanács végrehajtó bizottságának elnökét, az ősz ember láttán, szavai hallatán ezt gondoltam: olyan, mint egy számadó, akit nem az uraság nevezett ki annak idején, hanem a munkástársak, a sorstársak, hogy képviselje őket, intézze ügyes-bajos dolgaikat. Mikor ezt gondoltam, még nem tudtam, hogy Görnye Lajos valóban cselédemben volt, napszámos, aratómunkás A felszabadulás után néhány évvel valóban képviselője, vezetője lett volt cselédtársainak, egy nagy falu közösségének. Mihályiban 1948- bam alakult meg a termelőszövetkezet. Gönye Lajost választották elnöknek. Két évvel később, a tanácsok megalakulásakor a községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke lett. A falu jelölte, a falu választotta, és a falu mind ez ideig nem vonta meg tőle bizalmát. Több mint másfél évtizede vezeti faluját. Ami feltűnő és megbecsü-jendő: Gönye Lajos, ez a cselédemberből lett vezető nem veszítette el egyszerűségét, közvetlenségét. „Hibáztam én is, hogyne hibáztam volna — mondja önmagáról. — De mindig jót akartam, és sohasem felejtettem el, hogy kommunista vagyok, tagja a pártnak.” A felszabadulás után lépett a pártba, őszinte, igaz embernek ismerik a faluban, a járásban, és ma már azok az emberek is tisztelettel beszélnek róla, akik kezdetben idegenkedve fogadták, mint vezetőt a faluban. Nem szeret beszélni önmagáról, a munkásságáról. Másoktól tudom meg, hogy Kossuth-díj birtokosa. Emberek keresik fel naponta családi ügyeikben, birtokügyekben és különböző dolgok miatt Ahogy irodájába léptem, telefonált, bontott épület anyagát adja le a tanács, és ezt telefonálta meg a környező községek tanácsainak. Közben mérgelődött, mert igen rossz volt a vonal. Alig tette le a telefonkagylót, már két ember ügyét kellett intéznie, akik addig vártak rá. Mit tart munkássága beteljesedésének? Hogy Mihályit javasolták elsőnek a megyében „szocialista község ’ cím viselésére! Már elkészült a falu általános terve, amelynek alapján szocialista községgé építik. Egy dologtól óvakodik: nyugdíjaztatásáig ne kövessen el olyan hibát, amelyért megróhatnék, akár a faluja, akár a felettes szervek vezetői. A közéleti szereplés tiszta lapjával akar nyugdíjba vonulni. Nem fél a nyugdíjaztatástól, már várja. „Átadom másnak, fiatalabbnak a helyem, ez a rend, ez az élet, és ez így is van jól” — mondja. Beszélgetés közben ismét dolga akad: a május elsejei ünnepség megszervezése miatt keresik. Nem bosszankodik, hogy nincs nyugta, bölcsen megfontoltan intézkedik, hogy méltóan ünnepelje a falu május elsejét. — Még zenészeink nincsenek a bálhoz. De szerzünk zenészeiket is — mondja, és derekához nyúl, bántja a reuma. — Ha már én nem is táncolhatok, de legalább szállást csinálok a fiatalabbak jó kedvének. ■— pék — Műanyag fólia* Horváth Immre, a Szegedi József Attila Tudományegyetem növénytani tanszékvezető docense érdekes kísérletsorozat eredményeiről számolt be doktori disszertációjában. A hazai tudós 1959 óta vizsgálja, hogyan befolyásolja a növényeket érő napsugárzás spektumának megváltozása azok fejlődését, termésük mennyiségét és minőségét. Ezt külön dúsabb termés kező színű fóliák alkalmazásával érte el. A vizsgálatok szerint a bab, a borsó és a paradicsom mindig akkor adja a legnagyobb és legjobb termést, ha sárga műanyagfólia alatt termesztik. A sárga fóliával árnyalt parcellák termése minden esetben több és jobb volt, mint azoké, amelyeket szabadon ért a napsugárzás. A SZORGALOM DICSÉRETE Muzsikáló naVi ember Mottó: ,,A tudományt lehetetlen munka nélkül elsajátítani; ez igaz: arcunk verejtékével kell szert tenni a tudományra, nincs más mód erre. A munkát nem helyettesíti sem a felbuzdulás, sem a képzőlét, sem a teljes szívből jövő törekvés ...” (Cipeme) Amikor egy nevet hallassz, s meg nem ismered a viselóját, a hangok muzsikájánál próbálod megrajzolni az arcát. Mássalhangzók, mély hangok egymás mellett — markáns, kemény munkásarc. É-k és ők cs ak futama a névben — művész vagy muzsikus. Ősze László nevének hallatára művészemberre gondoltam. Mert a név dallama, mintha egy hegedű messze, félig nyílt ablakok mögül kiszűrődő muzsikája lenne. Magának játszó, magának szóló muzsika. Az arc pedig szelíd és érdeklődő, és rácsodálkozó. Amilyen az életet, az embereket, e kerek nagy világot tisztelőké szokott lenni. A neve után megmondta a foglalkozását is: „lakatos vagyok.” Lakatos. Alacsony, keménykötésű, vékony bajuszú, magas homlokú, fekete férfi. Huszonegy esztendeje dolgozik a szakmában, alapító tagja a győri Célgép gyárnak. Társai, barátai csak jót mondanak róla. Ilyeneket: csendes, melegszívű, segítőkész, alkalmazkodó, tanácsot szívesen adó és hálával fogadó, művésze a szakmájának, a nehézségekkel, a problémákkal meg nem alkuszik, kutat a megoldások után, tanul, tanú, nyugalmas akaratot áraszt, megfontolt... Az újságíró számára jóformán már nem is maradt jelző, amivel az alanyai illethetné. Mert azok amelyeket a munkatársak, barátok Cse Lászlóról elmondtak, ha portrét festenek róla. Színek ezek a jelzők, festő palettájára kívánkozott. Keverni lehet őket, attól tan meg szebbek, igazabbbak .. Tizenkét esztendeig lakott albérletben Ősze László. Pénzét összerakta, szerényen, csendben élt, akárcsak most is, családjával az új otthonban. Későn násutt, mondván: felelőtlenség lett volna a hónapos szobába asszonyt vinni, gyerekekkel vesződnii, értelmetlenül küszködni. Szövetkezeti lakást vásároltak. Oh, a lakás, minden induló házaspár messze lengő álma! — Más mondta, Ősze László lakatost jellemezvén, mielőtt otthonát berendezte, sok új lakást megnézett. Lakberendezőktől, tervezőktől, építészektől is érdeklődött, miként lehetne célszerűbben, szebben kialakítani az otthont. És amikor már kellő ismeretet összegyűjtött, megvásárolta a bútort, a függönyt, a szőnyeget, a csillárt és mindent, ami lakásban szükséges. Példának való Ősze Lászlóék otthona. Igen, az utánjárás, az érdeklődés, a szerény nyugtalanság az ismeretlen hasznos iránt, ez Ősze László lakatos egyik motorja. Most már vezető szerelő a Célgépgyárban, a kísérleti műhely erőssége. Lakatosként keveset foglalkozott az elektromossággal, munkája során viszont lépten-nyomon beleütközik. Kiváncsi volt az összefüggésekre, az új, praktikus módszerekre, a módosítások lehetőségeire: megtalálta a tanfolyamot az iskolában, és esténként — miután a másik szobában már elszenderült a család — ujjai alatt megzizzent a könyv lapja, jegyzetfüzete rajzokkal, szabályokkal gazdagodott. Nem szégyelli a tanulást, pedig tanítani képes — mondta az egyik barátja. A gépipari technikum esti tagozatára iratkozott be. Miért? „Nem akarom itthagyni a szakmámat! Szó sincs róla. De úgy érzem, hogy egy kísérleti lakatos a technikum elvégzése nélkül csak fél ember. Az iskola megtanít gondolkodni, meg jobban látni, felismerni az összefüggéseket a mi nem egyszerű munkánkban. S ha sikerül mindazt elsajítítanom, amit megírtak a könyvekben, elmagyaráztak az órákon, akkor érdemes volt esténként, éjszakánként a pihenésre való időt a könyvek mellett tölteni!’’ A szórakozásáról is kérdeztem Ősze Lászlót. Azt felelte, hogy szórakozása elsősorban a tanulás és a kisfia. Későbbi tervei? Majd külföldre utazni. Kocsi? Ráér, pedig nem sok megszorítással módja lenne rá, hiszen majdnem háromezer forint a fizetés-' . ..Először még egy kicsi, aztán egyszer talán kocsi is...” K. L. Kl Sáfer Or.') Milyen legyen a párttitkár? Szány mint példakép Járási pártbizottsági ülés volt csütörtökön Csornán. A párt belső helyzetéről Potyondi Imre, az MSZMP csornai járási Bizottságának titkára tartott beszámolót, amit élénk vita követett. Kiemelve a beszámolóból és az ülésén elhangzott hozzászólásokból néhány fontos kérdést: mi napjainkban a legnagyobb gondja, mi a feladata a falusi pártszervezeteknek? Mindennapi feladat, hogy a vezetés igazodjék a fejlődéshez, és ennek szellemében tevékenykedjék. E cél megvalósulását nehezíti néhol a vezetők közötti összhang hiánya, másutt esetleg a párttagok fegyelmezetlensége, vagy néhány párttag jogtalan előnyök élvezésére való törekvése, és a párton belüli „sértődött emberek” magatartása. Hadd kezdjem egy jó példával. Sokat beszélnek mostanában Szanyról. Gazdasági eredményeik méltók a jó hírre, ezenkívül kultúrált, állandóan fejlődő falu. Példaként emlegetik az ottani párt-, tanács-, tsz-vezetők jó „együttdolgozását”, egyetértését a napi tennivalókban, feladatokban. Van olyan is, mondják, ahol például a tszelnök lebecsüli a párttitkárt. Megtörtént, hogy a járás egyik szövetkezetének elnöke vita alkalmával több tsz-tag előtt kijelentette a párttitkárnak: „Mi fizetünk, mi mondjuk meg, hogy mit csinálsz”. Vagy a másik helyen: a tsz elnöke irányítja vagy irányítani akarja a párttitkárt, kiosztja neki a feladatokat, mint valamely alkalmazottjának. Holott erre a párttaggyűlés, a pártvezetőség és természetesen a felsőbb pártvezetés a hivatott. Az ilyen és hasonló gonddal bajlódó titkár kérdezi meg néha: hol és hogyan érvényesül a párt vezető szerepe? Előfordul, hogy az ilyen káros viták arra vezethetik vissza: nincs elég tekintélye a párttitkárnak. Ki ezért a felelős? Samu Flórián, a rábatamási tsz párttitkára megemlített ezzel kapcsolatban egy részigazságot: „A falusi párttitkár a következetes önképzés mellett munkájával teremtse meg a tekintélyét, s ne várja, mert nem is várhatja, hogy majd a felsőbb pártvezetés szerzi meg neki". Miért részigazság ez? Mert a titkár kerülhet olyan helyzetbe is, hogy lelkiismeretes munkája során sem kap elég támogatást, segítséget a falu kommunistáitól, sőt az is előfordulhat, hogy némely gazdasági vezető valóban megpróbálja szaktudása ellenére is „lebecsülni". Ha mégsem képes minden adottság, támogatás mellett a falusi titkár tekintélyt teremteni? Félre kell állnia, le kell mondania a vezetésről. Ilyen félreállásra kényszerült emberekből, vagy más vélt igazságtalanság miatt lesznek a párton belül „sértett emberek”, akik érdemeikre hivatkozva mártíromságukat hirdetik. Egyik falusi ismerősömnek legszebb napjai voltak, amikor nemsokára a felszabadulás után házat épített, vagyis olyan otthont, amit már háznak lehetett nevezni. Akkor nagyon elégedett volt a család, és úgy érezték, sokat léptek előre. Csaknem két éve döntötték el a házat, mert nem lehetett már semmiképpen olyanná alakítani, ami ma jelenti a korszerű otthont. Áll az új ház, több szobával, fürdőszobával, kényelemmel. .. Kegyetlen dolog, de így van ez az emberekkel is. Sok olyan becsületes ember él közöttünk, akinek a munkája, élete egy időszakban fáklya volt az emberek előtt. Értékük, munkájuk kisebbítése nélkül mégis át kell adniuk a fáklyát, ha már nem bírják a tempót, illetve nem tudják megvalósítani a mostani feladatokat, célokat. Nem lennénk igazságosak, ha ezzel csak az idősekre céloznánk. Nem, sokan idős elvtársak még ma is képesek fiatal szívvel dolgozni, viszont van néhány fiatalabb ember,, aki nem tud eleget tenni vállalt kötelezettségének, nem képes jobban dolgozni, többet látni. A sértődés helyett — méltón párttagságukhoz — igyekezzenek ezek az emberek ott dolgozni, ahol a feladat elvégzése nem haladja meg tudásukat, erejüket. Előnyök, kivételes bánásmód követelése nélkül. Van példa arra is, hogy valaki párttagságát előnyök szerzésére, nagyobb jogok követelésére használja ki. Csak egyet említsünk a hallottak közül: megbüntettek egy tsz-tagot, aki tagja a pártszervezetnek. Megkárosította a közös vagyont. Azóta is háborog, de nem a büntetés jogos vagy jogtalanságát vitatja, hanem az okoz neki gondot: hogyan lehet megbüntetni egy párttagot, hogyan büntetheti őt a pártonkívüli tsz-elnök? A kommunista, éppen a párt tekintélye miatt nem lehet rendbontó, közös vagyont károsító. Ha mégis megteszi, nem várhat a párttagságára való tekintettel különleges bánásmódot. Mert a közösség és a pártszervezet bizalmával is visszaélt. A büntetést javasló tsz-elnök, mint pártonkívüli, a párt érdekeit védte, a közös vagyont védte. Aki párttagsági könyvet őriz magánál, ne számítson ezért előnyökre. De igenis el kell készülnie több feladat megoldására, s következetes és nagyon be- I csületes munkára, életre. Az ülésen az elvtársak nagyon kritikusan említették a hibákat, a megszüntetésük, kiküszöbölésük végett. Az elmúlt időszakban a járás kommunistái a sok gond, nehézség ellenére is nagyon becsületesen, derekasan helytálltak. A pártszervezetek munkájában fejlődés tapasztalható. A járásban 1960 óta fokozatosan emelkedett a párttagok száma, különösen a szanyi, palisz-pártalapszervezetnél, ahol 79 tagjelöltet vettek fel a közelmúltban. A falusi pártalapszervezetek titkárai önképzésük mellett egyre több gondot fordítanak a tsz gazdaságos termelésének ellenőrzésére, segítésére, egyetértésben a gazdasági vezetőkkel. gszm 3