Kisalföld, 1967. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-03 / 102. szám
1991. május 3., szerda Szellemes csatárjátékkal Győri ETO-Szegedi ESC 5:0 (3:9) Győr, 8000 néző, vezette: Bircsák. A két csapat a következő összeállításban lépett pályára: GYŐR: Tóth — Keglovich, Orbán, Izsáki — Palotai, Kiss — Stolcz, Varsányi, Győrfy, Nell, Szaló. SZEGED: Korányi — Várhelyi III., Kővári, Arató — Várhelyi I., Reményik dr. — Nemes, Dobó, Kozma, Hajós dr., Vass. Mintegy kétezer szegedi szurkoló harsány biztatása mellett kezdődött a játék. A 2. percben Várhelyi a jobb eladásról a győri ötösre dobta be a labdát. Hajós dr. senkitől sem zavartatva, belsővel a kapu fölé emelt. Nagy helyzet volt! a 4. percben győri szögletrúgást hárítottak a szegedi védők. A 7. percben Storcz elhúzott a szélen, de beadása az oldalvonalon túlra szállt. A 14. percben gólt ért el az ETO. Kiss vitte fel a győri támadást, beadását Győrfy a kapuvonalra fejelte, de az elvetődő Kővári lábáról a labda Varsányi elé pattant, aki a jobb sarokba lőtt. 1:0. Alig indult útjára a labda, amikor szögletet harcolt ki a győri csapat Stolcz ívelte középre a labdát, Nell magasan felugrott a bolyból, de a labda átszállt felette, s amíg Kővári kapus arra összpontosított, hogy Nell fejéről szedje le a labdát, a kitűnő ütemben felugró Győrfy a léc alá fejelt. 2:0. Két perc múlva Nell beadását Stolcz lőtte a szegedi kapus kezébe. A 21. percben Palotai — régi napjaira emlékeztető módon — emelte ki a labdát a szegedi védők fölött Varsányi elé. Az összekötőt szögletre szerelték. A 27. percben Nemes tört át a győri védőkön, beadását Kozma óriási helyzetben, belsővel gurította kapura, és Tóth elvetődve védett. A 32. percben példásan szép támadás futott a pályán. Keglovich hozta fel a győri támadást, Győrfyhez játszott a szegedi térfél közepén. A középcsatár egyből önzetlenül Varsányihoz továbbított, aki élesen, laposan a jobb sarokba lőtt. 3:0. (Az akció mindössze 15 másodpercig tartott.) A 36. percben a fedezet Reményik dr. lövését tolta szögletre Tóth. Egy perc múlva Arató az utolsó pillanatban mentett Győrfy elől. A 42. percben Stolcz—Varsányi— Győrfy—Nelly keverte meg a szegedi védelmet, de végül Varsányi az oldalhálót találta el. A szünet után továbbra is a győri csapat irányította a játékot. Az 59. percben újabb gólt ért el az ETO. Nell vitte fel a támadást, és a jobb oldalról a szegedi tizenegyes pont tájékára ívelte a labdát. Stolcz kapura lőtt, és a labda a felső léc éléről Győrfy elé vágódott, aki közvetlen közelről a hálóba lőtt. 4:0. (A közönség már Stolcz lövésénél is gólt kiáltott, de Győrfy dicséretére legyen mondva, hogy bebiztosította a gólt, mert Bircsák játékvezető a kapuralövésnél nem sípolt.) A 71. percben szabadrúgáshoz jutott a győri csapat. Palotai „nyeste” középre a labdát, és Stolcz fordulásból ballal alig bombázott kapu fölé. A 76. percben Kiss egyedül vitte fel a labdát, majd mintegy 22—23 méterről ballal ritkán látható nagy gólt lőtt a jobb sarokba. 5:0. A 80. percben Szaló faképnél hagyta a szegedi védőket, de lövése szögletre pattant. Három perc múlva Palotai beadását Stolcz alig fejelte kapu fölé. Látványos, szép mérkőzésen ilyen arányban is megérdemelten győzött az ETO csapata. A mérkőzés előtt egyesek tartottak ettől a találkozótól, és aggodalmukat arra alapozták, hogy a szegedi csapat védelme számos mérkőzésen áttörhetetlennek bizonyult. Ahogy teltek a percek, kiderült, hogy a szegedi védőtaktika ezúttal csődött mondott, mert a győri csapat taktikája még a szigorú emberfogásra beállt védelem ellen is hasznosnak bizonyult. Mi volt ennek a taktikának a lényege? Elsősorban az, hogy a győriek Stolcz vezérletével egyik támadást a másik után vezették a széleken, és megint bizonyossá vált, hogy a legjobb védőfal is meginog a szélekről pontosan ivett beadások hárításánál. Dicséret illeti a Győri ETO játékosait, mert fegyelmezett játékukkal, korszerű, szellemes támadásvezetésükkel kitűnő szórakozást nyújtottak a közönségnek. Még a vendégségben lévő mintegy kétezres szegedi tábor is a győrieket tapsolta, meg. Egyénileg ezen a vasárnapon Stolcz lendületes játéka keltett legnagyobb örömet a szurkolók körében. De ezúttal Nellről, Palotairól, Kissről és a többiekről is dicsérettel emlékezünk meg. Pintér István A megyei Növényvédő Állomás szakembereinek megfigyelése szerint az őszibarack levélfodrosodásának első tünetei (a levél lemezén gombostűfejnyi vörös foltok) megjelentek. Az állomás laboratóriuma által végzett meteorológiai mérések szerint az időjárási tényezők kedveznek a kórokozó terjedésének, és számottevő megbetegedés várható. Ennek megakadályozására azonnal meg kell kezdeni a védekezést, és néhány napon belül el kell végezni. A védekezéshez az Orthocid 0 ,3 százalékos oldatát javasolja a Növényvédő Állomás. Megfigyelések szerint a barackmoly lárvái is megkezdték a hajtásvégek károsítását. Ezért a levélfodrosodás ellen használt, permetlé minden száz literjéhez — az óvórendszabály betartása mellett — 30 deka Hungária DL 40-et, vagy 40—50 deka Fitból E-t tanácsos hozzákeverni. Ahol a tavalyi lisztharmat-fertőzöttség ezt indokolttá teszi, a permetlé minden száz literjéhez még 50 deka Thiovitot és 20 deka Sandovitot kell hozzákeverni. Sürgős teendő KISALFÖLD Nyolc csapat nem tudott gólt lőni a megyei I. osztály hetedik fordulójában Három egymás utáni forduló kielégítő góltermése után vasárnap ismét a gólszegénység jellemezte a megyei I. osztály mérkőzéseit. Nyolc csapat, a résztvevők fele egyetlen gólt sem tudott lőni a kilencven perc alatt, három pedig csak egyszer-egyszer talált a hálóba. Így a nyolc mérkőzésen csak húsz gól esett! Ennek a húsz gólnak több mint egyharmadát, hetet a csornai csatársor lőtte. Ez annál inkább feltűnő, mert az előző hat mérkőzésen mindössze,egyszer találtak a hálóba a csornaiak. Úgy látszik, az új, remek füves talajú pálya jó hatással volt a hazaiak támadóira. Vagy a beledi védelem gyengesége is közrejátszott a gólzáporos győzelem kialakulásában? Kíváncsian várjuk a folytatást: tartós lesz-e Csorna javulása? A, pontveszteség nélkül vezető Fertőszentmiklós továbbra is százszázalékos maradt. Ezúttal Brennbergbányáról vitt haza két pontotaz együttes, negyedik 1:0 arányú győzelmével. Ritka teljesítmény a fertőszentmiklósiak sikersorozata. A tavalyi bajnokságban Győrszentiván ért el hasonló sikert, s a nagyszerű rajt bajnokságot is eredményezett az együttesnek. Lehet, hogy már eldőlt az 1367. évi bajnokság is? Kisebb meglepetést is hozott a forduló: Kapuvár otthonában adott át egy pontot Mosonszentjánosnak! A többi mérkőzés eredménye a papírformának megfelelően alakult. A táblázaton kezdenek kialakulni a csoportok. Az élcsoport hat csapatához megkezdte a felzárkózást a Gy. Textiles. A három utolsó helyezett viszont egyre jobban lemarad. GY. POSTÁS—GY. PAMUTSZÖVŐ 2:0 (1:0) Győr, vezette: Szukics. Gy. Postás: Bognár — Kovács I., Füzi, Szűcs — Lapovits N., Szerbeczky — Gerics, Pál, Buri, Csidei, Gulyás. Edző: Szőrffy Károly. Gy. pamutszövő: Csörnyei — Vécsei, Komjáti, Nagy Gy. — Kovács, Lang — Takács, Vida, Bejczy, Szőke, Laudán. Edző: Kárpáti Ferenc 16. p.: Takács kézzel teszi maga elé a labdát, s utána hiába lő a hálóba, a gól érvénytelen. — 21. p.: Buri lapos lövését Csörnyei Pálelé Üti, akinek lövése a jobb tarokba jut. 1:0. A Pamutszövő játékosai Csidei lesállása miatt reklamálnak, a játékvezető azonban tétlennek minősíti az összekötő helyzetét! — 42. p.: A tisztán kapura törő Takácsot Szűcs buktatja a tizenhatos előtt, a szabadrúgást Vécsei magasan kapu fölé lövi. — 57. p.: Csidei átjátssza az egész pamutszövő védelmet, azután a kifutó kapus mellett fölélő. — 65. p.: Buri lesről érvénytelen gólt lő. — 69. p.: Buri—Pál adogatás végén a labda az ötösön álló Gulyás elé kerül, aki nagy nyugalommal lő a bal sarokba. 2:0. Az első félidőben ideges kapkodás jellemezte mind a két csapat játékát, durva belemenéseket is láttunk. Szünet után a Postás lehiggadt, átvette a játék irányítását, s helyzetei alapján megérdemelte a győzelmet. GY. MEZŐGÉP—ÖTTEVÉNY 3:0 (1:0) Kisbácsa, vezette: Jockl. 10. p.: Sárosi (M.) közelről a kapufát találja el. — 44. p.: Friedmann ívelt szabadrúgása átszáll a rosszul kifutó kapuson, s Szabó T. az üres kapuba lő. 1:0. — 45. p.: Pintér (M.) kiejt egy ártatlannak látszó labdát, Horváth megszerzi, de közelről nagy helyzetben fölébombáz! — 66. p.: Sárosi beadásából Szabó T. növeli a hazaiak előnyét. 2:0. — 78. p.: A rosszul kifutó öttevényi kapus mellett Fajkusz beállítja a végeredményt. 3:0. A javuló formában játszó Gy. Mezőgép különösen a második félidőben játszott nagy fölényben. GY. ELEKTROMOS—S. VASAS 3:0 (1:0) Győr, vezette: Bognár. 4. p.: Takács I. (E.) öt méterről az oldalhálóba lő. — 24. p.: A kitörő Meliert (E.) hátulról fellökik a védők a tizenhatosán belül, a játékvezető továbbot int! — 32. p.: A soproni kapus kifut, de nem tudja megfogni a labdát, Germán az üres kapura ível, s Horváth Z. kézzel üti ki a hálóba tartó labdát. A tizenegyest Meller laposan a jobb sarokba lövi. 1:0. — 42. p.: Kétszer kerül tiszta helyzetbe a győri kapu előtt Korenika. Előbb Takács II. lábbal védi a középcsatár lövését, majd merész vetődéssel tisztáz a győri kapus. —51. p.: Germán buktatása miatt jobb kapufa mellé lövi a labdát! — 60. p.: Germán húsz méteres nagy lövése a felső lécről vágódik vissza. — 68. p.: Czigány beadását Germán kétszer is átemeli a rátámadó védőkön, majd az ötösről élesen a léc alá bombáz. 2:0. Remek csatárteljesítmény volt! — 82. p.: Germán jobbról bekül,dött szögletét Meller csúsztatott fejessel juttatja a kapu jobb felső sarkába. 3:0. Az Elektromos irányította véggig a játékot, több gólhelyzetet teremtett, mint ellenfele, s a győzelmet ilyen arányban is megérdemelte. GY. TEXTILES—FARAD 2:0 (2:0) Farad, vezette: Herczeg. 10. p.: Baán sjp. húszméteres nagy lövése a felső lécről pattan vissza a mezőnybe. — 14. p.: Magyar szögletét Fajkusz a jobb sarokba fejeli. 1:0. — 31. p.: A kaputól harminc méterre álló Tóth kap labdát, hirtelen lövésre szánja magát, s jól eltalált lövése nyomán a jobb kapufa éléről vágódik a hálóba a labda. 2:0. — 41. p.: Hazai szöglet után Horváth lövését Vida Kocsis II. elé üti, aki azonban két méterről magasan kapu fölé lő. Óriási helyzet volt! — A 42. és a 47. percben Vida nagy bravúrral védi Baán lövéseit. — 67. p.: Horváth (F.) a jobb szélen felfutó Csordás elé játszik, aki éles szögből a kapufát találja el! Közepes színvonalú, helyenként kemény mérkőzésen a vendégek kapusuk kiváló védősorozatának köszönhetik a győzelmet. mosonszentjánosi kapuvar 1:1 (1:1) Kapuvár, vezette: Horváth F. Az első tíz percben négy hazai helyzet marad kihasználatlan. Szalay előtt kétszer, Horváth és Csermely előtt egyszer-egyszer nyílik gólszerzési alkalom, de sorra hibáznak a csatárok. — 25. p.: Pincér JK. labdája Sárközibe vágódik a félpályánál aki elfut, hosszan teszi ugyan maga elé a labdát, de a kifutó Hancz lyukat rúg. Sárközi megkerüli a kapust, nyugodtan helyez az üres kapuba. 1:0. — 3. n.: Csermely Vargának adja a labdát, s a kapuvári gólzsák szorongatott helyzetből is a kapuba tud lőni. 1:1. — Szünet után nagy ha•1-I V*. «r-M nélkül. Részben a kapuvári csatársor rossz helyzetkihasználási készsége, részben pedig a mosonszentjánosi kapus nagyszerű formája miatt vesztett pontot a hazai együttes. S. POSTAS—SFAC 0:0 Sopron, vezette: Szakács. 65. p.: Kovács (P.) rosszul esik a vállára, megsérül és végleg kiáll. — Gullner (S.) szereli Hegyit (P.), aki Gullner után rúg. A játékvezető Hegyit kiállítja! Változatos, élénk iramú mérkőzésen a SFAC játszott tetszetősebben, gyenge csatársora miatt azonban még a majdnem húsz percig kilenc főre olvadt postások ellen sem tudott gólt elérni, az eredmény igazságos! FERTŐSZENTMIKLÓS— BRENNBERGBÁNYA 1:0 (0:0) Brennberg, vezette: Gróf. Inkább küzdelem folyt, mint játék a kilencven percben. A vendégek a 77. percben Pirger révén elért szerencsés góllal szerezték meg a két pontot. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna! CSORNA—BELED 7:0 (2:0) Csorna, vezette: Egyed. A mérkőzés előtt avatták fel a csornaiak új, füves talajú pályáját. A hazai együttes ünnepi játékkal tette emlékezetessé a pályaavatót. Végig kezében tartotta a játék irányítását és szebbnél szebb támadásokból elért gólokkal érte el hatalmas győzelmét. A beledi együttes időnként keménységgel, durvasággal akarta megakadályozni a nagyobb képességek érvényesülését, de ez a módszer sem vezetett eredményre. A játékvezető a beledi balösszekötőt kiállította. Góllövő: Márkus (4), Gaál (2) és Berta. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Fertőszentmiklós 7 13: 2 14 2. Gy. Postás 7 16: 4 12 3. Kapuvár 7 15: 5 11 4. Gy. Elektromos 712: 5 10 5. S. Postás 7 10: 8 10 6. Gy. Mezőgép 7 13: 4 9 7. Gy. Textiles 7 8: 5 8 8 Mosonszentjános 7 14: 8 7 9. SFAC 7 8: 6 7 10. Öttevény 7 12:11 7 1 11. Gy. Pamutszövő 7 8:14 5 12. Csorna 7 8: 7 4 13. S. Vasas 7 9:18 4 14. Brennbergbánya 7 7:18 2 15. Farád 7 6:24 1 16. Beled 7 4:25 1 A szerencsésebb győzött SVSE - Fertőd 2:1 (0:1) Fertőd, 2000 néző, vezette: Farkas. Fertőd: Szalai — Sorváti, Maróton, Ankhelyi — Jakab, Nagy I- j — Horváth, Túri I., Farkas, Szedelyi, Tárcsas. SVSE: Horváth — Kuczkó, Borsós, Lift — Czunyi, Polgár — Csuti, Hatala, Horkai, Szentes, Som. Hatalmas érdeklődés kivejezésben élvezetes, váltakozó játékkal kezdődött a mérkőzés. A 13. percben Som előtt nagy helyzet adódott, de Ankhelyi a gólvonalról mentett. A játék irama és szépsége egyre fokozódott. A 15—16. és a 18. percben egymás után gördülnek a szebbnél szebb hazai támadások. Aztán a jobb szárny jeleskedett. A 22. percben Tárcsáitól Szédelyi kapta a labdát, de lövését a kapus kiütötte, és a résen lévő Horváth biztosan bombázott a hálóba (0:1). A 30. percben Jakab 40 méteres labdavezetés után a tizenhatosról fölér ott. A 33. percben sértődt sortűz az SVSE kapuja előtt, de Horváth, majd Túri, végül Tárcsai hibázott. A 34. percben az SVSE 25 méteres nagy erejű szabadrúgásában gyönyörködhetett a közönség, melyet Szalai ragyogóan a kapu fölé nyomott. Szép, változatos támadások következtek, de főleg a hazai helyzetek kihasználatlanul maradtak. A második félidőben is a vendégek vezették az első támadást, azután változatosan gördült a mérkőzés. Az 57. percben Ankhelyi szabálytalan szereléséért a tizenhatos sarkáról szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, melyet Polgár végzett el és Csuti értékesített 1:1. Csökkent --az iram és a játék színvonala, de így is élvezetes játék volt.* A 76. percben Horváth kamisája jelentett veszélyt a vendégeknek. A 85. percben Szalai rosszkor jött ki kapujából, és a hazai védelem fáradtsága révén könynyedén megszerezték a vendégek a győzelmet jelentő második gólt 2:1. A hátralévő időben már mindkét csapat fáradt volt, és ennek követve ''-ében sok volt a szabálytalankodás. Ritkán látható színvonalas és jó mérkőzést vívott a két csapat. Csak a szerencse és a kissé jobb erőnlét juttatta az SVSE-t a két ponthoz. Szántó Jenő Gyenge mérkőzésen biztos győzelem MTK-Péti MTE 4:1 (3:1) Mosonmagyaróvár, 600 néző, vezette: Cseke. A hazaiak a következő összeállításban játszottak: Lőre — Papp, Nagy I., Szabó — Buti, Csáki — Köpcsényi, Szeit, Puszter, Kelemen, Nagy István. Kezdés után a hazaiak vették át a játék irányítását, a 1. percben Köpcsényi—Kelemen összjáték után Kelemen lövése jutott a hálóba. 1:0. A hazai rohamok a 3. percben újabb góllá értek, ismét Köpcsényi futott el, beadására jó ütemben érkezett Nagy, s lövése a kapuba jutott. 2:0. A 13. percben Buti szabadrúgássá ment mellé, majd a 20. percben a vendégeik értek el gólt, a jobbszélső lefutott, beadását a nagy lesen álló Zsebe a hálóba vágta. A partjelző nem intette be a lest. 2:1-Feljöttek a vendégek, azonban csatáraik elhibázták a helyzeteket. A védelem mindkét csapatnál nagyon bizonytalan volt. A 38. percben Köpcsényi beadását Streit értékesítette. 3:1. Szünet után a 7. percben Köpcsényi megsérült, öt percig ápolták. Ez idő alatt feljavultak a pétiek. A 76. percben Köpcsényi a bal oldalon tört előre, beadását Kelemen lőtte a hálóba. 4:1. Kelemen és Köpcsényi hibáztak még jó helyzetben, de újabb gól már nem esett. Alacsony színvonalú mérkőzésen biztosan győzött az MTK, bár játéka nagyon gyenge volt. A pétsek legjobbja a kapus volt, csatársoruk teljesen csődöt mondott. Komárom—Petőháza 2:0 (0:0) Komárom, 300 néző, vezette: Szanyi. A petőháziak Komáromban így szerepeltek: Horváth II. — Gergácz, Gál, Németh — Rajki, Var- Iga — Torma, Horváth I., Szalai, Bujtás, Fekete. A félidő petőházi támadásokkal kezdődött. Az egész félidő tartamára Petőháza nyomasztó mezőnyfölényt harcolt ki. A komáromiak mindössze kétszer-háromszor jutottak át a petőháziak térfelére. A nagy fölény ellenére a petőházi csatárok alig tudták a kaput megközelíteni, mindössze egy szabadrúgás jelentett veszélyt a komáromi kapura. A második félidőben is folytató-ódott a petőházi fölény, a csatá-rok azonban sorra elügyetlenkedték a kínálkozó alkalmakat. Egy ellentámadás során a 75. percben a komáromi jobbcsazekötő 25 méterről félmagas lövést küldött kapura, ezzel megszerezték a vezetést. Élénkült az iram, a petőháziak megpróbáltak kiegyenlíteni. A 85. percben mégis a hazaiak állították be a végeredményt: a beívelt labdára Mester jó ütembenérkezett, és a megmerevedett petőházi védők mellett a hosszú sarokba fejelte a labdát. 2:0. A nyomasztó fölény ellenére a petőházi csatárok gólképtelensége okozta a vereséget. A mezőnyben a petőháziak nagyon tetszetősen játszottak. Mindkét gól védelmi hibából esett. A mérkőzés végig sportszerű volt, a játékvezető a feladatát jól látta el. Hadarics Géza Nagy küzdelem Pápai Vasas-Mosoni Vasas 1:1 (0:0) A Pápán lejátszott mérkőzésen így álltak fel a mosoniak: Baranyai — Németh, Brunner, Korner — Kiszelka, Nádids* — Malek, Kopf, Morvai, Komjáti, Kóbli. Igen nagy küzdelmet hozott az első félidő, mindkét csapat kivette részét a támadásokból. A védelmek mindkét oldalon jól zártak, a csatárok alig jutottak lövéshez. Szünet előtt Brunner megsérült, s ettől kezdve, jóformán , csak statisztált a bal szélen. Helyére Nádler húzódott hátra. Szünet után folytatódott a küzdelem. A 60. percben Keresztes ugrott ki, éles lövése a mosoni kapuba jutott. 1:0. A mosoniak azonban nem adták fel a küzdelmet, s a 85. percben ki is egyenlítettek: Komjátit a tizenhatosnál felvágták, Nádler lövése a sorfal között jutott a hálóba. 1:1. Jó iramú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás történt. Jó iram gól nélkül ! Győrszentiván-Ács 0:0 Győrszentiván, 1000 néző. Vezette : Czobor. Győrszentiván: Csemez — Pozsgai, Fertetics I., Sági II. — Szabó, Kopp — Göbölös, Fertetics II., Böcz, Zvezdovits, Szentmihályi. Már a 2. percben gólhelyzet alakul ki a vendégek kapuja előtt, Szentmihályi beadását azonban Böcz föléfejeli. Az 5. percben az ácsi Richter elől merész vetődéssel szerzi meg a labdát Csemez. A 17. percben két eredménytelen szöglet jelzi a hazaiak tartós fölényét. A 32. percben Böcz fejese ad munkát az ácsi kapusnak, majd a 37. percben a kifutó kapusról Szentmihályi elé pattan a labda, a szélső azonban elhamar- kodja a helyzetet, fölélő. A szünet után tovább tart a győrszentivániak fölénye. A 73. percben Koppi kétszer is jó helyzetbe kerül, de előbb fejjel majd lábbal küldi a léc fölé a labdát. A 77. percben a rendkívül gyors! Richter tör ki, elhúzza a labdát a kifutó Csemez mellett is, de kivár, s a befutó védők menteni tudnak. A mérkőzés legnagyobb helyzete volt! A 85. percben Zvezdovics lövése ad még munkát a a vendégek kapusának. Jó iramú mérkőzésen a győrszentivániak támadtak többet, támadósorukban azonban nem volt elég átütő erő. Az ácsiak szórványos támadásai veszélyesebbek voltak. NB. III. ÉSZAKNYUGATI CSOPORT EREDMÉNYEI: V. Vasas — Pusztavám 4:1, Tatai H. — Ajka 4:0. A BAJNOKSÁG: 1. V. Vasas 7 17: 5 10 2. Tatai H. 7 14: 5 10 3. Pápa 7 8: 3 10 4. SVSE 7 15: 7 10 5. Hubertusz 7 19: 6 9 6. Pusztavám 7 13: 9 8 7. M. Vasas 7 11: 8 8 8. Győrszentiván 7 8: 8 8 9. Komárom 7 6:12 8 10. MTE 7 11:16 6 11. Ács 7 7:14 6 12. Petőváza 7 11:14 5 13. Pét 7 14:14 4 14. Fertőd 7 9:22 4 15. V.AKÖV 7 4:23 4 16. Ajka 7 10:11 3 5 Egy tucat gól... M. Vasas Kibertusz-Veszprémi Mosonmagyaróvár, 600 néző, vezette: Halasi A Hubertusz a következő öszszeállításban szerepelt: Földes — Rácz J., Horváth, Cseh — Sági, Orbán — Mozsolits, Rácz L. Schreindler, Nagy Leopold. Már a 2. percben gólt ért el a Hubertusz Rácz révén 1:0. Állandó hazai támadások után a 10. percben Rácz újabb gólt ért el 2:0. Negyedórás kiegyensúlyozott játék után a 26. percben Rácz hatalmas lövése ismét a hálóba kötött ki 3:0. Mesterhármas! A 28. percben Schreindl Sr talált a kapuba 4:0, majd a 33. percben szép támadás után Nagy volt eredményes 5:0. A 40. percben Schleindler hatalmas kapufát rúgott, majd a 42. percben Rácz lövésével az eredmény: 6:0. KSE 12:0 (6:0) Szünet után sem változott a játék képe. A 47. percben tizenegyesből Horváth volt eredményes 7:0. A vendégek is vezettek két eredményesen támadást, majd a 70. percben Schreindler nagy lövése újabb gólt hozott 8:0. Négy perc múlva Schreindler, majd a 76. percben Mozsolits lövése már a tizedik hazai gólt eredményezte. A 33. percben Mozsolits szépen fejelte a kapuba Leipold keresztlabdáját, majd 3 perccel a befejezés előtt Rácz 20 méteres szabadrúgásával beállította a végeredményt : 12:0. Ritkán látott szellemes, ötletes csatárjátékot mutatott be a hazai csapat. Különösen a két összekötő játéka jelentett élményt a nézőknek. A tucat gól ellenére sem játszottak alárendelt szerepet a veszprémiek. „Nyílt sisakkal” játszottak, nem álltak be védekezni. Sz. A.