Kisalföld, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

1969. augusztus 1., péntek Több a búza, mint tavaly Most már jókor jön az eső, mondják a mosonmagyaróvá­ri járás közös gazdaságaiban. A kalászosok nyolcvan szá­zalékát learatták, ami még maradt, lopni is lehet a zá­por elől. Az eddigi eredmé­nyek szerint búzából több lesz a járásban, mint tavaly Például a kintiés Rákóczi Tsz-ben a 466 holdról átlag 20,4 mázsát takarítottak be, a halásziak ezer holdja átlag 17,9 mázsát termett. Jól tíze­sett az idén az őszi árpa is Például a cikolaszigeti tsz­­ben 20 mázsás átlaggal hol­danként. Ülésezett a MÉSZÖV választmánya A nődolgozók dicsérete vetkezetek dolgozóinak több, mint fele nő, a fegyelmi vét­séget elkövetők közül csak minden negyedik asszony, leány. A család ellátása, a gyer­meknevelés és a szorgalmat­ munka mellett politikai és szakmai képzettségük növe­léséért is sokat tesznek a nők. A legutóbbi öt évben 541-en vettek részt szakképzettséget adó tanfolyamokon. A politi­kai tanfolyamokat 1970-en látogatták. Elismerik-e ezt az áldoza­tos munkát a szövetkezetek? Általában igen. Azzal is, hogy a rátermett női dolgozókat vezetői tisztséggel bízzák meg, összesen 578 lány, asz­­szony van vezető beosztás­ban. Közülük 515 valamelyik kereskedelmi egység vezető­je. Jogos az észrevétel, hogy a szövetkezetek kereskedelmi tevékenységét irányító mun­kakörökben aránylag kevés a nő, pedig megbízásukkal javulna a munka, mert álta­lában jobban ismerik a lakosság igényeit, mint a fér­fiak. A vizsgálatot végzők nem találtak kirívó aránytalansá­gokat a nők és férfiak fize­tése, anyagi elismerése kö­zött. Az azonos feltételek kö­zött dolgozó, ugyanazt a mun­kát végző asszonyok, lányok is annyit keresnek, mint a férfiak. Kivételek azért akad­nak, de a sérelmek orvoslása általában gyorsan megtörté­nik. A szövetkezeti kereske­delemben dolgozó nők gyak­ran szóvá teszik — különö­sen a nagyobb községekben — hogy jóval kevesebbet ke­resnek, mint az iparban dol­gozók, pedig a munkájuk legalább olyan nehéz, sőt gyakran nehezebb. Sok még a tennivaló a szo­ciális és a munkahelyi körül­mények javításában. Az áru­mozgatás gépesítése nagyon elmaradt, a legtöbb boltban nehéz zsákokat, ládákat, cso­magokat emelgetnek a nők. Számos helyen hiányzik a mosdó, az öltöző. Az egysze­mélyes boltok vezetői közül sokan éveken át pénzre vált­ják a szabadságukat, nincs pihenőidejük. A választmány javaslatot fogadott el, amely a dolgozó nők helyzetének további ja­vításával kapcsolatos legfon­tosabb feladatokat tartalmaz­za. A KPVDSZ megyei bizott­ságával valamint a megyei nőtanáccsal közösen készített jelentést vitatta meg tegnap délelőtt a MESZÖV választ­mánya: a fogyasztási szövet­kezeteknél dolgozó nők hely­zete, társadalmi, erkölcsi, anyagi megbecsülése. Az ala­pos vizsgálat tapasztalatait összegező jelentést Takács András igazgatósági elnök is­mertette­ , önkritikusan elismerte a szövetség: eddig még soha­sem vizsgálták meg a megye fogyasztási szövetkezeteinél, hogy hogyan állnak helyt a munkában a nők, és milyen megbecsülésben van részük. Pedig a szövetkezeteknél és a MÉK-nél összesen 2530 nő dolgozik, a teljes létszámnak több, mint 57 százaléka. Nagy többségük igen lelkiismere­tesen dolgozik, tanul és a tár­sadalmi munkából is kiveszi részét. Általános tapasztalat, hogy a női dolgozók fegyel­mezettebbek, mint a férfiak, jobban betartják az utasítá­sokat, vigyáznak a rendre, a fegyelemre, fáradhatatlanab­bak. Bár a fogyasztási szó­ Megkülönböztetett gondoskodás a Timföldgyárban Szerdán délután két, egy­mással összefüggő napirendet tárgyalt a Mosonmagyaróvá­ri Timföld- és Műkorund­­gyár szakszervezeti tanácsa. Számot adott a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete XX. kongresszusa határozatainak helyi megvalósításáról, vala­mint a vállalati szociális, jóléti létesítmények állapo­­­­táról, bővítésük, korszerűsíté­sük terveiről. Mindkét beszá­molóból kitűnt, hogy a Tim­földgyár szakvezetői a moz­galmi szervekkel teljes egyetértésben sokat tettek a munkahelyi környezet javí­tásáért, és ebbeni tevékeny­ségüket nem tekintik befeje­zettnek. Tennivalóik ismere­tében elkészítették terveiket, megvalósításukért követke­zetesen munkálkodnak. A rendeletek rugalmas alkalmazása Figyelemre méltó a mun­kaidő-csökkentés rugalmas módja. Múlt év közepétől megvalósult a gyárban a 44 órás munkahét. Ez — mint később kiderült — kedvező­nek bizonyult a gyár dolgo­zói többségének, de a legne­hezebb munkát végzőknek nem, vagy csak alig. Ezt felismerve a gyár vezetői az egészségre különösen ártalmas munkahelyen, a műkorund-üzemben a 36 órás munkahét beveze­tését kezdeményezte. A tröszt hozzájárulását ehhez megkapta, s ez év április 1. óta a műkorund-üzemiek hetenként 36 órát dolgoznak. Az érdekelt dolgozókra igen jó hatással volt, hogy a gyár vezetői méltányolták az átla­gosnál nehezebb munkát, s ennek megkülönböztetését a felsőbb szervnél kezdemé­nyezték. A sajátos viszonyokhoz való rugalmas alkalmazko­dásnak egyik megnyilvánu­lása a folyamatosan dolgozó üzemekben az éjszakai és vasárnapi bérpótlék fizetése a nyereség terhére. Ez, ha szerény mértékben is, de megkülönböztetett anyagi megbecsülésben részesíti a folyamatosan üzemelő mun­kahelyek dolgozóit, s az el­vándorlást csökkenti. Építési kölcsönök A múlt évben százezer, idén százhuszonötezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak a timföldgyári dolgozók házépítésre. A gyári lakóte­lepen lévő 113 lakás felújí­tása, fűtésének korszerűsíté­se megkezdődött, s 1970-re befejeződik. A központi fű­tés bevezetése előreláthatóan 4,7 millió forintba kerül. Új, 100 személyes munkásszálló is létesül, ötmilliós költség­gel. Központi fűtéssel látják el a vállalati napközi ott­hont is, amelybe a timföld­­gyári dolgozók gyermekein kívül befogadja a kötöttáru­gyáriak, a fogkefegyáriak csemetéit is. A napközi fenn­tartásához a timföldgyári hozzájárulás összege évi 10 000 forint. A szakszervezeti tanács július 30-i ülésén állást fog­lalt a gyári fürdő, öltöző bő­vítése, az ivóvíz-szolgáltatás korszerűsítése mellett. Ez utóbbinak a munkálatai 260 000 forintba kerülnek. A most folyó üzembővítéssel egyidőben, 1970 végére ezer­személyes fürdő építését ter­vezik a timföldgyáriak. Folytatódik a dunaszigeti hétvégi üdülő korszerűsítése, bővítése. A sportban is fegyelmezett pénzgazdálkodást! A vitából az is kiderült, hogy­ a sport támogatása is súlyos százezrekbe kerül. Mint a beszámoló­t a felszó­lalások is hangoztatták, a fenntartásra szánt összeg elégséges. De gyakran elő­fordul némely szakosztály­ban, hogy fedezet nélküli igényt támasztanak, sőt, kel­lő pénzügyi alap híján is megvalósítanak elhatározá­sokat, a költségvetés túllé­pésével kész helyzet elé ál­lítják a vállalati pénzügyi szerveket.­­ Ezt a gyakor­latot jóváhagyni nem lehet, a pénzügyi fegyelem betar­tása mindenkire kötelező — hangsúlyozta a tanácsülés. Végezetül régi adósságot tör­lesztett: a nyugdíjasok ön­kormányzatának megalakí­tásáról döntött. E társadal­mi szerv feladata a gyár nyugdíjasainak összefogása,­­ügyes-bajos dolgaik intézése, üdültetésük és segélyezésük. JL-ne — MINDEN LEHETŐSÉGET úgy kell tekintenünk, úgy kell megragadnunk, mintha az utolsó volna. Hamarosan az­után, hogy ide kerültem, hozzáláttam a kutatáshoz. Sokáig Kistölgyfán tanítot­tam, mélyen bent a Hányban, ott is so­kat foglalkoztam néprajzzal. Esténként népdalokat hallgattam, 70—80 éves öreg­emberek meséltek a régi pásztoréletről, betyárokról, a hercegi puszták különös, titokzatos eseteiről. Markotabödögén is érdekes motívumokkal találkoztam, részletesen lejegyeztem magamnak pél­dául a lucázás és a pünkösdölő „szer­tartását”, és, mert hallottam, hogy rend­kívül színes lakodalmi szokások voltak itt hajdanán, efelől is kérdezgettem az öregeket. Egy-egy részlettel minden be­szélgetés után gazdagabb lettem ugyan, mégsem akadt olyan ember, aki elejé­től végig részletesen el tudta volna me­sélni a régi lakodalmast. Azaz volt még egy olyan ember, mégpedig a szomszé­domban lakott, de mire a falubeliektől ezt megtudtam, már késő volt.... Ép­pen aznap halt meg váratlanul, amikor már indultam volna­ hozzá a jegyzet­füzetemmel. Nyolcvanöt éves volt El­vitte a sírba, amit tudott, amit senki más nem tudott úgy, ahogy ő. Ezért mondom: „amit ma megtehetsz, ne ha­laszd holnapra”, amit ma meghallgat­hatsz, lejegyezhetsz, ne halaszd holnap­ra, holnaputánra. Pápai Tibor markotabödögei iskola­­igazgató feljegyzései egy kisebb szek­rényt már-már betöltenek. Népdalszöve­gek, kották, népi játékok, mesék gyűj­teménye. Kiveszőlésben lévő ősi mester­ségek leírása. Nádazók. Teknővájók, stb. FÉNYKÉPEK. Öreg mesélők arca (so­kan közülük már a temetőbe költöz­tek). Egy-egy jelenet: búcsús legények, lányok tánca, egy teknővájó nemzetség Utolsó sarja a sajátos szerszámokkal. A lakás berendezésében is van vala­mi sajátosan kisalföldi, hanyi jelleg. Nem­ hivalkodóan „néprajzi” a környe­zet, de egy-egy szarvasagancs, néhány rozsdás betyárpisztoly, aratókorsó ta­lálható a szerény, ízléses bútorok, tár­gyak között. — A helytörténeti kutatómunka újabb és újabb eseményekre derít fényt -­– mondja Pápai Tibor. — Néha a száz­ év­vel ezelőtti dolgokra irányított figye­lem nehezen mozdul vissza a közelmúlt eseményeire. Itt van például Lina néni története, amelyre a legutóbbi hónapo­kig homály borult. Lina néni (Horváth Józsefné) régóta gondoz egy sírt a markotabödögei te­metőben. Halottak napján krizantémot ültet, gyertyát gyújt, és nyári estéken öntözőkannát visz a temetőbe, hogy ne kókadjanak az árvácskák a szomjúság­tól. A hantok alatt Szölgyény Gábor ta­nító nyugszik, akit 1945. március 20-án lövetett agyon Szálasi haditörvényszéke A fiatal zászlós szabadságon volt szü­leinél Esztergomban. Apja halálos ágyá­nál határozta el, hogy megvárja a szov­jet csapatokat és nem tér vissza alaku­latához. Letartóztatták, elhurcolták, s csapatánál — Markotabödögén — kivé­gezték. Lina néni meséli: — Azon a reggelen nagyon szomorú katonák gyülekeztek a főutcán. Ná­lunk is laktak néhányan, szegény, meg­viselt magyar katonák, akik attól ret­tegtek, hogy a kivégző osztagba vezény­lik őket. Enni sem tudtak azon a regge­len, pedig mindig éhesek voltak, de ak­kor vacogott a foguk és összeszorult a torkuk a félelemtől. A zászlóst egy fa­házban őrizték, ott gyóntatta meg a plébános úr, akire az iratait és a pénzét bízta. (Az volt a kívánsága, hogy a pén­zét valami szegény ember temetési költ­ségére fordítsák.) Szekéren vitték az új major épületéhez, ahol meggyilkolták A faház deszkafalába egy szívet vésett a tanító úr, és beleírta a menyasszonya nevét Míg le nem bontották azt a fa­házat, ott volt a szív, amit talán a ka­nalával vésett a fába, mert kést nem adhattak neki... LINA NÉNI férje elesett. Talán ép­pen azokban a napokban, amikor Szöl­gyény Gábor tanítót halálra ítélték a nyilasok. És a szomorú sors éppen ott érte a markotabödögei parasztembert, ahol Szölgyény Gábor felnőtt, iskolába járt, tanítóvá lett, Esztergomban. Most hát Lina néni gondozza a zászlós sírját Markotabödögén, Szölgyény Gábor édes­anyja pedig Lina néni férjének gyújt halotti gyertyát és ültet krizantémot az esztergomi temetőben. Ez a kis történet is része Markota­­bödöge történelmének. Pápai Tibor min­dent megtesz azért, hogy alaposan meg­ismerje és a falu népével megismertesse ezt a történelmet. A Szülőföldünk, a Kisalföld pályázatra beküldött Markota­­bodöge múltját, jelenét bemutató írás nemrég jelent meg lapunkban. A szer­kesztő bizottság „főmunkatársa” termé­szetesen Pápai Tibor volt. — Minden pedagógusnak vásároltam egy-egy példányt abból a számból, amelyben a „Falu a Keszegér partján” című pályamunkánk megjelent. Ez nem nagyképűség, önelégültség, hanem segí­­teni akarás. Azok a kartársak például, akik helyismeretet oktatnak az alsó ta­gozatban, valószínű örülni fognak ennek a Kisalföldnek. Szapudi András Szív a faházban KISAKrO­D s A 133 NAP A forradalmi cselekede­tek nem mindig vég­ződnek sikerrel. Az új­jal mindig szemben áll a ré­gi. Az 1918—19-es magyar forradalmi mozgalomban is nemcsak a magasság felé tö­rekvő zászlóvivők, hanem visszahúzó erők is hatottak. A szocialista tanácsrendszer megvalósításában a fő szere­pet a parasztsággal szövetsé­ges proletáriátus vállalta. A magyar munkásosztály alkal­masnak bizonyult a nagy fel­adat elvégzésére, mert ha nem is nagy múlttal és ta­pasztalattal, de ő rendelke­zett azzal a vezérkarral, amely megtanulta Lenintől, hogy a forradalom akkor ér­kezett el, amikor a régi rend uralkodó osztályai már nem tudnak a régi módon ural­kodni, az elnyomottak pedig nem hajlandók a régi módon élni. Az első világháború okozta helyzetben a nagytőkések, földesurak, arisztokraták ha­talmának ingatagságát mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy az 1918. októ­ber 31-i polgári demokratiz­mus forradalma viharos gyorsasággal haladt a prole­tariátus győzelme felé. A tör­ténelemben először igazoló­dott be az is, hogy a prole­tariátus, ha módja van rá, békés úton igyekszik a hatal­mat megragadni. A hatalomnak viszonylag békés úton való átvételével egyidőben az is megmutatko­zott, hogy amire nem volt képes a belső reakció, azt igyekezett a külső interven­ció elvégezni. Az antantha­talmak vezetői a magyar munkásosztály hatalma ellen azonnal élesre fenték kései­ket. Csak az alkalomra vár­tak. És amikor a kellő pilla­nat elérkezett, a francia, az angol, az amerikai nagytőke által támogatott román és csehszlovák intervenciós se­regek azonnal meg is támad­ták hazánkat. A magyar proletárdiktatú­ra 19­19. március 21-én győ­zedelmeskedett, és nem sok­kal később már el is hang­zott a felhívás: „Fegyverbe, fegyverbe!” az 1919. május 1-ei munka ünnepe a vörös­katonák toborzása is volt. A nemzetközi tőke inter­venciója felbátorította a ha­zai reakciót is. A folytonosan növekvő imperialista fegyve­res támadás és gazdasági blo­kád ösztönzést adott arra, hogy a hazai ellenforradalom mind nyíltabban mutatkoz­zék: a négyéves háborúban gazdaságilag meggyengült hátország, a súlyos élelmezési gondok, az iparcikkek növek­vő hiánya nehezítette a mun­káshatalom helyzetét. A proletárhatalom féltésé­től és hazaszeretettől átha­tott magyar Vörös Hadsereg főleg az északi, de a keleti fronton is sok sikeres csatát vívott. Tanácsköztársaságunk ellen viszont az antanthatal­mak az opportunista magyar szociáldemokrata vezetők közreműködésével a diplomá­cia eszközeit is felhasznál­ták. Százharminchárom nap után a Forradalmi Kormány­zótanács lemondott. Augusz­tus 1-én Peidl Gyula vezeté­sével megalakult a szakszer­vezeti kormány. A Peidl-kor­­mány (hatnapos) tiszavirág­élete is jelzi, csak átmenetet jelentett a nyílt, terrorisz­­tikus diktatúra számára. Hazánkra ismét gyászos korszak várt. A magyar pro­letariátus, a parasztság, az értelmiség legjobbjainak ke­gyetlen üldözése, ezrek már­­tíromsága arra ösztönöz, hogy most, a tanácskormány le­mondásának 50. évfordulóján emlékezzünk és értékeljünk. A lenini történelmi szem­lélet arra oktat, hogy a kom­munistáknak, a munkások­nak, parasztoknak, a hala­dásért harcolóknak a vere­ségből is tanulniuk szüksé­ges. Örök időkön át büszkén emlékezhetünk arra, hogy 1848 után 1918—19-ben ismét az európai forradalmi moz­galom élenjárói között halad­tunk. A Magyar Tanácsköz­társaság nagy érdeme, hogy elsőnek követte a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradal­mat, és puszta létével is se­gítette az idősebb testvér végleges győzelmét. A második tanulság, hogy a marxista-leninista párt el­veszíti vezető erejét, képessé­gét, ha időnap előtt egyesül az opportunizmustól még meg nem szabadult szociál­demokrata párttal. A két munkáspártnak meg nem ala­pozott egyesülése, az elvi en­­r­edmények megnehezítették a proletárhatalom hadállá­sának megszilárdítását. A magyar proletariátus a hatalmának elvesztéséből megtanulhatta, hogy a tőkés, a földesúri osztály, az arisz­tokrácia mennyi gonoszság­gal és bosszúval számol le azokkal, akik mertek a szo­cialista társadalmi rendért küzdeni. A nagy tanulságok közé tartozik annak felismerése is, hogy miközben a szocialista forradalmat nem lehet expor­tálni, az ellenforradalmat, sajnos, lehet. E felismerés napjainkban is arra kötelez, hogy szüntelenül fejlesszük a szocialista népi, nemzeti egy­séget, tökéletesítsük az ipart és a mezőgazdaságot, és áldo­zatok árán is tegyük erőssé honvédségünk védelmi ké­pességét. Kerek ötven éve, hogy a magyar proletariátus dicső­séges 133 nap után a régeb­binél is sokkal sötétebb kor­szakba zuhant. A huszonöt éves fasiszta korszak egész államapparátusa, iskolarend­szere, sajtója, hatalmi eszkö­zei és egyházai mindent igye­keztek elkövetni, hogy befe­ketítsék, sárral mocskolják a magyar kommün emlékét. Ám az öntudatos, magyar munkás, ha megfélemlítve is, ha meggyötörve is, nem fe­lejtette el azt, amit számára 1919. március 21-e jelentett. A fehér terrorista különítmé­nyek és a vészbíróságok meg­gyilkolhatták a kommunisták ezreit és üldözhették az osz­tályharcos szociáldemokrata szakszervezeti vezetőket, de a marxista-leninista pártot nem tudták megölni. A Kommunisták Magyar­­országi Pártja nagy vérveszteséggel, meg­megújuló saját hibáival is megküzdve készült fel arra, hogy ami nem sikerült 1919- ben, azt a történelem adta megfelelő időben győzelme­sen végrehajthassa. Lónyai Sándor Csinos­­ , ha PLÚTÓ a márkája

Next