Kisalföld, 1971. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-01 / 153. szám

2 Losonnczi Pál vidéki körúton LM­Z Oltványi Ottó, az MTI bé­csi tudósítója jelenti: Loson­czi Pál, a Népköz­­társaság Elnöki Tanácsának elnöke feleségével és kísére­tének tagjaival szerdán a fel­lobogózott, bécsi nyugati pá­lyaudvarról vidéki körútbra indult. Az Elnöki Tanács el­nökét a pályaudvaron Rudolf Kirchschläger külügyiminisz­ter várta, aki az osztrák kor­mány részéről a vidéki kör­úton hivatalos kísérője Losonczi Pálnak. A különvonat — amelynek szalonkocsijában foglalt he­lyet Losonczi Pál és felesé­ge — pontban kilenc órakor gördült ki a bécsi pályaud­varról. Ausztria szép tájain át haladva délelőtt 11 óra 10 perckor gördült be a külön­vonat Linzbe, ahonnan az Egyesült Osztrák Vas- és Acélművek (VOEST) gyárte­lepéhez vezető vágányon ha­ladt a különvonat a gyár fő­épülete előtti fellobogózott térre. A gyár dolgozói, veze­tői, a felső-ausztriai tartomá­nyi kormány képviselői fo­gadták a magas rangú ven­déget Elsőnek dr. Erwin Wenzl, felső-ausztriai tartományi fő­nök köszöntötte Losonczi Pált és feleségét. Népviseleti ruhába öltözött linzi lányok — fejükön aranyhímzéses sapkákkal — virágcsokrokat adtak át, majd a gyár dol­gozóinak sorfala között kísér­ték államelnökünket az üzembe, ahol dr. Herbert Koller, vezérigazgató és az üzem több más vezetője üd­vözölte Losonczi Pált és fe­leségét, valamint kíséretének tagjait. Amerre az Elnöki Tanács elnöke elhaladt, min­denütt taps csattant, rendkí­vül meleg, szívélyes fogadta­tásban részesült. Dr. Herbert Koller Vezér­­igazgató adott tájékoztatást az üzemről. A vezérigazgató utalt ar­ra, hogy a 26 ezer dolgozót foglalkoztató konszern a ma­gyar vállalatokkal hasznos együttműködést fejt ki. A tájékoztató befejezése után ünnepélyes pillanat kö­vetkezett: a vezérigazgató át­nyújtotta a gyár ajándékát — acélöntőt ábrázoló bronz­szobrot — Losonczi Pálnak. A vendégek a gyár veze­tőinek kíséretében gyárláto­gatásra indultak. Visszatér­ve a gyár központi épületé­­hez, a vendégeket az üzemi zenekar fogadta. Ezután az étteremben díszebédet adtak Losonczi Pál, felesége és kí­séretének tagjai részére. KREMS A 196 OOO lakosú Linzet a különvonat három óra előtt hagyta el. Államelnö­künket ünnepélyesen búcsúz­tatták. Amikor a vendégek Kremshez érkeztek, „Wachau kapujában” szintén ünnepé­lyesen fogadták államelnö­künket. Andreas Maurer, al­só-ausztriai tartományi fő­nök és Max Thorvesten, Krems város polgármestere üdvözölték Losonczi Pált és feleségét. A pályaudvarról a polgármesteri hivatalba ment Losonczi Pál és kísérete. Ott bejegyezte nevét a város aranykönyvébe, és megaján­dékozták az 1436-i alapítású városi címer és jelvény éke­sített másával. Kremsből a küldöttség sze­mélygépkocsikkal folytatta útját. A Duna-kanyar festői táján a meredek sziklák kö­zé ékelt, történelmi múltú Dürchsteinbe. A szőlőtermő vidék mentén elterülő tele­pülés barokk stílusú épüle­tei megragadó látványt nyúj­tottak. Dürnsteinben Franz Jonas köztársasági elnök és Hans Czettel, alsó-ausztriai tarto­mányi főnökhelyettes kö­szöntötték Losonczi Pált és kíséretét. Jonas államelnök társaságában Losonczi Pál­nak bemutatták a wachaui bortermő vidék gazdaságait, borpincészetét és ismertették a Duna-kanyar lösztalaján elért terméseredményeket, a táj mezőgazdasági eredmé­nyeit, terveit. Este Darnstein­ben Andreas Maurer, alsó­­ausztriai tartományi főnök adott díszvacsorát a magyar államfő tiszteletére. Losonczi Pál az esti órák­ban különvonattal visszain­dult kíséretével és osztrák vendéglátóival együtt Bécs­­be. Csütörtökön délelőtt Bécs környékén élelmiszeripari üzemeket keres fel Losonczi Pál, aki este a magyar nagy­­követség épületében fogadást ad vendéglátója, Franz Jo­nas szövetségi elnök és fele­sége tiszteletére. (MTI) ★ KISALFÖLD Fock Jenő látogatása Bács-Kiskun megyében Szerdán Bács-Kiskun megyé­be látogatott Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságán­ak tagja, a Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány elnöke, elnöke fogadta a miniszterel­nököt. A megyei pártbizott­ság székházában dr. Romány Pál tájékoztatta az alföldi megye gazdasági, politikai és kulturális helyzetéről, a ve­zetőket és a lakosságot egy­aránt foglalkoztató gondok­ról. Az elmondottakból ki­tűnt a többi között, hogy az egykor tipikusan mezőgaz­dasági megye ipara 1970-ben már többet termelt, mint a mezőgazdasága. Biztató, hogy az idén 30 százalékkal növe­kedett a megye sertésállo­mánya, kevésbé megnyugta­tó viszont, hogy a teljes állo­mány 70 százaléka nem a nagyüzemi gazdaságokban található. A helyzet akkor javul majd, ha elkészülnek már az épülő nagyüzemi ser­­tésnevelő és hizlaló telepek. Reggel Kecskeméten dr. Romány Pál, a megyei párt­­bizottság első titkára és Er­­dősi József, a megyei tanács . A továbbiakban szó esett a megye 40 000 tanyájáról, s 170 000 tanyai lakójáról. A miniszterelnök érdeklő­­désére külön is tájékoztatást kapott az egyes tájegységek­ről, az öt városról és a le­endő hatodikról, a városje­lölt Kiskörös járási szék­helyről. Fock Jenő a délelőttöt Kecskeméten töltötte. Elő­ször a városi tanácsházára látogatott. Ott Reile Géza, városi tanácselnök ismertet­te a felsőfokú regionális köz­ponttá nyilvánított megye­­székhely kommunális fejlesz­tésének eredményeit és táv­lati terveit. Fock Jenő a délutáni órák­ban — dr. Romány Pál és Erdősi József társaságában — Kiskunfélegyházára uta­zott. Ott a Vegyipari Gép­gyárba látogatott el. Prog­ramja a Kunfehértói Állami Gazdaságban fejeződött be. (MTI.) Fél évszázados a Kínai Kommunista Párt SANGHAJBAN, az egykori francia negyed kis utcájában, egy öreg házban ült össze 1921. július 1-én tizenkét küldött, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól fellelkesült kínai kommunisták képviseletében megalakítsa a Kínai Kom­munista Pártot. A munkásosztály fiatal pártja az országban megerősödő demokratikus és nemzeti felszabadító mozgalom igényeit meg­értve határozott antiimperialista és antifeudális programmal lépett fel. A kezdetben nemzeti demokratikus célokat szolgáló, majd...az ellenforradalmi árulás útjára lépett Kuomintang­­gal kötött egységfront felbomlása után a kínai kommunistákra rendkívül súlyos terror nehezedett. A KKP azonban nem hát­rált meg, hősiesen helytállt az osztályellenség és az idegen hódítók elleni harcban. A Kína felszabadításáért folytatott hosszú és súlyos áldozatokkal teli küzdelemhez döntő segít­séget nyújtott az a győzelem, amelyet a második világháború fő terheit viselő Szovjetunió aratott a hitleri fasizmus és a japán militarizmus erői felett. A kedvező nemzetközi felté­telek közepette a kínai nép, kommunista pártja vezetésével, 1949. október 1-én óriási jelentőségű győzelmet aratott. A forradalom győzelme nyomán megszületett Kínai Nép­­köztársaság hozzálátott, hogy gyors ütemben leküzdje a feudá­lis és a félgyarmati helyzet okozta elmaradást. A kínai száz­milliók lelkes munkáját önzetlenül támogatták a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió. Következetes antiimpe­rialista és békeszerető külpolitikája, internacionalista maga­tartása azokban az években világszerte mind több barátot szerzett a népi Kínának. Az ötvenes évek végétől, a hatvanas évek elejétől kezdve azonban az ország politikájában, sajnos, negatív irányú for­dulat történt. A KKP vezetésében mindinkább tért hódított az addig visszaszorított, a nagyhatalmi ábrándoktól fűtött, anti­­marxista, nacionalista áramlat. A KKP vezetői fokozatosan szembefordultak a testvérpártok zömével, és szakadár tevé­kenységbe kezdtek. Az egységbontás politikája veszélybe so­dorta az elért vívmányokat, s mély válságba juttatta a KKP-t és az országot. Ismeretes, hogy az SZKP, a nemzetközi kommunista moz­galom túlnyomó többsége visszautasította ezt a politikát, de ugyanakkor mindig is késznek bizonyultak a kapcsolatok elvi alapon nyugvó rendezésére. Ez a határozott és türelmes po­litika eredményezte, hogy az utóbbi két évben bizonyos kez­deti eredményeket sikerült elérni az állami kapcsolatok nor­malizálásában. A kínai vezetők azonban, ha rá­kényszerültek is a „kultu­rális forradalom" időszakában folytatott politika durva mód­szereinek meg­változtatá­sára, elvi álláspontjukon nem változ­tattak: ha álcázottabban is, de folytatták a Szovjetunió, az SZSZP rugalmazásai, egyenlőségt jelet vonnak a kommunizmust építő Szovjetunió és az Imperialista Egyesült Államok közé, megpróbálják szembefordítani egymással a szocialista orszá­gokat. A MAGYA­R KOMMUNISTÁK mindra nagyra becsülték a KKP küzdelmét, amikor az internacionalista, forradalmi szel­lemben r­aiet­e­ jert. Most, a párt megalakulásának ötvenedik évfordulójén tisz f-életüket fejezik ki mindazoknak a kínai kom­munistáknak, akik harcolnak a marxizmus—leninizmus, a pro­­letár-internacionoizmus eszméinek a helyreállításáért, a kö­­vetk­omfos antilmnodalista nolitika megvalósításáért. Meg­­őrzik hitüket hogy Kína eladh-utóbb ismét a testvéri szocia­lista országokkal egységben halad előre a szocializmus útján. Gromiko - Riad-találkozó Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere és Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság miniszter­elnök-helyettese és külügy­minisztere szerdán baráti eszmecserét tartott a szovjet —egyiptomi kapcsolatokról és a közel-keleti helyzetről. Az egyiptomi vendég a Kai­róban május 27-én aláírt szovjet—egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés ratifikációs okmányainak ki­cserélése céljából érkezett a szovjet fővárosba. (TASZSZ, MTI) A KKP évfordulóján PEKING A három vezető kínai lap közös vezércikke köszöntöt­te szerdán a Kínai Kommu­nista Párt megalapításának 50. évfordulóját. A cikkben újból kinyilvánították a je­lenlegi kínai vezetés isme­retes ideológiai irányvonalát. A cikk, amelyet szerdán este kezdtek sugározni az­ összes kínai hírközlő szervek, a „kulturális forradalom”-ból kikerült vezetők szemléleté­nek megfelelően vázolja a párt történetét egész napja­inkig. (MTI) Hangos lett a csendes kontinens A Centropress szerda esti kommentárja: AMOLYAN csendes, békés, félreeső világrésznek tekintették sokáig Ausztráliát, ahol lassú és főképp nyugodt tempóban folyik az élet. Az utóbbi időben mind viharosabbá válik azon­ban a politikai élet Ausztrá­liában is. Egyre többen lesznek mind harciasabbak, de éppen­séggel nem a harc, hanem a béke érdekében. Hetek óta folyik a tüntetés­sorozat Ausztrália nagy váro­saiban. Elsősorban a diákok és más fiatalok emelnek szót a vietnami háború ellen. A tilta­kozó mozgalom most már Ausztrália valamennyi államá­ra kiterjedt. Két friss esemény újabb lendületet adott ennek a békéért vívott küzdelemnek. Az egyik: az elsőül a New York Times-ban, majd egy se­­reg más amerikai lapban pub­likált titkos dokumentumanyag, a Pentagon tanulmányai a viet­nami háborúról, nemcsak az amerikai közvéleményt háborí­totta fel, hanem az ausztráliai közvéleményt is. A titkos McNamara-dosszié­­ból ugyanis kiderült: hazugság szolgáltatta az alapot itt is. Amikor 1965-ben Ausztrália is belépett a vietnami háborúba, a Canberrai kormány arra hi­vatkozott: a saigoni kormány felkérésére teszi. A titkos Pen­tagon-dossziéból most kivilág­lott, hogy a saigoni rezsim so­ha ilyen kérelmet nem továb­bított Ausztráliának. A kérelem — helyesebb azt mondani: a nyomás — az amerikai kor­mány részéről érkezett. Az USA rángatta be az ausztráliai kor­mányt a vietnami agresszióba, az ausztráliai lakosság tudta nélkül. A másik esemény, amely új lendületet adott az ausztráliai béketüntetésnek: dr. Benjamin Spock, a világhírű amerikai gyermekorvos és békeharcos megérkezése. Spock eddig Adelaide-ban és Melbou­rne­­ben mondott beszédet olyan gyűléseken, amelyeken óriási tömegek vettek részt. MIKÉNT az USA-ban, úgy Ausztráliában is egyre erőseb­bé válik a követelés: „Hozzá­tok haza a fiainkat!” Viszony­lag nem sok ausztráliai kato­nát vittek Vietnamba harcolni, de egyre több ausztráliai vall­ja azt a nézetet, hogy ha csak egyetlen ausztráliai katona har­colna Vietnamban, az is sok volna, az is a kelleténél éppen eggyel több lenne. Ausztráliá-­­ nak nem érdeke beavatkozni a­­ vietnami nép életébe, támoga­­tást nyújtani az ingatag saigoni korrupciós rezsimnek és — ami a lényeg — az USA hatalmi po­litikájának. És ezt Ausztráliában most már igen sokan tudják. 1571. jnnus I., csOíBrtSS Az egész világ részvéte (Folytatás az 1. oldalról.) Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev űrhajósok tragikus halálának híre mélyen meg­hatotta a győri Richards-gyár munkásait is. A munkáskö­zösség táviratot küldött a Szovjetunió budapesti nagy­­követségéhez, kérve, hogy az üzenetet továbbítsák Brezs­­nyev és Koszigin elvtársnak, az egész szovjet népnek. „Kedves Elvtársak! Üzemünk négyezer főnyi kollektívája megrendülten vette tudomásul a reggeli hí­rekből, hogy az űrhajósok feladatuk teljesítése közben hősi halált haltak. E mély­séges gyászban fogadják leg­őszintébb együttérzésünket, kérjük, hogy tolmácsolják azt a kozmosz hősei hozzá­tartozóinak, szeretteinek.” A Szojuz—II. visszhangja Az utolsó pillanatig teljesítették küldetésüket MOSZKVA A Moszkvai Rádió és Te­levízió gyászzenét sugárzott azt követően, hogy a bemon­dók szerdán hajnalban beol­vasták a Szojuz—11. sze­mélyzetének tragikus halálá­ról beszámoló TASZSZ-köz­­leményt. A szovjet emberek mélységes gyászt éreznek a súlyos veszteség miatt. A szovjet televízió előbb a hő­si halált halt három szovjet űrhajós gyászkeretes portré­ját sugározta, később pedig — mintegy az ország tisztel­géseként — a Szovjetunió végtelen tájait vetítette a képernyőre. A halott űrhajósokat meg­pillantó kutatócsoport döb­benetét érzik át a moszk­vaiak, a szovjet emberek szerda reggel óta. Az IZVESZTYIJA esti ki­adásában a­ gyászt és fájdal­mat költemény fejezi ki. Sztyepan Scsipacsov, az is­mert szovjet-orosz költő versben állít emléket a há­rom űrhajósnak. Borisz Konovalov, a lap űrtudósítója hírt ad arról, hogy a Szojuz—11. leszálló berendezésében megtalálták a Szál­jutón vezetett fedélze­ti naplót, az űrhajósok ké­szítette fényképfelvételeket és kísérleteik eredményét. Mindhárom kozmonauta az utolsó pillanatig teljesítette kötelességét. A szovjet fővárosban bizo­nyosra veszik, hogy amíg a Szojuz—11. katasztrófájának okát vagy okait mindenre ki­terjedő alapossággal fel nem tárták, nem indítanak űrha­jót Bajkonurról. Ugyanakkor a legcsekélyebb kétely sincs az iránt, hogy a szovjet űr­programban központi helyet, elfoglaló orbitális állomáson létrehozása tovább folytató­dik. Az eredményes küldetés utáni hirtelen halál híre vi­lágszerte mély megrendülést keltett. A TASZSZ-közle­­mény kiadását követő első órákban már több állam- és kormányfő, tudós nyilvání­totta mély részvétét a szov­jet kormánynak, az elhuny­tak családtagjainak, az egész szovjet társadalomnak. Rész­­véttáviratban fejezte ki megdöbbenését Tito, jugo­szláv elnök, Indira Gandhi, indiai miniszterelnök, Ed­ward Heath, brit miniszter­­elnök, Szato Eiszaku, japán miniszterelnök, Georges Pompidou, francia és Giu­seppe Saragat, olasz köztár­sasági elnök, Gustav Heine­mann, az NSZK­­elnöke. Részvétét nyilvánította VI. Pál pápa is. Az amerikai űrkutatás köz­pontjában, a texasi Houston­ban — ahol a múlt héten zá­rult az igen eredményesnek tekintett szovjet—amerikai eszmecsere a két ország kö­zötti űregyüttműködés kér­déseiről — ugyancsak gyá­szolják a három szovjet űr­hajóst. Robert Tilruth, az ember lakta amerikai űrha­jók repülési központjának igazgatója így nyilatkozott: ,(Mélységesen megrendített a hír. Már csak azért sem szá­mítottunk tragédiára, mivel a küldetés mindvégig a leg­kisebb nehézség nélkül zaj­lott le. Szomorú esemény ez a többi űrhajós és mindazok számára, akik oly keményen dolgoznak a program meg­valósulásáért. Nagyon szomo­rú hír mindannyiunk számá­ra.” Bernard Lovell, az angliai Jodrell Bank csillagvizsgáló intézet igazgatója, Nagy-Bri­­tannia egyik legtekintélye­sebb űrszakértője mély együttérzéséről biztosította a szerencsétlenül járt űrhajó­sok családtagjait, és hangsú­lyozta, hogy a tragédia okát majd csak alapos és részle­tes vizsgálat derítheti fel, ad­dig nem is érdemes feltéte­lezésekbe bocsátkozni. Hasonló álláspontra he­lyezkedett Heinz Kaminski, a hírneves Bochum­i (NSZK) csillagvizsgáló igazgatója is, aki hangsúlyozta: a szeren­csétlenségben talán egy kis vigaszt nyújthat az, hogy az űrhajó sima leszállást bizto­sító berendezése kifogástala­nul működött, és visszahozta az összegyűjtött felbecsülhe­tetlen értékű adatokat, s a k­atasztrófa tárgyi bizonyíté­kait. Sí fpté:ssj©1e8ítés Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a minisztertanács gyászjelen­tést adott ki, amelyben tu­datja, hogy szerdán, az első, ember lakta orbitális állomá­son, a Szaljuton végrehajtott űrrepülési programjuk befe­jezése után a Szojuz—11. űr­hajón a Földre visszatérőben életüket vesztették a bátor űrhajósok, az SZKP tagjai: Georgij Dobrovolszkij alez­redes, az űrhajó parancsno­ka, Vlagyiszlav Volkov fedél­zeti mérnök, Viktor Pacajev, kutatómérnök. Az SZKP Központi Bizott­sága, a legfelső tanács elnök­sége, a minisztertanács, a párttal és az egész szovjet néppel együtt mélyen gyá­szolja hazánk kiváló fiai­nak elvesztését és őszinte részvétét fejezi ki családtag­jaiknak­­, mondja a gyász­­jelentés. Az SZKP Központi Bizott­sága és a minisztertanács ha­tározatot hozott arról, hogy kormánybizottság alakul a három űrhajós halálát oko­zó körülmények tisztázására. Az SZKP Központi Bizottsá­ga és a minisztertanács ha­tározata alapján kormánybi­zottság alakult a három űr­hajós temetésének megren­dezésére. A bizottság tagjai Andrej Kirilenko (elnök), Dmitrij Usztyinov, Ivan Kapitonov, Leonyid Szmirnov, Msztyisz­­lav Keldis, Andrej Grecsko, Vlagyimir Satalov és mások. Az elhunyt űrhajósokat a Vörös téren, a Kreml falá­nál fogják eltemetni. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next