Kisalföld, 1972. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-01 / 51. szám
1972. március 1., szerda KISALFÖLD Jutalom a takarékosoknak A sebenyi takarékszövetkezet kirakatában különböző tárgyak — zsebrádió, vasaló, evőeszközkészlet, hajszárító, kuktafazék, óra vannak elhelyezve. a községben több helyen is kifüggesztett falragaszok arról tudósítják a lakosságot, hogy ezeket a tárgyakat a betéttulajdonosok megjutalmazására vette a szövetkezet. — Kik kaphatják meg ezeket a jutalmakat? — kérdeztem Orbán Jánosnétól, a takarékszövetkezet egyik dolgozójától. — A kirakatban elhelyezett tárgyakat azok között sorsoljuk ki, akik január 25. és március 15. között legalább ötezer forintot tesznek be nálunk a takarékba. — Mit akarnak elérni a jutalmazással? — Célunk elsősorban a betétállomány növelése. Itt is, mint minden faluban nagyon sok még az olyan ember, aki a szekrényének spórol. Mi azt szeretnénk, ha ők is nálunk helyeznék el a pénzüket. Ez nemcsak biztonságot és kamatozást jelent, hanem nagyon sok olyan emberen is segítenének, akiknek sürgősen pénzre van szüksége, hisz a betett pénz a kölcsönállományúnkat növeli. Sokan félnek attól, hogy ezáltal mások is megtudják, hogy mennyi pénze van, pedig a betétek titkosságát központi rendelet írja elő. Arról, hogy ki mennyi pénzt helyezett el nálunk, senkinek sem adunk felvilágosítást. A már említett jutalmak sorsolása is teljesen titkosan történik. Név nem fog szerepelni, csak a betétkönyvek száma. A nyertes betétkönyvszámokat felhívások útján hozzuk az ügyfeleink tudomására. — Mennyivel gyarapodott a tárgynyeremények kitűzése óta a betétállomány? — Több mint másfél millió forinttal. — n—e — ÚJÍTÁSOK A két évvel ezelőttihez mérten számottevően nőtt tavaly megyénk élelmiszeriparában az újítások száma. A dolgozók a múlt évben öszszesen 286 újítást nyújtottak be, amelyek közül 125 javaslatot fogadtak el az élelmiszeripari vállalatok vezetői. Az előzetesen számított gazdasági eredmény több, mint két és fél millió forint volt, az ötletek szerzői pedig majdnem kétszázezer forint elismerést kaptak. Már 44 klogramm a „fejadag” Lábain ontja a vincilrt Nincs papírhiány Magyarországon Osváth Laura, az MTI tudósítója írja: Elértük az európai átlagot: 1971-ben már 44 kilogramm volt hazánkban az egy személyre jutó papírfelhasználás. Egybevetve ezt a tíz évvel ezelőtti 27—28 kilogrammos fejadaggal, valóban számottevő fejlődésről beszélhettek az iparág egészét képviselő PapíripariVállalatnál. Elmondották a vállalat központjában, hogy a papír általában ma már nem hiánycikk Magyarországon, sőt van, amiből már több is fogyhatna a jelenleginél. Nem papírhiány az oka, hogy az étkezéshez nem kapunk papírszalvétát, ha véletlenül az üzletben nem adnak a kenyérhez papírt, a gyümölcshöz zacskót. Csomagolópapírból, iskolai papírárukból sincs hiány, teljes a választék. Az iskolafüzetek gyártásánál csak famentes papírt használnak, s így termékük minden igényt kielégít. Általában elmondható: a boltokban, üzletekben minden papíráruból annyi van, amennyit a belkereskedelem rézidél, s ha itt-ott éppenhiányzik egy cikk, annak legtöbbször a rendelés késedelme vagy elmaradása az oka. Az ipar ugyanis egyre növekvő mennyiségeket termel. Az idén várható termékmennyiség megközelíti a 300 000 tonnát (1960-ban 140 000 tonna hazai papír készült, az utóbbi 12 év alatt tehát megkétszereződött papíriparunk teljesítménye). A Lábatlani Papírgyár — amelyet 3 és fél milliárd forintos beruházással bővítettek — már csaknem teljes kapacitással dolgozik. Ez évben már 30 000 tonna finom vékonypapírt gyárt — az egészségügyitől a finom csomagolópapírokig —, és mintegy 150—200-féle terméke van. A negyedik évnegyedben megkezdik a termelést a Budafoki Kartonlemezgyár új berendezései is. Európában a legkorszerűbb csomagolóeszköz, a mikrohullámdoboz anyagát szolgáltatja majd az épülő Nyíregyházi Papírfeldolgozó Kombinát, ahol 75 000 tonnás termeléssel számolnak. Itt műanyaggal bevont speciális zsákok is készülnek majd. Különös jelentősége van a kombinát fekvésének: közel a szovjet és a csehszlovák határhoz, az exportra kerülő almát helyben készülő hullámdobozokba csomagolhatják. Számoltak a fejlődő konzervipar igényeivel is: a nyíregyházi kombinát képes fedezni mindennemű csomagolóeszközzel a zavartalan ellátást. Az új gépek ez év második felében érkeznek meg Angliából, Franciaországból és az NSZK-ból. Előkészületben a negyedik ötéves terv legnagyobb könynyűipari létesítménye, a már meglevő dunaújvárosi gyár fejlesztésének második lépcsője, a sok milliárd forintos beruházással épülő hullámpapírgyár. 1976—77-ben már teljes termeléssel 100 000 tonna csomagolóanyagot gyárt, s ezzel fedezi az exportszállítmányok hullámdobozellátását. , A fejlesztések nyomán az idén már csökken, jövőre pedig teljesen megszűnik a hullámpapír-import, pedig tavaly még körülbelül 35 000 tonnát vásároltunk tőkés országoktól , 7 millió dollárért. Számottevő már a papírexportunk. Dunaújváros termékeiből, író-nyomópapírokból, csomagolóanyagokból,hullkáni-alappapírokból és különféle vékonypapírokból az idén már 40 000 tonnát szállítunk külföldre. A Szovjetunióba, Csehszlovákiába, az NDK-ba, Jugoszláviába és Ausztriába exportálunk nagyobb tételeket. Hajdúszoboszló új nevezetessége (Tudósítónktól.) Hajdúszoboszló a napokban új létesítménnyel gazdagodott, felavatták a város új nevezetességét, az ÉDOSZ Üdülőt. Ami a nevezetességet illeti, Hajdúszoboszló az elmúlt évtizedekben ilyesmivel többször is dicsekedhetett. A geológusok már régen tudták, hogy az Alföld több helyén, így Hajdúszoboszló és a Hortobágy környékén, ezer-kétezer méter mélyen a föld alatt nagy mennyiségű szénhidrogén található. A geológiai feltárásokat a húszas évek közepén fúrások is követték. 1925. októberében 1091 méter mélységből földgáz tört fel, magasra dobva a magával sodort, 78 fokos forró vizet. Ez az októberi délután Hajdúszoboszló történetének új korszakát jelentette. A felszabadulás előtt kisebb üdülők, kis szálloda és egy ideiglenes fürdőtelep épült. Az igazi fejlődés csak a felszabadulást követő években indulhatott meg. Aki mondjuk tíz év óta nem járt Hajdúszoboszlón, az már nem ismerne rá a város üdülőnegyedére. Teljesen újjáépült a városi fürdő, újak a szállodák és az üdülők, a Béke Gyógyüdülő — amely az utóbbi években a város nevezetessége lett —, külföldön is híressé vált. A környéken feltárt és kitermelt nagy menynyiségű földgáz a hajdúszoboszlói földgázbontóból jut el Debrecenbe, Miskolcra és Budapestre. • A napokban adták át rendeltetésének az új ÉDOSZ Üdülőt, mely méltán nevezhető a város új nevezetességének. A 42 milliós költséggel épült modern üdülő kétágyas, fürdőszobás szobáiban egyszerre 184-en pihenhetnek. Saját fedett fürdője van, kiúszóval együtt. Orvosi rendelők, fizikotherápiás kezelőhelyiségek nyújtanak felüdülést és gyógyulást azoknak, akik mozgásszervi megbetegedésben szenvednek. Az ÉDOSZ-hoz tartozó vállalatok küldik saját dolgozóikat ide üdülni. A férőhelyek másik felével a SZOT rendelkezik. Az új üdülő tíz emeletével Hajdúszoboszló legmagasabb épülete. Az új létesítménynyel Szoboszlón évente most már több mint 25 ezren üdülhetnek. Ezzel a város még inkább rászolgált a jelzőre: szülő- és üdülőváros. Hentes. Ha meghalljuk e szót, képzeletünkben, egy izomember elevenedik meg: pirospozsgás arcát nem gyűrték ráncba az évek, hentesbárd edzette vállán, karján feszül az ingujj. És a mosonszolnoki hentesbolt vezetője? Pici, kéktiszta szemű asszony, fehér fogsorán csillan a mosoly. Vinkler Károlyné egy hónapja költözött a vakító falú, csempézett üzletbe a régiből, a kopottas hentesboltból. A kampókon disznóhúsok, szalonnatáblák, kolbászok lógnak. Vinklernének mintha mozdulataihoz nőtt volna a kés, a hentesbárd. — Pedig nincs szakmai képzettségem, a szükség vitt rá, hogy megtanuljam a mesterséget — mondja. — Az uram meghalt szegény egy éve, hentes volt. Régóta vezette a hentesüzletet a faluban Bejártam hozzá, segítettem neki, és lassanként ellestem a szakma csínját-bínját. Közben nőttek a gyerekeim — hat van: négy fiú, két lány —, kellett a ruha, a cipő, de kevés volt a pénz. Az uram elhatározta, olyan munkahelyet keres, ahol több fizetést kap. A munkakönyvét nem akarták kiadni, mert nem volt aki felváltotta volna az üzletben. Végül én vállaltam a hentesbolt vezetését. Ennek már tizenöt éve. — Azelőtt nem volt divat falun hentesnél vásárolni, sőt néha meg is szólták azokat az asszonyokat, akik gyakorta megfordultak hentesüzletben. Inkább otthon dolgoztak, maguk csinálták a kolbászt, nevelték a szárnyasokat, nehogy lustáknak tartsák őket. Hol van már az az idő! A korszerűbb életformához való alkalmazkodás, a civilizáció kényelmet adó szolgáltatásai változatosabbá alakítják a falusi emberek étkezését is. Mit mond erről a mosonszolnoki hentesasszony? — A felvágottnak, szafaládénak van a legnagyobb keletje. Negyvenöt előtt, meg utána is jó néhány évig szalonna, kenyér, hagyma volt a reggeli meg az ebéd kinn a mezőn. Aki a ropogós szalvétában a kenyér mellé sonkát vagy sült húst vitt magával, azt megnézték a többiek, és suttogni kezdtek felőle: vajon miből telik neki? Ma a szalonnát nemigen kedvelik. Disznóvágáskor is inkább beledarálják a kolbászba, hogy abból legyen több, meg hogy ne vesszen kárba. Az üzlet forgalma is arra mutat, hogy a kolbászfajták keresettebbek a szalonnánál. És egészségesebbek is, olvashatjuk az újságokban, látjuk a tv-ben. 130 000 forintba került ez a Hegyeshalmi Áfész-hez tartozó új üzlet, ahol egy hónapja dolgozik a hentes asszony. Korszerűen felszerelt, tágas hűtőkamra, nagy hűtőszekrény védi a húsokat a megromlástól. Tisztaság van mindenütt, akár egy műtőben. A nyitott ablakon belódul a téli hideg levegő, oldja a hús, a zsír jellegzetes nehéz szagát. Winklernét megvastagítják a meleg pulóverek. S bár farácson állva szolgál ki, mégis fázósan toporog, dörzsölgeti kivörösödött ujjait. — Bizony, aranyoskám, azt akarom, hogy puccban legyen minden. Meg is vannak elégedve a főnökök, amikor eljönnek ellenőrizni. Csak, tudja, a munkámmal nincsen arányban a fizetésem. Az üzletet naponta kinyitom, és magam takarítom a helyiségeket is. A beszélgetés megszakad, fekete aszszony érkezett körömpörköltnek valóért. Az óra mutatója komótosan fél tizenkettőhöz ér, Winkler Károlyné leoldja derekáról fehér kötényét. Indul haza ebédet főzni. (Maróti) Bárd asszonykézben A Jó fiúk meg rossz fiúk ÖSSZEKOVÁCSOLÓDOTT vagy éppenséggel csak összeverődött közösségek sokaságával találkoztam életemben, némelyiket belülről is sikerült megismernem. Mindegyik csoportban ott voltak a jó fiúk meg a rossz fiúk, az úgynevezett „közösségi emberek" és azok, akik a legtöbb konfliktus okozói, akik gyakran kerültek a viták középpontjába, tudtukkal vagy anélkül. Mondom, néhány közösséget megismertem belülről is, és sikerült tanulmányoznom bennük igazán a jó fiúk meg a rossz fiúk természetrajzát. A beidegződött alkalmazkodás, az ájult státusz- és tekintélytisztelet, a pontosan kiszámítható, semmiféle meglepetést nem tartogató magatartás, sajnos, rövid távon is, középtávon is — szinte mindig kifizetődött. Az alkalmazkodó emberek tehetségüktől, jellembeli derekasságuktól függetlenül előbbre jutottak, feljebb kapaszkodtak a szamárlétrán, hogy aztán a csúcson — esetleg felelős vezetőként — ugyanolyan emberekre tartsanak igényt, akik szintén nem okozhatnak semmiféle meglepetést. A régi reflexek túlságosan is tartósnak bizonyultak, egy kor után, amelyben a közösségi magatartást a nyájszellem, a józan, ésszerű együttműködést a kisded taktikázás helyettesítette. Az öröklött félelemtől, szolgai alkalmazkodástól, a jól megtanult, szinte vérré vált konformizmustól nehéz megszabadulni. A félelem, a szorongás örökösei alkalmazkodnak és alkalmazkodást követelnek — mindenáron. AHOGY SZÉLESEDIK hazánkban a demokratizmus, ahogy fokozottabb súlyt kap közéletünkben a személyiség, párhuzamosan egyre világosabbá válik: a szocializmusnak nem képlékeny puha emberekre, hanem egyéniségüket, alkotókészségüket megőrző, bátran kezdeményező, felelősségük tudatában cselekvő dolgozókra van szüksége minden szinten. Drága árat fizettünk és fizetünk sok helyen ma is a tanulságért, hogy nem az a jó közösségi ember, aki sohasem kerül konfliktusba környezetével. Az ilyen viszont erőinek java részét az ütközések kiküszöbölésére tékozolja, vagyis nincs ereje elviselni a változó terhelést, a legkisebb feszültséget sem. Igaz, nem szabad hibáztatni csak és minden esetben az egyént. Kétségtelen, hogy bizonyos mikroklímák kedveznek a megalkuvó magatartás kiteljesedésének, vagyis léteznek olyan viszonyok, ahol csak és kizárólag ezzel a taktikával lehet előre jutni. Mondjuk, a tehetség előtt nincs akadály, mindenütt utat tör magának. Sajnos, túlságosan sok ellenpéldát találunk arra, hogy éppenséggel kiugró tehetségek szárnyát nyesegették csonkig „közösségi érdekek” ürügyén. Az ambiciózus, alkotókészségüket a legrövidebb úton érvényesíteni akaró munkatársakat az ilyen viszonyok akadályozzák, de segítik azokat, akik ellenállnak minden változásnak, akiknek nem fontos a közösség értéke, akiknek csak a saját nyugalma, saját pénze a fontos. Szomorú tapasztalat, de a megalkuvókat segíti szinte minden, ami könnyen mérhető. Ami a minőséget jelzi, ami a — ritkábban velünk született, többnyire nehezen megszerzett — képességekből fakad, az gyanús. A normává lett megalkuvás, a poshadt állóvízhez fogható környezet nemcsak a jellemet torzítja, mert elvtelen alkalmazkodásra, cinikus korrumpálódásra vagy jobb esetben bezárkózásra kényszerít sokakat, hanem a közösség teljesítményét is rontja, társadalmunknak okoz kárt. HOGY E JELENSÉGEK visszavonulóban vannak, hogy mégis kiszorulnak a munkahelyi közösségekből, az elsősorban a szocialista demokrácia, pontosabban a munkahelyi demokrácia szélesedésének köszönhető. Az olyan közösségeknek köszönhető, ahol az elvakult szubjektivizmus ellenében érvényre jut, érvényre juthat a józan megfontolás, ha olyan vezetők hagyják érvényre jutni, akiknek nemcsak a nyugalom, hanem minden rájuk bízott ember tehetsége, fejlődése is fontos. Bárány! Pá Levelek a barátság nyelvén... Évek óta ■— a svéd eszperantisták kezdeményezésére — február utolsó hete a Nemzetközi Barátsági Hét (Semarno de Internacia Amikeco), s ebből az alkalomból ismerősök, barátok, levelezőtársak kölcsönösen üdvözlik egymást. A Győr városi eszperantócsoport a barátsági hét keretében levelezési estet szervezett. Több mint 30 országból —• Amszterdamtól Novoszibirszkig, Fokvárostól Helsinkiig barátok, ismerősök és ismeretlenek — küldtek meleg hangú üdvözlő sorokat, levelezési kéréseket, és eszperantó lapokat, prospektusokat, folyóiratokat a győri eszperantisták címére. A levelezési est minden közreműködőjét kedves sorokkal, és szép színes győri képeslapokkal köszöntötték a csoport tagjai.