Kisalföld, 1972. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám

1972. eragursztus 1., kedd KISALFÖLD SZERVEZÉS, 6 .. .! Válaszolt az EGAZ A Kisalföld 1­972. július 1­4-i számában Szervezés, 6...! címmel cikket közöl­tünk a Győrött, az Árpád úti gázvezeték cseréjének lassú, késlekedő munkálatairól. A bíráló hangvételű írásra az Észak-dunántúli Gázgyártó- és Szolgáltató Vállalat levél­ben válaszolt, és felsorolta azokat az okokat, amelyek az ÉGÁZ szerint a munkák késését okozták. Az írásnak arra a megál­lapítására, hogy „ ... felásták az úttestet, és megkezdődött az időszakos vezetékek el­helyezése. De gyorsan abba is maradt, mert kiderült, hogy az ÉGÁZ nem kért en­gedélyt a Kerületi Bányamű­szaki Felügyelőségtől.” — a vállalat a következőket vá­laszolta: „ .. . 1972. március 29-én a 680 1972. számú levelében a KBF az építési munkák tar­tama alatt a lakosság gázel­látására tervezett ideiglenes vezetékre is használatbavé­teli engedély beszerzését írta elő. Itt megjegyezzük, hogy 1970-ben az Árpád út Aradi vértanúk útja és Lenin út közötti szakaszán végzett munkákra a KBF ilyen en­gedélyt nem írt elő, hiszen a vonatkozó jogszabályok és előírások sem 1970-ben, sem 1972-ben ezt nem követelik meg.” Az ÉGÁZ-nak tehát a munkák megkezdésekor csak az állandó vezeték létesíté­sére volt engedélye. Az Országos Bányaműsza­ki Felügyelőség 5/1970-es szabályzata 2. §-nak e) pont­ja előírja, hogy a gázszállító vezetékekre engedélyt kell kérni. A Nehézipari Minisz­térium 19/1970-es rendelete VII. fejezetének 16. §-a pe­dig szó szerint a következő: „A csatlakozó vezetékek köz­területen haladó szakaszának (bekötővezeték) építését csak az illetékes hatóságok enge­délyének birtokában lehet megkezdeni.” Az ÉGÁZ a rendelkezést úgy értelmezte, hogy az idő­szakos vezetékre nem kell kérni sem létesítési, sem használatbavételi engedélyt. Igaz, hogy sem az OBF szabályzata, sem a NIM ren­delete nem említi külön az időszakos vezetékeket, de ugyanakkor nem említi kü­lön az állandó vezetékeket sem. Vagyis az engedélyezés szempontjából nem tesz kü­lönbséget abban, hogy a ve­zetékeket milyen időtartam­ra készítik. Ami természetes is, hiszen a vezetékeknek egyformán biztonságosnak kell lenniük minden esetben. Meg kell azonban jegyez­ni, hogy mindettől függetle­­nül, éppen biztonságtechni­kai okokból kívánatos lenne a rendeletek és szabályzatok ennél egyértelműbb fogal­mazása. De az ÉGÁZ szak­emberei bizonyára tudják, hogy az új gáztörvény nagy­mértékben megszigorította a szerelvényekkel, vezetékek­kel kapcsolatos előírásokat, és ha nem voltak bizonyo­sak a rendelkezések értel­mezésében, módjuk lett vol­na megkérdezni a KBF-et. És a balesetekért, hibákért való felelősség egyértelmű megállapítása miatt nehéz megérteni azt, hogy a KBF- nek eredetileg engedélyezés­re felküldött tervdokumen­táció — azon kívül, hogy a költségvetési rész egy mon­datban említi — sehol sem tartalmazta az időszakos ve­zetéket. Erről a legelső al­kalommal sem műszaki rajz, sem műszaki leírás nem ké­szült. Az írás következő monda­tára — „amikor pedig meg­volt az engedély is, újabb akadály tornyosult a szép reményekkel dolgozó mun­kások elé: a víznyelők hiúsí­tották meg a folytatást.” — az ÉGÁZ így válaszolt: „Az építés során derült ki, hogy három szennyvíz-elve­­zető és három esővíz-elve­zető keresztezi a létesítendő gázvezetéket. Előbb ez a tény azért nem volt megállapít­ható, mivel Győr város nem rendelkezik mérethelyes köz­­műalap-térképpel.” Igaza van az ÉGÁZ-nak, ha a városnak nincs közmű­­alap-térképe, és a megyei I. számú Víz- és Csatornamű Vállalat hálózati térképe sem tartalmazza biztonságos pontossággal a tervezéshez szükséges méreteket. A víznyelők tényleges el­helyezkedését már csak jú­nius 14-e után lehetett fel­mérni, mikor az árkot a vég­leges mélységre kiásták. Ek­kor azonban a Víz- és Csa­tornamű Vállalat dolgozói, miután megkapták a mun­kákra a megrendelést, pár nap alatt gyorsan elvégezték a kiváltásokat. Tehát az a tény, hogy nem volt méret­helyes térkép, csak lényeg­telen mértékben késleltette a munkákat. A gázvezeték lassú cseré­jének legfőbb oka az ideig­lenes vezeték engedélyezésé­nek késése, elhúzódása volt. Erről a határidők tanúskod­nak. Az Észak-dunántúli Gázgyártó- és Szolgáltató Vállalat a munkák határide­jével kapcsolatban a követ­kezőket írta: „Az engedély és a tervek alapján az Észak-dunántúli Közmű- és Mélyépítő Válla­lat 1971. szeptember 14-én 12­0480 nyilvántartási szám alatt küldte meg az építési vállalkozási szerződést az Ár­pád úti alacsony nyomású gázvezeték Aradi vértanúk útja—Munkácsy út közötti szakaszára. A szerződésben rögzített kezdési határidő 1971. október 1., a befejezé­si határidő 1972. május 12.” Itt kell megjegyezni, hogy az év elején, január 13-tól március 2-ig tárgyalások folytak egy, az Árpád úton elhelyezendő új gyűjtőcsator­nával kapcsolatban. A meg­állapodás értelmében azon­ban nem kellett a leendő gázvezeték nyomvonalát megváltoztatni. Az ÉGÁZ az időszakos ve­zetékre 1972. április 22-én kérte meg az engedélyt a KBF-től. A végső válasz másfél hónap múlva érke­zett meg. Idézet a vállalat leveléből: 1972. június 14-én kaptuk meg az ideiglenes vezeték gáz alá helyezésére vonatko­zó használatbavételi enge­délyt a KBF-től, ami után a tulajdonképpeni munkák a csővezeték felújítására meg­kezdődtek.” Vagyis a munkálatokat, éppen az időszakos vezeték késői engedélyeztetése miatt csak akkor tudták megkezde­ni, amikor az eredeti határ­idő (1972. május 12.) szerint már befejezni is késő lett volna! Egyébként Mányoki János­nak, az Észak-dunántúli Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat főmérnökének nyilatkozata szerint az állandó gázveze­ték elhelyezése hétfőn meg­kezdődött. De független mindentől; attól, hogy melyik vállalat­ról, intézményről; attól, hogy milyen munkákról van szó, egy megjegyzés még a vita végére kívánkozik. Az újság­író nem vállalatok és nem személyek ellen, hanem az oly sűrűn tapasztalható, nem elég körültekintő, felületes munkaelőkészítések ellen kí­vánt hadakozni, olyan jelen­ség ellen, amilyenre most az ÉGÁZ nyújtott példát. Szalay Antal Sziget a szárazföldön. A csend, a nyu­galom, a vad szépség és kicsit a meg­állt idő szigete. Szőlőkkel körülvett völgykatlan, amelyben egy épülő ví­­kendházon kívül nem sok minden kép­viseli az alig kilométernyire már lát­ható modern világot. Egy fészerszerű épület és zsúpos lakóház párhuzamosa fölé homokfal tornyosul. Nem tudni, va­jon fenyegetőzik-e sárga tömegével, vagy kegyelmi állapotban várja annak a két évvel ezelőtti pillanatnak az is­métlődését, amikor vagonnyi homok zú­dult a katlanba, közvetlen Kulcsár Mi­­hályék háza közelébe. Kulcsár néni ösztönösen a legjobb percben nézett fel és gyorsan odébblé­pett. Nagyothalló férje ura alig kerülte volna el a tragédiát. A hegyomlásnak egy haszna volt: a homokot elhordták építkezéshez. A pázmándi hegyen születni, leélni ott nyolcvan-egynéhány esztendőt sokak szemében felér a száműzetéssel, pedig Kulcsár Mihály, az egykori takácsmes­ter ebben a zárt világban ette meg hol keserű, hol kevésbé keserű kenyere ja­vát. Takács volt az édesapja, takács a bátyja, akinél tanulta a mesterséget és a hűséget az egymást követő nemzedé­keknek kattogó szövőszék iránt. Négy községnek dolgozott: Ságnak, Pázmándnak, Nyalkának és Ravazdnak. A megrendelők hordták a fonalat, ő pe­dig késő éjszakáig szőtte a kosárruhát, lepedőt, nyújtóruhát, abroszt, zsákokat. Utóbb már szőnyeg is került ki a keze alól. Fonálból csinálta a hosszát, ebbe­­ beleszőtte a selymet. „Olyan szépen jött ki, hogy na.” Mutatja a lepedőt, a dup­la rozmaringos zsákokat, homlokán, meztelen karján erek dudorodnak, szin­te kiugranak. Darázs derekán szorítania kell a nadrágszíjnak. Az ing fáradtan lóg a csapott vállakon. Ilyenek lehettek Heine sziléziai takácsai is. A szövőszék nem kattog már. „Jött a gyár, elnyomta a kézművességet.” Mi­hály bácsi fia még megtanult rajta dol­gozni, de elköltözött Pestre az átvirrasz­tott éjszakák, fonalak, nyújtóruhák, roz­maringos zsákok emlékeivel. A mester fájó szívvel a homokfalba vájt bar­langba rejtette a széket, a szenet is ar­ra hordta. Kivenné onnan, mert már az iskolaigazgató is kérte a falumúzeumba, de körülményes hozzájutni, meg a köny­­nye is kicsordulna, ha némán, szénporo­san szeme elé kerülne. A mesterség többi szerszáma a szűk padláson, a zsúpfedél alatt kapott he­lyet. Lebeszél arról, hogy felmásszak oda és megnézzem. Ehelyett rágyújt egy nótára, amelyet a szövőszék ritmusára szokott énekelni, mert mikor szövöge­tett, danolgatott, fütyörészett is. Rán­cokkal körülvett szeméből kicsordul a könny, testtartását a nóta stílusához igazítja aztán. Emlékezik vagy álmodo­zik? „Jaj de sokat gondolkodtam / rek­­ruta koromban, / hogyan lehet fölnyer­­gelni / a lovat istállóban / lovam hátán nyereg / könnyes szemmel de nézem / majd mikor a fényes kengyelvasba / a lábamat teszem.” Takácsnóta nem jut eszébe. Vajon mostanában min gondolkodik, amikor eltűnik egy-egy délelőttre a sző­lőtőkék között, és metszőkése meg-meg­villan a vakító napfényben? A hatszáz öt szőlőhöz nem enged senki másnak hozzányúlni. Pákovics Miklós Elnémult a szövőszék Metszőkése meg-megvillan a szőlőben „Jaj, de sokat gondolkodtam... * (Szűk Ödön felv.) Csábítás és megbecsülés Szokatlan hirdetések olvashatók mostaná­ban a különböző lapokban és szakfolyóira­tokban. Az egyikből például megtudjuk, hogy felsőfokú képesítésű fiatal mezőgazda­­sági szakembert keres egy termelőszövet­kezet. A hirdetés csábító záradéka: bútoro­zott szobát, és napi egyszeri meleg étkezést biztosítunk! Csaknem teljesen azonos „szö­veggel” kísérelte meg a szakemberfogást jó néhány termelőszövetkezet. Tíz évvel ezelőtt még a hivatalos szervek valósággal könyörögtek, hogy fogadják a szakembereket. Ma — szerencsére — ott tar­tunk, hogy a gazdaságok tesznek meg min­dent, hogy mérnököt, technikust, állatorvost kapjanak. Az etyeki Vörös Hajnal Tsz pél­dául 10 ezer forintos lakásépítési segélyt, az ugari Lenin ingyen telket és építési kölcsönt, a simasági szövetkezet vissza nem térítendő kölcsönt és külön hosszú lejáratú hitelt ad a fiatal szakemberek lakásépítéséhez. De le­hetne tovább sorolni a törődés, a megbecsü­lés példáit: Kiskunhalason külön gyakornoki pótdíjat, Békésen belépési engedélyt, Csen­­geren gyakornoki pótszabadságot, a szom­bathelyi kertészeti tsz-ben szabadszombatot biztosítanak a kezdő szakembereknek. És ez így jó! Az idei szakemberigények bejelentésénél minden tizedik termelőszövetkezet külön kedvezményként jelölte meg, hogy 1-3 éven belül lakást biztosít, és addig is utazási költ­ségtérítést ad a szakembernek. Csábító ajánlatok? Lehet, hogy azok, falun, de az ipari üze­mekben már évtizedek óta ez a rend, ez a szokás, így hívnak, így várnak szakembert. Ami természetes az iparban, miért ne lehet­ne természetes a mezőgazdaságban is­? Le­gyen az! A legutóbbi statisztikai összesítések sze­rint 38 ezer technikus és 23 ezer mérnök dol­gozik hazánk mezőgazdaságában és az élel­miszeriparban. Nagy ez a létszám, de való­ban mégis kevés. A gépesítés és a technikai fejlődés egyre több, magas fokú szakképzett­ségű szakember munkába állítását teszi szükségessé. A központi intézkedések ered­ményeként a negyedik ötéves terv során évente kilencszáz mérnököt és állatorvost, valamint ezer üzemmérnököt bocsátanak ki a felsőfokú oktatási intézmények kapuin. A fejlesztéshez szükséges szakemberlétszám te­hát központilag biztosított. A szakembereket nem csak csábítani és várni, de megtartani is tudni kell. S ez legalább akkora „művé­szet”, mint a csábítás! Németh Sándor A tapasztalatok alapján... Fény és árnyék a KISZ-oktatásban A KISZ-oktatás az ifjúsági szervezet tömegpropaganda­munkájának legfontosabb eszköze, amelynek rendszere, szer­vezeti keretei a KISZ KB 1968. évi határozatának végrehaj­tása nyomán alakultak ki. Az 1971—72-es oktatás tapasztalatait — amelyeket a KISZ Győr-Sopron megyei Végrehajtó Bizottsága összegzett — azért érdemes a nyilvánosság elé tárni, mert a követendő és az elvetendő példák ismeretében az eddiginél is haszno­sabbá tehetik az alapszervezetek az ősszel kezdődő új okta­tási évet. Az Ifjú Aktivisták vezető­képző fórumán alig félezren vettek részt, összesen 25 alapszervezet tagsága. Érde­kes módon éppen egy falusi KISZ-szervezetben sikerült legjobban kihasználni a ve­zetőképzést szolgáló oktatási forma előnyeit. Kunszigeten olyan jól sikerült az oktatás, hogy még a tanfolyam befeje­zése után is összejönnek vi­taestekre a fiatalok. A speciális körök szerte a megyében sikeresen működ­tek, mert ezek még az ifjú­ság különböző rétegein belül is differenciált képzést nyúj­tottak. Magasabb volt a zárólétszám Győr-Sopron megyében 879 oktatási kört, illetve előadás­­sorozatot szerveztek, ame­lyeken több, mint 23 000 fia­tal vett részt. Érdekes jelen­ség, hogy a zárólétszám ma­gasabb volt a kezdőnél. So­kan ugyanis menet közben kapcsolódtak be a VIII. kong­resszus anyagának feldolgo­zásába. A számok abszolút növeke­désének ténye mellett bizo­nyos lemorzsolódásról is be­szélni kell. A bejáró fiatalok nagy száma, a három műsza­kos beosztás, a munkahelyek egymástól való távolsága sok esetben megnehezítették a rendszeres összejöveteleket. Másutt a rossz szervezés, elégtelen propaganda, az ok­tatási forma unalmassá válá­sa, megfelelő helyiség hiánya, a helyi KISZ-vezetőség gyen­gesége jelentkezett leggyak­rabban előforduló gondként. Az erős lemorzsolódás miatt megszűnt például a KISZ-ok­­tatás a soproni AFIT, a sop­roni Selyemipar, a soproni Szőnyeggyár néhány alap­szervezetében, Kisbodakon, Feketeerdőn, Újrónafőn, a lébényi téeszben. Nem volt megfelelő színvonalú az okta­tás Veszkény, Jobaháza, Be­fedi Téglagyár, lövői téesz, sopronhorpácsi téesz, Balf, Röjtökmuzsaj, Tét, Kajárpéc alapszervezeteiben. A kunszigeti példa Az oktatási formák közül az úgynevezett előadás-soro­zat volt a legkedveltebb, az­ért, mert a tematikát a hall­gatók igényei szerint lehet összeállítani, sőt, év közben is rugalmasan alakítható a na­pi eseményekhez. A tapasztalatok szerint en­nek az oktatási formának az a hiányossága, hogy a mar­xizmus—leninizmus alapjai­nak tételes megismerését, az összefüggések mélyebb meg­értését nem szolgálja kellően. A tanintézeti KISZ-szerve­­zetekben a legnépszerűbbek a politikai vitakörök voltak. (Győrben például kétezren vettek részt ilyeneken). To­vábbra is jól hasznosítható ötlete volt a győrieknek, hogy a szülőket, az üzemi fiatalo­kat és a felsőfokú tanintéze­tek hallgatóit bevonták a tanfolyamok vezetésébe. Minden igyekezet ellenére azonban negatív jelenségek is tapasztalhatók a tanintézeti KISZ-oktatásban. A hetedik, nyolcadik órában tartott fog­lalkozások ugyanis nem tud­ják betölteni igazán szerepü­ket. Érthető, hogy a tanulók erre az időre már elfáradnak, nehezen tud kialakulni valódi vitázó kedv. 3 Szép számok A megyei tapasztalatok azt mutatják, hogy az­ oktatási köröket vezető propagandis­ták felkészítése a különböző összevont képzéseken jól si­került. Előrelépés történt a fiatalok iskolai végzettsége tekintetében. Az eddiginél több középvezetőt, mérnököt, a falusi alapszervezetekben pedagógust és agrármérnököt sikerült a munkába bevonni. Ugyanakkor még mindig kevés a mozgalmi iskolát végzett propagandisták szá­ma, alig egyharmaduk vett részt a KISZ-vezetőképzés valamely fokozatán. Ez a tény újra reflektorfénybe he­lyezi a szervezett KISZ-ve­­zetőképzés megyén belüli sürgős megvalósítását. A számok szerint a KISZ- tagság négyötöde vett részt rendszeres politikai képzés­ben, a KISZ-oktatásokon, pártoktatásban, szakszerve­zeti képzésben, TIT ifjúsági akadémiákon. A KISZ megyei bizottságá­nak állásfoglalása, hogy az if­júkommunisták elsősorban KISZ-oktatásra, illetve a po­litikailag képzettek pártokta­tásra járjanak. A kis létszámú alapszervezeteknél pedig egy­általán nem célszerű többféle oktatást indítani. A KISZ- szervezetek pedig kérjék a beiskolázások egyeztetésénél a pártszervezetek segítségét. A tavalyi év tapasztalatai alapján a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottsága határozati javaslatot fogadott el, amely­ben részletesen kifejtette a most ősszel kezdődő új okta­tási év feladatait. Ennek szel­lemében készülnek a novák­­pusztai vezetőképző tábor hallgatói is a tavalyinál ma­gasabb színvonalú KISZ-ok­­tatás vezetésére. (Csiszka)

Next