Kisalföld, 1973. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-01 / 26. szám

4 Érdekes krónika Moson Tármegyei Történelmi és Régészeím­­ Egylet VfIL október 2­-én alakaiít meg a Mosonmagyaróvári Műemlékvédelmi és Város­­szépítő Albizottság. Az ülé­sen megjelentek említették, hogy ez az albizottság tu­­lajdonképpen szellemi örö­köse a 90 éve, 7­882 szeptem­ber 2-án alapított Moson megyei Történelmi és Ré­gészeti Egyletnek. Ennek alapítói Major Pál Moson megye alispánja, Deininger Imre akadémiai tanár, Ivánffy Ede piarista tanár, dr. Sőtér Ágoston ügyvéd és Steiner Pál apátplébrános voltak. Valamennyien igen mély­­reható, áldozatkész munkát végeztek a megye történel­mi múltjának feltárásában, így Ivánffy Ede írta meg Moson vármegye monográ­fiáját; az értékes mű nyom­tatásban nem jelent meg, kéziratban maradt. A mú­zeum birtokában van, saj­nos hiány­o­s­an, mert egy lelkiismeretlen kutató éppen a Magyaróvárra és Moson­­ra vonatkozó részeket emel­te ki, de visszatenni elfe­lejtette. Major Pál ugyancsak meg­írta két kötetben „Moson megye Monographiájá,*-t. Ez a hiánypótló munka a Czéh Sándor féle könyv­nyomdában jelent meg 1966- ban. Dr. Sőtér Ágoston ve­zette és anyagilag igen je­lentős összegekkel támogat­ta a Gáta-i bronzkort a mosomzolnoki korai vaskori és a nemesvölgyi avar te­mető, a papréti longobárd sírok és az egész megye te­rületén bőségesen fellelhető, mosonmagyaróvári, orosz­vári, nezesdori és a király­­hifin­ római kori emlékek feltárását. Az igazgatók között olyan nevek szerepeltek, mint Dornyay-Darnay Béla, volt mosonmagyaróvári piarista tanár, nagynevű földrajztu­­dós, a Bakony fáradhatat­lan kutatója és leírója, a későbbiek során a veszpré­mi, majd a keszthelyi Ba­kony Múzeumi Igazgatója. Az­­Egylet kezdeményezé­sére épült 1913-ban, Hőnél Béla építész tervei alapján, klasszicizáló stílusban a Mo­sonmagyaróvári Múzeum, hazánk egyik legszebb vi­déki múzeuma. Az Egylet 50 éves jubieá­­rus 1932-ben nagy társadal­mi esemény volt. Az akt­or­ tevékeny munkatársak kö­zül már csak néhányan vannak életben: dr. Sax Imre, lapunky József, Tö­mör Gyula, dr. Schmitthof­­fer János és Id. Farkas Mi­hály. A csaknem 10 évre visszatekintő múlt hasonló folytatásra kötelez. Dr. Pallós Lajos FAIRBANKS, BASRA VAGY TEHERÁN? Hali egyetértett­­ezzel és kö­zölte, véleménye szerint a je­lenlegi moszkvai konferen­ciának egyik legfontosabb fel­adata az, hogy előkészítse Sztálin, Roosevelt és Chur­­chill találkozóját Ezt a talál­kozót, fűzte hozzá, örömmel üdvözölné az amerikai nép, akárcsak a nácizmus és a fasizmus ellen vívott háború­ban résztvevő valamennyi or­szág népei. Aztán Hull át­nyújtotta Sztálinnak Roose­velt elnök üzenetét, amely a találkozó szín­helyére vonat­kozott. Sztálin elolvasta az üzenet orosz fordítását, majd átadta Molotovnak és meg­jegyezte, hogy mielőtt vá­laszt adna, fontolóra kell vennie a kérdést és meg kell tárgyalnia a kollégáival. Mo­lotov ie átfutotta az üzene­tet, ■ azt mondta, jelenleg nagyszabású hadműveletek folynak a fronton, és a szov­jet kormány valamennyi ma­gas állású, polgári és katonai vezetője azon a véleményen van, hogy Sztálin jelenleg egyáltalán nem hagyhatja el az országot Mindenesetre pe­dig csak olyan helyre utaz­hat, ahonnan állandóan érint­kezésben lehet Moszkvával. Sztálin helyeslése jeléül bólintott és azt mondta, hogy tekintettel mindenre, talán kissé el kellene halasztani a három hatalom vezetőinek találkozóját, legalábbis a jó­­s­ő év tavaszáig, amikor, vé­leménye szerint, az alaszkai Fairbanks város lenne alkal­mas színhely. — Az elnöknek és magam­nak is — ellenkezett Hull — az a mélységes meggyőződé­sünk, hogy éppen most van a legalkalmasabb időpont a találkozóhoz. Ezt követeli a nemzetközi helyzet is. Ha ez a találkozó most nem jön létre, ez mélységes csalódást kelt a szövetséges országok népei körében. A találkozó eredményeként viszont meg lehetne valósítani a három nagyhatalom egységét, ez pe­dig elősegítené háborús együttműködésüket a hábo­rú utáni kapcsolataik fejlő­dését. " — Ha a háború végéig vár­nánk — folytatta Hull — és csak akkor fogalmaznánk meg és egyeztetnénk össze a há­ború utáni nemzetközi prog­ram alapjait, akkor a demok­ratikus országok népei között széthúzás támad, nézetelté­rései fokozódnak, és ezt fel­használják különféle elemek és egyes társadalmi csoportok képviselői, akárcsak bizonyos személyiségek is Ilyen kö­rülmények között az Egyesült Államok számára mindeneset­re igen nehéz lenne megfe­lelő háború utáni programot végrehajtani, s a támogatá­sához szükséges erőket egy­bekovácsolni és egyesíteni. Jelenleg azonban a helyzet merőben más, és ha most va­laki, akár a meglehetősen ma­gas állású politikusok közül, kijelentené, hogy ellenzi a háború utáni program kidol­gozását , akkor nyomban le­járatná önmagát és a törté­nelem szemétdombjára ke­rülne. Hull hozzátette, hogy bár ő és Roosevelt elnök fontosnak tartja az ilyen találkozót, ter­mészetesen megértik, hogy a háború folytatásával össze­függő feladatokat kell elsőbb­ségben részesíteni. Ezért ő, Hull, elégedetten fogadta Sztálin hajlandóságát arra, hogy figyelmesen tanulmá­nyozza az ügyet. Reméli si­kerül megfelelő megos­zlást ta­lálni. Ezzel kapcsolatban, hangsúlyozta Hull, különösen fontosnak tartja, hogy a moszkvai konferencia ered­ményeként aláírták a négy hatalom nyilatkozatát. * • Az amerikai fél ragaszkodott ahhoz, hogy a herom közlnym­i­­niszter moszkvai konferenciája idején a négy nagyhatalom — • Szovjetunió, Na^i 4 Bruvamtja, az Amerikai Egyesült Alavyok és Kína — képviselői aláírják a szövetséges hatalmaknak az ál­talános biztonságról szóló nyilat­kozatát. A szovjet fél ezzel kap­csolatban kétségét fejezte ki, mi­vel Kína nem vett részt sem a moszkvai konferencia munkájá­ban, sem a nyilatkozat szövegé­nek kidolgozásában. A szovjet kormány végeredményben mégis eleget tett az Egyesült Államok kívánságának, a nyilatkozatot közzé tenék a négy hatalom ne­vében és aláírta a konferencián résztvevő három miniszter, vala­mint Fu Bing-csang, Kína moszk­vai nagykövete is. szerk. megj.) Sztálin azt felelte, hogy fontolóra veszi ezt, ami pe­dig a három hatalom vezetői­nek találkozóját illeti, meg­érti ennek szükségességét. A helyzetet azonban megnehe­zíti az a körülmény, hogy a Vörös Hadsereg jelenleg fon­tos hadműveleteket folytat, és a szovjet—német fronton a nyári hadjárat fokozatosan téli hadjáratba megy át. — Jelenleg — tette hozzá Sztálin — egy rendkívül rit­ka lehetőség kínálkozik, ami­lyen talán 50 év óta most először fordul elő — annak lehetősége, hogy súlyos ve­reséget átérjünk a német had­seregekre. A németek igen csekély tartalékokkal rendel­keznek, a Vörös Hadseregnek pedig ugyanakk­or elegendő tartaléka van egész éven át folytatandó hadműveletek­hez. Érthető, hogy a Szovjet­unió nem tud minden tíz év­ben hadat viselni a németek ellen Ezért rendkívül fontos, hogy felhasználjuk a most kínálkozó lehetőségeket és előnyöket, s gyökeresen meg­oldjuk azt a feladatot hogy hosszú időre megszabadul­junk a német fenyegetéstől. Ilyen lehetőség esetleg újabb 50 évig nem lesz. Ami a hár­muk találkozóját illeti, ezt alaposan mérlegelni kell és megbeszélni a kollégákkal. Hull azt vál­aszol­ta, hogy megértést tanúsít a szovjet fél érvei iránt, egyúttal azon­ban szeretné, hogy lehetősé­get találjanak a három ve­zető találkozójának létreho­zására. Sztálin egyetértett ezzel, ■ megjegyezte, hogy elvben egyáltalán nem ellenzi ezt a találkozót . Nekem viszont az az ér­zésem — vitatta Hull —, hogy ön, elnök úr, inkább a közeli tervekre gondol, mintsem a távoli jövőre, amelynek szem­pontjából a hármak találko­zója első rendű jelentőségű. Sztálin azt válaszolta, hogy ezzel kapcsolatban az ő ré­széről sem makacsságról , sem tekintély­­szempontról nincs szó. Egyszerűen nem érti, miért nem utazhat az elnök Teheránba, amely közelebb van a swvjk FiriBeBin? Mi­ért tartják létfontosságú ügy­nek azt, ha az elnökhöz két­napos késéssel jutnak el a fontos amerikai állami ok­mányok, ugyanakkor pedig nem akarják megérteni, hogy a hadműveletek terén elkö­vetett minden téves lépés nem egyszerűen nyelvtani hi­ba lenne, amely később köny­­nyűszerrel kijavítható, ha­nem tízezrek életébe kerül­het? Ezért aggasztja őt any­­nyira az, hogy megbízható kapcsolata legyen Moszkvá­val. Hun megjegyezte, hog he a találkozót Basrában tart­ják meg, akkor az amerikaiak gondoskodnak megbízható kapcsolat­ról. Harriman nagy­követ nyomban felkarolta ezt a gondolatot, s kijelentette, hogy a kormányfők ott teljes biztonságban lesznek, mivet mindegyikük a Basra szélén levő dombvidéken a saját kolóniájában lakhat, saját nemzetiségéhez tartozó csa­patok védelne alatt. — Ily módon — ál­lapította meg Harriman — tökéletesen biztosítható a magánjelleg és a biztonság. A találkozó már majdnem egy órája folyt. Hull kijelen­tette, hogy mivel ő mindig kitűnő diák volt, úgy véli ideje már hogy „az iskolába induljanak”­­— mármint a Szpiridonovkára. Sztálin mo­solyogva fogadta a tréfát, és sikert kívánt a konferencia résztvevőinek. (Vége) Egy diplomás­ vissznem­lékrajod Hogyan jött létre az antifasiszta koalíció? Minden nép érdeke az európai biztonság Az Európában kialakult kedvező fejlődéshez nagy m­értékben hozzájárult a Szovjetunió és a Varsói Szerződésben tömörült országok aktív és következetes külpolitik­ája, amely arra irányult, hogy Európaiján a második világháború követk­ez me nyert minden kerü­leten felszámoljak és a még meglévő nyílott kérdéseket megnyugtatóan, tárgyalások út­ján rendezzék. A múlt évben sor került az európai biztonsági értekezlet sokoldalú elő­készítésére. A tárgyalások kedvező vonásai ellenére sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a konferencia összehívásáig még igen sok ne­hézséget kell leküzdeni. Sokan vannak még Nyugat-Európában azok, akik az enyhülés folyamata ellen lépnek fel és nem tetszik nekik az európai biztonsági értekezlet. Egye­sek rosszul úgy értelmezik a kérdést, hogy mivel a kezdeményezők az európai szocia­lista országok, ezért most a nyugat-európai országoknak, lehetőségük van arra, hogy sa­ját céljaik megvalósítását maximálisan biz­tosítsák. Ez hiú ábránd! Mi azt valljuk — és ezt a felhívásban is rögzítettük —, hogy az európai népeknek jelene és jövője az euró­pai biztonsági rendszer létrehozásától függ. Ebből kiindulva az a véleményünk, hogy a kapitalista államoknak is érdeke, hogy Eu­rópában békés körülményeket teremtsünk. Az európai biztonsági értekezlet elleni fellépést mutatja az is, hogy a NATO-or­­szágok képviselői részt vesznek ugyan a helsinki tárgyalásokon, azonban a NATO minisztertanácsi ülésén a katonai kiadások növelése mellett döntenek, növelik a kato­nai feszültséget Elhatározták, hogy együt­tesen másfél milliárd dollárral növeli­k az 1973. évi katonai hozzájárulás összegét. Csaknem 400 új harckocsival, 115 korszerű harci repülőgéppel, 2000 légelhárító r­ak­é­tá­val 150 helikopterrel és 11 tengeralattjáró­val bővítik a NATO haderejét A konferencia összehívásáig még igen sok nehézséggel kell megbirkózni. De mi úgy véljük, hogy a biztonsági értekezlet összeül,­­ az ott elfogadott közös megállapodások újabb kedvező feltételeket teremtenek majd az európai országok további együttműködé­séhez, hatással lesznek a világ többi orszá­gaival kialakítandó jó kapcsolatok további fejlődésére és a még meglévő problémák békés megoldására. Az európai biztonsági értekezlettel össze­függésben, ha röviden is, utalnunk kell Európa helyére és szerepére a világterme­lésben. Egyetlen időszakban sem fejlődött az európai gazdasági élet olyan gyorsan, mint az elmúlt 20 év alatt A második világ­háború okozta károkat lényegében 1950-re sikerült felszámolni és a gazdasági életet a háború előtti szintnek megfelelően helyre­állítani. Az 1950-es évek után az európai or­szágok gazdasági kapcsolatainak még gyor­sabb fejlődését hátráltatta a hidegháborús politika, a NATO mérhetetlen fegyverkezése és háborús hisztériakeltése. De a fejlődést megállítani ez sem tudta. Ha csak néhány fő gazdasági területen vizsgáljuk is az euró­pai országok fejlődését 1950-hez mérten, a következőket tapasztalhatjuk: Európában 1950-ben 1000 millió tonna szénnel egyenértékű energiát termeltek. Ez 1970-ben már 3000 millió tonnára emelke­dett. 1950-ben 100 millió tonna acélt állí­tottak elő, 1970-ben az acéltermelés 300 millió tornára emelkedett. A világ acélter­melésének több mint 55 százaléka Európára jut. Az acéltermelés növekedése lehetővé tette az alapvető termelési eszközök gyors fejlesztését, különösen gyorsan fejlődött a személyautó-gyártás, June-hez képest meg­­tízszereződött. A gazdasági fejlődés gyors üteme és a termelés volumenének növekedése azt is jelentette, hogy tovább nőtt Európa szerepe a világterme­lésben. 1950-ben a világterme­lés 40 százalékát, 1970-ben már 50 százalé­kát állították elő Európában. Ugyanezen időszak alatt Európa lakossága a világ la­kosainak 31 százalékáról 25—26 százalékra esőként Következésképpen tehát ez azt je­lenti, hogy nőtt az egy lakosra jutó ter­melés. Az ipari termelés növekedésével egy idő­ben csokiként a mezőgazdaságban dolgozók aránya, amely adódott egyrészt a nagyará­nyú iparosításból, másrészt a mezőgazdaság gépesítéséből. Jellemző példaként a következőket kívá­nom felhozni: 1950-ben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az összlakosság­­ 21,5 százaléka volt; 1970-re ez 10 százalék­kal csö­kkent. E gyors fejlődés nemcsak a nyugat-európai országokban volt jellemző, hanem a kelet-európai országokban is. 1950-ben a kelet-európai országokban a la­kosság 49 százaléka dolgozott a mezőgazda­ságban, 1970-ben már csak 25 százaléka. Az ipar és a mezőgazdaság gyos fejlő­dése segítette a kereskedelm­i kapcsolatok bővítését is. 1953-ban Európa összes import­ja 33 milliárd dollár volt, 1969-ben 129,2 milliárd dollárra emelkedett. Az export 1953- ban 28,8 milliárd dollár, 1969-ben pedig 118 milliárd dollár. Tehát a növekedés, mind a két területen majdnem négyszeres. Köztudott, hogy az európai országok egyenként nem rendelkeznek elegendő nyersanyaggal. Különösen pedig az ilyen ütemű fejlődés fenntartásához. Ezért is ked­vező, ha szélesedik a gazdasági és műszaki együttműködés oszágaink között, s a meg­lévő nyersanyagokat gazdaságosabban és jobban használjuk fel. E feladat megoldá­sában különösen kiemelkedő szerepe van a Szovjetunió óriási nyersanyag-tartalékai­nak. , A biztonsági értekezlet kedvező hatással lehet a katonai helyzet normalizálására, a fegyverkezés csökkentésére. Mint ismeretes, az Európában állomásozó hadseregek a vi­lág katonai kiadásainak abszolút többségét használják fel. Az enyhülés hozzájárulhat a kölcsönös érdekeken alapuló csapatcsök­kentéshez és a katonai kiadások csökkenté­séhez is. Ennek hatása az élet minden terü­letén megnyilvánulhat.­­ Úgy gondolom hogy az európai országok népei előtt világos, hogy az össz­európai biztonsági rendszer megteremtése újabb táv­latokat nyit a még gyorsabb fejlődés előtt. Segítené, hogy még tovább mélyüljenek ál­lamaink kapcsolatai, s így Európa még na­gyobb mértékben járuljon hozzá a világ gazdasági, kereskedelmi és kulturális fej­lesztéséhez, népeink közeledéséhez. Dr. Halász József, a Marx Károly Közgaz­aságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetője 1973. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖKC János bácsi küldetése Ami az első pillantásra megragadó az idős emberen, az a hófehér haja. Hetvenkét év tele hagyta rajta a derét — gondolom. Betessékel a szobába, hogy nyu­godtan beszélhessünk, ő volt a falu utolsó bírója. A tovatűnt évekről akarom kérdezni. Nem várat a vá­lasszal, ízesen fogalmaz, hamarosan ömlik bel ode a szó: — Bíró voltam az utolsó három évben, 1948—49—50- ben. Utánam már a tanács vette át a vezetést Rába­­pordányban. A koalíciós pártok kormányzása idején megmaradt a régi elöljáróság a faluban. Negyven­­nyolcban került sor az új bíróválasztásra. A nevezetes napra így emlékszik vissza: — Esős idő volt július 18-án. Az unokatestvérem­mel arattunk. A bizonytalan időjárás miatt m­ondtam, hogy a marokszedő ne jöjjön, úgyis hamar jövünk. Mire bejöttünk, azt mondják az emberek: Te vagy a bíró! Megyek a jegyzőhöz, hogy igaz-e a pletyka­hír? Kedves barátom — mondja ő —, az úgy igaz, ahogy mondják. — Miért Lövegjártó János lett a bíró? — Úgy gondolom, az emberek figyelembe vették a viselkedésemet, és gondoltak a teendőkre, amit az adott politikai helyzetben meg kellett oldani. — Szegény sorból származom. Apám uradalmi cse­léd volt. 11—12 éves koromban napszá­nosgyerek vol­tam az uradalomban. Később is ott dolgoztam. Ezért kellettem én. Természetes, hogy mindig arra töre­kedtem, hogy függetlenítsem, önállósítsam magamat 1944-ben már önálló voltam, két hold bérelt földdel. A parasztember régi vágya volt, hogy annyit, te­remtsen, amennyit magának, családjának békességgel adhat. Lövegjártó János bácsi is erre vágyott írásban felmondott az uradalomnak. Nem akarták engedni, mert ügyes ember volt. Sokszor Süt gépen, szántott megbízható ember hírében állt — Mit tudott tenni abban a politikai helyzetben? — Negyvenötben a Nemzeti Parasztpárthoz csatla­koztam. Mivel ismertem a birtokviszonyokat, meghív­tak a földosztó bizottsághoz. Ott is tevékenykedtem. Akkor az volt a teendő. A földosztás ügyében jártam Pesten, különféle tanácskozásokon. Több neves ember­rel találkoztam, ők segítettek, hogy teendőimet el tud­tam végezni. — Kikkel találkozott? — Veres Péterrel, Erdei Ferenccel „i­ — Milyen emlékeket írt* róluk? — Kiváló szónoki tehetséggel rendelk­asik­ere. Péter bácsi a négy elemijével fölért az egyetemet végzet­tekhez. Emlékszem, egy alkalommal Sopronban ő volt a vezérszónok. Három óra hosszat beszélt. Nagyon óv­ta az embereket a radikalizmustól. Sok-sok emléket őriz János bácsi. A gazdag élet­­tapasztalata mögötte. Nagyon kér, óvakodjam a dicsé­rettől. Hogy igy volt, a véletlen műve. Szerintem­­ szükségszerűség is hozta. Hogy a rátermett, tehetséges parasztokat választotta ki magának az élet. — Három év alatt rengeteg panaszos jött hozzám. Sokan megváltónak tartottak De én mondtam, nem öltöztethetek mindenkit az én dolmányomba... Egyre törekedtem tudatosan. Békét, megértést teremteni gazdák, zsellérek és cselédek között. Tudtam, csak így juthatunk előre. A nehéz idők bírájának ez a küldetés jutott. A való világ körülményei közt hidat verni, amely a távolban felvillanó lehetőségek eléréséhez vezethet. Lövegjártó János bácsi teljesítette ezt a küldetést. Varja Bajea

Next